Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-17 / 269. szám

4 • AKTUÁLIS" PÉNTEK, 2006. NOVEMBER 17. KÖRKÉP Befejeződött a leletmentés a hulladéklerakó helyén Árpád-kori temető Felgyőn a Mostanság holdbéli tájra emlékeztet a tervezett lerakó tízhektáros területe, ahol 4400 objektumot tártak föl a régészek Fotó: Bíró Dániel KEDDEN FELVONULNAK Lapunktól értesült a felgyői hulladékgazdálkodási telep építője, kivi­telezője, hogy a december közepi határidőnél hamarabb végeznek a régészek a feltárással. Czakó István, a társaság képviselője érdeklő­désünkre elmondta, kedden földmunkagépekkel felvonulnak a terü­letre, hogy az év végéig előkészítsék a terepet a lerakó, a komposz­táló és válogató üzem építéséhez. ALGYŐ. A faluház emeleti klubtermében ma 14 órakor aranykalászos gazdatanfolyam kezdődik. A nőegylet gyűlésére ma 18 órától várják a tagokat. ÁSOTTHALOM. Szombaton 18 órától az ifjúsági házban tartják az Ifjúsági Műhely következő foglalkozását, amelyen a fiatalok játékos helyzetgyakorlatokon fejleszthetik önismeretüket, kommunikációs készségüket, önérvényesítő képességüket. BORDÁNY. Az Ádám Jenő Általános és Alapfokú Művészeti Iskola harmadik alkalommal rendezi meg a szülők bálját november 25-én 18 órától a Vadgesztenye étteremben. A műsort az iskola tanulói adják. Jegyeket az étterem vezetőjénél igényelhetnek az érdeklődők, tombolatárgyakat, felajánlásokat az iskola titkárságán szívesen fogadnak. MÓRAHALOM. A Mórahalom és Térsége Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács november 13-án tartotta alakuló ülését az Aranyszöm Rendezvényházban, ahol létrehozták a kábítószerügyi egyeztető fórumot. - A városi önkormányzat a régi dögtelepet bezárja és december l-jétől üzembe helyezi a hulladékudvaron kialakított új begyűjtőhelyet. Kérik a lakosokat, hogy ha a begyüjtőhelyen elhullott állatot kívánnak elhelyezni, azt jelentsék be a Móraép Kht. központi irodáján: Röszkei út 34. Minden más elhelyezési mód szabálysértésnek minősül. RÚZSA. Sulibörzét tart ma 17 órától az ifjúsági önkormányzat a művelődési házban. A börzén harminc iskola mutatkozik be. SÁNDORFALVA. Az egészséghét mai rendezvényei: 7 és 9 óra között általános vizsgálatokat végeznek az egészségház védőnői tanácsadójában. A szemészeti szűrővizsgálatot 14 és 19 óra között tartják. Rendel: dr. Vincze Katalin és Szelezsán Dénes optikus mester az egészségház udvari rendelőjében. Szűrővizsgálatot tart 15 és 18 óra között dr. Skribek Ákos szemész szakorvos - dr. Sümegi Sándor rendelőjében. A véradóbál a Budai Sándor Művelődési Házban 18 órakor kezdődik - a véradókat köszöntik és lezárják az egészséghetet. Záróbeszédet mond Kakas Béla polgármester és Vári Istvánné EESZI intézményvezető. Belépőjegyek az EESZI Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál válthatók. Az iskolában a hatodikosok akadályversenyen vesznek részt, az ötödikeseknek a személyi higiéniáról tart előadást Csirik Judit védőnő hallgató. A felsősök kézilabda-mérkőzéseket játszanak. ZÁKÁNYSZÉK. Ötödik alkalommal rendeznek böllérnapot szombaton a településen. A megnyitó 6.30-kor kezdődik a művelődési ház udvarán. A rendezvényt Matuszka Antal polgármester nyitja meg. Hét órától disznóvágás, majd reggeli 9-kor a művelődési házban. A kalácssütőverseny zsűrizése 11 órakor lesz, 18 órakor kezdődik a vacsora és a bál. A rendezvényt a Közművelődési Egyesület szervezi. A zákányszéki hagyományokhoz híven a böllérnap másnapján a településen élő idősebb lakosoknak házhoz visznek egy-egy adag kóstolót. , Egy hét múlva befejeződik a fel­győi hulladéklerakó területének régészeti feltárása: a kutatók 4400 objektumot regisztráltak a tízhektáros földdarabon. A szarmata- és avarkori leletek mellett egy tizenegyedik szá­zadi temetőre is rábukkantak, ami annak a jele, hogy Szent István idején is lakták a felgyői határt. A leletegyüttes teljes fel­dolgozása két-három évig is el­tarthat. A határidőnél két héttel koráb­ban, november végére befejező­dik a felgyői hulladéklerakó régé­szeti feltárása. Mostanság hold­béli tájra emlékeztet az a tízhek­táros terület, ahol májusban kez­dődött meg a leletmentés. Az el­múlt hét hónapban naponta kö­zel százan ragadtak lapátot, ta­licskát és ecsetet, hogy felszínre kerülhessenek a régmúlt emlé­kei. Munkájukat nehezítette az embert próbáló időjárás, ami nyáron hőség, az utóbbi hetek­ben pedig viharos szél formájá­ban jelentkezett a kietlen szán­tón. Már az első hetekben rábuk­kantak a kutatók egy avar sírra, utána viszont hónapokig nem találtak hasonló nyughelyet. Ugyanakkor, mint arról lapunk­ban korábban beszámoltunk, öt, kétezer évvel ezelőtt élt szarma­ta gyermek temetetlen marad­ványa is előkerült. Őket pusztán REVIZOROK Érdemben nem érintette a felgyői ásatást az M5-ős autópálya nyom­vonalán végrehajtott leletmentés megyei szinten vitatott elszámolá­sa. Paluch Tibor elmondta: Fel­győn is jártak ellenőrök, akik azt vizsgálták, hogy az emiitett régé­szeti feltárásért kapott pénzből vásárolt eszközök, számítógépek és fényképezőgépek megvan­nak-e. Szabálytalanságot nem ta­láltak a revizorok. Babaszépségversenyünk - az el­múlt évhez hasonlóan - idén is nagy siker: a Délmagyarország és a Délvilág fotóriporterei Csongrád megye nyolc város­ában 1181 csöppséget fényké­pezték le. Bár akadt, aki meg­ijedt a szerepléstől, a szépség­versenyre benevezett gyerme­kek arcára - olykor szülői se­gédlettel - végül sikerült mo­solyt varázsolnunk. A november 6-án kezdődő fotózásnak ezen­nel vége: az utolsó fényképkoc­kákat tegnap Kisteleken és Csongrádon készítettük el. Kása Zsófi a kisteleki rendez­vényház nagytermének székei alá bújt, de nem a fényképezés elöl akart menekülni. - A baba-mama klub foglalko­zásait is itt tarják, aminek rend­szeres látogatói vagyunk - adott magyarázatot a kislány anyukája arra, Zsófi miért mozog otthono­san a rendezvényházban. A két és fél éves kislány nem hagyhatta otthon kedvenc plüssállatkáját sem, amit büszkén mutogatott a fojozásra várakozó gyerekeknek. Éflesanyja elmondta, tavaly is sqfvescn beneveztek volna a ba­baszépségversenyre, de a fotózás időszakában vírusos megbetege­dés söpört végig a családon. A baksi Kovács család két gyermekével érkezett, bár csak Levente fotója kerülhetett ké­szülő albumunkba, testvére, Martina, a maga négy évével már korosnak bizonyult a baba­fotózáshoz. A kislány ennek el­lenére tevékenyen részt vett ab­ban, hogy öccséről a lehető leg­hulladékgödörbe dobták. Ősszel egy Árpád-kori temetőt találtak a régészek. A száz feltárt sírból az emberi csontok mellett bronzból készült ékszerek, haj­karikák, fülbevalók és gyűrűk, valamint pénzérmék kerültek elő. A vizsgálatok során kide­rült, keresztény emberek temet­kezési helyéről van szó, ami arra utal, hogy a tizenegyedik szá­zadban egy település lehetett a környéken. Összesen 4400 - szaknyelven objektumnak nevezett - házat, mosolygósabb kép készüljön el. Fotóskollégánk háta mögül in­tegetéssel próbálta Leventét jobb kedvre deríteni, aki ko­moly előtanulmányokat végzett a fényképezés kedvéért: szülei előző évi albumunkat adták ott­hon a kezébe, amit a kisfiú an­nak rendje és módja szerint da­rabokra szedett, hangos „baba, baba" felkiáltásokkal. Kovács Csabáné egyébként elárulta: Martinának is megígérték, hogy szerepelhet lapunkban. - Ehhez csak annyit kell ten­nie, hogy mikor iskolás lesz, színötös bizonyítvánnyal örven­deztet meg minket - árulta el, új­kemencét, árkot, gödröt, vala­mint használati tárgyat és embe­ri maradványt regisztráltak a le­endő lerakó helyén - tudtuk meg Paluch Tibortól. Az ásatás veze­tője elmondta, Szegeden már megkezdődött a cserépdarabok átmosása, a csontok pedig az antropológiai tanszékre kerül­tek. A leletek mellett az összes vizsgált objektumnál kilónyi földmintát vettek a szakembe­rek, és ezeket is egyenként elem­zik. Paluch szerint a leletegyüt­tes teljes feldolgozása két-három ságunk másik vállalkozása ösz­tönző erő is. A hét hónapos Samu Katalin olyan békésen aludt gyerekkosa­rában, hogy szívünk szakadt belé, amikor édesanyja ébresztgetni kezdte. A kislány azonban nem tört ki sírásba a zargatás miatt: nagy szemekkel nézett körbe az idegen helyszínen, majd érdek­lődve figyelte kollégánk fotóma­sináját. Végül nemcsak csodálko­zó, hanem mosolygós kép is szü­letett, amit édesanyja egy kis csiklandozással ért el lányánál. Sebők Dóra és Réka, valamint Bencsik Dorka előbb táncolt a te­rem közepén, majd a lányok tü­évig is eltarthat. A felgyői leletek a csongrádi levéltár szomszédsá­gába tervezett 300 négyzetméte­res múzeumi raktárba kerülnek, DECEMBERBEN BABAALBUM! |H Bár a fotózásnak vége, feladatunk nem ért véget: az 1181 fényképet kollégáink a három kategóriának - picur, huncutka és gézengúz ­megfelelően már elkezdték rend­szerezni. A gyerekek portréiból készült babaalbumot - a szavazó­szelvénnyel együtt - december 6-i számunkban adjuk közre. Innentől pedig minden az olvasókon múlik: mindhárom kategóriában az első három legtöbb szavazatot elérő apróságot díjazzuk. Abszolút győztest is hirdetünk: az lesz az év babája, aki az első három kate­góriagyőztes közül a legtöbb sza­vazatot kapja. A megtisztelő cím mellé értékes nyeremény is jár: az Apátfalvi Takarékszövetkezet az év babájának százezer forintos be­tétkönyvet ajánlott fel. Tehát: haj­rá, szülők, nagyszülők, rokonok, barátok és kedves olvasók! Sza­vazzanak december 6-ától baba­albumunk önök szerint legaranyo­sabb csöppségére! körben nézegették magukat, vé­gül Dóráról mégsem készült el a hőn áhított babafotó. A kétéves fürtös szőke hajú kislány hangos nemtetszésének adott hangot, amikor lencsevégre próbáltuk kapni. Sem lapunk játékokkal te­li szatyra, sem anyukája félórás győzködése nem hatott rá. Miu­tán visszakerült rá kis sárga ka­bátja, duzzogása egyből elmúlt. Dóri mintha csak játszott volna velünk: szélesen elmosolyodott, majd vidáman a kijárat felé vette az irányt. k.g. g. aminek építése az elképzelések szerint akár már ez év végén megkezdődhet. b. d. HÍREK REGIÓRA SZEGEDRŐL Ismét jelentkezik ma délután 3 órakor a Magyar Televízió 1 -es csatornáján a Szegedi Stúdió körzeti magazinja, a Regióra. A tartalomból: Hallották-e már, hogy a nőknek 30 százalékkal több idegrost fut a jobb és bal agyféltekéje között, s emiatt képesek egyszerre több felé figyelni, mint a férfiak? Az autóvezetés oktatásában már bevált egy, a tudományos kutatásokra alapozott speciális módszer, amit kifejezetten a nőknek fejlesztettek ki. Erről és még sok másról, például a szappanfőzés mára majdnem teljesen elfeledett fortélyairól is szól a Regióra. Gitárversenyre készülő fiatalok is bemutatkoznak a Sári Zsuzsa szerkesztésében képernyőre kerülő mai műsorban. BAROSS ÖREGDIÁKOK WENINGER RICHÁRDDAL Weninger Richárd, a Szegedi Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott főigazgatója tart előadást életútjáról a Vedres István Építőipari Szakközépiskola (Horváth Mihály utca 2.) előadótermében. A Baross Öregdiákok Szövetségének nyilvános rendezvénye ma fél öttől. JÓTÉKONYSÁGI ERZSÉBET-BÁL Az Újszegedi Társaskör és az Újszegedi Római Katolikus Egyházközség jótékonysági Erzsébet-napi bált rendez szombaton este 7 órai kezdettel a Bálint Sándor Művelődési Házban. A szervezők a belépődíjakból befolyt összeget az újszegedi egyedülálló, idős rászorulók részére szervezett karácsonyi vendéglátásra ajánlották fel. Ezerszáznyolcvanegy fényképfelvételt készítettünk a megye szépséges csöppségeiről Véget ért lapunk babafotózása Kovácsék Baksról érkeztek a kisteleki fotózásra Fotó: Segesvári Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom