Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-19 / 245. szám

CSÜTÖRTÖK, 2007. OKTÓBER 18. •KAPCSOLATOK­13 MEGKERDEZTÜK SZEGEDI OLVASOINKAT Hogyan tölti a 3 napos ünnepet í GODA JANOSNE nyugdíjas: - A két fiam és az unokáim haza­jönnek Pestről. Kimegyünk majd a vadasparkba, és városnézés is szerepel a tervben. Ünnepi menü­vel készülök a fogadásukra: példá­ul töltött fasírtot sütök nekik. A bevásárláson már túl vagyok, a munkának szombaton állok neki. A szülök moziba is mennek, ad­dig én vigyázok az unokákra. VAJDA KRISZTINA vegyész: - Takarítással telik majd, mivel két gyerek mellett mindig van mit csinálni: az ünnepek sem telhetnek majd pihenéssel. A se­gítség annyi lesz, hogy ez idő alatt a gyerekeket a nagyszülők vagy a férjem elviszi játszani. Azért egy kis családi összejövetel tervbe van véve. Kirándulásra vi­szont nem lesz idő. EGYHÁZI SZERTARTÁSOK A fogadalmi templomban: hétköznap és szombaton 7 és 18 órakor, vasárnap 8.30, 10, 11.30 és 18 órakor szentmise. A rókusi templomban: vasárnap 7, 9,11,18 óra. Béketelepen: 12 óra, hétköznap 7,18 órakor szentmise. A plébá­niahivatal az új épületbe költözött át. Meg­közelíthető a Szent Gellért utca felől. A Szent József-templomban: vasárnap 8,9,11,17.30,19.30-kor mise, hétköznap 7 és 18.30 órakor szentmise. A móravárosi templomban: vasárnap 9 óra, valamint 18 órakor szentmise, hétfőtől péntekig 7 órakor szentmise. Szom­baton 18-kor mise. A II. kórházban: vasárnap 11 óra szentmi­se. A felsővárosi minorita templomban: vasárnap 7,11 és 18 órakor szentmise, hátköznap 6.30 és 18 órakor mise. Szerdán 9.30-tól baba-mama klub a plébánián. Minden pénteken este 18.30-tól felnőtt ka­tekézis. A piarista templomban (Bálint Sándor u. 14.): vasárnap 9.30-kor szentmise. Hétfőn, ked­den, csütörtökön, pénteken és szombaton mise reggel 7 órakor. Szerdán 18.30-kor szentmise, minden hónap első péntekén 7.30-kor kezdődik a szentmise. Az alsóvárosi templomban: munkanapokon 6.30 órakor és 17.30-kor szentmise, szombaton 7 órakor és 17.30-kor mise. Vasárnap 7 és 9, illetve 17.30 órakor szentmise. Zsolozsma: 6-kor, 12.10-kor és az esti szentmise után, kb. 18.10-kor. Gyálaréten és Kecskésen: vasárnap 10.30-kor mise. A petőfitelepi templomban-, vasárnap 10 órakor szentmise. Héttőtől péntekig 17.30-kor szentmise. Gyóntatás: mindennap a mise előtt. Minden hónap első csütörtökén 16.30—17.30-ig szentségimádás. Az Árpád-házi Szent Erzsébet újszegedi templomban (Székely sor 2.): hétfő-szombat 18 órakor, vasárnap 7.30-kor, 9.30-kor és 18 órakor mise. Kalkuttai Boldog Teréz Anya-templom (Fő fasor 101.): kedden 7 órakor szentmise, pénteken és szombaton 17 órakor mise. Vasárnap 11.30-kor szentmise. A szeged-tarjánvárosi Szent Gel­lért-templomban: szentmise hétköznapokon 18 órakor, vasár­nap és ünnepnapon 10 és 18 órakor. A Szeged-Tápé római katolikus temp­lomban: hétköznapokon reggel 7-kor szentmise. Szombaton 7-kor és 18 órakor szentmise. Vasárnap 8-kor és 18 órakor szentmise. Szegedi Görög Katolikus Egyházközség: szombaton 17.30 órakor vecsernye, 18 óra­kor szent liturgia. Vasárnap 9 órakor szent liturgia. 10.30-kor gyermekmise. . Hétköznap 18 órától szent liturgia. Szeged, Honvéd téri Református Egyház­község: vasárnap 8.45-kor énekkari próba, 10 órakor istentisztelet és gyermek- istentisztelet, 16.30-kor ifjúsági bibliaóra 14-18 évesek­nek, 18 órakor istentisztelet. Szerda 18 órakor gyülekezeti bibliaóra, utá­na: imaközösség A Kálvin téri templomban: vasárnap reggel 8-kor istentisztelet a temp­lomban. 10 órakor istentisztelet a templom­ban, gyermek-istentisztelet és gyermekfel­ügyelet a kisteremben. Délután 17 órakor ki­siti a kisteremben. 19.30-kor ifjúsági isten­tisztelet a kisteremben. Hétfőn 18 órakor bibliaóra a kisteremben. Szerdán 19 órakor ifjúsági bibliaóra a kiste­remben. Csütörtök 18 órakor áhítat a kiste­remben. Újszegedi Református Egyházközség (Szent-Györgyi u. 6—8.): pénteken 18 órakor imaóra. Vasárnap 9:00 órakor gyermek és felnőtt istentisztelet úr­vacsora osztással. Hétfőn 18.30 órakor Ifjú­sági bibliaóra. Kedden 18 órakor bibliaóra. Szerdán 9.30 órakor kismamakör. A petöfitelepi református templomban: vasárnap 9 órakor istentisztelet. Csütör­tökön 18 órakor a Magyar Kékkereszt Egyesület - Református Iszákosmentő Misszió találkozó bibliaórája a templom­ban. Szegedi Zsidó Hitközség: heti rendszeres istentiszteletek: péntek este (november 2-áig) 18.30 órakor és szombat reggel 9 órakor a hitközség dísztermében (Gutenberg u. 20.). Az is­tentiszteleten Markovics Zsolt főrabbi funkcionál, közreműködik Raguczki Gá­bor kántor. Szegedi Evangélikus Gyülekezet: pénteken este 6 órakor ifjúsági óra a tizen­éveseknek (Osztróvszky u. 5.). Vasárnapokon: de. 10 óra istentisztelet a templomban (Tisza L. krt. 16 ). Min­den hónap első vasárnapján 9 órakor családi istentisztelet a templomban. Minden hónap 2, és 4. szerdáján 5-kor Asztali beszélgetések címmel bibliaóra a gyülekezeti házban. Csütörtök este 6 órakor istentisztelet a templomban (Tisza L. krt. 16.). Utána ifjúsági óra a huszonéves korosztály­nak. Csörögjön ránk vagy küldjön SMS-t, és mi utánajárunk panaszának! SZILAGYI JÁNOS diák: - Minél többet szeretnék a ba­rátnőmmel lenni, a haverokkal pedig elmegyünk focizni. Ta­nulni biztosan nem fogok. Konkrétabb terveink még nin­csenek: ez még az elkövetkező néhány napban alakul majd ki. Jó dolog a háromnapos ünnep, csak suliba ne kellene menni szombaton. HIBABEJELENTÉS ORDOG NORI műsorvezető: - A háromnapos ünnepet Prágá­ban töltöm. Az elmúlt hónapok­ban sokat dolgoztam, így engedé­lyeztem magamnak egy kis ki­kapcsolódást. A programban vá­rosnézés és vásárlás szerepel majd. Ez az utolsó lehetőség a pi­henésre. November 3-án már a Csillag születik című tehetségku­tató műsorban kell helytállnom. Szegedi Vízmű Zrt.: (62) 420­155, 06-80/828-882 Démász Rt.: 06-40/822-000 Egáz-Dégáz Zrt.: 80/440-141, 80/820-141 T-Kábel Kft.: 1298 ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Baleseti sebészet, felnőtt: Szeged, új klini­ka, traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Sebészeti (nem baleseti) felvételi ügyelet: sebészet, B részleg (Kálvária sgt. 57.). Urológiai felvételi ügyelet: sürgősségi be­tegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). Sürgősségi betegellátás, felnőtt: sürgősségi betegellátó osztály, mindennap 0-24 óráig. Baleset, gyermekek: gyermekklinika, bal­eseti sebészeti osztály. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig: Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi u. felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET Szemészeti klinikán kizárólag sürgős eset­ben, Pécsi u. 4. S. 0. s. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Csongrád megye egész területéről ingyene­sen hívható telefonszám: 06-80-820-111, Vásárhelyen: 16 órától 02 óráig 62/249-529, Makón 16 órától 02 óráig 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174. ALLAT0RV0SI ÜGYELETEK SZEGEDEN ES KÖRNYÉKÉN KISÁLLATÜGYELET Pénteken este 8 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap esténként 8 órától másnap reg­gel 6 óráig: október 19-26-áig: dr. Haraszti Péter, Szeged, Róna u. 27. Tel.: 06-30-943-3210. Szombaton reggel 6 órától kedden reggel 6 óráig SZEGED VÁROS TELJES KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉSALGYÓN október 20-24-éig: dr. Sikovanyecz János, Szeged, Fürj u. 111. Tel.: 06-30-953-0339. DOMASZÉK, RÖSZKE október 20-24-éig: dr. Máthé Ellák, Zákányszék, Tanya 582. Tel.: 62/206-128 és 06-30-638-6740. BAKS, CSENGELE, DÓC, KISTELEK, PUSZTASZER, ÓPUSZTASZER október 20-24-éig: dr. Huszár Péter, Csengele, Felszabadulás u. 40. Tel.: 06-30-519-1829. BALÁSTYA, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ október 20-24-éig: dr. Martinék Vilmos, Szatymaz, Kukovecz N. u. 7. Tel.: 62/283-180 és 06-30-945-1386. MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK október 20-24-éig: dr. Máthé Ellák, Zákányszék, Tanya 582. Tel.: 62/206-128 és 06-30-638-6740. ÁSOTTHALOM, ÖTTÖMÖS, PUSZTAMÉRGES, RÚZSA október 20. és 22-24-éig: dr. Szőke Csaba, Ásotthalom, Deli u. 49. Tel.: 62/291-769 és 06-30-324-5032; október 21-én: dr. Papp Sándor, Pusztamérges, Jókai u. 28. Tel.: 06-30-487-9805. BORDÁNY, FORRÁSKÚT, ÜLLÉS, ZSOMBÓ október 20-24-éig: dr. Nyári László, Zákányszék, Kossuth u. 51. Tel.: 06-30-499-7241. DESZK, KLÁRAFALVA, KÜBEKHÁZA, SZŐREG, TISZASZIGET ÉS ÚJSZENTIVÁN október 20-24-éig: dr. Tóth Tamás, Szeged, Thököly u. 10/B. Tel.: 06-30-958-3913. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köte­lesgondoskodni. Az ügyvéd válaszol Számos olyan levelet, telefonhívást kapunk olvasóinktól, melyben nemcsak egyszerűen megosztani szeretnék velünk ügyes-bajos gondjaikat, hanem segítséget, többnyire jogi tanácsot kérnek tő­lünk. Éppen ezért a Kapcsolatok oldalunkon elindítottuk Az ügyvéd válaszol című rovatunkat, melyben dr. Juhász György heti rendsze­rességgel reagál olvasóink kérdéseire, felvetéseire, próbál jogi meg­oldást kínálni problémás ckthelyzeteikre. Leveleiket a szokásos módon postán vagy e-mailen (kapcsola­tok@delmagyar.hu) küldjék el szerkesztőségünkbe. Kérjük, a borí­tékra vagy elektronikus levébe írják rá: Az ügyvéd válaszol. CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapaszta­lataikat ma Kiss Gábor Gergő újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között hívható a 06-30/218-111 l-es mobiltelefonszá­mon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Ha nem kapott újságot, hívja a 62/567-864-es számot! BANKJEGY-AUTOMATA Egy olvasónk a 30/446-3937-es telefonszámról azt kifogásolta, hogy Szeged-Felsővároson csak egy bankjegy-automata találha­tó: a Csillag téren, a Spar Áru­háznál. Elfogadhatatlannak tart­ja, hogy a környéken kizárólag itt tud pénzt felvenni a bankkártyá­járól. GYEREKEK ÉS KUTYÁK Egy kilenc hónapos gyereket semmilyen körülméynek között nem lehet nagytestű kutya mel­lett felügyelet nélkül hagyni - re­agált csütörtöki cikkünkre Mol­nár Péter. Olvasónk rokonságá­ban már történt családi tragédia: Sándorfalván egy kisgyereket mart halálra kutyájuk, pedig csak „játszottak". FEJLESZTENI KELLENE AVASUTAT Minyó József Deszkröl a MAV ál­tal tervezett Újszeged-Mezőhe­gyes vasútvonal megszüntetéséről írt cikkünkre reagált, amely teg­napi számunkban jelent meg. El­mondta: nem azért utaznak keve­sen ezen a vonalon, mert a helyiek nem akarnák igénybevenni a vas­utat. Olvasónk szerint a deszki ál­lomáson például nincsen peron: az embereknek hetven centit kell fellépniük, ha fel szeretnének ka­paszkodni a vonatra. Tehát szerin­te nem megszüntetni, hanem fej­leszteni kellene a vonalat. • POSTABONTÁS Cigányzenészek az építőiparban Gyerekkori emlékeimből: Malkócs József cigányfúró-készítő édes­apám katonacimborája volt az első világháborúban. Kapcsolatukat tartották a negyvenes években is. Szentes hékédi, „kecsketelepi" ott­honában munka után szólaltatta meg a „szárazfát" - családja szóra­koztatására. Az inflációs korszakban a hidak újjáépítésénél szorgos­kodott, majd a MÁV-tól ment nyugdíjba. A fia kőművesszakmát ta­nult. Tevékenységükről szóló írásom a Csm-i Hírlap 1994. január 1-jei számában jelent meg. Farkas Géza a bőgő-zene mestere. Szentes Csongrádi úti Csányi vendéglőben, Lipitór - zenélni is tanító - prímás „bandájában" mu­zsikált. A betérő vendégeket esténként szórakoztatták, vigasztalták a negyvenes években. Majd az állami építőiparban kereste családja ke­nyerét. Nagytermetű, erős fizikumú ember szorgalmasan keverte, hordta a betont, maltert, téglát. Cserebökényi, terehalmi létesítmé­nyek építésén egy munkaterületen dolgoztunk az 1950-es években. Kormány István lakodalmakon, névnapokon bőgőzött. Fizikai mun­kából élet. Kállai Gyula, Faur János, Faur István társaival pl. 1958-ban a Pankotai ÁG épületeit tapasztották. Velük együtt fizikai erővel vasszerkezeti létesítményt építettünk. Életútjuk, munkássá­guk példaértékű - lehetne - lehet! Az emberekről napjainkban munkájuk, magatartásuk alapján ille­ne véleményt mondani, nem a bőrük színe után. KÁTAI FERENC, SZEGED NAPI REJTVÉNY A fájdalom ideje 1 2 3 4 5 6 7 A 9 • 13 10 11 12 P • • 13 14 P 15 • 16 1 • 19 20 21 • 22 23 • 24 • 25 26 • • 27 28 29 30 • 31 32 33 34 • 35 38 37 • 38 39 40 • 45 41 42 43 43/a 44 1 • 45 \J 46 t Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 21. számú sorában Murphy egyik fájdalmasan jellemző törvénye olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 10. Igekötő. 12. Európai állam. 14. Gya­kori női név. 15. Török tiszti rang. 16. Fogtartó. 17. Csecsebecse. 19. Szóról szóra mondta el. 21. Téli közlekedési esz­köz. 22. Jumbók fele! 24. Dalok egy na­gyobb műben. 25. Alaposan nézz utána! 27. Földszintre. 28. Kimonóhoz használt selyemöv. 30. Spanyol folyó. 31. Cári pa­rancs volt. 33. Vigyázz jön a kanyar! 35. Háztető tartozéka (volt). 36. Bróm vegyjele. 37. Igevégződés. 38. Lap a ven­déglőben. 39. Jellegzetes magyarországi fafajta. 41. Figyelmeztetted. 44. Híres szőlőtermelő helység Tokaj szomszédsá­gában. 46. A Noszty fiúnak is volt. FÜGGŐLEGES: 1. Szappannév. 2. Táplál­kozni. 3. Neves olasz újság. 4. Állati eredetű textilipari alapanyag. 5. Jókora növény. 6. Kínálati értéke. 7. Igazságszolgáltatással kapcsolatos. 8. Dolgok tömeges előfordulá­sa. 9. Kétes! 10. Éneklés elnyújtott (olykor fülsértő) hangon 11. Tüsténkedj! 13. Ré­gebben népszerű édesség volt. 18. Sze­dett-vedett lakóépületek. 20. Mederben folydogál. 21. A megfejtés második sora. Zárt betűk: Z, E, Z. 23. Frankfurt am... 25. Vízi jármű gerince. 26. Nátrium-klorid. 29. Elterjedt kétütemű mikrobusz volt. 31. Ud­varias megszólítás. 32. Maszatoltad. 34. Tréfája. 35. Elfogyasztottad. 38. Személyes névmás. 40. Hátrányos helyzetbe hoz. 41. ...de Francé (Párizs környéke). 42. Időjárási jelenség. 43. Becézett Etel. 43/a. Fél tér­dek! 45. aaaaa! Előző rejtvényünk megfejtése: A tudat is veszélyes hasadóanyag. 30/218-1111

Next

/
Oldalképek
Tartalom