Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-05 / 104. szám
PENTEK, 2006. MÁJUS 5. * A K T U A L I S * A Kossuth nyomdászai csak félpénzt kaphatnak Káoszt találtak a cégnél Április közepén rendelték el a tavaly szeptemberben bezárt Szegedi Kossuth Nyomda Kft. felszámolását. Hiába ígérték a dolgozóknak, hogy az ingatlan vételára fedezi a végkielégítések összegét, az emberek a járandóságukat már csak a bérgarancia alapból kaphatják meg. Még azt megelőzően adták el Szegedi Kossuth Nyomda Kft. épületét tavaly szeptemberben, hogy a dolgozók végkielégítését kifizette volna a vezetés. Az utolsó igazgató, Névery Tibor azzal nyugtatta a megmaradt közel száz nyomdászt, hogy részint az ingatlan vételára, részint a gépek eladásából befolyó bevétel fedezi járandóságukat, csak meg kell várni, amíg a pénz a cég számlájára megérkezik. A dolgozóknak ezt követően, október elején mondtak fel. Azóta már hét hónap telt el, de még senki sem kapott végkielégítést. Bóka Angéla szegedi ügyvéd, aki 58 dolgozót képvisel, korábban fizetésképtelenség iránti kérelmet adott be a bíróságra, ám ezt „felülírta" egy beszállító felszámolási kezdeményezése. Az eljárás nemrégiben, április 13-án jogerőre emelkedett. Az ügyvéd szerint most már csak a bérgarancia alapból kaphatnak pénzt a dolgozók, mivel a felszámolási eljárásban az első helyen sorban állók - köztük az adóhatóság - igényeit elégítik ki. Viszont aki nem adja be a követelését, az később még nehezebben juthat hozzá. Május 20-án jár le a követelések benyújtásának határideje. Bóka Angéla 58 dolgozó nevében már a múlt héten regisztráltatta az igényeket, közel negyvenen azonban még nem jelentkeztek. Ezt az információt a felszáFUTNAK A PENZÜX UTAN jg| Fejenként 500 ezer és másfél millió forint közötti összeggel tartozik a nyomda volt dolgozóinak, hiszen sokan több mint harminc évet húztak le a Szegedi Kossuth Nyomda Kft.-nél. A bárgarancia alapból azonban fejenként mindössze bruttó 582 ezer forintot kaphatnak, vagyis ebből még levonják a járulékokat. Hári Ferencnek például 750 ezer forint járt volna, de kénytelen lesz kevesebbel is beérni. A volt nyomdász két hónapig keresett munkát, ma egy épületgépészeti áruházban dolgozik korábbi bére kétharmadáért. molóbiztos, Nagyné Abri Katalin is megerősítette. A felszámolást végző budapesti székhelyű KERSZI Rt. képviselője elmondta, a dolgozóktól vagy egy munkáltatói igazolást vár, hogy mekkora összeggel tartozik neki a cég, vagy egy munkaügyi bírósági végzést, amennyiben már ott is megfordult az ügy. A felszámoló azzal kapcsolatban, teljesen elfogyott-e az ingatlanért kapott öszszeg, egyelőre nem tudott felvilágosítást adni. Elmondta: nagy káoszt talált a cég könyvelésében, a vagyontárgyakat pedig csak a tevékenységet lezáró mérleggel együtt veszi át. Az azonban biztos, hogy maga az üzemépület jelzálog- és végrehajtási joggal volt megterhelve. F.K. Tolvajokat fogtak Szegeden A Szegedi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt több ember ellen indított eljárást az elmúlt napokban. A rendőrség munkatársainak rövid időn belül sikerült kézre keríteniük azt a 32 éves férfit, aki a Mars téri piacon lopott mobiltelefont egy táskából. Az egyik szegedi áruházból egy 21 éves püspökladányi nő próbált fizetés nélkül távozni, de a helyszínre kiérkező rendőrök elfogták. A szőregi úton egy kerékpározó férfit igazoltattak. Kiderült, a 42 esztendős hajléktalan lopott biciklivel kerekezett. A tolvajok ellen eljárást indítottak. 2. választókerület: kilenc település közül hat a vesztesé A sikert Ottömösön, Röszkén, Szegeden mérték ORSZÁGGYŰLÉSI VALASZTASOK 2006 A képviselőjelöltekre adott voksok aránya (%) 2. választókerület: 1. és 2. forduló — felöltek (1. forduló) Jelöltek (2. forduló) Település Balogh László (Fidesz-KDNP) Herold Gábor (MIÉP-Jobbik) Kiss József Géza (Centrum) Sándor Klára (SZDSZ-MSZP) Ványai Éva (MDF)^ Balogh László (Fidesz-KDNP) Sándor Klára (SZDSZ-MSZP) Ásotthalom 62,1 0,7 0,8 32,2 4,2 64,4 35,6 Domaszék 57,6 1,2 0,9 35,9 4,4 61,0 39,0 Mórahalom 66,4 1,4 1,0 27,4 3,8 67,9 32,1 Öttömös 50,4 3,3 0,7 42,3 3,3 49,5 50,5 Pusztamérges 48,4 3,6 1,0 44,4 2,6 51,6 48,4 Röszke 47,0 1,5 1,8 44,3 5,4 49,2 5 0,8 Rúzsa 60,5, 0,5 0,8 33,1 5,7 63,3 36,7 Szeged 39,3 1,6 1,8 51,8 5,5 29,6 70,4 Zákányszék 68,4 1,6 0,8 24,5 4,7 71.7' 28,3 Forrás: DM-gyűjtés, www.valasztas.hu Milyen az egy választókerületbe tartozó településeken az erősorrend? Erre voltunk kíváncsiak az országgyűlési képviselő-választás eredményének véglegessé válásával a „kétfordulós" 2. számú választókerületben is, ahol a nyertes jórészt az öttömösi, röszkei és szegedi többletvoksoknak köszönheti mandátumát. Kétfordulós versenyben dőlt el a képviselői hely sorsa a 2. választókerületben. A körzetbe tartozó kilenc település közül az első fordulóban egy, a másodikban három támogatta többletszavazatokkal a nyertest, Sándor Klárát (SZDSZ-MSZP). A megszerzett szavazatok aránya jól mutatja, hogy a két forduló között az öttömösiek és a röszkeiek többsége megváltoztatta véleményét, vagyis az első verseny nyertesét, Sándor Klárát támogatta. E jelölt mindkét fordulóban Szegeden teljesített a legjobban, s Zákányszéken a legroszszabbul. Minkét fordulóban kitartott a FideszKDNP jelöltje, Balogh László mellett: Ásotthalom, Domaszék, Mórahalom, Pusztamérges, Rúzsa, Zákányszék. Ő DM-grafika mindkét fordulóban ez utóbbi községben szerezte a legtöbb voksot, s a legkevesebbet Szegeden. Az első fordulóban még versenyző jelöltek nemigen szóltak bele a versenybe. Meglepő viszont, hogy egyetlen szavazatot sem kapott Kiss József Géza (Centrum) Ásotthalom két, Mórahalom egy szavazókörében. A pozitív és negatív csúcs Herold Gábor (MIÉP-Jobbik) Pusztamérges - Rúzsa, Ványai Éva (MDF) sorozatában pedig Rúzsa - Pusztamérges. Ú.I. SZKT nyílt nap MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Közlekedési Kft. ma és holnap nyílt napot tart telephelyein. 9 óra 30 perctől 16 óráig meg lehet nézni járműveiket, műhelyeiket, és szakmai fórumokat tartanak. Délelőtt a Pulz utcai villamostelepen különböző járművek (szóló Tatra, Kávézó nosztalgiavillamos) felújítását mutatják be felvételeken. A politikától visszavonul, de Szeged nyilvános terein tovább tevékenykedik az eb Utcanév lett a Kétfarkú kutya A politikától visszavonul, de Szeged utcáin továbbra is jelen lesz a kétfarkú kutya - például szobor vagy növényzet formájában. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a tagjai szerint megnyerte a választásokat. Ennek örömére utcát neveztek cl az ebről. „A Kétfarkú Kutya Párt határozatlan időre visszavonul a közélettől. Bár a választásokat kétségtelenül megnyertük, a kormányzást mégis az emberekre bízzuk" - áll a Szeged utcáin korábban erősen kampányoló, ám mostanában önmagáról keveset hallató ál-párt honlapján. Az internetes oldal a jelöltek további sorsáról is tájékoztat: „Nagy István leveti nyakkendőjét és további létének értelmét a szegedi utcán történő különböző manifesztációkban találja meg." Nagy Istvánná háziasszony lesz, Vitéz Nagy István biztonsági őrként üzemel tovább, Nagy-Nagy István pedig ezentúl a Holdat ugatja. Kovács Gergő, a párt szóvivője megerősítette a világhálón található információt: „Igen, a kutya hangsúlyosan depolitizálódik, már így is sokan félreértették. Leveszi a nyakkendőt, és visszatér az eddig megszokott hétköznapi, utcai életéhez." Hozzátette: a választásokat sikeresnek értékelik, hiszen szerintük nyilvánvalóan megnyerték. Az önkormányzati választásokon, vagy négy év múlva az orNem volt neve, most a győzelemre utal az utca Fotó: Schmidt Andrea szággyűlésin, esetleg az amerikai választásokon talán újra indulnak, de csak a mostani formájukban, azaz bejegyzett „rendes" pártként semmiképp. A szegedi utcákról viszont nem tűnik el az eb. Kovács Gergő és a kutya rajongói tervezik nagyobb méretű kutyaszobor elhelyezését, illetve kutya alakban virágok ültetését. A határozottan természetbaráttá vált kétfarkúak a szemétszedést is fontolgatják. A kampány maradványairól elmondták: választási plakátjaikat szerencsére a valódi pártok jórészt leragasztották, így a sajátjaikkal együtt az örök élet, ingyen sör, illetve „Hegyet Szegednek!" szlogeneket is eltávolítják. Ahol mégsem, ott majd az MKKP takarít. De addig sem tétlenkednek. Felfedeztek egy ez idáig névtelen útszakaszt a Somogyi utca környékén, amit győzelmük emlékére elkereszteltek Kétfarkú Kutya köznek. Hogy ez mindenki számára egyértelmű legyen, ki is táblázták az új nevet. Egy gazdátlan rozsdás táblát festettek be és szereltek fel az utcában. Az akcióban résztvevők elmondták: szerelőnek öltöztek, még létrájuk is volt, így a kutya sem kérdezte tőlük, hogy kinek a nevében dolgoznak. GONDA ZSUZSANNA Nem mozdult el a holtpontról a felújítás ügye A Kassban a helyzet változatlan A Kass Szállón rajta tartja a szemét a tulajdonos Questor Zrt., a szakemberek azt is vizsgálják, okozhat-e károkat az árvíz az épület állagában. Foltokban ugyanis víz jelent meg a pincében. Az ígért felújítás azonban még mindig nem kezdődhetett el, továbbra is pályázati forrásokra várnak. Még mindig üres és kihalt a Kass Szálló, későbbi nevén Régi Hungária: ezen a tavaszon se építettek köré állványerdőt, jelezve, hogy elindulhat a felújítás. Lapunk először 2004-ben írta meg, hogy a tulajdonos Questor Zrt. belátható időn belül hozzáfog a felújításhoz, s eltökélte, hogy a Szeged történelmi belvárosában fekvő patinás épületet négycsillagos szállodaként nyitja meg. Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató akkor azt nyilatkozta, pályázatot nyújtottak be a Turisztikai vonzerők fejlesztése elnevezésű pályázatra, s minden további tervük ennek eredményétől függ. Saját erőből ugyanis nem képesek nekifogni a mintegy egymilliárd forintos rekonstrukcióhoz. A tavalyi év úgy telt el, hogy egy tapodtat sem haladtak előre, a Questor részéről nyilatkozók szerint még nem bírálták el a pályázatot. Újbóli érdeklődésünkre tegnap Molnár Sándor projektfelelős azt mondta el, még mindig nem született eredmény a pályázaton. Arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy ennyi idő alatt sem Még nem sikerült pályázati forrásokat nyerni a híres szálló rekonstrukciójára Fotó: Miskolczi Róbert zárult le a pályázat, azt válaszolta, többlépcsős az eljárás. Szándékaik változatlanok, a felújításhoz pedig végleges építési engedéllyel rendelkeznek. Hozzátette, nemcsak a szállodát szeretnék megnyitni a régi funkciókkal, étteremmel, bálteremmel együtt, hanem konferencia-központot is létesítenének, valamint a már szinte mindenütt elvárt wellness-szolgáltatásokat is kínálnák. Molnár Sándor elmondta: igyekeznek őrizni az épület állagát. Az árvíz miatt ugyan a Kass pincéjében is megjelent a víz, de szakemberek szerint ez különösebb intézkedést nem igényel. F.K. Szegedre látogatott Kanada nagykövete Kapcsolatfelvétel Québeckel Szegedre látogatott tegnap Róbert Hage, Kanada magyarországi nagykövete, aki Botka László polgármesterrel tárgyalt. Szó esett a biopolisz koncepcióról, a szegedi egészségügyi, élettudományi és biológiai kutatások szerepéről. A nagykövet megismerkedett a városi fejlesztésekkel is. Szeged nyitott arra, hogy együttműködjön kanadai intézetekkel és cégekkel - mondta a polgármester. Elhangzott: A Szegedi Nemzeti Színház tervei között szerepel, hogy kanadai drámát tűz műsorra. A nagykövet ígéretet tett arra, hogy felveszi a kapcsolatot azokkal a kutatóbázisokkal, amelyek számára hasznos lehet a szegedi együttműködés. Elősegíti, hogy Szeged partnerkapcsolatokat alakítson ki a francia nyelvű Québeckel a szándék mindkét részérói megvan. Róbert Hage találkozott a Szegedi Tudományegyetem vezetővel, a Kanadisztika Központ munkatársaival, és előadást tartott a kanadai külpolitikáról. Ágnes Pust tanácsos Tanuljunk Kanadában címmel előadást tartott az ösztöndíj lehetőségekről. Egy új törvény értelmében Kanadában a külföldi diákok munkát vállalhatnak az egyetemi intézményeken kívül is.