Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-24 / 301. szám

2009. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK III. fc Atirlflf AS »Az ember legvégső mértéke nem az, hogy mi mellett áll ki a kényelem és a komfort wScílUcS Cl idején, hanem hogy mi mellett áll ki a kihívások és a viták idején." Martin Luther King Tízezer ember vonult utcára a decemberi napokban. A végsőkig kitartottak, ARCHÍV FOTÓ: TEMESVÁRI ÚJ SZÓ A mai Temesvár. Emlékhetet tartottak a forradalom 20 éves évfordulóján, amelynek csúcspontja volt az az operaházi megemlékezés, amelyen Traian Basescu a Román Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatát adta át Tőkés László volt református püspöknek, európai parlamenti képviselőnek, aki először vehetett részt a hivatalos román ünnepségen. A Heti Új Szóban a forradalom civil résztvevői nyolc héten át emlékeztek a két évtizeddel ezelőtt történtekre, az Opera téren egy héten át tartott az a Szabadtéri fotókiállítás, amely a forradalomnak állított emléket. A helyi közlekedési vállalat pedig az egyik villamost villamosmúzeummá alakította át: kívülről a forradalom fotóival matricázták fel a szerelvényt, amely mozgó reklámként emlékeztet arra, mi történt a városban 1989 decemberében. ben oszlatott, rosszabb eset­ben lőtt a Securitate. - Ekkor nagyon úgy nézett ki, elhal a forradalom - emlé­kezett vissza Graur János. ­Ám teljesen váratlanul az Elektrobanat vállalatban sztrájkba léptek a munkások. Ennek a híre mindenhova el­jutott, s a többi nagyvállalat­ból is megindultak a munká­sok, hogy szolidaritásukat ki­fejezzék. Ekkor már tényleg nem Tőkésről szóltak az ese­mények. Naponta voltak tün­tetések: 8-10 ezer fős tömeg gyűlt össze az Opera téren és a Mária-szobor környékén is. Mindenki tudta, hogy a vég­sőkig ki kell tartani, nem sza­bad hazamenni. Az opera és a Mária-szobor, románul a La Maria olyan emblematikus helyszíne lett a decemberi eseményeknek, a szabadság­nak, amelynél biztosan min­den résztvevőnek van vala­milyen emléke. Akik éltek, átélték az akkori eseménye­ket, azok sosem felejtik el ezeket a napokat. December 22-én hatalmas harangzúgás töltötte be Te­mesvárt, az Opera téren össze­gyűlt tömegben futótűzként terjedt a hír: Ceausescu meg­szökött. Óriási boldogság lett úrrá a városban. - Akkor de­rült ki, hogy korábbi lapunk, a Szabad Szó egy nappal ko­rábban, december 21-én jelent meg utoljára. Az újság akkori vezetősége nagyon pozitívan állt hozzá az eseményekhez, ugyanakkor azt is átlátták, nem csinálhatják tovább a la­pot, és lemondtak. Az újság­nak a Temesvári Új Szó nevet adtuk, azért is, mert nem volt szabad leírni magyarul a hely­ségneveket. így viszont örökre bevéshettük Temesvárt az új­kori román sajtótörténetbe. S mi, újságírók nagyon hálásak vagyunk a Délvilág akkori munkatársainak, akik segítet­tek, támogattak minket az el­indulásban - mondta Graur János. Nem csak a hitélet volt a fontos A Román Kommunista Párt ­hasonlóan a többi volt szocia­lista állam pártjához - az ate­izmusban „hitt". Tőkés László temesvári megjelenése előtt nagyon kevesen jártak temp­lomba, ám a református lel­kész nemcsak istentisztelete­ket tartott, hanem 1989 nya­rától megpróbálta különböző színes programokkal megszó­lítani a város lakosságát: sza­valóesteket szervezett minden korosztálynak. Az egyik Dsida Jenő-estre már a Securitate is felfigyelt, amely után a szava­ló diákokat be is hívták a rendőrségre. A közösség még­is egyre jobban nőtt, s az is­tentiszteleteken is egyre töb­ben vettek részt, s nem csak reformátusok hallgatták Tőkés prédikációit. romániai szinonimája lították bíróság elé. A táborno­kokat elítélték, de hogy valójá­ban ki fogta a géppisztolyt, és ki lőtt le valakit azért, mert 2-3 másik emberrel beszélgetett az utcán, soha nem fogjuk meg­tudni - mondta a főszerkesztő. Másnap, hétfőn pokolian né­zett ki a város: az üzletek kira­katait betörték, törmelékek voltak az utcán. A városköz­pontot kordonnal zárta le a ka­tonaság. Kedden már statári­um volt, ha ketten együtt vol­tak az utcán, akkor jobb eset­A gyanús magyar PANEK SÁNDOR panek.sandor@delmagyar.hu Aki egy napot is töltött a nyolcvanas évek Romániájában, az tudja, hogy a vége felé mekkora volt a vezetők ciniz­musa és az emberek elégedetlensége. És azt is tudja, hogy ennek ellenére kilátástalanul távoli volt még a kommu­nista rendszeren belüli átrendeződés is, akárcsak az, hogy Ceausescu átadja a hatalmat valamelyik bizalmasá­nak. Az éhség, a téli mínusz fokok a lakásokban, a napi pár órára üzemelő vízellátás, a zaklatások, az állandó gyanakvás dacára stabilan állt az egész reménytelen, el­nyomó rendszer, amelyet pedig csak a politikai rendőr­ség és az adminisztráció tartott össze. Hiába tudjuk utó­lag, hogy egy kisebb esemény, a temesvári református „ lelkész, Tőkés László 9 9 Tokes Laszlo konok ellenállása elég 1989-es megítélése volta robbanáshoz. két évtized után is ^LT-ímtit esemenyre nem volt kettős Romániában. más jelentkező. Semmi romantika nincs ebben. Tőkés László 1989-ben pontosan tudta, hogy ha interjút ad a kanadai francia újságíró, Rejean Roy számára, majd a fdmet levetítik, azzal nagy kocká­zatot vállal. Tudta, hogy a falurombolási program ellen felszólalni elképesztő kihívás a Ceausescu-rendszernek, s az nem válogat az eszközökben. Tőkés László maga vá­lasztotta ezt az életformát, azt, hogy ne konyhában sut­togó, ne gyávaságból a rendszer jó oldalait emlegető, ne a „csak rosszabb ne legyen" filozófiát valló ember le­gyen, hanem vállalja a szembenézést. Nemcsak egy in­terjúban, hanem mindenben, ami rá vár. Abban a látszó­lag kilátástalan ügyben is, amelyben az érvényes bírósá­gi végzés ellenére 1989 decemberében Temesváron maga köré gyűjtötte híveit. Ha belegondolunk, mennyi esélye volt egy rendőrállamban annak, hogy a kilakoltatás mi­att hívei után a temesváriak tömegei is az utcára vonul­nak, majd eltörlik a rendszert, és mennyi annak, hogy ő személyesen börtönbe kerül, és neve már csak a Szabad Európa rádió műsoriban marad még fenn egy ideig... Gondolnánk, hogy húsz évvel az események után, amikor már nem kell ilyen dilemmákon töprengeni, Tő­kés és a temesváriak különleges helyet kapnak a román emlékezetben. Tőkés László 1989-es megítélése két évti­zed után is kettős Romániában: Traian Basescu a leg­magasabb román kitüntetésben részesítette Tőkés Lászlót, miközben a román nyelvű Wikipédiában szere­pel az a mondat, miszerint a temesvári református lel­kész „a kommunista Magyarország ügynöke volt 1989-ig". Az állítás a Ziua című román lapból való, amely idén nyáron rángatott elő egy korabeli Securita­te-t tisztet. Az idők változnak; a Temesváron többször is a tüntetők közé lövető szervezet egykori tisztje ma meg­lehetős erkölcsi magaslatról óvja az Európai Parlamen­tet a gyanús múltú magyartól. A vásárhelyiek visszafordul­tak azzal, hogy Aradon meg­várják a reggelt, napközben ugyanis nem folytak harcok. - Az aradi kórházhoz irá­nyítottak bennünket, ahol megálltunk a külső parkoló­ban. Sokan lepakolták a se­gélyt, s. indultak vissza, de mi maradtunk - idézte fel a tör­ténteket Ágoston Lajos. - El­indultam megkeresni az egyik sebész főorvost, akinek a ne­vét odahaza megkaptam. A rendész vagy egy forradalmár azonban szólt, hogy a kocsik ne maradjanak az utcán, állja­nak be a kórház udvarára. Idebenn ugyanis biztonság­ban vannak. Visszaléptem az utcára, intettem, hogy fordul­janak meg, s jöjjenek be a ko­csival az udvarra, de csak azt láttam, hogy Sanyi gázt ad, s elindul, egyenesen a belváros felé. Gyalog nem értem volna utol. Irhás József taxijával Tóth Sándor Aviája előtt állt az ut­cán. - Azt még láttam, hogy elindul, ám ahogy beértem az udvarba, s belenéztem a visz­szapillantóba, nem találom ­emlékezett vissza. - Leparkol­tam, majd visszagyalogoltam a kapuhoz, hogy megnézzem, hol maradt. De sehol sem lát­tam. Az egyik felkelő azt java­solta, nézzem meg a másik be­járatnál, hátha csak ott fért be a kocsival. De hiába keres­tem... Volt egy munkásruhát viselő férfi az utcán, aki úgy irányította a forgalmat, mint­ha rendőr lett volna. Utólag úgy véltem, ő szállhatott be Sanyi mellé, s kényszeríthette vagy irányíthatta el a belváros Őrzik emlékét Tóth Sándor holttestét az aradi forradalmi tanács december 27-én, dísz kísérettel adta át Nagylaknál özvegyének. Emlékét mindkét városban utca örökíti meg. Január 3-i temetésén százak kísérték utolsó útjára a római katolikus temetőben. Emlékét halála helyén kopjafa is őrzi, sírjá­nál azóta is lerója kegyeletét az aradi delegáció. Megrendítő volt Tóth Sándor halála. ARCHÍV FOTÓ: MÓRA FERENC MÚZEUM felé, hiszen a Maros felett hú­zódó új híd lábáig eljutott. Ott egy sorozatlövést adtak le az autójára. A szélvédőn keresz­tül a nyakán érte a halálos lö­vés. A kocsit több helyen is ki­lyukasztották a golyók, ami­ket a föld közeléből lőtt ki va­laki. A vásárhelyieknek hajnali 2-3 óra között szóltak, hogy bevitték a sofőrjüket, s ők azo­nosították Tóth Sándor holt­testét. Tóth Sándor nem egyedül indult útnak, jelentkezett ugyanis Irhás József taxis, hogy neki van helyismerete Romániában, autójával majd ő halad elöl. A szállítmánnyal tartott Ágoston Lajos is. A vásárhelyiek akadályta­lanul lépték át Nagylaknál a határt, de Arad előtt megállí­tották őket a forradalmárok azzal, hogy kerüljék ki a vá­rost, mert ott heves lövöldö­zés zajlik, úgy menjenek Te­mesvár felé. Nem messze Te­mesvártól azonban olyan se­gélyszállítókkal találkoztak, akiktől megtudták, vissza kell fordulniuk, a várost ugyanis körülzárta, s ostromolja a hadsereg és a Securitate, a ro­mán titkosszolgálat egységei. Messziről hallatszottak is lö­vések és heves robbanások. Irhás József és Ágoston Lajos kísérték el a szállítmányt. Sándort az aradi kórháznál vesztették szem elől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom