Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-14 / 87. szám

10 SZIESZTA 2007. április 14., szombat A KIS ORIENT EXPRESSZEN IS JÁTSZOTT ISZTAMBULTÓL KRAKKÓIG Berényi Apolló, a bárzongorista Van miről mesélnie annak a zenésznek, aki magát hivatásos bárzongoristának tartja. Az ötvenhat éves Berényi Apolló közéjük tartozik, a szórakoztatást életcéljának tekinti. Fél Szeged ismeri, fél Szeged számára Apolló neve és zenéje a fiatalságot jelenti. Aki a keresztségben az Apolló nevet kapta, arról már születése pillanatában úgy döntöttek az égiek: a művészvilágban a helye. Berényi Apolló sorsa tehát ennek megfelelően alakult. Tizenhét évesen ahogy ő fogalmazott - megszakította kapcsolatát a Tisza-parti gimnáziummal, és vendéglátózni kezdett a Jegesben, vagyis a Jégkunyhóban. Ahová azonban este bemehetett, hogy tízkor a zongora mögé üljön, oda vendégként nem tehette be a lábát, mert csak tizennyolc éven felülieket engedtek be. (A fiatalabb korosztály kedvéért annyit jegyzünk itt meg zárójelben: egyrészt ilyen időket éltünk 1968-ban, másrészt a Jeges a fiatalkorúak számára nem ajánlott, rossz hírű helynek számított.) Berényi Apolló az azóta eltelt csaknem negyven esztendőben hol zenekarban játszott, hol szólózott, hol mindkét formációban szórakoztatta a szegedieket. Ma az Apolló Trió egyik tagja a dobos, Bodó József és a basszusgitáros, Szabácsi Tibor mellett. Örökzöldeket játszanak rendezvényeken, bálokon, partikon, az 50-es, 60-as évek zenéjét. Kissé nagyot ugrottunk a legendás 1968-as esztendőtől, a vendéglátózás és a hivatásos zenészség kezdetétől, amikor is a mai örökzöldek még friss és modern slágereknek számítottak. Visszalapozva a történésekben: az elkövetkező húsz évben fél Szeged szerzett fiatalkori élményeket Apolló fellépésein az Éva presszótól a Szeged bárig, az Annától a Szőke Tiszáig, az akkoriban a focisták törzshelyeként emlegetett Palánktól a Tisza preszszóig. A Szeged bárban eltöltött összesen tíz év alatt Kontár Lászlóval, Poór Péterrel, Cserháti Zsuzsával, Medveczky Ilonával, Nagy Bandó Andrással együtt emelte az est fényét. Amikor beszélgettünk, eszébe jutott az is, hogy a 70-es években, a Szeged bárban jutott hozzá élete első Ray Ban napszemüvegéhez: egy amerikai belsőépítész ajándékozta neki virágos jókedvében. Berényi Apolló Ausztriában, Finnországban és Jugoszláviában is zongorázott és énekelt, akkori zenekarával lépett fel itthoni viszonylatban mesés honoráriumokért. Majd jött a rendszerváltás és a 90-es évek, amelyek a bárzongorista számára már nem a lehetőségek tárházát kínálták. A most ötvenhat éves Apolló szerint felhígult a vendéglátóipar és a zenei szakma: az egyik oldalon megjelentek a hozzá nem értő tulajdonosok, a másikon az önmagukat bárFellépés a nosztalgiavonaton zenésznek tituláló hangszertulajdonosok, azok a „gépkezelők", akik helyett a hangszer játszik. „Magnóból és villanycsengőből van diplomájuk, mégis szépen megélnek" - jegyezte meg keserűen a korosodó rocker. Az élet nagy kalandját jelenti számára, hogy 2002 óta zongorázhat a kis Orient expreszszen, vagyis az angol turistákat hosszabb-rövidebb utakra szállító Royal Hungárián Express elnevezésű luxusvonaton. A nosztalgiavonat útvonala változatos, hol Isztambul, hol Krakkó, hol Berlin, hol Bukarest a célállomás. Egyszer az igazi Orienten is zenélt, amikor egy svéd zongoristát kellett helyettesítenie. FEKETE KLARA Mindörökké zene Azzal kapcsolatban, hogyan tervezi elkövetkező éveit a már szívinfarktuson is átesett rokkantnyugdíjas zenész, azt a választ kaptuk: még sokat szeretne zongorázni, és gondoskodni tizenhét éves lánya, Zsófi jövőjéről. Ebben segíti felszolgáló felesége, Éva, akivel 29 éve él együtt, és aki őt képes volt tolerálni. Első házasságából származó harminchárom éves fia, Berényi Attila a Sláger rádió hírigazgatója. FOTÓ: KARNOK CSABA Örökzöldeket játszik együttesével Berényi Apolló FOTÓ: FRANK YVETTE A SZEGEDI IRODALMI FOLYÓIRAT NEM SZÁLLT BE EGYIK LÖVÉSZÁROKBA SEM Magyar csúcs a Tiszatáj hatvan éve Csúcstartónak számít a Magyar Örökség-díjas szegedi Tiszatáj: 60 évesen a leghosszabb ideje működő magyar irodalmi folyóirat. Értékközpontúság, nyitottság jellemzi, irányzatoktól és szekértáboroktól függetlenül publikálnak benne kortárs irodalmunk jelesei. Szerkesztői az új iránti fogékonyság mellett az értékőrzést is fontosnak tartják. Olasz Sándor főszerkesztő (jobbról), Grendel Lajos Kossuth-díjas író, Gyuris György, a Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának elnöke, Marosvári Attila történész és Balogh Tamás irodalomtörténész 2004-ben, a Tiszatáj-díj átadásakor - FOTÓ: KARNOK CSABA Juhász Gyula Üdvözlet Tömörkénynek című verséből - „Emlékek holdvilágos ablakán át / Nézem a messzi, áldott Tisza táját." származik az a szókapcsolat, amely Péter László irodalomtörténész javaslatára névadója lett az 1947 tavaszán indult szegedi irodalmi folyóiratnak. A Tiszatáj azóta sajtótörténeti rekordot állított fel: a maga 60 évével csúcstartónak számít a magyar irodalmi folyóiratok között. A lap története amit egy évtizede Gyuris György foglalt öszsze kötetben - roppant tanulságos. Az első főszerkesztő, Madácsy László lapindító beköszöntőjében azt írta: „...most, amikor útjára bocsátjuk roppant erőfeszítések árán és minden magunkra hagyatottságunkban folyóiratunkat, tanúságot szeretnénk tenni arról, hogy Szegeden vannak, akiket Kálmány Lajos, Móra Ferenc és Juhász Gyula szelleme nemes és jó szándékú munkára tud ihletni." A Tiszatáj a reményteljes indulás után az eszmei egyeduralom felé sodródott, majd a forradalom utáni években a politikai konszolidáció szolgálatába szegődött. Főként Ilia Mihály főszerkesztőnek köszönhető, hogy a hatvanas-hetvenes évek fordulójától tágult a látóhatára, példát mutatott arra, hogyan lehet egyetemes magyar irodalomban gondolkodni. A sorozatos megfigyelésekkel, jelentésekkel méltatlan helyzetbe hozott Ilia Mihály 1975-ben lemondott, a szerkesztők az ő távozása után is vállalták az érték- és hagyományőrzést. A hatalom évtizedes rosszallását tetőzte be a Tiszatáj 1986-os betiltása, amiből országos botrány lett. A júniusi számban jelent meg Nagy Gáspár A fiú naplójából című verse, amelyre Kádár János figyelmét is felhívták. A pártvezér úgy hitte, ő lehet a költeményben szereplő Júdás („...és a csillagos estben ott susog immár harminc / évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg / susog a homály követeinek útján s kitünteti őket / lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn..."). Az MSZMP vezetése a folyóirat féléves szüneteltetéséről határozott. Vörös László főszerkesztőnek, helyettesének, Annus Józsefnek, valamint Olasz Sándor szerkesztőnek „sorozatos közléspolitikai hibák" miatt felmondtak. Az új szerkesztőkkel 1987 márciusában újraindított lapot nemcsak a korábbi szerzőgárda, hanem az olvasótábor egy része is bojkottálta. A rendszerváltás közeledtével 1989 nyarán társadalmi nyomásra helyezték vissza a folyóirat élére a régi vezetést. A jelenlegi főszerkesztő, Olasz Sándor irodalomtörténész 1996-ban vette át Annus Józseftől a lap irányítását. A szegedi irodalmi örökség bemutatása, a magyarság és Európa kapcsolatának hangsúlyozása mellett fontosnak tartja a közép-európai kitekintést is. Bár a lövészárkokkal szabdalt magyar irodalmi életben rossz szemmel néznek arra, aki egyik lövészárkot sem választja a folyóirat szerkesztői továbbra is egyetemes magyar irodalomban gondolkodnak. Ahogyan régen is együtt publikált a lapban Illyés, Pilinszky, Csoóri, Csorba Győző, a fiatal Tandori és a kezdő Esterházy, ma is szekértáboroktól, irányzatoktól független nyitottság és értékközpontúság jellemzi a Tiszatájt. H. zs.