Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-30 / 100. szám
J MEGYEI TŰKOR 2010. ÁPRILIS 30., PÉNTEK HÁROMNAPOS MULATSÁG ÚJSZEGEDEN Indul a majális a ligetben A vurstli már napok óta áll, a színpadot tegnap építették fel az újszegedi ligetben. FOTÓ: VERÉB SIMON A vidéki vurstlik már készenlétben. Makón a vízállásnak köszönhetően a szokott helyen, a Maros partján rendezik a majálist. Lenyírták a füvet, és kitakarították a területet, ahol már tegnap megkezdték a vurstli felállítását. Színpadot, játszóházat telepítenek a folyópartra, ahova közel 120 árust várnak a szervezők. Szentesen a sportpályán lesz az egyik, az ifjúsági ház melletti gödörben lesz a másik helyszín. A vurstlit már itt is állították csütörtökön. A majálisra közel 30 árus jelentkezett be. Csongrádon csak szombatra szerveztek programot az Ifjúság térre, ott ma kezdik az előkészületeket. KÖRKÉP Természetvédelmi találkozó RÖSZKE. Civilszervezetek nemzetközi találkozója zajlik május 2-áig Röszkén és a Vajdaságban Az ember hatása a tájváltozásokra címmel. A program a röszkei Beretzk Péter Természetvédelmi Klub pályázatának köszönhetően valósul meg egy francia delegáció, illetve az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjainak részvételével. A programban szerepel a Ludasi-tó, a Szelevényi-erdő, a palicsi állatkert és a zentai múzeum bemutatása, valamint Szabadka és Oromhegyes megismerése. A közreműködő szervezetek közös kétnyelvű kiadványban foglalják össze a legfontosabbakat. Bokrétaünnep a Marson, rendőrkapitányi fogadóóra SZEGED. A Mars tér felújítását végző kivitelező elkészült az új piaccsarnok tetőszerkezetével, erről tegnap délután hagyományos bokrétaünnepséggel emlékeztek meg (képünkön). Az új csarnok a tervek szerint július végére, a Mars teljes felújítása novemberben készül el. Ez a beruházás az összesen 3,3 milliárd forint értékű, uniós támogatással megvalósuló belváros-rekonstrukció része, a Mars téri piac bővítését a kiskunhalasi Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. végzi 1,2 milliárd forintért. A céget az ünnepségen Knáb János ügyvezető igazgató képviselte. - A Szegedi Rendőrkapitányságon (Párizsi körút 16-22.) a távollévő kapitányságvezetőt helyettesítő Lázár Szvetozár rendőr alezredes, bűnügyi osztályvezető május 3-án, hétfőn 13 és 15 óra között lakossági fogadóórát tart. Feltámadási menet, fesztivál, koszorúzás, megbízólevél-átadás HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A ma délután 6-kor a Szentháromság-templomban kezdődő szentmisére érkezik a szárnyas kereszttel a Tihanytól Csíksomlyóig tartó feltámadási menet zarándoklata. - Az egykori munkásotthon falán lévő emléktáblánál tart koszorúzást és megemlékezést az MSZP helyi csoportja szombat délelőtt 9 órakor. Beszédet mond Bere Ferenc, a Vasas Szakszervezet dél-alföldi régiójának ügyvezetője. - Szombat délután 1 órakor az Árpád utcai tájházban kezdődik az elsősorban gyermekprogramokat felvonultató derelyefesztivál. - Vasárnap délelőtt 11 órakor a városházán veszi át ünnepélyes keretek között megbízólevelét a helyi választási bizottság elnökétől Lázár János országgyűlési képviselő. Csernus előadása MINDSZENT. Csernus Imre pszichiáter tart előadást ma délután 6 órától a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban. 1700 négyzetméteren 70 kiállító-kereskedö kínálja portékáját mától az újszegedi ligetben. A majális vasárnap estig tart, a vidéki városokban is számos programot szerveznek. SZEGED BOBKÓ ANNA A vurstli már állt, csak a virsli hiányzott az újszegedi ligetből, ahol tegnap a majális előkészületeit lestük meg. Platós autókról pakolták le a büfések az ideiglenes vendéglátóhelyek berendezéseit. A kávéfőzők, grillsütők még a sátrak mellett álltak, a sörpadok a platánfák árnyékában összecsukva sorakoztak. A legtöbb kereskedő csak ma hajnalban pakolta ki portékáját a fősétány oldalán felállított standokon. Idén sem hiányoznak a cukorkaárusok, luftballonosok, ruhakereskedők. Szélpál Gábortól, a városKét hét múlva borfesztivál Már állnak a borfesztivál faházai a Széchenyi téren. Idén a tavalyinál is hosszabban ünnepelhetünk: május 14-étől tíz napon keresztül. A város főterére 150 kiállító költözik be. Az idei borünnep díszvendége Lőrincz György, a 2009-es év borásza lesz. Újvári Mihály pedig bemutatja a szegedi borfesztivál hivatalos borát, a Szeged Cuvée-t. kép kft. igazgatójától megtudtuk: idén 1700 négyzetméteren 70 kereskedő-kiállító várja a majálisozókat. A ligetbeli mulatság elmaradhatatlan kellékei, a különböző hinták és forgók már több napja elfoglalták helyüket a hatalmas zöldterületen, a színpadot azonban még csak ottjártunkkor építették. Sorversenyekkel, vetélkedőkkel és kézműves-foglalkozásokkal várják a szervezők a kicsiket szombat délelőtt 10 órától. Míg a gyerekek játszanak, a felnőttek gasztronómiai túrát tehetnek a gőzölgő sültek birodalmában. Sörből és virsliből nem lesz hiány a Zápor-tónál sem. Holnap magyar nótákat hallgathatnak a majálisozók, és fellép többek között az egyedi hangzású számairól ismert Sheket zenekar is, este pedig utcabál lesz. HÍREK A Jobbik nem takarít a többi párttal Szegeden A FIDEUTAS KEZDEMÉNYEZÉSÉRE összefognak a politikai pártok ifjúsági szervezetei Szegeden, és segítenek eltüntetni a választási plakátokat - jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon. 2006-ban már volt ilyen akció, akkor is a Fidelitas ötlete nyomán. A Fidelitas idén az LMP-vel és a Societasszal takarit együtt. Egyúttal állást foglaltak amellett, hogy a későbbi kampányokkor figyelembe veszik a városkép védelmét. A Jobbik is kapott felkérést, és bár a szervezet a „kitűzött céllal egyetért, elvi okokra hivatkozva" mégsem vesz részt az akcióban. Új kmb-s iroda Alsóvároson Új KÖRZETI MEGBÍZOTTI IRODA NYÍLT tegnap délelőtt az alsóvárosi Földmíves utca 41. alatt Szegeden. A kétszobás iroda egyik helyiségében a körzeti megbízottat, a másikban a polgárőröket helyezték el. Az iroda létrehozásának célja a folyamatos rendőri jelenlét megteremtése a városrészben. Juhász Gyula-díj ÁTADTA TEGNAP Juhász Gyuláról elnevezett díjait a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megyei képviselete Szegeden. Az elismerést Koltainé Farkas Gabriella, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója, Kovács Jánosné, a mórahalmi ÁFÉSZ szb-titkára és Sárosi Péter, az MSZOSZ regionális vezetője vehette át. Elvarratlan szálak a betegügyben A mindszenti betegügy fejleményeiről is tájékozódtak tegnap a közgyűlésen a vásárhelyi képviselők. Lázár János polgármester állami kártérítés kérésére biztatja az eset kapcsán vádolt doktornőt, ha bebizonyosodik ártatlansága. A bíróság a múlt héten úgy döntött: újrakezdik az eljárást. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Állami kártérítés kérésére biztatja Lázár János vásárhelyi polgármester a mindszenti beteg ügyében ismertté vált vásárhelyi doktornőt, Szökő-Császár Ildikót, ha jogerősen kimondja a bíróság: ártatlanul vádolták meg. A városvezető minderről a tegnapi közgyűlésen beszélt, miután az Erzsébet kórház főigazgatója, Kallai Árpád ismertette a képviselőkkel a múlt heti bírósági döntést. Megírtuk: a Csongrád Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte azt az elsőfokú ítéletet, amely a vásárhelyi kórház orvosát marasztalta el a 67 éves Hajdú Imre ellátásával kapcsolatban. Az országos visszhangot kiváltó eset még 2007 áprilisában történt. - Embert gyilkoló orvos látszatát keltették Szökő-Császár Ildikóról - fogalmazott indulatosan a polgármester. Elmondta: a kártérítés kapcsán mindenben a doktornő segítségére lenne. Merthogy az idő azokat igazolta, akik kiálltak mellette. Az eset kapcsán a kórházra kirótt 3 milliós bírságról is beszélt. - Az ügynek még nincs vége. Három év alatt nem sikerült tisztázni, jogos-e a bírság. Mint ahogy azt sem, mi volt a szerepe a mentőszolgálatnak. Miért Vásárhelyre, miért nem Szentesre, a területileg illetékes kórházba szállították a mindszenti beteget? - sorolta az elvarratlan szálakat a polgármester. A mindszenti betegügy után a napirendi pontokra tértek át a képviselők. Elfogadták a 2009-es zárszámadási rendeletet, megszavazták az egyházközösségek támogatását, azaz a városellátó és kft. idén is segít karbantartani a kegyeleti helyeket. Ifjúsági pályázatok SZEGED. Megjelentek a Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács idei gyermek és ifjúsági célú pályázatai, több mint 21 millió forint keretösszegben. A május 26-i beadási határidőig öt kategóriában pályázhatnak a régió ifjúsági közösségei, társadalmi szervezetei, alapítványai és önkormányzatai. Ifjúsági kezdeményezések támogatására 7 millió, gyermek és ifjúsági együttműködési fórum és kiállítás, kistérségi érdekegyeztető fórum támogatására 6 millió, táborozási programokra 8 millió forint áll rendelkezésre. A részletes feltételek a www.mobilitas.hu/dariszi, illetve a www. esza.hu oldalon olvashatók. 0 FONTANA Credit TAKARÉKSZÖVETKEZET A Takarékszelvény három hónapos lekötésű sávos, fix kamatozású betét. 1. hónapra évi 3% kamat 3,00%EBKM 2. hónapra évi 6% kamat 6,00%EBKM 3. hónapra évi 12% kamat 12,00%EBKM Átlaghozam: 7,04 % (EBKM 7,04 %; lejáratkor kamatos kamatot fizet) Bővebb felvilágosítást kirendeltségeinkben és a www.fontanatakarek.hu internetes oldalon kaphat www.fontanatakarek.hu