Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-17 / 64. szám

PÉNTEK, 2006. MÁRCIUS 17. KORKÉP ALGYŐ. Ma délelőtt 10 órakor kezdődik a civil konferencia a Gyevi Art Kulturális Egyesület szervezésében. Megalakul a Pajta Dél-alföldi Művészkör. - Ma délután 5 órakor a Szomszédoló rendezvénysorozat keretében Csengelére látogatnak az algyői művészeti csoportok, szólisták és alkotói közösségek. ÁSOTTHALOM. A Petőfi Sándor Művelődési Házban folytatódik a Kéz a kézben program. A sajátos nevelési igényű gyerekek és ép társaik a víz világnapja témakörön belül a víz hasznosságát és jelentőségét elősegítő ügyességi játékokon vesznek részt. A programot a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Közalapítvány támogatta. BORDÁNY. A bordányi gyermek- és ifjúsági önkormányzat képviselő-testülete ma délután 5 órától tartja ülését a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban. DOMASZÉK. A Juhász Gyula utcában három közvilágítási lámpát építenek ki a napokban. Ezzel régi lakossági igény valósul meg. A munka költsége nettó 180 ezer forint. Márciusban öt utca (Rózsa F., Móra F., Ady E., Radnóti M., Árpád) útépítési tervei készülnek el. A lakosság az útépítéshez valamennyi utcában 100 ezer forinttal járul hozzá. MÓRAHALOM. Az idei kulturális szomszédolóban Mórahalom partnere Szatymaz. Vasárnap mintegy százötvenen kelnek útra Mórahalomról, hogy színes műsorral mutatkozzanak be a megújult szatymazi művelődési házban. A szatymaziak április 2-án mutatkoznak be Mórahalom lakosságának. - Az elmúlt hét végén a Mórakert Szövetkezetbe erdélyi gazdák látogattak Torockószentmihályról, valamint ott voltak a sárrétudvari gazdakör képviselői is. Megtekintették a Mórakert, a Móraprizma Szövetkezetet, az Aranyszöm Rendezvényházat és az Erzsébet-gyógyfürdőt. PUSZTAMÉRGES. Az egészséges életmód jegyében ma délután 5 órától a Gyapjűtermékck hatása az egészségre című elődadást hallgathatják meg az érdeklődők a művelődési ház nagytermében. SZEGED. A víz világnapja alkalmából ma a Szegedi Vadasparkban játékos túrát szerveznek. A vetélkedő vízműves állomáshelyén ivóvízzel kapcsolatos kérdésekkel, vízről szóló kiadvánnyal, képeslappal, kifestővcl várják az érdeldódőket a társaság munkatársai, a résztvevők ivóvizet és különböző ásványvizeket kóstolhatnak. A látogatók találkozhatnak a Szegedi Vízisport Egyesület sportolóival. A mai napon a vadasparkba a belépőjegyek árának felét a Szegedi Vízmű Rt. fizeti. -A Szegedi Fürdók Kft. Ligetfürdőjénck versenymedencéjében szombaton 10 órától 14 óráig vízilabda-mérkózéseket rendeznek. Ez idő alatt a vendégek csak a gyógymedencét és a szaunát használhatják. - Kétnapos konferenciát rendez Szegeden az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Szervezete. Pénteken este 7 órától a megnyitó után anyanyelvi játékokra várják a résztvevőket. Szombaton a szervezet vezetősége tart tanácskozást. Előadást tart Demc László, a szövetség társelnöke, valamint Kerekes Barnabás, a Kossuth rádió Beszélni nehéz! című műsorának vezetője, a szövetség titkára. Délután Városbújócska címmel rendeznek irodalmi akadályversenyt a belvárosban. Közzétették a középiskolákba felvehetők névsorát Népszerű nyelvi és reál tagozatok Egyelőre még nincs végleges eredménye a középiskolai felvételinek, az iskolák a pontszámok alapján felvehető gyerme­kek névsorát tették közzé. Szegeden az emelt szintű nyelvi osztályokba és a speciális reál tagozatokra óriási a túl­jelentkezés. Az általános iskolások ezekben a napok­ban tudják meg, mely középiskolákba ve­hetők fel. Az iskolák megállapították a ponthatárokat, majd nyilvánosságra hoz­ták a felvehető diákok rangsorát. Szege­den van olyan intézmény, ahol az iskola kapujára tűzték ki a bejutottak listáját, mások honlapjukon közölték az ered­ményt. Amely azonban korántsem végle­ges: a listák alapján a diákok dönthetik el, hogy a felvételi lapon felsorolt intézmé­nyek közül hol folytatják tanulmányai­kat. Mint minden évben, idén is óriási volt az érdeklődés a szegedi gimnáziumok iránt. A Radnóti gimnázium speciális helyzetben van, hiszen 7. évfolyamtól ta­nulhatnak náluk a gyerekek. A 25 helyre 75-en jelentkeztek. A gimnáziumi osztá­lyokat tekintve idén is népszerű a biológia és kémia tagozat. - A speciális biológia osztályba 134-en jelentkeztek, a felvehető létszám 30 fő. A speciális angol tagozat 15 helyére 111-en pályáznak - mondta Dudás Zoltánná igazgatóhelyettes. A Radnóti esetében - s ez a többi gimnáziumra is jellemző - a di­ákok egy része több szakot is megjelölt, mert ragaszkodik az intézményhez. így a Radnóti általános tantervű osztályának 15 helyére 313 jelentkezést regisztráltak. A humán csoportban 30-an tanulhatnak majd szeptembertől, ide 122 diák jelent­kezett. - Nyolc első osztályt indít szeptember­ben a Tömörkény gimnázium és szakkö­zépiskola. Nem szenvedünk hiányt a je­lentkezések számát illetően, bár még nem lehet tudni, hányan akarnak ide jönni va­lójában - összegezte a felvételi tapasztala­tait Kühn János igazgató. - A hét gimnázi­umi és az egyetlen iparművészeti osztá­lyunkba összesen 1370 jelentkezést re­gisztráltak, ez - miután többen több he­lyet is megjelöltek az intézményen belül ­853 diákot jelent. Közülük 256-ot tudunk felvenni. A 32 fővel induló iparművészeti osztályba 98-an jelentkeztek. Nagyon megnőtt az érdeklődés az 1991 -ben indí­tott környezetvédelmi tagozat iránt, míg az első években csupán 25-30 diák jelent­kezett, most 18 helyre 132 tanuló adta be a lapját. A humán osztály 32 helyére 158-an pályáztak. A Deák Ferenc Gimnáziumban 245 gyermek felvételére van lehetőség, szep­temberben hét első osztályt indítanak. - A felvételi kapcsán a legnépszerűbb ta­gozatokat nagyon nehéz kiemelni, a 245 helyre 900 diák jelentkezett - mondta Kis Gábor igazgató. - Az általános tagozaton tízszeres volt a túljelentkezés - 66 tanulót veszünk fel, s 700-an jelölték meg ezeket az osztályokat. A tavaly indított mozgó­kép és média szakos osztályba idén hat­szoros volt a túljelentkezés. Ebben az eset­ben nyilván sokak számára visszatartó, hogy fél osztályt indítunk. A nyelvi osztá­lyok is igen népszerűek a Deákban. NYEMCSOKÉVA ERTESITES APRILISBAN Az iskolák a felvett diákok végleges névjegyzéket április 12-éig juttatják el a felvételi központ­hoz. Az intézmények április 26-áig értesítik a diákokat levélben arról, felvételt nyertek-e a vá­lasztott iskolába. Bizonyos: a szegedi diákok és a férőhelyek száma alapján mindenkinek lesz helye - ám lehet, hogy nem abban az iskolában, ahol a diák szeretné. A Radnóti egyes szakjaira háromszoros volt a túljelentkezés Fotó: Karnok Csaba Herold ajánlószelvényei w. A MIÉP-Jobbik alkotta Harmadik Út választási szövetség szegedi országgyűlési képviselőjelöltje, Herold Gábor tegnap több mint nyolcszáz ajánlószelvényt adott le a választási irodán. Képünkön Apáti Bálint, a lobbik szegedi és megyei elnöke, Deér Ildikó, a választási iroda munkatársa és Herold Gábor. A választási .szövetség jelöltjei közül tegnapig csak a Hódmezővásárhelyen induló Kovács László megyei MIÉP-elnököt vették nyilvántartásba Fotó: Karnok Csaba Befejezés előtt az Emlékpont Ha az időjárás nem szól közbe, május elsején nyitják meg a vásárhelyi Emlékpont múzeumot, amelynek kiállítási anyaga már elkészült, s az épületen is hamarosan befejeződnek a munká­latok - hangzott el a tegnapi vásárhelyi saj­tótájékoztatón. Hamarosan elkészül az Emlékpont - Fél Évszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ, s ha az idő­járás nem szól közbe, május elsején felavatják a mú­zeumot - hangzott el azon a tegnapi sajtótájékozta­tón, amelyet Lázár János polgármester, a történészi kutatást irányító Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza igazgatója, a múzeum épületét megálmodó F. Kovács Attila Kossuth-díjas tervező, és Kovács Ákos előadóművész tartott a vásárhelyi városházán. Lázár szerint az Emlékpont a város utóbbi száz évé­nek legnagyobb kulturális beruházásai. Az Emlék­pont tervezésekor arra törekedtek, hogy a város szoci­alista korszakát az azt megélt emberek szempontjá­ból mondják el, az egyéni sorsokon keresztül. Schmidt kifejtette, a leendő múzeumi anyagon az utolsó simításokat végzik, már az egyes termektón majdan olvasható feliratokat nézik át a lektorok, Rai­ner M. János, az 56-os Intézet igazgatója, Izsák Lajos és Berényi Gyula egyetemi tanár, illetve Gerő András történész. F. Kovács Attila három évszázadot szimbo­lizáló épületegyüttesnek nevezte a leendő Emlékpon­tot, hiszen a XIX. századi iskolaépülethez az 1950-es években készült toldás. Az épület belső udvarán egy földalatti kiállítóterem várja majd az érdeklődőket. Kovács Ákos elmondta, zajokból és zörejektói alkotja meg a kiállítás rövid kompozícióktól álló zenéjét. B. K. A. „A termőföld a gazdák kezében marad" Jakab agrárfóruma - A jelenlegi koalíciónak az elmúlt négy évben nem volt agrár­stratégiája: ígéreteket halmozott ígéretekre, a gazdáknak pedig még a támogatások kifizetését is tüntetésekkel kellett kikénysze­ríteniük - mondta a Fidesszel szövetséges Gazdakörök elnöke, Ja­kab István makói agrárfórumán. Ha a nemzeti oldal kerül kor­mányra, ezen változatnak - mondta. A termőföld a gazdák kezé­ben marad, rendezik az osztatlan közös parcellák helyzetét, a gazdaszövetkezések támogatásáról pedig nem csak beszélni fog­nak. A választások tétje az, hogy a nagytőkés csoportok vagy a helyi gazdálkodók nyernek-e teret, kapnak lehetőséget a fejlődés­re - vélte Jakab István. Memorandumot írtak alá Pesten a fejlesztésekről A pólusoknak össze kell fogni a jövőért Botka László szegedi polgármester, Szabó Gábor, a Szegedi Tü­dományegyetem rektora és Fehér Éva, a megyei iparkamara al­elnöke is aláírta tegnap Budapesten azt a memorandumot, amely a fejlesztési pólusok innovációs és gazdasági erősítését tűzte ki célul. MUNKATÁRSUNKTÓL Budapesten kívül Pécset, Szege­det, Debrecent, Miskolcot és Győrt, valamint a közép-dunán­túli régióban a Székesfehér­vár-Veszprém tengelyt jelölte ki a kormány fejlesztési pólusként. Tegnap a felsorolt nagyvárosok polgármesterei, rektorai és ipar­kamara vezetői, valamint francia szakemberek tanácskoztak Bu­dapesten. Az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, Baráth Etele a rendezvényen el­mondta: az a cél, hogy a 2007-2013 közötti időszakra szóló II. Nemzeti fejlesztési terv operatív programjait Magyaror­szág júniusban hivatalosan is be­adja az Európai Uniónak, és ezekbe már beépüljenek a fejlesz­tési pólusok elgondolásai is. Is­meretes: a fenti időszakban meg­háromszorozódik a hazánkba ér­kező uniós támogatás összege. - Szeged városa jól áll ebből a szempontból, hiszen a Szeged 2015 tanács már kidolgozta a legfontosabb projekteket az egyetemmel és a helyi gazdasági élet meghatározó szereplőivel ­nyilatkozta lapunknak a ta­nácskozást követően Botka László. A szegedi polgármester hangsúlyozta: a fejlesztési pólu­sok kialakítása nem csupán a kijelölt régióközpontok fejlesz­tését jelenti. Az ország verseny­képességének növelése céljából a városoknak nem egymással kell versenyezniük - magyaráz­ta a polgármester -, hanem együtt kell működniük egymás­sal, illetve a vonzáskörzetükbe tartozó településekkel. A jelen­lévők - Szeged részéről a polgár­mester, Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Fehér Éva, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara al­elnöke - a tanácskozás végén aláírták azt a memorandumot, amely a fejlesztési pólusok in­novációs és gazdasági fejleszté­sét tűzte ki célul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom