Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-28 / 74. szám

Szombat, 2009. március 28. Szieszta 111 TITKOK Josef Fritzl lányát, Elizabeth-et már az első pincében töltött órájában megerőszakolta, miután elkábította. Amikor magához tért a lány, észrevette, hogy a falhoz van bilincselve: egy kutyapórázszerű láncon volt fogva tartva hosszú hónapokon keresztül, a lánc hosszúsága arra volt elegendő, hogy a vécéig el tudjon botorkálni. Az első tizenkét évben legalább három naponta egyszer jött az apja szexért. Ilyenkor egy szót sem szólt a lányhoz. Az ügy kirobbanása óta nyilvánosságra került dokumentumokból és interKifogyhatatlan az amstetteni rém bűnlajstroma, minden emberi képzeletet felülmúló az a borzalomlista, amelyet a számlájára írnak. Josef Fritzl nemcsak 2t» évig tartotta fogva és eröszakolta meg több ezerszer lányát, Elisabethet, hanem 20 éven ugyanezt tette saját anyjával is. A büntetését pedig egy reneszánsz kastélyhoz hasonlítható intézetben tölti. Luxuskörülmények között. nagy hatással volt a Harmadik Birodalom, egész kicsi korától kezdve magáénak érezte a náci rezsim tanait. Egykori iskolatársa a brit Daily Mailnek adott interjút, és elmondta: Fritzl tizenegy-tizenkét éves volt, amikor először kerítette hatalmába a kínzás, az ölés vágya. Beteges örömét lelte abban, ha egy macskát megvakíthatott vagy megcsonkíthatott. A diáktársak szerint nem csak az állatkínzás volt az egyetlen beteges szenvedélye, ugyanis perverz vonzalom fűtötte saját anyja iránt. Maga a rém vallotta első és egyetlen interjújában, hogy szerelmes volt az anyjába, és szexuálisan is vonzódott az asszonyhoz. Az apját azonban gyűlölte. Azt nyilatkozta, hogy miután az apja elhagyta a családot, az anyja teljesen kisajátította, nem a fia, sokkal inkább a férje volt. Sokat sírtam a verései vagy a vasszigora miatt. Brutálisan bánt velem, de ez izgatott. Szerettem, szerelmes voltam belé. Szeretkezni akartam vele. Rengetegszer fantáziáltam arról, hogy magamévá teszem - fogalmazott. Az osztrák Kronen Zeitung szerint Fritzl véres bosszút állt az anyján: a betegeskedő nőt összeverte, bezárta egy szobába és megerőszakolta. Húsz évig tartotta fogva az ágyhoz bilincselve egy villany nélküli, sötét szobában. Az anyja ugyanúgy szexrabszolga volt, mint.Elisabeth, a lánya, később. A kínzásba halt bele az asszony 1980-ban - közli a lap. És hogy milyen büntetés, milyen évek várnak Fritzlre? A göllersdorfi pszichiátriai intézetbe kerül, amely leginkább egy szanatóriumra hasonlít. Egy reneszánsz kastélyban lakik majd száz társával, nagy részük szexuális bűnöző. A rém cellájában rendelkezésre áll számítógép, tévé, és kutyát is tarthat, ha akar. Kosarat fog fonni vagy kerámiákat készíteni, és tanulhat idegen nyelvet is - tájékoztatta az österreich Journalt a körülményekről ügyvédje, Rudolf Mayer. - Az intézetben van önálló színházi kör és zenekar, wellness, meditációs szoba, asztalitenisz, kézilabda, valamint művészeti foglalkozás is. Sokan azonban máris tiltakoznak, hiszen a lányát és három gyermekét egy ablak nélküli, patkányokkal teli pincében éheztette évtizedeken át. • Fritzl a bíróságon júkból minden képzeletet felülmúló borzalom derült ki. Amikor Elizabeth először teherbe esett, azt hitte, hogy apja elengedi a kórházba, hogy ott szülje meg gyermekét. Fritzl azonban éktelen dühbe gurult, és azt mondta, hogy egyedül kell megszülnie a babát. „Ne gondold, hogy ilyen könnyen elmehetsz innen" - fenyegette meg Elizabeth-et a bírósági jegyzőkönyv szerint. A szerencsétlen lány hét gyereket szült a fogságban, közülük az egyik pár napos korában meghalt, holttestét a vérfertőző Fritzl égette el. De ki is ez az ember? Az amstetteni rém 1935-ben született Ausztriában, egy olyan korban, amelyre Adolf Hitler és a náci Németország kitörölhetetlenül rányomta a bélyegét. A kis Fritzlre iskolatársai, tanárai szerint • Ausztriában természetes, hogy akár az amstetteni rém is kitakarás nélkül legyen látható a lapokban RÉMES ARCOK IS A CÍMLAPO Fritzl rémesen hideg szemét sem retten megmutatni az osztrák, majd világsajtó. Látjuk fogvatartói arcát is. Ezzel szemben mi kikockázzuk a magyarcsanádi lány meggyilkolásáért elítélt Mukit kísérő' őrökét, de még a rendőrautó rendszámtábláját is. Az ellentmondásról kérdeztük az olvasót, a fotóst és a jogászt. ÚJSZÁSZ1 ILONA - Az arc sok mindent elárul a személyiségről, ezért nem csoda, hogy a hírek szereplőinek képmását nem elképzelni, hanem ismerni akarjuk a sajtóból. Azért veszi meg az újságot az olvasó, mert minden részlet érdekli például a Cozma-gyilkosság elkövetőiről - osztja meg velünk tapasztalatát Sáfár Violetta magyar szakos egyetemista. - Úgy látom, a Délmagyarország - az országos lapokhoz hasonlóan - próbál ügyelni még azoknak a jogaira is, akiket a veszprémi késeléssel gyanúsítanak. Amíg gyanúsítottként kezelték őket, a fotójukon a szemüket letakarták, a vezetéknevük első betűjét írták le, de miután vallomást tettek, megmutatták az arcot és a teljes nevet. - Saját képmásával és hangfelvételével szabadon rendelkezik mindenki. Így annak nyilvánosságra hozatalához KIKOCKÁZOTT RENDSZÁM. A személyiségi jog általános és mindenkire kiterjedő, vagyis például a rendőr, vagy a börtönőr is eldöntheti, ilyen minőségében kíván-e a nyilvánosság előtt szerepelni. Ha nem, akkor arcát „kikockázva" kell felismerhetetlenné tenni a sajtófotón - mint a rendőrkocsi rendszámát. Ez utóbbival állítólag azonosítható, melyik nyomozópáros használja az autót, ami sérti a nemzetbiztonságot - a rendőrség szerint. a hozzájárulása szükséges - rögzíti Lászlófi Gabriella, kiadónk ügyvédje. - A kivételre az egyik példa Josef Fritzl esete, akinek személyiségi jogai csak tartott utólag azt áhította, azért nem tudott megvenni egy házat, mert az eladók fölismerték a fényképen és rovott múltja miatt elálltak az üzlettől - idézi kellemetlen élményét a Magyar Távirati Iroda fotósa. Németh György szerint az ilyen kellemetlenségek, ületve az „agyafúrt ügyvédek" miatt lett túlzóan óvatos a magyar sajtó, holott ember nélkül nincs igazi sajtófotó. Hiába takargatta az arcát Josef Fritzl, a címlapokra került FOTÓK: MTI részben érvényesülnek, mert amstetteni rémként olyan nemzetközi közfelháborodást váltott ki, hogy - „nyomós közérdékből" - már a nyomozás időszakában nyilvánosságra hozták arcképét. De - „méltánylást érdemlő magánérdek" miatt - nem közölhető például annak a szakorvosnak az arcképe, akit műhibaperbe vontak, de az ügy még nem zárult le a doktor elmarasztalásával. Esetében több külső ok és szakmai körülmény is befolyásolja a nevéhez köthető eset bekövetkeztét, míg ilyen nincs például a csalónál, akinek fotóját közzétenni közérdek. - Alltam már bíróság előtt azért, mert a börtön karácsonyi ünnepségéről készült felvételen szereplő egyik fogva - A jelenlegi szabályozás ellentmondásos - jelenti ki a sajtóügyekre specializálódott ügyvéd. - A tiltás túlzóan nagyvonalú - a polgári törvénykönyv szerint mindenki személyiségi jogát mindenkinek tiszteletben kell tartania -, a jogalkalmazás viszont nem egységes, bizonytalan és hiányos. Ugyanis nem egységes a bírósági gyakorlat. Mindez mégis a sajtó színvonalának emelkedése felé visz bennünket. Hiszen a média folyton feszegeti a határokat, alakítja a jogalkalmazókat is. Kiderül ugyanis, mely lapok hitelesek. A sajtó önállóságát erősíti, hogy kialakított stílusáért és arculatáért felelősséget vállal. Célunk a jogszabályokat betartó, de bevállalós sajtó. SZÍV ERNŐ Miről beszélnek a tárgyaim? Ki ne tudná, hogy a tárgyak beszélnek? Ki ne tudná, hogy gondolkodnak és éreznek, néha összefognak a gazdájuk ellen, és álnokul elveszejtik őt, de máskor a legnagyobb bajból segítik ki. Annyi rokonom megírta már, hogy a tárgyak élnek! De az a nyakkendő Juhász Gyuláé volt, az a nyűtt kabát Mándyé, a kis gyufaszál pedig Szép Ernőé. Az én tárgyaim másként beszélnek, mint az övéik. Hogyan is mondhatnák ugyanazt?! Itt van mindjárt az asztali lámpám. Fehér fejű, egyszerű szerkezet. 0 magának való, mogorva alak. Nem szeret engem. Gyakran el is mondja. - Tüdőd, Szív - így a lámpám -, nekem azok a legszebb pillanatok, amikor égve felejtesz engem. Amikor elballagsz aludni, szakadékot, felhőt, oázist bámulni, én meg úgy maradok az asztalod fölé hajolva, és nem azzal kell foglalkoznom, amit te írsz, olvasol, ami a te félelmed és rögeszméd. Életem legszebb pillanatait akkor élem, amikor égve felejtesz engem, és én arra gondolok, amire csak akarok, egy karcsú, másik lámpára a szomszéd lakásban, akinek sejtelmes fényét gyakran látom, egy félelmetes, sötét sarokra, új izzóra, vagy arra, hogy a következő gazdám csak szépeket ír a fényemnél. Nem szeretlek, Szív, mert gyakran nem vagyok elég neked. Más lámpák fényét is rám küldöd, égeted a kinti villanyt, a benti csillárt, a másik kislámpát. Én meg csak fuldoklom közöttük, míg te dalolva írogatsz. Egy másik nap a cipőm szólított meg. - Igen, Szív, te valóban szoktál velem beszélgetni, ha ösvényeken, flaszteren, vagy kint, a határban jársz. Ilyenkor arra kérsz, bírjam ki. Ígérgetsz nekem krémet, balzsamot. De a sok séta után, ha fáj a lábad, gyanakodva méregetsz. S úgy dobsz le, mint egy mihaszna senkit, egy ellenséget. Ha kutyaszarba lépsz, én vagyok a hibás. A bütykeidet sajnálod, nem engem, akit pedig egy vöröslő duzzanat éppúgy nyom, mint ahogyan én őt. Tudod, Szív, én azt szeretem, amikor levetsz a szoba közepén, és elfeledkezel rólam. Ilyenkor arról álmodok, hogy én merre indulnék, ha módomban állna. Én csak cipő vagyok, és soha nem arra megyek, amerre szeretnék. Engem visznek. Engem elhordanak, engem felkapnak, széttapossák a sarkamat, hanem amikor elfelejtkeznek rólam, olyan vidéken járok, amiről nem is álmodsz. Tudod, ott minden fordítva van. Ott a cipő vezeti, hordja el, és ha már nem kell, dobja el az embert. Ott az a király, aki lent van, és az a szolga, aki fent van. - Hah, itt vagyok például én is! - szólt egy nap a tollam is. Igen régi toll volt. Nem is értem, hogyan volt még képes fogni, vén róka, elkísért már vagy négy országba. Egyszer New Yorkban, a Riverside parkban elejtettem, akkor annyira megsértődött, hogy napokig nem fogott, utána pedig bizonyos szavaknál, mint például nő, fa, ég, tenger, elhalványult a tintája. De ha azt írtam, fáj, rossz, jaj, hát szinte folyni kezdett. - Itt vagyok például én! - kiáltott a toll, és folytatta. - Ugyan, Szív, nem a földre ejtés miatt lettem rosszkedvű. Az esett rosszul, hogy ezt írtad le velem: „McCarthy szerint maga a világ a pokol. Pedig mi tudjuk, hogy az igazi fájdalmak a négy fal között születnek. Családi otthonban születik az igazi pokol." Egy barátodnak írtad ezt, akiről azt gondoltad, a szerettei miatt szomorú. De miből gondolod, hogy ez a barátod - akinek a lánya, a szeme fénye bakfissá nővén kezelhetetlen fúriává lett - pokolban él?! Sajnos sok butaságot leírsz, Szív! És sok igaztalanságot. És hiába is szólok ilyenkor! Te csak írsz, írsz lázasan velem, boldog vagy, én meg ki akarok fogyni a szégyentől. Egy másik nap a mobilom szólított meg. - Jártam veled, Szív, Flandriában, aztán a tengernél, vagy Párizsban, a Rivolin, emlékszel? Én pontosan tudom, hány emberrel beszéltél rajtam keresztül. Tüdőm, hánynak a hívását nem fogadtad. Tudom, kinek hazudtál, kinek mondtál szépeket, kit biztattál a bajban, kit ráztál le, kinek ömlengtél feleslegesen. Én minden SMS-edről tudok! Am ezek engem nem érdekelnek. Amikor éjszaka alszol, s nem kapcsolsz ki, akkor én más telefonokkal beszélgetek. Ö, ezeknek a csevejeknek egyáltalán nincs nyoma. Ember nem tudhatja, hogy miről folyik a szó, min nevet, szomorkodik vagy vitázik két telefon, akik soha nem látták egymást, és nem is fogják látni. Nekem is vannak barátaim, nem csak neked. Értem is aggódnak, nem csak érted. Engem is nyaggatnak, nem csak téged. Erre már aztán rosszkedvű lettem, önkéntelenül felkaptam a kulcscsomót, mire ő is megszólított. - Ernő, Ernő, én tudom, hogy ezek igaztalanul bántanak téged. - Vádaskodnak, marnak, lázadoznak! - motyogtam a kulcscsomónak, aki vígan csörrent a tenyeremben. - Hagyd itthon őket, és menjünk el együtt. Én szeretlek téged! Én soha nem hagylak el, mint ezek, ezek a hűtlenek, ezek a kicsinyesek. És én boldogan szaladtam vele sokáig, nagyon sokáig. Csörgettem a kulcsaimat, tavasz volt, fény volt, alkonyat jött, gyönyörűen csörgött nekem a kulcscsomóm. És aztán késő este végzett a lakatos, és a kezembe adta a lakás zárját, amibe beletört a kulcsom. Még így is, félbetörve is beszélt, mondta, csak mondta. Azt hiszem, jobb, ha nem idézem, miket vágott a fejemhez.