Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-05 / 54. szám

2010. MÁRCIUS 5., PÉNTEK AKTUÁLIS 3 LEGFELJEBB 40 KILO KENYERET ESZÜNK EVENTE 20 év - tízszeres drágulás szeged FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Tegnap három szegedi sütöde kínálatából választhatott a polcról: 189 forint volt az akci­ós, 229 az üzletlánc saját már­kás kenyere és 269 a harmadik. - Ezekhez hasonló sima fe­hér kenyér volt a legendás 3,60-as kilós annak idején. Manapság ez csupán egy a bő­séges kenyérfelhozatalban. Egyedül az nem változott ke­nyérügyben, hogy az ára poli­tikai és üzletpolitikai kérdés I KENYÉRÁRÁNAK 230 forint átlagárú sima fehér kenyér kilójában liHIi titlltlÉll Lélektani határ 100-nál és 200-nál Egy kiló sima fehér kenyér a hat­vanas-hetvenes években került 3,60 forintba. Hosszan tartotta magát a hatósági ár, könnyen meg lehetett jegyezni, nem is volt más. 1990-ben 20 forintért, 2000-ben már a lélektani 100-as batár fölött vásároltuk. 2005-ben azt írtuk, hogy 140-180 forint, de a pékek el­képzelései szerint 20 forinttal megint emelni kellene az árát. Az újabb 200 forintos lélektani ha­tárt végül a pékek és kereskedők több tárgyalási fordulója után 2007 őszén érte el a kenyér. Az­óta nem emeltek árat a pékek. is - hallottuk Varga Lászlótól, a Bajor Pékség tulajdonosá­tól, a pékszövetség szegedi el­nökétől. Egyre kevesebb ke­nyeret eszünk, átlagosan fe­jenként 40 kilót évente, ami fele a korábbinak. A minden­napi betevőnk árát emelni ne­héz, mivel kínos téma, emiatt az a sütöde boldogul, amelyik sokféle péksüteményt készít. A kenyéren ugyanis 1 forint haszna van. Ha a sima fehér kenyér átlagárát 230 forintnak vesszük kilónként, akkor a 20-22 százalékos kereskedel­mi árrés és a 18 százalékos áfa levonása után 162 forint ma­rad a pékségnek. Ennek nagy­jából a harmada megy el nyersanyagra, harmada rezsi­re, üzemanyagra, a harmadik munkabérre, közterhekre kell. Feltehetőleg bevált reklám­fogás az olcsó kenyér, mert 10 éve az egyik szegedi hipermar­ketben 99 forintos kenyérrel csábították a vásárlókat, és a napokban is hirdetett egy másik 86 forintos veknit. Ha az előállí­tási árból indulunk ki, akkor ennyiből csak az alapanyagra és a rezsi egy részére futná. Mennyibe kerülne az illatos, friss pékáru, ha a gyártók fel­emelnék az árát, hogy nekik is megérje? Az általunk megkér­dezett szegedi pékségek szerint 280-300 forint lenne egy kiló a Kimentette szomszédját az égő házból szegvár FOLYTATÁS AZ L OLDALRÓL Józsi bácsit nagyon jó ember­nek ismerik. Tudták róla, hogy a mentők a budapesti Honvéd kórházba szállították. Információink szerint az arca és a keze égett meg a 62 éves férfinak. A szomszédok lapun­kon keresztül üzenték, haza­várják Józsi bácsit, akit na­gyon szeretnek. Felkerestük a sérült férfi lányát, de ő nem kívánt nyilatkozni. Telefonon viszont sikerült elérnünk azt a szegvári férfit, akinek a nyug­díjas az életét köszönheti. - Éppen etetéshez készül­tem, amikor a templomból jött haza az anyósom. Ő látta meg, hogy ég a ház, és rögtön szólt nekem - mesélte Csurka Zol­tán, aki 100 méterre lakik Józsi bácsi házától. - Koszos ruhát és gumicsizmát viseltem, így nem kellett öltözéssel veszte­getnem az időt, rögtön bicikli­re pattantam, és átgurultam hozzá. Akkor már lángok csaptak ki az utcai ablakon. Bementem, de csak a konyhá­ig jutottam, akkora volt ott a füst. Hallottam, hogy sziszeg mellettem egy gázpalack, megfogtam, de hidegnek érez­tem, ezért felemeltem, és kiro­hantam vele. Visszamentem, és elkezdtem kiabálni Józsi bá­csinak, aki meghallotta, és visszaszólt. Egy sarokba, a szekrény mögé kucorodva ta­láltam rá az égő szobában. Tudtam vele pár szót váltani, aztán kihúztam az utcára. Bár a rendőrség közleménye szerint öngyilkos akart lenni a 62 éves nyugdíjas, és ezért a szentesi