Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-28 / 302. szám
AKTUALIS 2009. DECEMBER 28., HÉTFŐ KÖRKÉP KEVES HIBÁS VAGY NEM MEGFELELŐ ÁRUT VITTEK VISSZA Olvasókör indul a könyvtárban DOMASZÉK. Olvasókör indul a könyvtárban január 7-étől csütörtökönként 16 órától. Várják mindazokat, akik szívesen tájékozódnak az újonnan megjelent könyvekről, olvasmányélményeiket pedig örömmel megosztanák másokkal. A könyvtár január 1-jéig zárva tart. Ünnepi fürdőzés, játszótérfejlesztés MÓRAHALOM. Az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő december 31-én 9-től 14 óráig lesz nyitva. Január l-jén 11-től 22 óráig, másnap 9-től 22 óráig, míg vasárnap 9-től 19 óráig tart nyitva az intézmény. - Folytatódik a templom mögötti játszótér automatikus öntözőrendszerének kiépítése. Kérik a lakosokat, hogy a területet tekintsék munkaterületnek, és csak a burkolt felületeket használják közlekedésre. Rövidebb nyitva tartás RÖSZKE. A teleház mától december 31-éig 9-től 13 óráig várja a látogatókat. Iskolabővítés 595 millióból SÁNDORFALVA. Várhatóan nyárra fejeződnek be a Pallavicini Sándor-iskola bővítési munkálatai. Az 595 millió forintos beruházás az Európai Unió támogatásával valósul meg. Karácsony utáni cserebere-akció Főként a karácsonyra kapott pénzt és ajándékutalványt költötték el az emberek az üzletekben az ünnep utáni első nyitvatartási napon. A Hervisbe két óra alatt tíz nem megfelelő méretű ruhát vittek vissza kicserélni. SZEGED KISS GÁBOR GERGŐ Nyitás után egy órával már alig lehetett szabad parkolót találni a szegedi Media Markt közelében. A kétnapos karácsonyi ünnep után tegnap reggel nyitottak ki először az üzletek, a vevőszolgálatok előtt - itt cserélik ki a karácsonyra kapott nem megfelelő vagy hibás árut - mégsem kígyóztak sorok. Az emberek jobbára vásároltak - mindenfélét. Volt, aki mikrosütővel, más talpmaszszázs géppel, webkamerával vagy Quimby-lemezzel a hóna alatt sétált ki a város legnagyobb híradástechnikai üzletéből. Pénz, utalvány volt a karácsonyfa alatt, ezt jöttek elkölteni - így szólt a magyarázat. - A válság miatt a jó nevű márkák előnyt élveztek a kevésbé ismertekkel szemben. Az emberek jobban meggondolták, hogy mire adják ki a pénzüket - magyarázta Sánta Károly ügyvezető igazgató, miért vittek vissza kevesebb hibás árut az üzletbe. Másfél óráig időztünk a vevőszolgálatnál, ahová ennyi idő alatt egy hang nélküli műsoros DVD-t, egy képet torzítva adó LCD televíziót, egy semmire nem reagáló DVD-lejátszót és két számítógép-billentyűzetet vittek vissza. Egy fiatalember a FIFA 2009-es PC-játékkal a kezében jelent meg: nem erre vágyott karácsonyra. A fociprogram árából egy univerzális távirányítót vásárolt. - Az eredeti csomagolású, nem használt termékeket karácsony után bármeddig viszszaváltjuk. Az áru értéke levásárolható, utalványra vagy ajándékkártyára váltható. Ha a vásárló nem talál megfelelő terméket, az eredeti árat viszszafizetjük - mondta Sánta Károly. A csere feltételei: vásárlást igazoló blokk, számla vagy garancialevél, eredeti csomagolás, hiánytalan tartozékok. Nagy volt a nyüzsgés a Szeged Plazában is. - Két óra alatt tíz ruhaneműt hoztak vissza, mindegyiknél a méret volt a probléma. Vagy kicseréljük az árut, vagy vásárlási utalványt adunk érte. A karácsonyi meglepetéseket blokk és eredeti csomagolás ellenében két hétig hozhatják vissza, de utána is rugalmasan kezeljük a dolgot - közölte Petrovics Gabriella, a Hervis üzletvezető-helyettese. Utóbbi lehetőséggel élt az a nő is, aki dzsúdóruhával lepte meg karácsonyra a fiát, de az kicsinek bizonyult. - Mivel nincs belőle más méret, melegítőt vásárolunk az árából mondta az asszony. Marad a makói szolgáltató Nem sikerült új szolgáltatót találni, így június 30-áig a mostani cég üríti a kukákat Makón. A város később újabb pályázatot ír ki. MAKÓ KORMOS TAMÁS Korábban beszámoltunk arról, hogy a makói önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt ki a települési szilárd hulladék szállítására. A Bio-Pannónia Kft.-vel kötött - tíz évre szóló - szerződése 2009. december 31-én lejár, és a törvény szerint közbeszerzés útján kell kiválasztani az újabb szolgáltatót. A tervezett szeptemberi időpontra azonban nem sikerült lezárni a közbeszerzést, mivel az ajánlattételi szakaszban két pályázó cég jogorvoslattal élt. Az ajánlati felhívással és a dokumentációval kapcsolatos panaszok pedig a közbeszerzési döntőbizottság elé kerültek. Emiatt a szabály szerinti 45 napos ajánlattételi határidő többszöröse telt el, és nem sikerült új szerződést kötni. A szolgáltatást folyamatosan biztosítani kell, de egyik esetleges új szolgáltató sem vállalkozott arra, hogy erre a fél évre ellássa ezt a feladatot. Az önkormányzat emiatt megkereste a jelenlegi céget, hogy 2010. június 30-áig továbbra is ők szállítsák el a szemetet. A tárgyalások végül eredményre vezettek, a Bio-Pannónia Kft-vet arról is megegyeztek, hogy a szolgáltató lemond a jelenlegi hatályos szerződés szerinti inflációs díjemelésről. Egy 110 literes kuka egyszeri ürítése 253, egy 240 literesé pedig 506 forintjába kerül a makóiaknak. Ittas járművezetők HÁROM ITTAS SOFŐRT fog tak el a vásárhelyi rendőrök. Egy 34 éves férfit segédmotorjával a Liszt Ferenc utcán, egy Simpson 20 éves sofőrjét a Jókai utcán, míg egy Peugeot Boxer 26 éves vezetőjét a Pálffy utcán állították meg. Mindhárom ittas járművezető elten büntetőeljárás indult. Szintén eljárás indult az ellen a 25 éves nő ellen, aki úgy vezette Opeljét a Szent László utcán, hogy soha nem szerzett jogosítványt. Adományok a kórháznak A DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ gyermekosztályának kis betegeit, valamint a krónikus belgyógyászati osztályon fekvőket és az intézmény ápolási osztályának lakóit ajándékozta meg karácsonykor a Fidesz szentesi szervezete. A DVD-ket, játékokat, gyümölcsöket és édességeket tartalmazó ajándékcsomagokat Farkas Sándor országgyűlési képviselő adta át a betegeknek. Korábban a kórház gyermekosztálya gyümölcsöket, játékokat és édességeket kapott a szentesi önkormányzattól és a Pálmások Szövetségétől, ajándékcsomagokat az intézménytől, de ajándékozott a 37. II. Rákóczi Ferenc MűSzaki Zászlóalj is. Az alakulat 2 mikrohullámú sütőt. 1 forgós fotelt, 3 szobaantennát és 3 fali lámpát vitt. 16 határsértő EGY MÓRAHALOM ÉS ÁSOTTHALOM KÖZÖTTI BUSZMEGÁLLÓBAN figyeltek fel egy 11 fős csoportra a szegedi határrendészek. Az afgán határsértők egyike sem rendelkezett magyarországi tartózkodásra jogosító iratokkal. Tegnap reggel ugyanebben a megállóban újabb öt afgán került a határrendészek hálójába. Bezárt múzeum, eredményes pályázat SZEGED. A Móra Ferenc Múzeum és összes kiállítóhelye január 12-éig zárva tart. - Eredményes volt a dél-alföldi régió az európai uniós források pályáztatásában. 2007-2009 között 1999 pályázat érkezett be, amelyből 702-t támogattak. A forrásokat közel 50 százalékban Szegeden, illetve a Szegedi Kistérségben használják fel. Szemétbe fúlt karácsony MAKÓ. Az ünnepek idején nyilván a szemétszállítással foglalkozó társaság emberei is pihenőt vesznek ki, az azonban talán nem törvényszerű, hogy így nézzen ki egy lakótelepi szemétgyüjtőhely. A fotó tegnap délelőtt Makón, a Kálvin utcában készült - a lakók 25-ére várták az ürítést. 31 diák utazhat SZENTES. Összesen 16,4 millió forint támogatást nyert a Tempus Közalapítványtól szakiskolai tanulóinak külföldi gyakorlati képzésére a szentesi Zsoldos Ferenc szakközépiskola. Az egyik projekt keretében 16 tanuló és két kísérőjük 5 hetes franciaországi gyakorlatra utazhat februárban. Egy másik program pedig arra ad lehetőséget, hogy 15 diák 4 hetet tölt- hessen Németországban, Müllheimben, szintén két kísérővel. Utóbbi esetben a tanulók kiválasztása és felkészítése közvetlenül a téli szünet után megkezdődik, az arra érdemesek áprilisban utaznak. A nyert összeg a diákok költségeit fedezi. A Media Markt vevőszolgálatára csak kevesen vitték vissza karácsonyi ajándékukat, FOTÓ: KARNOK CSABA Feleannyi postaláda van CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ ^OLDALRÓL A csökkenés hátterében az áll, hogy ma már az igény is jóval szerényebb a ládák iránt tudtuk meg Tomecskó Tamástól, a Magyar Posta Zrt. szóvivőjétől. Budapesten például a múlt hétfőn alig néhány száz levelet ürítettek a több mint 1400 levélszekrényből. Ugyanis világszerte egyre nagyobb teret hódítanak az írásos kommunikáció olyan új típusú formái, mint az elektronikus levél vagy az SMS. Éppen ezért változott az előírás: ma már csupán egy ládának kell lennie kilométerenként a települések belterületén. Egyébként a levélforgalom összetétele is nagyot változott az utóbbi időben: 100 levélből 96 üzleti például számla -, 2 hivatali, és csak a maradék kettő magánlevél, s ezek jó részét sem postaládába dobva adják fel. Megyeszerte lejátszódott a makóihoz hasonló folyamat. Az év elején számoltunk be arról, hogy Szegeden a meglévő 120 postaládából a korszerűbbre cseréléskor 73-at szereltek le végleg, azaz a korábbi darabszámnak alig a fele maradt meg - főként a postahivatalok környékén. Akkor kiderült: a megyeszékhelyi ládák közül mindössze 20 olyan van, amelyikbe 20 és 50 közötti küldeményt dobnak be naponta. 50-be napi kevesebb mint 20 boríték vagy levelezőlap kerül, a másik 50-be 5-nél is kevesebb. Hódmezővásárhelyen a kincsestelepi és a kertvárosi rész maradt átmenetileg postaládák nélkül, és ott sem pótolták mindet - számukat az igényekhez igazították. Igaz, újakat is felszereltek. A csárdagazda ajándéka: halászlé és túrós csusza Karácsonyi számunkban írtunk Tóth Tímeáról, aki férjével, Zsolttal öt gyermeket nevel - közülük három beteg. Az asszony otthon a gyerekeket ápolja, a férfi novemberben elvesztette az állását, így veszélybe került a család megélhetése. Mire minden számlájukat kifizetik, 35 ezer forint marad ötükre. Cikkünk kapcsán számos felajánlás érkezett a nehéz sorsú családnak. Volt, aki mézet, más pénzt adott nekik. A Roosevelt téri Halászcsárda jóvoltából pedig halászlé és túrós csusza kerülhetett az asztalukra karácsonykor, amelyet Ferenczi Dezső csárdagazda (balról) vitt el a lakásukra. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA