Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-25 / 121. szám

12 •KAPCSOLATOK" PÉNTEK, 2007. MÁJUS 25. AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL Az egyetem pártsemleges! A Szegcdi Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja külföldi útjáról haza­térve megdöbbenve értesült a Délmagyarország tudósításá­ból arról, hogy bizonyos politi­kai szervezetek állítása szerint a jelölési fordulóban manipu­lálta az SZTE TTK hallgatói önkormányzati választását. Dr. Csirik János határozottan kijelenti, hogy sem a kar dé­kánja, sem dékáni hivatala semmilyen módon nem vett részt a jelölési eljárásban, így azt - az állításokkal ellentét­ben - nem is manipulálhatta. A jelöléssel kapcsolatban óvást senki nem nyújtott be. A Szegedi Hidományegyetem sajnálatosnak tartaná, ha a hall­gatói önkormányzati választáso­kon a jövőben ideológiai, politi­kai alapon nyugvó szerveződések kívánnának szerephez jutni, mert ez a pártpolitikától idáig mentes hallgatói érdekképvise­letre beláthatatlan következmé­nyekkel járhat. Az egyetem pol­gárai magánemberként változa­tos ideológiai nézeteket vallhat­nak és vallanak. Meggyőződésük azonban nem játszhat szerepet akkor, ha egyetemi tisztséget vál­lalnak. Hangsúlyozzuk, hogy a hallgatói önkormányzat is az egyetem része, így e testületre is vonatkozik a pártsemlegesség követelménye. A történtek alap­ján önmérsékletre kérjük a poli­tikai pártokat a Szegedi Hido­mányegyetem vonatkozásában. Az elmúlt években számíthat­tunk arra, hogy az egymással küzdő politikai szervezetek tisz­teletben tartják az egyetemek pártsemlegességét, autonómiá­ját. Kérjük, tegyék ezt így a jövő­ben is. KECZER GABRIELLA SAITÓSZÓVIVÓ, SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM In memóriám Kovács Lajos Egy igaz ember lángja hunyt ki örökre, amikor a 82 esztendős Kovács Lajos végleg itt hagyott bennün­ket. Érces hangja még itt cseng fülünkben, mely hang bennünket, fiatalabbakat mindig az igazság­ra, a föld szeretetére tanított. Ez az érces hang szó­lalt meg, mikor aggódott a magyar mezőgazdasá­gért, az ország függetlenségéért és szabadságáért, az agráriumból élők sorsáért, a nemzetmegtartó pa­rasztságért. Nehéz sorsa a mezőgazdasággal forrt össze elvá­laszthatatlanul. Kiszombori származású fiatalem­berként - makói iskolái után - szülőfalujában volt gazdajegyző, majd 1950-től Hódmezővásárhelyen, az állami gazdaságok központjában kapott mun­kát. 1956-ban főagronómusi állást töltött be. A for­radalom és szabadságharc kitörésekor azonnal fel­ismerte az igazság hívó hangját, és a Földművelés­ügyi Minisztérium fölhívására október 25-étől többször szállított élelmiszert a lángra kapott lelkű mezőgazdász a budapesti szabadságharcosoknak. Igazságszeretetét, értékrendjét a Csongrád Megyei ÁVH központjában sem tudták a folyamatos kín­zásokkal, felesége és két gyermeke előtti brutális bántalmazással megtörni. A megtorlások követ­keztében maradandó egészségkárosodást szenve­dett, majd bírósági ítélet nélkül közel másfél évre a tököli internálótáborba került. A minisztérium 1961-ben „szakmailag rehabilitálta", egészen 1973-as nyugdíjba vonulásáig agronómusként dol­gozott. Nyugdíjas évei alatt rendkívül aktív közéleti életet élve érte meg a rendszerváltást, melynek első éveiben a Magosz elnökeként gyümölcsöz­tette rendkívüli szakmai tudását. Megtöretett testtel, de megerősödött lélekkel és hittel mun­kálkodott fáradhatatlanul a magyar mezőgazda­ság felvirágoztatásáért. A rendszerváltó MDF motorja volt, az első szabadon választott hódme­zővásárhelyi közgyűlés emblematikus tagjaként szolgálta városát, segítette fiatalabb pályatársait, kollégáit. Megtiszteltetés volt nekünk, városvezetőknek, hogy tavaly átadhattuk neki Hódmezővásárhely legmagasabb kitüntetését, a Pro Urbe-díjat. A for­radalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmá­ból a szabadság, az emberi méltóság és a nemzeti összefogás melletti kiállásáért a Magyar Köztársa­ság '56-os Emlékbizottsága „A Szabadság Hőse" emlékérmet adományozott részére, a Politikai Fog­lyok Országos Szövetsége is emlékéremmel ismer­te el munkásságát. Halálos kórral küszködve sem zárkózott magába, hanem a magyar agráriumból élők sorsának jobbra fordulásáért dolgozott megacélosított szívvel és lé­lekkel. Az élet lángja kihalhat, de Kovács Lajos poli­tikai örökségének lángja immáron örökre tovább él. DR. LÁZÁR JÁNOS POLGÁRMESTER, ORSZÁGGYŰ­LÉSI KÉPVISELŐ ÉS DR. KÓSZÓ PÉTER ALPOLGÁRMESTER, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny Csongrád megyei fordulója Az Irinyi )ános Országos Közép­iskolai Kémiaverseny Csongrád megyei fordulóján a következő eredmények születtek: l/A kategória: 1. Pálinkó Már­ton (SZTE Ságvári Endre Gya­korló Gimnázium, Szeged, felké­szítők: dr. Ságiné Széli Andrea és Blázsikné Karácsony Lenke|. 2. Molnár Géza (Bethlen Gábor Re­formátus Gimnázium, Hódme­zővásárhely, tanára: Bereczné Szép Ilona). 3. Hursán Dorottya (Ságvári gimnázium, tanára: Blá­zsikné Karácsony Lenke). I/B kategória: 1. Petri László (tanára: Prókai Szilveszter). 2. Péter-Szabó Barbara (tanára: Hancsák Károly). 3. Farkas Flóra (tanára: Prókai Szilveszter). Mindhárman a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium ta­nulói. II/A kategória: 1. Szűcs Ger­gely (Radnóti gimnázium, taná­ra: Prókai Szilveszter). 2. Remete Attila Márió (Dugonics András Piarista Gimnázium, tanára: László Imre). 3. Bugyi Szabolcs (Ságvári gimnázium, tanára: Blá­zsikné Karácsony Lenke). II/B kategória: 1. Tóth Anikó (Bethlen gimnázium, felkészí­tők: Bereczné Szép Ilona és Fe­hérné Kis Gabriella). 2. Kószó Bence, 3. Olasz Balázs (mindket­ten a Radnóti gimnázium tanu­lói, tanáruk: Hancsák Károly). AIII. kategóriában egy okleve­let adott ki a zsűri. Ezt Bártfai Csaba kapta, aki a szentesi Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakis­kola tanulója, (tanára: Du­dás-Szabóné Deák Judit). A díjazottak közül 8 tanuló képviseli majd megyénket az or­szágos döntőn. SZUROMI PÁLNÉ, CSONGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIA] SZAK- ÉS SZAKMAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET, SZEGED Dr. Juhász György Haszonélvezettel „terhelt" ingatlan eladása, elárverezése Tisztelt ügyvéd úr! Több mint tíz éve vásároltunk egy lakást a fiunknak. Akkor azt ja­vasolták, hogy kössünk ki magunknak holtig tartó haszonélvezeti jo­got. Ez kellő biztosítékot jelentett számunkra. Igazából nem szeret­nénk beköltözni a lakásba, hiszen a fiunknak vettük, hogy megfelelő alappal induljon az életbe. Mostanra sajnos megváltozott, zűrös ügyei vannak. Nem rossz a viszonyunk, csak nagyon különböző a fel­fogásunk. Attól félünk, hogy valamilyen tartozása miatt elviszi a vég­rehajtó a lakást. Egy családi vita alkalmával olyat is mondott, hogy esetleg eladja. Kérdésünk az lenne, hogy eladhatja-e a lakást a ha­szonélvezők hozzájárulása nélkül, illetve elárverezhetik-e ? Olyat is hallottunk, hogy elidegenítési és terhelési tilalmat lehet kikötni. Meg­oldás lenríe-e ez a számunkra 1 Tisztelt olvasók! Helyzetük számtalan problé­mát és megoldási lehetőséget is felvet. Ezek közül - ha megenge­dik - csak a konkrétan feltett kérdésekre válaszolok. Igen, a tulajdonos a haszonél­vezeti jog jogosultjának hozzájá­rulása nélkül is eladhatja az in­gatlant. A haszonélvezőt még elővásárlási jog sem illeti meg. Természetesen az ingatlant egye­dül a tulajdonos csak haszonél­vezeti joggal terhelten tudja átru­házni, tehát bárki is lesz a tulaj­donos, az önök haszonélvezeti joga továbbra is fennmarad, amíg arról le nem mondanak. Nagyjából hasonló a helyzet egy - a tulajdonos ellen folyó ­végrehajtási eljárás esetén is. Tartozása miatt elárverezhetik a tulajdoni hányadát, de csak ha­szonélvezeti joggal terhelten. A polgári jog valóban ismeri az elidegenítési és terhelési jog kor­látozását. Ezt bizonyos esetek­ben jogszabály írja elő, például öröklési szerződés esetén. Arra is lehetőség van, hogy a felek szer­ződéssel alapítsanak ilyen jogot, ennek azonban szigorú feltételei vannak. A Ptk. 114. § (2) bekez­dés alapján: „Az elidegenítés és terhelés jogát szerződéssel csak a tulajdonjog átruházása alkalmá­val lehet korlátozni vagy kizárni és csak abból a célból, hogy a tila­lom az átruházónak vagy más személynek a dologra vonatkozó jogát biztosítsa. Ingatlan eseté­ben az ingatlan-nyilvántartásban azt a jogot is fel kell tüntetni, amelynek biztosítására a tilalom szolgál." Utólag tehát már nem lehet elidegenítési és terhelési ti­lalmat kikötni. Annak idején, amikor vásárolták a lakást, lehe­tőség lett volna arra, hogy az adásvétellel, vagyis a tulajdonjog átruházásával egyidejűleg alapí­tott holtig tartó haszonélvezeti jog biztosítására, elidegenítési és terhelési tilalmat alapítsanak. Ez meggátolná fiuk eladási szándé­kát, viszont egy esetleges végre­hajtással szemben nem jelente­ne védelmet. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy haszonélve­zeti joggal terhelt tulajdonjogot akár adásvétellel, akár végrehaj­tási árverésen nem nagyon szok­tak vásárolni, vagy legalábbis mélyen a piaci ár alatt. PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo(" delmagyar.hu SZÍNHÁZ SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 óra: A dzsungel könyve - zenés mesejáték. Bérletszünet. PICK KLUB 10 óra: Tüzparipa ás- villámkard. . Süni-bérlet. (Kövér Béla Bábszínház előadása) 14.30 óra: Tüzparipa és villámkard. Tündérkert-bérlet. (Kövér Béla Bábszínház előadása) RÉGI ZSINAGÓGA 17 óra: HMG Műhely (Szentes): Az aranyszőrű bárány - mesejáték gyerekeknek. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 14, 17, 20 óra: A Karib-tenger kalózai - A világ végén , BALÁZS BÉLA TEREM 14 óra: Nagyon vadon; 16.15 óra: Nincs kegyelem, 18.30, 20.45 óra: Felkavar a szél. CSÓKÉ JÓZSEF TEREM 14 óra: 56 csepp vér> 16, 20.30 óra: Bajnokok, 18.15 óra: Vízbe fojtott bűnök. GRAND CAFÉ 17 óra: Éjszakai őrség. Színes orosz film; 19 óra: Maáárszabadító, felhő, szél. Fekete-íehér magyar film; 21 óra: A királynő. Színes angol-francia-olasz film. PLAZA CINEMA CITY A Karib-tenger kalózai: A világ végén: 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22 óra. A 23-as szám: 18.15, 20.15, 22.15 óra. Fedőneve: Pipö: 14.30, 16.30 óra. Megérzés: 13.15, 17.30, 19.45, 22 óra. Pókember 3: 14, 16.45, 19.30, 22.15 óra. A tíz csapás: 13.45, 17.45 óra. Faterok motoron: 15.45, 20 óra. Vadidegen: 15.30, 22.15 óra. Taxi 4: 13.30, 20.30, 22.15 óra. Mr. Beán nyaral: 15.15, 17, 18.45 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 óra: Noé bárkája. Színes magyar film; 20 óra: Bazi nagy film. Színes amerikai vígjáték. SZENTES 15.30 óra: Ópium. Színes magyar játékfilm; 17.30 óra: Norbit. Színes amerikai vígjáték; 20 óra: Taxi 4. Színes francia akcióvígjáték BALÁSTYA 19 óra: S. O. S. Szerelem! Színes magyar film. DESZK 19 óra: Mr. Beán nyaral. Színes angol vígjáték. • KÖZÉLET SZEGED Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) 17 órától: Akropolisz Táncszínház. Vezeti: Kerek Artiláné. A Nemzetiségek Házában 13 órakor görög, 16 órakor örmény és lengyel, 17 órakor horvát nyelvóra. A Közéleti Kávéház rendezvénye a Bálint Sándor Művelődési Házban 16 órakor: Utazási emlékeim ­tárlatmegtekintés. Vendég: Dégi László; a Kápolnában (Bokor u. 5.) 18 órakor: Evangélium a III. évezred elején. Közreműködik: Bakti Tibor. A máltai játszótéren (Retek u. 2-4.) 15 órakor: internetklub. Az Alsóvárosi Kultúrházban 19 órakor: Tömörített rocktörténet. Rendhagyó 20-21. századi zenetörténet nem csak fiataloknak. Magyar rocktörténet örök „csillagai" a Kextől a Kispálig. A Bartók Béla Művelődési Házban 17 órakor: Nagy Bandó András A szappanbuborék című verseskötet díszbemutatója és Nagy Natália A • nap születésnapja című verses mesekönyv bemutatója. A Novotel Hotel Usza díszter­mében 18 órától: Egészségünk hete - fézus Krisztus életmódja. A Bálint Sándor Művelődési Házban 18 órától: Bioépítészet 2004-2005 - a kötet ünnepélyes bemutatója. Vendég: Majzik István, Monostory Péter. A SZAB-székházban 9.45 órakor: A gyermekvédelem tisztelete - ünnepi megemlékezés; 13 órakor: MTA Szegedi Területi Bizottság elnökségének ülése. A plazában: Gyereknapi előzetes. 17 órakor: 100 Folk Celsius­koncert. A Mahart-kikötönél (Szeged, Felső Tisza-part), 18 órakor: Cirkuszhajó a Tiszán - az egyórás hajókirándulás alatt a Magyar Mesezenekar Orrom krumpli, hajam kóc című koncertjét fiallgathatják meg az utasok. A Cora Áruházban 10-20 óráig: ­Haas ugrálóvár a parkolóban; 14-19 óráig: táncbemutatók a Hammido Alapfokú Művészeti Iskola rendezésében. A Csillag téri fiókkönyvtárban 16 órakor: Olvasó Manók ­könyvtárhasználati gyermekklub. Az odesszai fiókkönyvtárban 16 órakor: mesedélután (meseolvasás, aszfaltrajzverseny). A Media Markttal szemben május 28-áig: Óriási dinoszauruszk­iállítás. Hétfőtől péntekig 14-20 óráig, szombaton, vasárnap és ünnepnapon 11-20 óráig. Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 10 órától 18 óráig; a Szegedi Vadaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 18 óráig várja látogatóit. G ó R v Gty Pim* l«r.»>:. *723 üsat 9s • ÓttM A t,Ö 44 .4,V*M\ f+ V.ytfYvk-.to fc 4 HWÍS 1 4V? s-euiismuuh. ($1) m-m ALGYO A faluházban (Búvár u. 5.) 15 órakor hit- és lélekklub. A faluház emeleti klubtermében 18 órakor: az algyői Nőegylet taggyűlése. KONCERT sa BULI SZEGED A JATE-klubban 22 órakor: SmoköBreak. A SZOTE-klubban 22 órakor: Diszkóláz - Lemezlovas Nóvák A Cocktail Dance Clubban: Friday Night's Stir-Up! Bárány Attila és DJ. Wallas. Új belső, új tartalom, új stílus, új vendégek, ujjé! A Casablanca Kávézó és Port Royal Étteremben 19 órakor: Poptarisznya duó koncertje. A Coco Club + Caféban: Nosztal­gia házibuli. Az Oldtimer Klubban (Brüsszeli krt. Dugonics u. sarok): Kívánság­party. A Millenniumi Klubban 19 órakor: Peter & Pán - két ének, két gitár. MÓRAHALOM A Cacao Clubban 22 órától: Fekete Pákó­KIÁLLÍTÁS SZEGED A Kuss Galériában megnyílt Darli és Syhfi + 21 művész című kiállítás, mely július 15-éig tekinthető meg. A Bartók Béla Művelődési Központ B Galériájában megnyílt Darázs József festőművész, Popovics Lőrinc szobrászművész és Sejben Lajos képzőművész Harmadoló című kiállítása, mely június 22-éig, munkanapokon 10-18 óráig tart nyitva. A TIK-ben megnyüt Fiatalok feketén-fehéren építészeti kiállítása, mely június 1-jéig, a központ nyitvatartási idejében látható. Az Alsóvárosi Kultúrházban megnyílt Harmath Klára fes­tőművész Ablakok című akvarell­és pasztellképeinek kiállítása, mely május 29-éig, 10-17 óráig tekinthető meg. Május, a klasszikus szénanátha hava Korábbi pollenjelentéseinkben jeleztük, hogy az idén korábban kez­dődött el az egyik legallergénebb virágport termelő növénycsalád, a pázsitfűfélék virágzása. Ez a virágzás most is tart, hiszen májusban a kaszálórétek, legelők füvei mellett a szintén e famíliába tartozó gabo­nafélék (árpa, zab, búza, rozs) is bekapcsolódtak a pollentermelésbe. (Közülük a rozs virágpora nagyon allergén!) A szénanátha szó is a fü­vekhez kapcsolódik: még az angol nyelvben is ismeretes a hay fever, magyarra fordítva szénaláz szó, ami azt jelzi, hogy a levágott kaszáló­füvek szénáját forgatva jelentek meg egyeseknél a jellegzetes „széna­náthás tünetek", a tüsszögés, köhögés, szemek bevörösödése stb., de érdekes módon a tünetek sohasem jártak lázzal. Világos, hogy nem a széna, hanem a kalászokból kikerülő virágporszemek voltak a „bűnö­sök". A fűpollennek egyéb bűnei is vannak! Bár a világ minden részén élnek pázsitfüvek (ún. kozmopolita növények), pollenszemeik annyi­ra hasonlóak, hogy az egyes fajok a virágpor alapján nemigen különít­hetők el. Nemcsak a külalak, hanem a pollenre rakódott kismoleku­lájú, allergén fehérjék szerkezete is nagyon hasonló egymáshoz, ezért egymással keresztreakciókat képezhetnek (azaz például aki pázsitfű­re allergiás, a később virágzó - szintén e családba tartozó - kukorica pollenjére is érzékeny lehet). Újabban egyre többet foglalkoznak a pollen és egyes élelmiszerek, gyümölcsök közötti keresztreakciós allergiás tünetekkel! Ugyanis nemcsak a virágporokban, hanem a táplálékokban is van­nak fehérjék, köztük olyanok is, amelyek allergének. Mivel bizonyos allergének szerkezete hasonlít egymásra, a hasonló allergénekre, le­gyen az pollen vagy egy gyümölcs, egyformán reagál a szervezet. Ez je­lenti a keresztreakciót. A fűpollennel keresztreakciót adó élelmiszer lehet a hüvelyesek közül borsó, bab, lencse, földimogyoró, a burgo­nyafélékből a krumpli, paradicsom, a trópusi gyümölcsök közül az avokádó és a kivi. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy aki fűpollen-allergiás és a fent említett élelmiszereket fogyasztja, előfordulhatnak nála allergiás tünetek! Igen, korunk népbetegsége, az allergia, a legváltozatosabb formában teheti nehézzé életünket. DR. JUHÁSZ MIKLÓS AEROBIOLÓGUS, SZEGED A szegedi Bartók-kórus a Margitszigeten Megtisztelő felkérésnek tett ele­get a JGYTF Gyak. Ált. és Műv. Isk. Bartók Gyermekkórusa. A IX. európai ifjúsági zenei feszti­válon Budapesten nyolc meghí­vott gyermekkar énekelte együtt Kodály Zoltán nagyszabású kó­rusművét a Pünkösdölőt, vala­mint Beethoven IX. szimfóniájá­nak Örömóda-dallamát zengte a közel háromszáz tagú egyesített kórus. A magas színvonalú fesz­tiválon való részvétel nagyszerű hangulatot és maradandó él­ményt nyújtott mind a közön­ség, mind a résztvevők számára. A fesztivált a televízió m 1 csator­nája közvetíti. SIPOSNÉ CSENDES ÉVA KARVEZETŐ, SZEGED

Next

/
Oldalképek
Tartalom