Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-29 / 253. szám

AKTUALIS 2009. OKTÓBER 29., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Lakossági fórum az elkerülőről HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Lázár jános, Vásárhely polgármeste­re holnap délután 6 órakor la­kossági fórumot tart a Vissz­hang utcai olvasókörben a ter­vezett elkerülő út nyomvona­láról. A 47-est elkerülő sza­kaszra az elmúlt években a kormány részéről számos terv készült, amelyeket azonban végül egytől egyig elvetettek. A polgármesteri fórum célja, hogy a különböző szakhatósá­gi elképzelések helyett a vá­| sárhelyiek igényeit figyelembe vevő terv valósuljon meg. Az összejövetelen jelen lesznek az önkormányzat műszaki iro­dájának szakemberei is. Egészségnap FORRÁSKÚT. Egészségnapot rendeznek pénteken a műve­lődési házban: 10-től 13 óráig véradás lesz, 13 órától az ön­gyógyítás és egészségmegőr­zés különféle lehetőségeiről tartanak előadásokat, termék­bemutatókat. 18 órától Pe­resztegi Sándor a rák gyógyí­tásáról beszél. Adomány Hollandiából MAKÓ. Százládányi, zömmel vadonatúj csecsemő- és gyer­mekruhát, konzerveket és nagy mennyiségű teafüvet, kórtermi ágyakat, valamint gördülő járókereteket hozott az Egyesített Népjóléti Intéz­ménynek a napokban a Páter Pio Alapítvány a hollandiai Tubbergenből. Az intézmény vezetője. Rózsa Istvánné la­punknak elmondta: az élelmi­szereket a hajléktalanok téli krízisellátásában fogják fel­használni, az ágyaknak és a já­rókereteknek az idősek gondo­zóházában veszik majd hasz­nát, a ruhaneműket pedig rá­szoruló családokhoz juttatják el karácsonyra. Az alapítvány először öt évvel ezelőtt hozott hasonló adományt a városba. Regionalitás, előadás az emlőrákról SZEGED. A Csongrád Megyei Közgyűlés Európai Ügyek Bi­zottsága és Vajdaság Autonóm Tartományi Képviselőháza Eu­rópai Integrációs és Nemzet­közi Regionális Együttműkö­dési Bizottsága együttes ülést tartott tegnap a megyeházán. - Hogyan tovább? címmel az emlődaganatokról tart nyílt napot a Somogyi-könyvtárban az Interaktív Kultúráért Egye­sület szombaton 10 órától. Előadások hangzanak el az emlő daganatos megbetege­déseiről. a gyógyítás lehetősé­geiről, az utő- és önkezelés módjairól. A nyílt napra a be­lépés ingyenes. KUTYAFALKAT SZALUT EL AZ EBRENDESZET EGY SZOREGI HÁZBÓL Egy óráig tartott a fogócska A tizenöt ugatós kutyából négyet sikerült befognia Nagy Róbertnek. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Tizenöt mérges, a szőregi ház udvarán szaladgáló kutyáért szállt ki tegnap délelőtt a sze­gedi Orpheus Állatvédő Egye­sület telepvezetője. A vad ku­tyákról a szomszédok értesí­tették az Orpheust, miután az ebek 91 éves gazdáját kór­házba szállították. Örökbe adják. A befogott négylábúakat megvizsgálják, s amelyik nem bizonyul veszélyesnek, azt 14 napos karantén után beoltják veszettség ellen. Utána örökbe adják őket. (Az örökbe fogadható állatokról bő­vebb információ a www.ebrendeszet.zug.hu honlapon található, vala­mint a 20/360-9846-os telefonszámon kérhető.) SZEGED-SZŐREG KISS GÁBOR GERGŐ „Mit csinálsz? Nem mész in­nen?!" Ezen mondatok kísére­tében próbált befogni tizenöt ugatós kutyát Nagy Róbert, a szegedi Orpheus Állatvédő Egyesület ebrendészeti telepé­nek vezetője tegnap délelőtt egy szeged-szőregi magán­házban. A hatalmas udvarban sza­badon nyargalászó négylábú­ak gazdáját, az egyedül élő, 91 éves nénit hétfőn szállították kórházba. A magukra hagyott kutyákról a szomszédok szól­tak az Orpheusnak. A kör­nyékbeliek csodálták, hogy Nagy Róbert egyedül akarja befogni az ebeket, amelyek közül az egyik nemrég a kö­zelben lakó Kövesdi Mihályné lábát harapta meg. - Engem nem fognak - je­lentette ki a fiatalember, mi­közben szilikon bevonatú be­fogójával benyitott a kutyagu­mitól bűzlő telekre. A befo­gást a szomszédokon kívül az Újszegedi Rendőrőrs három munkatársa biztosította, hogy minden a szabályoknak meg­felelően történjen. A környéken lakók elmesél­ték, hogy a magányos néninek a kutyák voltak egyetlen társai, de egy évben kétszer is fialtak, így jött össze a tucatnyi külön­böző korú, nemű és fajtájú csa­holó négylábú. Az ebrendé­szetnek mégsem akartak szól­ni: nem akarták, hogy a nénitől az összes kutyát elvigyék. Az első eb nyakára negyed­óra kergetőzés után került a befogó. Újabb negyedóra múl­va egy nagyobb testű, dühös fekete keverék került Nagy Róbert autójába. Az ebek macska-egér harcot vívtak a telepvezetővel: körbe­futották a pajtát, átbújtak a lyukas kerítésen, a házhoz tar­tozó hatalmas szántóba sza­ladtak ki. A befogás egy óráig tartott, az ebrendészeti telepre végül négy kutyát szállítottak. - A többinek ételt és vizet hagytam ott, a következő na­pokban visszamegyek a házba, hogy magamhoz szoktassam a kutyákat. Etetjük, itatjuk, majd szép sorjában befogjuk és el­szállítjuk őket - magyarázta a telepvezető. - Nem egyedi probléma, hogy idős emberek nagyszámú kutyát vagy macs­kát tartanak maguknál. MHMHMM Mars tér: nincs megegyezés A szegedi városvezetés tegnap egyeztetésre hívta a még álló Mars téri pavilonok tulajdono­sait. A zárt ajtók mögötti tár­gyalásról egyik fél sem nyilat­kozott - úgy tudjuk, nem szü­letett megállapodás. SZEGED FEKETE KLÁRA Tegnap délelőtt tárgyalás kez­dődött a szegedi városvezetés és a Mars téri kereskedők kö­zött. Az önkormányzatot Nagy Sándor városfejlesztési alpol­gármester képviselte; partne­rei, a még le nem bontott 18 pavilon tulajdonosai azt kér­ték, hogy zárt ülést tartsanak. A körülbelül 2 órás megbe­szélés után egyik fél sem nyi­latkozott. Úgy tudjuk, hogy a megbeszélésen elhangzott: a Mars tériek csak akkor folytat­ják a tárgyalást, ha a városve­zetés sem tesz „barátságtalan lépést". Ezen azt értik: nem tájékoztatja a közvéleményt a zárt ajtók mögött tegnap el­hangzottakról. Információnk szerint nem született semmi­lyen megállapodás. Az egyezkedést a városve­zetés kezdeményezte, miután hétfőn a Csongrád Megyei Bí­róság eljárási hibák miatt új eljárás lefolytatására kötelez­te a Szegedi Városi Bíróságot a pavilonok bontása ügyében. Ez azt jelenti: hiába mondta ki a Szegedi Városi Bíróság első fokú ítélete, hogy le lehet bontani a pavilonokat, most kezdődhet minden elölről. Mint megírtuk: az önkor­mányzat azt akarta tegnap előterjeszteni, egyezzenek be­le a kereskedők a bontásba, hogy ne csússzon a nagycsar­nok építése, ne vesszen el 500 millió forint uniós támogatás. Hiszen az újrakezdődő per biztosan elhúzódna jövő őszig, amikorra pedig már át kellene adni a beruházást. Cserébe hajlandó lenne letét­be helyezni a kereskedők szá­mára egy akkora összeget, amekkorát a bíróság megálla­pít számukra. Ml lesz az uniós pályázattal? Nagy kérdés, mi történik a 3 milliárd forintos városrehabili­tációs uniós pályázattal abban az esetben, ha a kereskedők nem fogadják el az ajánlatot. Az interneten találtunk olyan eseteket, amelyeknél az Unió engedélyezte a támogatási szerződés módosítását. Tehát a város elvben kérheti, hogy új határidővel épüljön fel a nagycsarnok - 2010 ősze he­lyett 2011-ben -, amikorra vélhetően befejeződik a per. KOSARAT KAPTAK A PLEBANOSTOL A CSONGRADIAK Szőlőhegyi harangvita CSONGRÁD FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az Orbán-féle harang is kulti­kus jelentőségű: akkor húzták félre, ha jégesőfelhő közele­dett Csongrád felé. A hiede­lem szerint az a harangszó ké­pes volt szétoszlatni a sötét­szürke felleget. A környékben élők most vissza szeretnék kérni az egyház oltalma alatt álló két harangot. Nagypál Takács István a csongrádi harang­lábbal. FOTÓ: BÍRÓ DÁNIEL Sándor önkormányzati képvi­selő interpellált is a kérdés­ben, de meglepő választ ka­pott a plébániáról. Salamon László esperes-plé­bános azt írta a kérelmezők­nek, hogy az Orbán-féle a pi­roskavárosi templom udvarán áll, a másik pedig az eperjesi templomba került, ahol a mai napig azzal harangoznak. Rá­adásul a harangot úgy beépí­tették a templomba, hogy csak a templomtorony megbontásá­val lehetne kivenni. A plébá­nos úgy döntött, nem tesz ele­get a kérésnek. Indoklásában úgy fogalmazott, nem javult annyit sem a közbiztonság, sem egyes emberek morális vi­selkedése, hogy ilyen nagy ér­téket képviselő, vallási célokat szolgáló vagyontárgyat bátran kihelyezhessenek. - Ilyen alapon senki ne menjen ki az utcára, mert biz­tosan valami baja esik - kom­mentálta Salamon László mon­datait Takács István, a ha­rang-visszaállítás egyik kezde­ményezője. Szerinte érthető, hogy egy bizonyos időszakban féltette az egyház a harango­kat. Úgy véli, a rendeltetési he­lyükön kellene állniuk a haran­goknak, amiket nem az egy­ház, hanem a csongrádiak ön­tettek. Hogy elérjék céljukat, most aláírásgyűjtésbe kezdtek, és ha ez sem hoz eredményt, a püspökhöz fordulnak. HÍREK Temetői járat, menetrend-módosulás A HALOTTAK NAPI MEGEMLÉ­KEZÉSEK IDŐSZAKÁBAN az Alsóvárosi temetőhöz a 76-os, 90-es és 90F-es jelzésű autó­buszjáratokkal, az Újszegedi temetőhöz a 60-as és 60Y jel­zésű autóbuszokkal lehet majd eljutni. Részletes információ­kat a Tisza Volán Zrt. központi diszpécserszolgálattól (62/421-388) lehet kapni, s a társaság honlapján (www.ti­szavolan.hu) is elolvashatók. - November l-jétől a Sze­ged-Kübekháza, a Szeged­Röszke és a Szeged-Móraha­lom-Ásotthalom (Gátsor) au­tóbuszvonalakon menet­rend-módosításokat hajtanak végre. A részleteket a társa­ság honlapján, a www.tiszavo­lan.hu-n lehet elolvasni, de felvilágosítást adnak az autó­busz-állomásokon is. Bűnkrónika a Somogyi-könyvtárban IZGALMAS OLVASNIVALÓVAL BŐVÜLT a Somogyi-könyvtár elektronikus könyvtára. Elké­szült az igazi kuriózumnak szá­mító Szegedi bűnkrónika című kiadvány digitális változata, amely a bibliotéka honlapjá­nak főoldalán (www.sk-sze­ged.hu) a Digitális könyvtár menüsorból érhető el. A kötet 1870-ben, Budapesten jelent meg. Ekkorra már az egész Dél-Alföldön rettegve emleget­ték Ráday Gedeon gróf, a sze­gedi betyárvilág fölszámolásá­val megbízott királyi biztos ne­vét. Méltán: a szegedi várbör­tönben válogatott testi és lelki kínzásokkal törték meg a rab­lásokkal, gyilkosságokkal gya­núsított betyárok és cinkosaik ellenállását. Ízelítő a Szegedi bűnkrónika tartalmából: Az al­földi rablók kiirtásának törté­nete. „Visszapillantások a ma­gyarországi közbiztonság és bűnfenyítésügy múltjára, szét­tekintések azok jelen állapo­tán és elmélkedés jövőjük fe­lett." Nevezetes bűnesetek és bűntárgyalások. Városi támogatás a háziorvosoknak HARMADIK ÉVE KAPNAK ön kormányzati forrásból szárma­zó pályázati támogatást a sze­gedi háziorvosok, házi gyer­mekorvosok és fogorvosok. Mivel a rendelkezésre álló 10 millió forintos keretnek csak egy részét - 5 és fél millió fo­rintot - sikerült szétosztani a júniusban zárult pályázaton, a lehetőséget újra meghirdették. Az új nyertesek tegnap Botka László polgármestertől vehet­ték át a támogatásokról szóló dokumentumokat. A júniusi 16 után most újabb 18 szegedi alapellátó orvos kapott 150 és 400 ezer forint közötti össze­geket, amelyet műszerek, esz­közök beszerzésére, egész­ségmegőrző programok költ­ségeire használhatnak fel. Garázsfeltörésre specializálódtak ELFOGTÁK AZT A KÉT FÉR­FIT, aki a gyanú szerint több szegedi garázsba is betört ok­tóberben. A rendőrkézre ke­rült férfiak sógorok, egyikük még nincs 18 éves. Négy ga­rázst törtek fel, háromból kü­lönféle értékeket vittek ma­gukkal, a negyediknél csak a garázsajtó felfeszítéséig jutot­tak. Kihallgatásukat követően az idősebb férfit a rendőrség őrizetbe vette, a fiatalabb sza­badlábon védekezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom