Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-13 / 61. szám

Az Első Beton az Aramist, a Szentes a Csömört fogadja Rangadók a futsal NB I-ben Ma mindkét megyei NB l-es futsalcsapat hazai környezetben lép pályára. Az Első Beton Szeged (kezdés 19 óra) az Aramist, a Legrand-Szentes (kezdés 20 óra) a Csömört fogadja. Ma mindkét NB l-es futsalcsapat rangadót játszik hazai környezetben. A második helyen álló Leg­rand-Szentes (kezdés 20 óra) a Csömört fogadja. A Kurca-partiak remek formában játszanak, a múlt heti fordulóban éppen az Első Beton Szeged (kezdés 19 óra) mai ellenfelével, az Aramis-szal játszottak 4-4-es döntetlent. Kezdjük a beharangozót az Első Betonnal. Szabó Zsolt tanítványai életbevágóan fontos meccset ját­szanak. Fontosat, hiszen a négybe kerülés múlhat az Aramis elleni eredményen. A szegedi tréner nincs túl jó kedvében, hiszen a leggólerősebb játé­kosát, Brinszky Adriánt veszítette el sérülés miatt. A többiek szerencsére egészségesek, így a tréner rendelkezésére állnak. A Beton jelenleg a 6. helyen áll és 28 pontja van. Az Aramis a negyedik, 31 ponttal. Egy biztos: a szurkolók sokat segíthetnek a zöld-feketéknek. A Legrand-Szentes az idei pontvadászat kellemes színfoltja. Koncz Zsolt játékos-edző együttese je­lenleg 35 pontjával a második helyen áll. A múlt heti bravúros idegenbeli pontszerzés után kellő ön­bizalommal léphetnek pályára a hazaiak. A szegedi meccshez hasonlóan a Legrandnak is nagy szüksé­ge lesz a drukkerek biztatására, hogy sikerüljön megszerezni a 12. győzelmet S. R. PORTJA" HÉTFŐ, 2006. MÁRCIUS 13. Szegedi kőris sikerek Erfurtban MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Korcsolyázó Diák­sport Egyesület két versenyző­je a gyorskorcsolya-válogatot­tal vett részt edzőtáborban a németországi Erfurtban. Az ennek zárásaként meg­rendezett Erfurt-kupán 11 or­szág 160 sportolója indult, s a két edző, Hunyady Emese és Lavner Endre elégedett volt tanítványaival. Svitelj Dániel 22 éves ma­gyar csúcsot döntött meg, s ez­zel teljesítette a kvalifikációs szintet a jövő évi junior-világ­bajnokságra. Testvére, Svitelj Szonja 1500 méteren országos rekordot ért el, egyben meg­döntötte az erfurti pályacsú­csot - nem mellékesen ezzel a produkcióval megnyerte a ver­senyt. Bodrogi László jól tekert Bodrogi László az előkelő 13. helyen zárt a Tirrén-Adria országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, ötö­dik szakaszán, a 20 km-es egyéni időfutamon. A Crédit Agricole magyar kerekese az etapgyőztes svájci Fá­bián Cancellarától 1:04 perccel maradt el. Alonso: aranykezdés Huszár Erika és Darázs Péter nyerni tudott a műjégpályán Rövidpályás éremeső Nagy versenyzői létszám mel­lett rég nem látott izgalmas futamokat szurkolhatott vé­gig a közönség a Danubia Cup 5. (Pannónia Open) egy­ben utolsó állomásán a szege­di jégpályán. MUNKATÁRSUNKTÓL Tizenegy ország 150 verseny­zője lépett a jégre péntektől vasárnapig - köztük öt magyar olimpikonnal - Szegeden a Pannónia Open rövidpályás gyorskorcsolya-versenyen, mely egyben a Danubia Cup záróviadala volt. A színvonalra nem lehetett panasz, a helye­zéseket gyakran a célfotóval kellett eldönteni. A szebbnél szebb előzések, jól kialakított taktikák mellett időnként hiba csúszott a ver­senyzők számításaiba, így a ki­zárások sem voltak ritkák a sza­bálytalanságok miatt. Országos csúcsok is akadtak, ezekből egy a szegedi Kónya Zsófia nevéhez fűződik, aki 1000 méteren re­pesztett rekordot. Az olimpiko­nok a várakozásnak megfelelő­en szerepeltek, talán Knoch Vik­tor volt egy picit halványabb ön­magánál. Huszár Erika és Da­rázs Péter győzött, Heidum Ber­nadett a 2., Lajtos Szandra (ő Salt Laké Cityben volt olimpi­kon) 4., Knoch Viktor pedig az 5. helyen végzett. A szegedi sportolók számára a verseny felkészülés volt a jövő heti országos bajnokságra: - Úgy érzem jó úton járunk, még egy hét van az utolsó simításokra. Reméljük a formánk még tovább javul és akkor versenyzőink zö­me éremmel térhet haza a fővá­rosi megmérettetésről - nyilat­kozta Szabó Krisztián, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezető­edzője. ÉRMEK, HELYEZÉSEK |g| A szegediek eredményei) a külön nem jelöltek SZKE): Fiúk, junior C: 3. Dobay Péter, 4. Fehér Zoltán, 5. Oláh Bence; junior F: 1. Hegedűs Ákos, 2. Farkas Ta­más (KDE, Szeged) 3. Németh Lo­ránd, 4. Csala Viktor; junior E: 2. Kovács Dániel, 5. Rácz Sándor. Lá­nyok, junior D: 3. Kónya Zsófia, 5. Csala Nikolett, 6. Makra Ivett, ju­nior C: 6. Szalóky Daniella; junior B: 5. Kalapács Anett; felnőtt: 4. Lajtos Szandra. Váltók, C, D, E fiúk: 2. SZKE I. (Do­bay. Oláh, Fehér), 6. SZKE II. (Rácz, Kovács, Hegedűs), C, D, E lányok: 3. SZKE (Makra, Csala, Kó­nya). Danubia Cup (4 verseny alapján), junior E, lányok: 2. Kónya Zsófia, fi­úk: 2. Rácz Sándor, 4. Kovács Dáni­el; junior C, lányok: 4. Gonda Lujza, fiúk: 3. Dobay Péter, 4. Oláh Bence; junior B, lányok: 2. Kalapács Anett. Az éllovas Csongrád is pontokat hullajtott Döntetlenek fordulója FORMA-l A világbajnoki címvédő Fernan­do Alonso, a Renault spanyol pilótája nyerte a Forma-l-es au­tós gyorsasági vb nyitófutamát, a Bahreini Nagydíjat. MUNKATÁRSUNKTÓL A világbajnok Fernando Alonso (Renault) jelezte, az idén is szá­molni kell vele: ugyanis meg­nyerte a Forma-l-es autós gyor­sasági vb nyitófutamát, a Bahrei­ni Nagydíjat. Alonso ezzel a sike­rével kilencedik futamgyőzelmét szerezte meg az autósport elitka­tegóriájában. A második helyen a hétszeres vb-első német Micha­el Schumacher (Ferrari), míg a harmadikon a finn Kimi Ráikkö­nen (McLaren-Mercedes) vég­zett. De nem volt ez ilyen egysze­rű! Az élről a szuperklasszis M. Schumacher rajtolt, ám a spa­nyol pilóta a negyvenedik körben - óriásit versenyezve, már az első körben maga mögé utasította a másik ferrarist, Massát és But­tont - megelőzte őt, és már nem is engedte ki a kezéből a végső si­kert. A bahreini pálya a sivatag közepén fekszik, ezért nagyobb szél esetén, kis túlzással, ralivá lehet átminősíteni a gyorsasági pályaversenyt. Ezúttal is homo­kos volt a betoncsík, az autók csúszkáltak is rendesen, de ko­molyabb baleset nem történt, sőt sok kiesőt sem jegyezhettünk fel. Találhattunk viszont új kedven­ceket, az ifjak közül a legnagyobb valószínűleg a 21 éves Nico Ros­berg lesz - édesapja a finnek egy­kori világbajnoka, Keke Rosberg, de ő már német színekben autó­zik -, aki élete első Forma-l-es versenyén pontot szerzett, a 7. helyen végzett. Feltétlenül meg kell emlékezni Kimi Ráikkönenről, aki óriási bravúrt hajtott végre: a finn piló­ta, aki a szombati időmérőn ösz­Fernando Alonso bahreini öröme MTI-fotó szetörte a Mercedest, és az utolsó sorból rajtolt, feltornászta magát - mint azt már említettük - a do­bogó harmadik fokára. Jól, izgal­masan, látványos előzésekkel, ag­resszív versenyzéssel kezdődött a 2006-os Forma-1. Ennek alapján remélhetjük a hasonló folytatást, a az utolsó pillanatig kiélezett ver­sengést a vb-címért. A BAHREINI NAGYDIi VEGEREDMENYE A Bahreini Nagydíj (308,238 km, 57 kör), végeredménye, pontszerzők: 1. Alonso (spanyol. Renault) 1:29:46.205 óra (átlag: 206,018 km/ó), 2. M. Schumacher (német, Ferrari) 1.250 mp h„ 3. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes 19.330 mp h„ 4. Button (brit, Honda) 19.940 mp h., 5. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mer­cedes) 37.000 mp h., 6. Webber (ausztrál, Williams) 41.990 mp, 7. Rosberg (né­met, Williams) 1:03.000 perc h., 8. Klien (osztrák, Red Bull Racing) 1:06.750 p h. A pontversenyek állása az első futam, pilóták: 1. Alonso 10 pont 2. M. Schu­macher 8,3. Räikkönen 6,4. Button 5,5. Montoya 4,6. Webber 3,7. Rosberg 2, 8. Klien 1; csapatok: 1. Renault 10, 2. McLaren-Mercedes 10, 3. Ferrari 8, 4. Honda5,5.Williams5,6.Red Bulli. Bosánszki (labdával) csapata, az SZVSE nyert LABDARÚGÓ MEGYEI 1.0. A labdarúgó megyei I. osztály­ban a döntetlen volt a hét vége divateredménye, négy meccsen nem bírtak egymással a csapa­tok. Otthon nyert a Deszk, a Sándorfalva, és a Kiskundorozs­ma, míg vendégként a Kiszom­bor és a Balástya-Lubicka ját­szott a „legpontosabban". TUDÓSÍTÓINKTÓL ÁSOTTHALOM-CSONGRÁD 0-0 Ásotthalom, 150 néző. Vezette: Tóth Cs. Ásotthalom: Vasúth - Ferencz, Rasztik, Jakus I, Kondacs, Püspöki (Szabó), Brakszatórisz, Farkas, Szlobodnyik (Vi­rág), Barbócz, Tombácz (Maksa). Edző: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Csongrád: Tóth - Forgó, Szabados, Ru­zsinszki, Somodi, Pálfi (Szabó), Korom, Deli, Feri. Bagi, Bertók. Edző: Kurucz Ist­ván. Jók: mindenki, ill. Bagi, Feri, Somodi. Ifjúságiak: Ásotthalom-Csongrád 2-2 RÖSZKE-SZŐREG l-l (0-1) Röszke, 150 néző. Vezette: Kucsera. Röszke: Brunczvik - Gyányi, Szűcs (Barna), Szügyi, Kovács (Gerecz), Szé­csényi, Tanács, Kasza, Hűvös, Papdi Cs., Süli. Edző: Cs. Tóth Zoltán, Kemenes Zol­tán. Szőreg: Kadnár - dr. Török, Csordás, Tóth T„ Bogdán, Tóth J., Bosnyák (Hegy­közi), dr. Raskó, Balla, Csikós, Gonda (Bozó). Edző: Kőhalmi István. Gólszerzők: Papdi Cs., ill. dr. Raskó. Kiállítva: Csordás. Jók: Szügyi. Papdi Cs., ill. Kadnár, dr. Raskó. Ifjúságiak: Röszke-Szőreg 4-0 DESZK-CSANÁDPALOTA 2-1 (2-0) Deszk, 200 néző. Vezette: Galambosi. Deszk: Nemes - Farkas, Juhász, Kószó, Markó, Marjanucz, Dobránszki (Kiss), Stetakovics (Vass), Papp, Besenyei, Sztán (Szilágyi). Edző: Kozma Zoltán. Csanádpalota: Gulyás - Halász, Szebe­helyi, Nagy (Kiss), Zádori (Gyuris), Csó­kás, Erdélyi Cs„ Erdélyi M„ Simon, Pat­Fotó: Gyenes Kálmán kós, Molnár. Edző: Magyar Tibor. Gólszerzők: Kószó, Stetkovics (1 l-es­ből), ill. Simon. Jók: mindenki, ill. Nagy, Erdélyi Cs. SÁNDORFALVA-MAKÓI SPARTACUS 2-0 (1-0) Sándorfalva, 150 néző: Vezette: Mózes. Sándorfalva: Maszlag - Pálinkó, Szabó T„ Bozó M„ Szentmártoni, Bozó K. (Sza­bó N.), Ottlik, Radics, Szűcs, Bitó (Kiss), Takács. Edző: Széli József. Makó: Bálint - Papp, Kópiás, Ravasz, Dömötör, Vincze (Varga), Dávid, Szabó (Dancsi), Szilvási, Horváth (Galambosi), Rakity. Edző: Botlik Róbert. Gólszerzők: Botlik, Kiss. Jók: Maszlag, Pálinkó, Takács, ill. Bálint, Papp, Szilvási. Ifjúságiak: Sándorfalva-Makó 3-1 GYÁLARÉT-TISZA VOLÁN SC-SZEVIÉP 2-2 (2-1) Szeged, Szabadság tér, 150 néző. Vezet­te: Flinta. Gyálarét: Szűcs - Fejsze, Horváth, Szép, Illés, Rabi, Simon, Hegyesi (Ágoston), Vér, Zsikó (Szőri), Siha. Edző: Sahin-Tóth Dezső. Tisza Volán SC-Szeviép: Reguli - Vida, Kreizler (Harmos), Dargó, Burány, Twene­boah (Horváth), Annus (Dlusztus I.) Szi­egl, Kökény, Bank, Szélpál T. Edző: Vágó Attila. Gólszerzők: Zsikó, Siha, ill. Szélpál T., Dlusztus I. Jók: mindenki, ill. senki. Ifjúságiak: Gyálarét-Tisza Volán SC-Sze­viép 0-3 KISTELEK-KISZOMBOR 2-3 (1-2) Kistelek, 100 néző. Vezette: Madácsi. Kistelek: Keresztes - Farkas, Piacsek (Török), Rácz, Hegedűs, Bakonyi, Koncz M., Kiss, Kispál, Koncz R. (Kanalas), Ma­joros. Játékos edző: Kispál Csaba. Kiszombor: Ábrahám - Kalmár, Mi­kus, Horváth, Csonka, Fancsali, Martonosi, Kránicz, Veszelovszki, Molnár (Goldis), Szűcs. Edző: Leho­ta István. Gólszerzők: Bakonyi, Kiss, ill. Martonosi (2), Veszelovszki. Jók: Hegedűs, Bakonyi, Rácz, ill. Ábra­hám, Kránicz, Szűcs, Mikus. Ifjúságiak: Kistelek-Kiszombor 2-4 TÁRKÁNY AUTÓHÁZ-TÁPÉ­BALASTYA-LUBICKA 1-2 (l-l) Tápé, 50 néző. Vezete: Varga. Tápé: Bagdi - Vastag, Király (Deák), Ve­res, Révész, Lantos (Tímár), Márki, Ábra­hám, Kecskés, Farsang, Varga. Edző: Kozma György. Balástya: Dobó - Koncz, Krisztin, Fábi­án, Zámbori (Döme), Gábor, Szélpál, Ta­kács, dr. Szőke, Tóth, Gémes (Fejsze). Edző: Tóth Ákos. Gólszerzők: Márki, ill. dr. Szőke, Takács. Jók: Bagdi (a mezőny legjobbja), Kecs­kés, Vastag, ill. dr. Szőke, Tóth, Gémes. Ifjúságiak: Tárkány Autóház-Tápé—Ba­lástya-Lubicka 0-4 ÚJSZENT1VÁN—B0RDÁNY 0-0 Újszentiván, 70 néző. Vezette: Kószó. Újszentiván: Szénási - Borbás, Gémes, Békési, Rau, Adelhardt, Dóra, Miksi, Jak­sa, Illés, Székely (Szalai). Edző: Szalai István. Bordány: Győri - Horváth, Kiss, Vass, Sádt, Miklós, Fodor, Kádár, Füleki (Lász­ló), Szűcs (Lajkó), Merlei. Edző: Daru Sándor. Jók: Gémes, Borbás, Rau, ill. Győri, Kiss, Kádár. Ifjúságiak: Újszentiván-Bordány l-l KISKUNDOROZSMA-SZVSE 0-1 (0-0) Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfü­ves pálya, 50 néző. Dorozsma: Keresztúri - Ottlik, Kiss A., Cseh, Csányi, Szabó B„ Mangó, Szabó T., Luczás, Makra, Magyar. Edző: Ottlik Sándor. SZVSE: Tombácz - Simon, Szélpál, Tor­dasi, Váczi (Bálint), Mészáros, Gyimesi, Bosánszki (Szécsényi K.), Kárász, Süli, Szekeres (Bubori). Edző: Paksi Péter. Gólszerzők: Süli. Jók: Luczás, Kiss A., ill. Simon, Süli, Gyi­mesi. Ifjúságiak: Kiskundorozsma-SZVSE 1-2 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Csongrád 2117 3 1 59­22 54 2. Balástya 2016 1 3 65­25 48 3. Tisza Volán 2114 5 2 45-23 47 4. Kiszombor 2113 2 6 54­39 41 5. Sándortalva 2113 1 7 63-27 40 6. Röszke 20 9 4 7 41-36 31 7. Gyálarét 21 8 6 7 52-40 30 8. Újszentiván 21 7 6 8 39­39 27 9. Ásottbalom 21 7 6 8 38-45 27 10. Makó 21 7 410 37­46 25 11. Tápé 20 8 3 9 41­50 24 12. SZVSE 20 8 111 24-33 24 13. Bordány 21 7 410 37-50 24 14. Szóreg 21 6 411 29­42 22 15. Kistelek 21 6 114 54­6519 16. Kiskundorozsma 21 6 114 33-4519 17. Deszk 21 3 414 26­7213 18. Csanádpalota 21 2 4 15 19-57 9 A Tápétól 3, a Balástyától, Bor­dánytól, a Szegedi VSE-től és a Csanádpalotától l-l pont levon­va. EZ KÖVETKEZIK A következő forduló párosítá­sa, március 18. (szombat), 15 óra: Tisza Volán SC-Szevi­ép—Tárkány Autóház-Tápé, Csongrádi Tiszapart SE—Új­szentiván, Makói Spart­cus—Kistelek, Klskundorozs­ma-Balástya-Lubicka, Szegedi VSE-Deszk; március 19. (va­sárnap), 15 óra: Szőreg-Gyá­larét, Bordány-Röszke, Kiszombor-Ásotthalom, Csa­nádpaiota—Sándorfalva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom