Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-12 / 239. szám
PÉNTEK, 2007. OKTÓBER 12. • SPORT" 23 Janics Natasa edz. Méghozzá keményen. Am ez nem újdonság. Megszoktuk tőle, hogy elképesztő mennyiségű munkát végez mindent alárendel a siker érdekében. A Démász-Szegedi VE kétszeres olimpiai bajnok kajakosa hol a Maty-éren tűnik fel, hol a Tiszán. Tegnap dél környékén például éppen Szeged folyóján láthatták a bámészkodók. Nem volt egyedül. Azok után, hogy Budapesten egy hajóba ült Csipes Tamarával, ismét találkozott vele, ezúttal Szegeden. Párosban kajakoztak. - Messzemenő következtetést levonni ebből az eseményből nem lehet - nyilatkozta lapunknak Petrovics Kálmán, a Démász-Szegedi VE igazgatója -, de nem is kell. Ősz van, elindult a felkészülés, és addig, amíg az időjárás engedi, lehet tesztelni a különböző variációkat. A próbálkozás lényege, hogy minél több olyan kapcsolat alakuljon ki, amelyek tovább építhetők akár az olimpia után is. Nyitottak vagyunk a jövőt illetően, elsődleges célunk a lehető legjobb olimpiai szereplés. Janics Janics Natasa tegnap ismét együtt edzett Csipes Tamarával Fotó: DM/DV esetében az egyes, valamint párosban a Kovács Katalinnal együtt indulás, de a közelmúlt eseményei miatt más lehetőségek felé, más egységekkel is próbálkozunk. Úgy érzem, az olimpiai felkészülés Vécsi Viktor csapatánál, így Vajda Attilánál, Janicsnál és a többieknél is megoldódni látszik, körvonalazódik az elkövetkező 6-8 hónap pontos menetrendje. Ebben szerepel egy kemény szegedi téli alapozás, február középétől március végéig ausztráliai edzőtábor, majd utána megint Szeged, május második hétvégéjén pedig már az első válogató. Az egyesület nevében egyértelmű, és azt is szeretnénk, hogy a Kovács, Janics duó induljon párosban az olimpián. Minden más csak ezután következhet. A mostam információk alapján azonban mindez más érdekek miatt egyelőre nem valósulhat meg, erre jelent tehát felkészülést ez a próba. Megoldódott az edzőkérdés Úgy tűnik, megoldódott öt szegedi kajakos edzőkérdése. A súlyos betegséggel küzdő Séra Miklós csoportjából Gyökös Lajos - akivel kapcsolatban már szóba került Makrai Csaba és Bakó Zoltán is -, Sík Márton, Csamangó Attila, Varga Norbert és Petrovics Máté trénere a jövőben az U23-as válogatott szakvezetője, Nagy László, valamint Hűvös Viktor lesz, akiket Szegeden természetesen Czeglédi Gábor is segít majd. Megint a Démász-Szeged kétszeres olimpiai bajnokával edzett a honvédos Csipes Tamara A Kovács, Janics duó a favorit KAJAK-KENU Megint együtt edzett a Démász-Szegedi VE kajakosa, Janics Natasa, valamint a Honvéd versenyzője, Csipes Tamara ezúttal Szegeden, a Tiszán. A klubigazgató, Petrovics Kálmán azonban azt mondja, ez csak egy próbálkozás, céljuk továbbra is a Janics, Kovács duó olimpiai indulása. MUNKATÁRSUNKTÓL Csak azért is ülőröplabda Október 13-án, szombaton 10 órai kezdettel újra Szegeden játszik bajnoki fordulót a Csakazért SE ülőröplabdacsapata. A szegediek két ellenfele a sokszoros bajnok és MK-győztes Piremon SE, amely a nyíregyházi Eb-4. magyar válogatott gerincét adja, valamint a bajnoki tabellán jelenleg negyedik helyen álló tatabányai Humanitás SE lesz. A mérkőzéseket a Juhász Gyula Tanárképző Altalános Iskola tornatermében rendezik. A „Bikák" jó játékkal szeretnének kedveskedni lelkes szurkolóiknak, és szeretettel várnak mindenkit, aki érdeklődik a sportág iránt. Ellopták Szávay Ágnes autóját a ház elől Csütörtökre virradóra Budapesten a lakása elől ellopták a Szávay Ágnes által használt autót. A magyar teniszező a hároméves, svájci rendszámú Toyota Corollát edzőjétől, Kuhárszky Zoltántól kapta kölcsön. - Amikor reggel el szerettem volna indulni az orvoshoz, már nem találtam az autót. Teljesen kétségbeestem, hiszen az edzőm jelenleg Mexikóban van és még értesíteni sem tudtam arról, hogy mi történt mondta az MTI-nek Szávay Ágnes. A világranglistán huszadik magyar játékos combsérülése és fizikai kimerültsége miatt szerdán lemondta a hétfőn kezdődő zürichi, majd az egy héttel később esedékes linzi tenisztornát. Két Szeviép-meccset is élőben közvetít a Sport 1 Címvédőként Sopronban Ma este hat órakor a házigazda Sopron ellen játssza első mérkőzését a Krasznai-kupán a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata. Most is három Euroligában szereplő együttes lesz az ellenfél. Ma este a Sopron, holnap délelőtt a Pécs, amelynek a soraiban szerepel a szegediek volt csapatkapitánya, ~ Mészáros Kornélia, míg zárásként a szlovák Kassa következik. Tizenkét fős kerettel utazik el a Szeged, az biztos, hogy Russai Petra - orrcsonttörés nem lép pályára. Fürész Emőke és Kajdacsi Judit az S. O. S. 24 orvosainak köszönhetően azonban biztos, hogy játszik, igaz nagy valószínűséggel még a többhetes kihagyás miatt nem tudnak hosszú időt a pályán tölteni. Szlimák és Török teljes intenzitással edzett már, Címvédőként lép pályára ma este hat órától á Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata Sopronban, a Krasznai-kupán. A Tisza-parti gárda egy évvel ezelőtt hatalmas meglepetésre megnyerte a tornát, méghozzá úgy, hogy legyőzte az MKB-Euroleasing gárdáját. A mostani viadalon is nehéz dolga lesz Fodor Péter együttesének, igaz, a múlt heti kassai négyes tornán már hozzászokott, hogy kemény ellenfelekkel kell megmérkőznie. Kovács lába azonban nincs tökéletes állapotban, így kérdéses a játéka. A kosárlabdabarátok kétszer is láthatják a Szeviépet, ehhez nem kell elutazniuk Sopronba, hiszen a Sport 1 televízió közvetíti a szombati és vasárnápi összecsapásokat. Október 12., péntek, 18: MKB Euroleasing Sopron-Szeviép Szeged, 20.15: MiZo Pécs 2010-Kosit 2013 Kosice. Október 13. szombat, 14.45: MiZo Pécs 2010-Szeviép Szeged (Sport 1 élő), 17: MKB Euroleasing Sopron-Kosit 2013 Kosice (Sportl, élő). Október 14. vasárnap, 11: Szeviép Szeged-Kosit 2013 Kosice (Sportl élő), 13: MKB Euroleasing Sopron-MiZo Pécs 2010 (Sportl, élő). S. R. Megyei sportműsor - péntektől hétfőig PESTEK Kispályás labdarúgás Veterán-kupa, Szeged, Kisstadion, 17: Fit World-Tervezők, Altax-Bokafogó. 18: SZAK-Együtt Szegedért. Metálduó-Piac Kft., Első Beton-Dózsa. 19: Plaza O'Neill-Domaszék. SZOMBAT Asztalitenisz Interliga, férfiak: Floratom-Szeged-D'Ozoir (francia), Szeged, volt Mórícz-iskola, 17. NB ( nők: ATSK Szeged-Miskolc, Szeged, ATSK-terem. 11. NB III, férfiak: ATSK Szeged U.—Jászkun Volán, Szeged. ATSK-terem, 15. Szentesi Kinizsi-Zagyvarékas, Szentes, dr. Papp László-sportcsarnok, 11. Birkózás Korcsoportos diákolimpia, Szeged, Etelka sori sportcsarnok, 10. Kézilabda NBI, nők: ASA-HNKC-Vasas, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 18 (itik: 16). NB II, nők: Makó-Szeghalom, Makó. városi sportcsarnok, 16 (ifik: 18). NB II, férfiak: Südbau-Bercsényi-Kiskunmajsa, Hódmezővásárhely. Hódtói Sportcsarnok, 11.30 (ifik: 13.30). Megyei bajnokság nők: Szentesi Kinizsi-Mindszent, Szentes, dr. Papp László-sportcsarnok, 15. Férfiak: Szentesei Kinizsi-Röszke, Szentes, dr. Papp László-sportcsarnok, 17, Labdarúgás NBIII, Alföld csoport: Tisza Volán-Gyula, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 15. Csongrádi Tiszapart SE-Dabas, Csongrád, 15. Megyei I. osztály: SZVSE-Újszentiván. Szeged Vasutas-stadion, 15 (ifik: 13). Mindszent-Mórahalom, Mindszent, 15 (ifik: 13). Megyei II. osztály: UTC-Csanytelek, Szeged, Kertész utca. Székkutas-H. Astra-Stabil System, Székkutas. Tömörkény-Szegvár, Tömörkény. Szentesi Kinizsi—Zsombó. Szentes. Universitas-Deszk, Szeged, Kisstadion, 11. Az utóbbi meccs kivételével valamennyi találkozó 15 órakor kezdődik, előmérkdzést 13 órától az ifik játszanak. Megyei III. osztály, Homokháti csoport: IKV-Alsóváros-Forráskút, Szeged, Szabadság tér, 15. Tisza-Maros csoport: Algyő II-Derekegyház, Algyö, 15. Ambrózfalva-Újszentlván Helybéliek, Ambrózfalva, 15. Utánpótlás-bajnokságok: Tisza Volán-FTC. U13: 12, U15:14. Algyő-Békéscsaba, Algyő, U19:10, U16:10. U17-es női bajnokság: Szegedi Amazonok-Kecskemét, Forráskút, 15. Legenda-Lajcsi-kupa megyei nagypályás torna: Ásotthalom-Komlósi T. Baktó, Ásotthalom, Maroslele-Csengele, Maroslele. Gulyás csárda Szegect—Mártély, Szeged, Kisstadion. Sándorfalva ll.-Ferencszállás, Sándorfalva. Valamennyi mérkőzés 15.30-kor kezdődik. Motorsport Szeged-kupa supermoto-verseny, Szeged, Huszár Mátyás rakpart, 9. Rögbi Amatör első liga: Fit World Szeged-Budapest Rugby, Kiskundorozsma, 14, Teke NB II, délkelet, férfiak: Gold Boys SE-Földeák, Hódmezővásárhely, Rárósi út, 14. Tekézők HTKiszombor, Hódmezővásárhely, Rárósi út, 10. Vízilabda OBIIB, férfiak: HVSC-Békéscsaba, Hódmezővásárhely, városi sportuszoda, 19. VASARNAP Asztalitenisz M and T-kupa amatör ranglistaverseny, Szeged, ATSK-terem, 9. Birkózás Korcsoportos diákolimpia, Szeged, Etelka sori sportcsarnok, 8. Futsal NBI, nők: Szentesi FSC—Salgótarján, Szente?, dr. Papp László-sportcsarnok, 16. Kézilabda NB IIB, férfiak. Szeged KKSE-Cegléd, Kiskundorozsma, Orczy-sportcsarnok, 16 (ifik: 18). NB II, nők: Kistelek-Domaszék, Kistelek, városi sportcsarnok, 11 (ifik: 13). Kispályás labdarúgás Kisstadion-kupa, Szeged, Kisstadion, 8. Kosárlabda NBI A csoport: Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Szolnok, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 18 (juniorok: 15.15). NB IIB, férfiak: SZTE-Szedeák-Kecskemét. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 18. Labdarúgás NB II, keleti csoport: Makó-Vác, Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 15. Megyei I. osztály: Tiszasziget-Tápé, Tiszasziget. Kistelek-Kiszombor, Kistelek. Kiskundorozsma-Nagymágocs, Kiskundorozsma. Ásotthalom-Sándorfalva, Ásotthalom. Röszke—Balástya, Röszke. Csanádpalota-Bordány, Csanádpalota. Valamennyi találkozó 15 órakor kezdődik, előmeccset 13 órától az Ifik játszanak. Megyei II. osztály: Szőreg—Fábiánsebestyén. Szőréé. 15 (ifik: 13). Ültés—Apátfalva, Üllés, 15 (ifik: 13). ; : Megyei III. osztály, fiomokhátí csoport: Pusztamérges-Baks, Pusztamérges. Öttömös-Zákányszék, Öttömös. Rúzsa—Cartel-Balástya, Rúzsa. Domaszék-Röszke II., Domaszék. Tisza-Maros csoport: Pázsit SE-Phoenix Makó, Szeged, Kertész utca. Földeák-Kübekháza, Földeák. Pitvaros-FK 1899 Szeged, Pitvaros. Mindegyik találkozó 15 érakor kezdődik. Utánpótlás-bajnokságok: Fortuna SZUSE-Tisza Volán, Domaszék, U19: 12, U17: 10. HFC—Kiskunfélegyháza, Hódmezővásárhely, városi stadion, U19:12, U16:10. Csongrádi Tiszapart SE—Tisza Volán. Csongrád. U19:13, U16:11. Legenda-Lajcsi-kupa megyei nagypályás torna. Ópusztaszer-Balota TFC, Opusztaszer, 15.30. Motorsport Szeged-kupa supermoto-verseny, Szeged, Huszár Mátyás-rakpart, 9. Sakk NBI: Makói SVSE-Honvéd-ASE, Makó, sakkcentrum, 11. NB II: Makói SVSE ll.-Baja, Makó. sakkcentrum, 10. Teke NB II, délkelet, férfiak: Szentes VTE-Gyula, Szentes, 10. HÉTFŐ Futsal NB II, férfiak: Universitas Szeged-Törökszentmiklós. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 19. REFLEKTOR USZODAZÁRÁS Az újszegedi sportuszoda versenymedencéje vasárnap 9.30-tól 15 óráig rendezvény miatt nem használható. PINGPONGSULI A Makói SVSE és az Asztalitenisz SK Szeged asztalitenisz tanfolyamot hirdet a sportághoz kedvet érző általános iskolás fiúk és lányok részére. Az edzések időpontja: hétfő és csütörtök 17-től 18 óráig, helye: Makó, Belvárosi Általános Iskola (Kálvin épület), jelentkezni október 15-étől, érdeklődni pedig a 06-70/322-3730-as számon Szabó Brigitta edzőnél lehet. VETERÁN-GÓLOK A szegedi Kisstadionban zajló Veterán-kupa kispályás focitorna eredményei: Együtt Szegedért-Metálduó 4-4, Domaszék-Altax l-l, Piac Kft.-Fit World 1-7, Lokomotiv-SZAK 1-3, Plaza O'Neill-Dózsa 5-2, Lokomotiv-Fit World 0-5. Az állás: 1. Fit World 18, 2. Plaza O'Neill 13, 3. Altax 12, 4. Első Beton 10, 5. Domaszék 10, 6. SZAK 9, 7. Piac Kft. 8, 8. Együtt Szegedért 5, 9. Lokomotív 4, 10. Tervezők 3, 11. Metálduó 1,12. Dózsa 1,13. Bokafogó 1 ponttal. HALTELEPÍTÉS A Szegedi Hermán Ottó Horgászegyesület a jövő kedden négy tonna méretes pontyot telepít a Fehérpart-Szilvás, Keramit, Gumis, Tejes, Temető-tó, sándorfalvi tó, Holt-Maros (mindhárom szakaszán) nevű vizekbe. Október 16-án 8 órától 21 -én reggel 6 óráig ezért az előbbi helyeken horgászati tilalom lesz. Az utóbbi naptól egészen november 3-áig éjszaka - 20 és 5 óra között - nem lehet horgászni. Az egyesület környezetvédelmi bizottsága október 20-án délelőtt (gyülekező a vízparton 7 órakor) az összes vízparton környezetvédelmi napot rendez. A HÖLGYEKÉ A MARGITSZIGET Vasárnap a hölgyek veszik birtokba Budapest zöld szigetét, a Margitszigetet. No nem azért, hogy az egykori Nyulak szigetéből ezentúl a Nők szigete legyen, hanem azért, mert ezen a napon lesz a 12. Coca-Cola női futógála. A hosszabb futás szerelmeseire vár a nagy kihívás, vagyis a 10 kilométeres táv, melyet akár párban, 5,5+4,5 kilométeres bontásban is lehet teljesíteni. Akik a rövidebb távot kedvelik, azok a 3,6 kilométert válasszák. Bővebb információ: vww.futanet.hu TERÜLETI SIKER A Bács-Kiskun megyei Dunaegyházán rendeztek területi versenyt, ahol sikerrel szerepeltek az ATSK asztabteniszezői. A legfiatalabb korosztályban (11 évesek) Márton Gábor az első helyen végzett. Csapatban Váli Gergővel az ötödikek lettek. MAROSFITT-KUPA Az újszegedi Marosfittparkban rendezett II. Marosfitt-kupa fallabdatorna végeredménye, amatőrök: 1. Farkas Sándor, 2. Rácz Attila, 3. Kovács László, profik: 1. Tóth Barnabás, 2. Balázs Ádám, 3. Bodó Zsolt. ÉLENATORUS Az újszegedi teke- és bowlingcentrumban zajló Szeged városi bowling csapatbajnokság 3. fordulójának eredményei: Torus-Cora 1118:14, Dream team-Electric power 18:14, Ferroép-Ferroép-szer 22:10, Cora I-T-comfort 20:12, Szeplast-Cora III20:12. A bajnokság állása: 1. Torus 9 (78-18), 2. Ferroép 9 (74-22), 3. Dream Team 9 (70-26), 4. Cora 16 (57-39), 5. T. Comfort3 (52-44), 6. Electric Power 3 (44-52), 7. Ferroép-Szer 3 (37-59), 8. Szeplast3 (30-66), 9. Cora II0 (28-68), 10. Cora III0 (14-82) ponttal.