kapitányság közve­szély okozás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, de a lapunk által meg­kérdezett szomszédok és hoz­zátartozók egyértelműen cáfol­ták, hogy Józsi bácsi véget akart volna vetni az életének. Plakátmentes kampány folyik Vásárhelyen Csöndes kampány folyik jelenleg Vásárhelyen. Nincs mindent el­borító plakáterdő, nincsenek ki­helyezett választási jelmonda­tok, mint négy évvel ezelőtt. Ed­dig csak a Fidesz hozott a város­ba országosan is ismert politiku­sokat, s mozgatta meg nagy számban szimpatizánsait. hódmezővásárhely KOROM ANDRÁS Négy éve országgyűlésiképvise­lő-jelöltek arca borította a fala­kat Vásárhelyen, most azonban egyet sem látni. Nincsenek hir­detőtáblákat, villanyoszlopo­kat, házfalakat elborító plaká­tok. Országosan ismert politiku­sokat eddig csak a Fidesz-KDNP választási szövetség hozott a vá­rosba, amelynek választási fóru­main minden alkalommal szá­zak vettek részt. Lázár János je­löltségét eddig olyan ismert po­litikusok támogatták személyes jelenlétükkel, mint Kubatov Gá­bor pártigazgató, Navracsics Ti­bor frakcióvezető, Szijjártó Péter a Fidesz elnöki stábjának veze­tője, illetve Kiss-Rigó László me­gyés püspök. Ma Semjén Zsolt, a KDNP elnöke ajánlja majd a mindszentiek figyelmébe Lázár Jánost. A választókkal való szemé­lyes találkozást és az utcai fóru­mokat tartja fontosnak Csengeri István, az MSZP képviselőjelölt­je. Ő az egyetlen, akinek az arc­képe, ha rövid ideig is, látható Csengeri „átadta a helyét" Mesterházynak. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Hárman hivatalosan is jelöltek Az Országos Választási Iroda adatai szerint a 6-os számú, vásárhelyi választókörzetből eddig három jelölt gyűjtötte össze, s adta le a szükséges ajánlószelvényeket. így az áp­rilisi országgyűlési választáso­kon már biztosan indulhat Csengeri István (MSZP), Kristó Gabriella (Jobbik) és Lázár Já­nos (Fidesz-KDNP). volt néhány, a városban elhe­lyezett óriásplakáton. Most hiá­ba keresnénk, ugyanonnan Mesterházy Attila, az MSZP mi­niszterelnök-jelöltje tekint le a járókelőkre. - Azért nem rendeztünk épü­letekben választási fórumot, mert azt tapasztaltuk, hogy az emberek megcsömörlöttek a politikától, oda nem jönnének el. Inkább házról házra haladva gyűjtöttük az ajánlószelvénye­ket - mondta Csengeri. Hozzá­tette: hamarosan országosan is­mert szocialista pobükussal tart majd nagygyűlést, de hogy ki­vel, azt még nem árulta el. Már tartott néhány válasz­tási fórumot Kristó Gabriella, a Jobbik jelöltje, akit szomba­ton nagygyűlésen ajánl majd a választók figyelmébe Szege­di Csanád, a párt alelnöke. Ő az első ismert név a kampá­nya során. Sem óriásplakátot, sem ki­sebb utcai plakát kiragasztá­sát nem tervezi Takács Róbert. Hozzátette: nincs is erre fede­zete. Az SZDSZ-MDF képvise­lőjelöltjének eddig csak szóró­lapjai jelentek meg. - A kam­pány második szakaszában is inkább csak internetes felüle­teken jelennek majd meg hir­detéseim, azt tapasztaltam ugyanis, hogy az emberek szá­mára kiüresedtek a személyes találkozást jelentő fórumok ­indokolta Takács Róbert. Sokba kerülne, így nem fog országosan ismert személyisé­get hívni maga mellé Török László, a Lehet Más a Politika jelöltje sem. Elmondta: már a szórólapok elkészítése kiürítet­te a kampányra szánt keretet. Korteskedő sztárok H0LLÓSI ZSOLT hollosi.zsolt@delmagyar.hu Választási kampányban hirtelen megnő a sikeres mű­vészek, sportolók ázsiója a kultúrával, sporttal egyéb­ként nem sokat foglalkozó politikusok körében is. A hi­telességdeficittel küzdő, legtaszítóbb figurákat is von­zóbbnak, meggyőzőbbnek látjuk, ha olyan színészek, muzsikusok, olimpikonok állnak melléjük, akik kétség­bevonhatatlan teljesítményükkel, népszerűségükkel hitelesebbé tudják tenni őket. Azzal, hogy mindegyik párt oldalán rendre feltűn­nek közismert ikonok, nem is lenne különösebb baj. Amerikában is mindenki tudja: Brad Pitt és Barbra Streisand a demokraták, Chuck Norris és Arnold ** j + . . Schwarzenegger pe­JJ Mindegyik part Ol- dig a republikánusok dalán rendre feltűn- rendíthetetlen támo­nek közismert ikonok. aranyfedezetként használják őket. Itthon is megkönnyítheti egyes válasz­tók számára a döntést, ha nemcsak a politikusok ígére­teire figyelnek, hanem arra is: a balliberálisok mellett Bródy János, Koncz Zsuzsa és Székhelyi József áll, vagy a különböző jobboldali pártokat például Eperjes Kár­oly, Egerszegi Krisztina, Dörner György és Usztics Má­tyás támogatja. Minden választópolgár eldöntheti, ki a vonzóbb személyiség számára. Baj inkább azzal van, hogy lassan egy-egy film, szín­házi produkció vagy koncert megszervezésekor a művé­szek közül is muszáj lesz kizárólagosan választani, és így egyre inkább zavaró tényező az előadók nyilvános politizálása. A legokosabbak már rájöttek: nem kifize­tődő számukra, ha egy ennyire megosztott társadalom­ban azért veszítenek el potenciális nézőket, koncert­jegy- vagy lemezvásárlókat, mert nyílt állásfoglalásuk­kal esetleg elidegenítik őket. A praktikus és haszonelvű megfontolásoknál persze létezhetnek magasabb szem­pontok is: ha valakinek küldetéstudata van, ha épp azért lett művész, mert hatni szeretne másokra, nem vethetjük a szemére, hogy a színpadon, koncertpódiu­mon kívül is ezt teszi. Más kategória a haszonlesőké. Mulatságos figyelni, hogy dagad-apad ciklusról ciklusra a különböző pártok holdudvara. SB0 és körforgalom: indulnak az építkezések hódmezővásárhely MUNKATÁRSUNKTÓL Áprilisban elkezdődik a sür­gősségi betegellátó osztály ki­alakítása a vásárhelyi kórház­ban - erről számolt be az intéz­mény igazgatója, Kallai Árpád a tegnapi városi közgyűlésen. A 280 milliós, döntően pályá­zati forrásból megvalósuló be­ruházást 40 millió forinttal tá­mogatja az önkormányzat, a befejezés 2011 végére várható. Egy másik fontos építkezés a Kálvin téri körforgalom kialakí­tása. Eredetileg 120 millió fo­rintos költséggel számolt a be­ruházó nemzeti infrastruktú­ra-fejlesztő, ehhez 80 milliós támogatást ítélt meg. A közbe­szerzési eljáráskor viszont ki­derült: a legkedvezőbb ajánlat 137,5 millió forintról szól. A kü­Csurka kampányolt szentes. A Fidesszel közösen kétharmados többséget kell el­érni, akkor rendszerváltás jö­het, amire égető szükség van ­mondta a MIÉP tegnapi szente­si fórumán Csurka István. A gyűlésen bemutatkozott Pető Lászlóné, a párt szentesi or­szággyűlésiképviselő-jelöltje. A MIÉP elnöke szerint az MSZP, az MDF és a Jobbik egy oldalon áll, és közös céljuk a társada­lom félrevezetése. lönbözet felét - ahogy a képvi­selők tegnap megszavazták - a város vállalja, a másik felét pe­dig az ajánlattevő Közgép-Dél­út alkotta konzorcium állja. A városi rendőrkapitányság tavalyi munkájáról a vezető, Rádi Norbert őrnagy számolt be. Kiderült: az 1602 ismertté vált bűncselekménnyel Vásár­hely továbbra is a második leg­kevésbé fertőzött megyei jogú város az országban. A felderíté­si mutató viszont a 2008-as 63 százalékhoz képest tavaly 44 százalékra csökkent, ezen min­denképpen javítani szeretné­nek. Lukács János megyei főka­pitány is részt vett a közgyűlé­sen, ő úgy fogalmazott: a vásár­helyi kapitányság mindig a me­gye erőssége volt, az emberek nyugodtak lehetnek ebben a városban. Kérdezzen Semjéntől! hódmezővásárhely. Hódme zővásárhelyre látogat ma Sem­jén Zsolt, a Kereszténydemok­rata Néppárt elnöke. A politi­kus 17 órakor a Fidesz-KDNP választási fórumán vesz részt a mindszenti művelődési ház­ban. Előtte, 15.30-kor egyórás online interjút ad a delma­gyar.hu-nak. ön is felteheti kérdéseit a pártelnöknek az online@delmagyar.hu e-mail címen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom