Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-07 / 82. szám
MOST ELMARADT A „KAKASVIADAL" jgjgj Dávid Ibolya tegnap este kakasviadalnak nevezte az előző esti Gyurcsány-Orbán vitát, így még feltűnőbb volt, hogy most az MSZP miniszterelnök-jelöltje többet beszélt a nézők felé fordulva, és csak egyszer figyelmeztette Orbánt arra: legyenek korrektek, ne fenyegessenek drága mandulaműtéttel. Orbán viszont most határozottabban utasította vissza a kioktatást, és számokat is mondott: 135 millió forintot dobott ki a kormány Keller László hivatalának létrehozásával. Kuncze Gábor szokásától eltérően nem poénkodott, csak Orbán Viktort szurkálta néhányszor, Dávid Ibolya pedig igyekezett egyforma távolságot tartani mind a három férfitól. • B E.L F.4? MfcW*;:Ö L F Ö L D • PÉNTEK, 2006. ÁPRILIS 7. ^¡^Hód^''^ Gyurcsány, Kuncze, Orbán és Dávid is másképp látna munkához Elnöki vita, patikamérlegen Paksnál tetőzött a Duna, a Tisza fent már apad Elegendő a legény a folyógátakon Orbán Viktor fogadta el a diszkriminációellenes jogszabályt. Egészségügy Az egészségügybe bele kell nyúlni, mert ma nem ad megfelelő szolgáltatást a pénzünkért - vezette fel a pártja által választott témakört Kuncze Gábor. Kifejtette: ha egymással versengő biztosítók jelennének meg, ugyanennyi pénzért jobb szolgáltatást kapnánk a kórházakban. Gyurcsány Ferenc azt mondta, az MSZP is reformálna, de nem híve a több biztosító versenyének - és nem akar 300 ezer forintos mandulaműtétet sem. Orbán Viktor emlékeztetett a népszavazásra, amelyen a többség a privatizáció ellen érvelt. Dávid Ibolya szerint szükség van a magántőke ésszerű bevonására. Korrupció Az elnök asszony azt mondta, évente 100 milliárdot visz el a költségvetésből a korrupció. Az MDF megerősítené a Gazdasági Versenyhivatalt és az Állami Számvevőszéket, és létrehozná a Tiszta Kezek Hivatalát. Orbán a megerősített rendőrségben hisz, és a szigorúbb büntetésben. Kuncze Gábor szerint a korrupció az állam körül tenyészik, kisebb állam kell tehát, olyan törvény, Dávid Ibolya amely kizárja a korrumpálódás lehetőségét; az adómérsékléssel csökkenteni lehet a feketegazdaságban dolgozók arányát is. Gyurcsány nem hisz az új hivatalban, a rendőrségnél jobb helyen van ez a feladat. Szerinte tiszta, világos szabályokra van szükség. Fejlesztések Az MSZP a fejlesztés témakörét hozta erre a vitára: Gyurcsány azt mondta, az ország jó néhány területen - így a bioiparban, a termálvízre épülő turizmusban - megerősítheti helyzetét Európában, új utakat kell építeni, és képzési központokat. A Budapest-fejlesztési minisztérium létrehozásának fideszes ötletére úgy reagált, nincs szükség új tárcára, csak segíteni kell a fővárost. Orbán megígérte, újraindítják a jelenlegi kormány által leállított Széchenyi-tervet, a magyar cégeknek jobban kedvező közbeszerzési törvényt készítenek. Kuncze Gábor szerint Budapest önkormányzata tudja, hogyan akarja fejleszteni a várost. Dávid Ibolya úgy vélte, hiába jöhet sok támogatás az Európai Uniótól: ha ilyen katasztrofális állapotban marad a költségvetés, a támogatást nem tudja fölhasználni az ország. BAKOS ANDRÁS Felborult a bárka Legalább hatvankilenc ember meghalt, húszan eltűntek és harminchatan megsebesültek a Dzsibuti partjai közelében tegnap történt hajószerencsétlenségben - közölték kórházi források. A valószínűleg túlterhelt bárka felborult és elsüllyedt, miután kifutott a dzsibuti kikötőből. A francia hadsereg északkelet-afrikai országban állomásozó, a mentésben segédkező alakulatának neve mellőzését kérő illetékese korábban harmincöt halálos áldozatról számolt be. Helyszíni tudósítók további több tucat vízből kihalászott halottat láttak a parton. A legfrissebb adat 69 halottról szólt. Az árvízi védekezés sent emberben, sem anyagban, sem eszközben nem szenved hiányt, megfelelő információs és informatikai háttérrel folyik - mondta tegnap Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter Érsekcsanád mellett a Duna gátján. Folyóink védvonalain összesen 2901 kilométer hosszon van készültség. Olmert alakít kormányt BUDAPEST (MTI) Tiszalöknél a civil teherautókat és a lakosságot is mozgósítják az árvíz miatt mától - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője tegnap az MTI-nek. A Tiszán Tiszadobon kritikus még a helyzet, ahova egyre több erőt vonnak össze, többek között ötven tűzoltót és harminc határőrt mozgósítanak - mondta Dobson Tibor, aki hozzátette: csütörtökön nem kellett újabb embereket kitelepíteni az árvíz miatt. Tetőzött a Duna Paksnál, 11 centiméterrel a legnagyobb vízállás alatt; a felső szakaszon már apad, lejjebb azonban végig árad. A Tisza szintje Záhony fölött apad. A folyó árhullámának tetőzése Dombrád alatt jár. A Bodrog emelkedik, a Hernád apad. A Körösök felső szakaszain ismét apadás kezdődött. Az árvízi védekezés közben több jótékonysági felajánlás is született. Közös segélynyújtásra szólít fel a református egyház, amelynek vezetői levelükben azt írják: „Minden diák-, szülő- és pedagógusközösséget kérünk, hogy ahol szükséges és lehetséges, vegyék ki részüket az árvízi elhárítás gyakorlati teendőiből. Imádságos lélekkel gondoljunk ezekben a nehéz sorsfordító napokban kiszolgáltatott embertársainkra". A Budapesti Élelmiszerbank Egyesület szombatra élelmiszcrgyűjtési akciót hirdetett. MÁSODFOK ÉS KATONÁK Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza Csongrád és az országhatár között szakaszán, a Maroson és a Hármas-Körös bal partján Öcsöd és Csongrád között. Az előrejelzések szerint Mindszentnél a jövő héten harmadfok feletti. Szegednél pedig 800 cm feletti vízszint alakul ki. Szegednél a harmadfok meghaladása akkor valószínű, ha a Maroson a mostani árhullámot egy újabb követi. A hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya két zászlóaljánál árvízvédelmi készenlétet rendeltek el: a Török Ignác műszaki-építő zászlóalj földmunkagépekkel. műszaki berendezésekkel és gépkezelőkkel, a Bercsényi Miklós könnyű lövészzászlóalj pedig a zsákoláshoz szükséges emberekkel vesz részt majd a védelmi munkálatokban. Gyurcsány Ferenc Kuncze Gábor Gyurcsány Ferenc útépítést és fejlődő bioipart, Kuncze Gábor a mi pénzünkért versengő egészségbiztosítókat, Orbán Viktor új Széchenyi-tervet és Budapest-minisztériumot, Dávid Ibolya korrupcióellenes harcot ígért tegnap este. A miniszterelnök-jelöltek három-három percben fejthették ki álláspontjukat, egy-egy percben reagálhattak. Megyénkbcli példát említett Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje a tegnapi vita elején: egy harmincöt éves, háromgyermekes anyuka Szentesen elpanaszolta neki, azt a tanácsot kapta, tagadjon le tíz évet, és tagadja le a gyerekeit, ha el akar helyezkedni. Munkahelyteremtés Orbán szerint támogatni kell a részmunkaidős foglalkoztatást, a kis- és középvállalkozókat kell segíteni a tb-járulék csökkentésével abban, hogy új munkahelyeket teremthessenek. Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje viszont úgy vélte, csak a versenyképes cégek tudnak létrehozni új munkahelyeket. Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje arra hívta fel a figyelmet, eddig ott jelentek meg befektetők, ott teremtődnek új munkahelyek, ahol megfelelő a közlekedés és a képzés is. Dávid Ibolya, az MDF kormányfőjelöltje felolvasott egy hirdetést, amelyben negyven év alatti nőt keresnek eladónak. Emlékeztetett: a parlament nem jöttem, hogy a könyvelés erősebb, mint Izrael történelme és földrajza. Rémülten fedeztem fel, hogy ha ragaszkodunk ahhoz, hogy mindent megőrzünk, 2020-ban a lakosságnak akár 60 százaléka is arab lehet és 40 százaléka a zsidó" - szokta bevallani újságíróknak. Ez a felismerés késztette arra, hogy 2003-ban egy nagy port kavart interjúban ki is mondja, „közeledik az a nap, amikor a palesztinok többsége azt fogja mondani, többé már nem akarunk két államot, adjátok meg nekünk egyszerűen csak a szavazati jogot. Akkor, azon a napon mindent elvesztünk." Ehud Olmert elődje, Ariel Sáron oldalán vált a legmeggyőződésesebb harcosává annak az elképzelésnek, hogy Izrael vonuljon ki egyoldalúan a Gázai övezetből és számolja fel a zsidó kolóniákat 2005-ben. De nem volt ez így mindig. Olmert a brit mandátum alatt álló Palesztinában, Benjaminában született 1945. szeptember 30-án, ultranacionalista környezetben, az arabok és a britek ellen küzdő földalatti mozgalom, az Etzel fellegvárában nevelkedett. Szolnoknál 970 centis vizet várnak Fotó: MTI/Szentmiklósi Idnos Mőse Kacav izraeli államfő tegnap hivatalosan megbízta az új kormány megalakításával Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnököt, a parlamenti választáson győztes Kadima párt vezetőjét. Olmert elfogadta a felkérést, és azt reméli, hogy a lehető leggyorsabban létre tud hozni egy minél szélesebb támogatást élvező kormányt. JERUZSÁLEM (MTI/AFP) Olmert a választás napján, március 28-án világosan megmondta honfitársainak, hogy minden zsidó telepet felszámol, amely az Izrael és Ciszjordánia határaként szolgáló védelmi kerítés mögött, palesztin területen fekszik. A 60 esztendős politikus szereti elmondani, hogy egy egyszerű számítás zúzta szét a Földközi-tengertől Transzjordániáig elterülő Nagy Izraelről alkotott illúzióit, amelyekbe zsenge gyermekkora óta ringatta magát. „Életem legfájdalmasabb pillanata volt, amikor ráAz akciós árak április 30-áig érvéi • VALUTAVÁLTÓ 1 Vételi Eladási euró 260,42 273,78 USAdollár 211,96 222,82 angol font 371,63 390,69 cseh korona 8,90 9,84 horvát kuna 34,61 38,25 svájci frank 164,07 174,21 szlovák korona 6,78 7,50 Forrás: OTP Rálőttek Többször rálőttek egy közlekedési lámpánál várakozó autóra tegnap este Budapesten. Két sérült került kórházba, a kocsiban négyen utaztak. A rendőrség beazonosította a támadókat, akiknek elfogására elfogatóparancsot adtak ki. Lapzártánkig nem kaptunk hírt arról, hogy elfogták volna a támadókat. Havi 18114 forintért már Önnek is igazi Chevrolet-ie lehet! CHEVROLET LACETTI 1.4 16V CHEVROLET KALOS 1.2, 72 LE ABS - ma - CD-s rádió - szervokormány elektromos ablakok - távirányítású központi zár vezető- és utasoldali légzsák Havi 27482 Ft!' 2 699 000 Ft ABS - - központi zár - CD-s rádió - szervokormány - elektromos ablakok - metálfény kétoídali légzsák Havi 22568 Ft!* 2299 000 Ft * 10% önerővel, 120 hónapos hitelre. A havi 18114 forintos részlet a Chevrolet Spark alapmodclljére érvényes. THM= 5.7-6.6 %. 0 Ft önerő esetén a futamidő maximum 100 hónap lehet. ÁUagos fogyasztás 5.3-7.11/IOOkm, COz 139-171 g/km A fényképen levő autó illusztráció. Chevrolet Rupesky, Szeged, Fonógyári út 2-4. Telefon: 62/558-415 www.chevroletrupesky.hu Akár 0 Ft önerővel is elvihetők! Főszerkesztő: SZE TEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRF1 FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek). KARNOKCSABA (fotó|, SULYOK ERZSÉBET (hit és információi, SÜLI RÓBER T |s|xirt) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS [Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA [Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pfz 1S3. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E mail: szcrltesztoseg0rdclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax. 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: U-I.-T.vx. 62/21.3-198. 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ« Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel 62/567-870. • Hirdetési Igazgató: KONKOLY BÉLA. tel : 567-842, fax. .667-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PAL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567.884.Teriesztesi vezető KÓTI ZOLTÁN. Tbrjcsztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dfj egy hónapra 1495 Ft (Délmagyarországi, 1395 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: DélhfrRt .és DéimagyarországKiadrt • ISSN 0133 025X | Délmagyarország), ISSN 1416-0099 [Dclvilágl «A Délmagyarország Kiadó a Lapcorn Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.