Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-14 / 87. szám
PÉNTEK, 2007. ÁPRILIS 13. • AKTUÁLIS* 3 Szegvár Derekegftiáz Itt lett rosszul a beteg, akihez mentőt hívtak MINDSZENT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Forrás: DM-gyüjtés DM-grafika ^ A vásárhelyi kórház volt közelebb Megrongált villanyvezeték okozta a káoszt a vasúton Három-négy órás késések, több száz türelmetlen utas Virágkiállítás és-vásár Szegeden Több mint ötven hazai termelő és forgalmazó ötszázfajta virágot, díszcserjét, facsemetét mutat be a mai és holnapi Flóra virágkiállításon és -vásáron. A szegedi nagybani piac területén, a Röszkei úton a legmodernebb kertészeti eszközöket is megismerhetik az érdeklődők. A kétnapos, illatos és színes virágkavalkád vonzza az embereket, az idei, ötödik kiállításra és kertészeti vásárra tízezer látogatót várnak. A szervezők ezúttal merész célt is tűztek maguk elé: a virágok és a kertészkedés iránti érdeklődést a fiatalabb korosztályokban is szeretnék felébreszteni. Óriási tumultus volt tegnap dél körül a szegedi nagyállomáson, több százan várakoztak, hogy vonatra szállhassanak. A káosz oka: Vecsésnél megrongálta a villanyvezetékeket egy markológép. Mivel ott csak egy vágányon közlekedhetnek a szerelvények, torlódást, majd 3-4 órás késéseket okozott a műszaki hiba. BÁTYI ZOLTÁN Csak nem fogunk magázódni, szevasztok, fiúk! - köszönt ránk Farkas Bertalan kiképzett, sőt mi több, akkor mát űrkalanddal büszkélkedő magyar űrhajós. Mi. fiatal és honvédelmi tudósítással is megbízott újságírók meg azt se tudtuk, a szék melyik felén olvadjunk le a boldogságtól a Balaton-parti honvédelmi üdülőben. Mert olyan magyarral parolázni, aki, ugyebár az űrbe is eljutott, miközben nekünk még egy nyugati szavatosságú kék útlevélre is várni kellett, Bécsről meg azt hittük, az Óperenciás-tengeren is túl van, nem kis megtiszteltetés vala 1980-ban. Berci meg beszélt, ezredszer válaszolt ezerszer feltett kérdésekre, s hopp, lenyelt közben egy Unicumot. Mi meg az ő szavait ittuk, és egy percig sem tagadtuk, büszkék voltunk rá, arra a mosolygós századosra, aki az űrbe tévémacit vitt magával, majd katonásan jelentette: 6 bizony betartotta a pártnak és a kormánynak minden utasítását, hogy sikerrel teljesítse a rá bízott feladatot, és dicsőséget hozzon a Magyar Népköztársaságra. Hogy átpolitizált volt Farkas Bertalan, az ország Bercijének űrútja 1 Talán éppen most vessük szemére, amikor lassan egy mákos kifli esetében sem mindegy, jobbra, netán balra kunkorodik-é a farka? Meg egyébként is: meggyőződésem, Magyarországon senkit sem érdekelt abban a néhány napban, hogyan is áll az USA meg a szovjetek között vívott árverseny. Magyar szív azért dobbant nagyot, mert magyar sikerről szóltak a hírek Mongóliától Brazíliáig, s mint az öregebbek számára nem újság: akkoriban sem álltunk valami jól sikerügyekben. Mint ahogy nagyot forduló világunkról is elmondhatjuk: jócskán átszabta értékeinket, vágyainkat és lehetőségeinket, csak éppen ama nagy, nemzet szívét dobogtató, világrengető (vagy legalábbis a világot meglegyintő) siker hiányzik hétköznapjainkból. Szomorkodunk, hogy mi csak egy Deák téren elkötött muzeális tankkal tudunk felnyergelni a világlapok címlapjára ? Hát ne csorduljon könnyünk, legfeljebb örömünkben. Mert ismét magyar kering az űrben, még ha Charles-nak is szólítják a mi amerikás Simonyi Károlyunkat. Nem jelent ő pártnak, se kormánynak, hanem jaj, de nagyon milliárdos. így aztán nem csupán örömforrás, hanem követendő példa is ebben az ezerszer inkább pénz, mint Föld körül forgó világban. De még milyen magyar ? Szépeket üzen nekünk, elmondja, mennyire boldog, ha magyar sikerről hall. Magyar rádióamatőrökkel állít fel világcsúcsot, közvetlen és kedélyes, naná, a mi fiunk. Ne is sértődjön meg, ha Karcsi lesz belőle már a jövő hétre. Inkább készüljön egy hosszabb hazai látogatásra, mert afféle csúfság már csak nem eshet meg, hogy microsoftos Karcsi, meg a kackiás bajszú Berci nem tunkolja együtt a bográcsos marhapörkölt levét magyar sikerre büszke magyar ünnepen. Egyelőre abban sem egyeznek meg a mindszenti beteg esetéről vitázó intézmények, hogy a rosszullét helyszínétől a vásárhelyi vagy a szentesi kórház van-e közelebb. Mi megmértük a távolságokat. A vásárhelyi közelebb van, igaz, csak nyolcszáz méterrel. A távolság azért lett érdekes, mert a törvény szerint sürgős esetben a legközelebbi kórházba kell vinni a beteget. A mentők - amellett, hogy közben a Szentes előtti balesetre mint várható akadályra is hivatkoztak - azóta is azt mondják, azért mentek Vásárhelyre, mert az a kórház volt közelebb. Vásárhelyen meg csütörtökön azt bizonygatták, ez tévedés, Szentes van közelebb. A távolság szerencsére mérhető. Mi egy héttel a haláleset után végigmentünk az úton, és lemértük a távolságot Hajdú Imre rosszullétének helyétől mindkét kórház kapujáig. A mentőknek a szegedi központból - ahová befutnak a segélykérő nívások - tanácsot tudnak adni, merre érdemes mennie, de alapvető szabály, hogy a legjobb minőségű és legrövidebb úton kell haladni. A rosszullét helyszínétől Szentes felé mentünk előbb: ki a Mihási úton a Szentest és Vásárhelyet összekötő útra, aztán Szentesen a városközpontban lévő lámpától az Ady Endre utcán közelítettük meg a kórház diagnosztikai és sürgősségi betegellátó tömbjének kapuját - ahol a mentők bejárnak. Az autó kilométer-számlálója 17,1-et mutatott. Aztán a vásárhelyi kórházig mértük a távolságot a legrövidebbnek tartott úton. A Szántó Kovács János utcán a Lázár utca felé fordultunk jobbra, majd balra a Hódi Pál utcán, végül jobbra a Zrínyi utcára, balra a Kórház utcába, és a kapuig mentünk. A számláló 16,3-at mutatott. Eszerint mintegy nyolcszáz méterrel közelebb volt a vásárhelyi kórház. Ez időben egy perc lehet. Megnéztük azt is, hogy ha a beteggel mindenképp Szentes felé kellett volna menni, hogyan haladhatnak. Mindszent felé kellett volna kanyarodni, majd Szegváron át Szentesre. Ezen a vonalon a távolság 27 kilométer. B. A. - Tájékoztatjuk utasainkat, hogy a Budapest-Nyugati pályaudvarról 11 óra 14 perckor Szegedre érkező vonat előreláthatólag 210 percet késik - tudatta a hangosbemondó tegnap délután háromnegyed kettőkor a szegedi nagyállomáson. A több száz várakozó utas közül sokan felhördültek a három és fél órás késés hallatán. - Ez azt jelenti, hogy a 13.42-es biztosan nem indul el - vonta le a következtetést Vajnai Ernőné, aki egyhetes unokáját, a kis Laurát akarta meglátogatni Budapesten. A szívbeteg asszony kesergett: ennyi időt nem tud a tűző napon állni. A váróterem zsúfolásig megtelt. A hőségben sokan újsággal legyezgették magukat, ásványvizet ittak, rengetegen telefonáltak: tudatták szeretteikkel, hogy jó néhány órának el kell telnie a viszontlátásig. A peronon is „telt ház" volt. Az egyetemisták földön ülve, sörözgetve várták az indulást. Közülük sokan Egerbe, futóversenyre tartottak. Úgy taksálták, lekésik a regisztrációt. - Most ért véget az óránk, nem tudtunk róla, hogy itt az állomáson ennyire drámai a helyzet mondta Márkus Judit. Csoporttársaival, Virág Attilával és Olasz Izabellával úgy döntöttek: jegyük mellé helyjegyet is váltanak Hiába kémlelik a távolt: a tábla szerint a pesti vonat 210 percet késik Fotó: Frank Yvette az első, Budapestre induló vonatra, hogy biztosan felférjenek. A legkétségbeejtőbbnek a francia Jean-Baptiste Lepelletier helyzete látszott. A fiú barátnőjét látoMAV-DÍREKT Tájékoztatást szerettünk volna kérni tegnap többször is a MÁV-direkt 40-49-49-49-es telefonszámán. Minden alkalommal végighallgattuk a vasúttársaság közlendőit (kelet-magyarországi menetrend, közalkalmazotti igazolványok), a MÁV azonban 21 tárcsázás után hallgatott csak meg minket. Egy perces információdömping után a géphang minden alkalommal azt mondta: „Jelenleg minden munkatársunk foglalt. A várakozás idejére szíves türelmét kérjük". Huszonkettedszerre szóhoz jutottunk, ám az ügytélszolgálat munkatársa csak azt tudta, amit mi is: késnek a vonatok. Hogy mikor indítanak szerelvényt Szegedről a fővárosba, nem tudta megmondatni. A többórás késésekről nem adott tájékoztatást a MÁV internetes portálja, a www.elvira.hu sem. gatta meg Szegeden, s legkésőbb este fél 6-kor a ferihegyi repülőtéren kellett volna lennie, hogy elérje a párizsi gépet. - Fapadossal utaznék, viszont az ilyen járatokon nem lehet átíratni a jegyet - mondta a fiatalember. Igazából azonban nem bánkódott, hiszen a vasúti káosz a barátnőjével töltött időt hosszabbította meg. A MAV-inform ügyeletes munkatársa, Sigulinszki Tibor tájékoztatása szerint tegnap reggel Vecsésen a ferihegyi építkezésen dolgozó munkagép leszakította a felsővezetéket az állomás Budapest felőli oldalán. Próbálták a szerelvényeket dízelvonatokkal átsegíteni az áram nélkül maradt szakaszon, de délutánra összeomlott a menetrend, már 3-4 órát késtek a vonatok. Később részlegesen helyreállították a műszaki hibát, így a Budapestre közlekedő szerelvények közül néhányat elindítottak - átmenetileg Szegeden is kiürült az állomás. A teljes helyreállítást az éjszakai órákra ígérték. Megtudtuk: mivel a felsővezeték-szakadás rendkívüli eseménynek számit, a késést nem a MÁV okozta, az IC-pótjegyek és a vonatjegyek árát nem térítik vissza. NYEMCSOK ÉVA // Urmagyar HAMARABB TUDTÁK, MINT A RENDŐRÖK A mentőápoló szabályszerűen járt el, az Országos Mentőszolgálat nem vizsgálja újból az esetet - nyilatkozta az MTI-nek Győrfi Pál pénteken. Az 0MS2 szóvivője a lapunk tegnapi számában is vázolt dilemmáról azt mondta, a Szentes előtti balesetről kollégái hamarabb értesültek, mint a rendőrség, mivel az egyik érintett egy mentőautó volt. Hozzátette: a baleset csak megerősíthette a mentőst abban az elhatározásában, hogy Hódmezővásárhelyre vigye a beteget. Üj fejlemény az ügyben, hogy az elhunyt családja ügyvédhez fordult várhatóan kártérítést követelnek a Hajdú Imre házától indultunk. Nem találtunk nagy kükórháztól a haláleset miatt. lönbséget Fotó: Tésik Attila