Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-10 / 35. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD« PÉNTEK, 2006. FEBRUÁR 10. Berci: MDF Farkas Bertalan, az első és egyetlen magyar űrhajós az MDF egyéni képviselőjelöltjeként indul Szabolcs-Szatmár-Bercg megyében - jelentették be tegnap sajtótájékoztatón Budapesten. A megye 5. számú, Baktalórántbáza központú választókörzetében lesz a párt jelöltje. VALUTAVÁLTÓ Vételi Eladási euró 245,14 257,72 USAdollár 204,70 215,20 angol font 357,03 375,33 cseh korona 8,40 9,28 horvát kuna 32,40 35,81 svájci frank 156,94 166,64 szlovák korona 6,34 7,00 Tizenegy bűncselekmény szerepel a vállalkozó számláján Megvádolták Tasnádit Vádat emelt az ügyészség Tasnádi Péter ellen; tizenegy különböző bűncselekménnyel vádolják, többek között azzal, hogy az ő utasítására késeltek meg több embert és gyújtottak fel autókat; a vádiratban szereplő tizenegy bűncselekmény közül kilencet bűnszervezet tagjaként követett el - hangzott el a TV 2 Tények című hírműsorában tegnap. BUDAPEST (MTI) Az ügyészség szerint 2001 -ben Tasnádi Péter utasítást adott embereinek, hogy késeljék meg volt felesége élettársát, az asszony válóperes ügyvédjét pedig baseballütővel verjék meg. A vádiratban az is szerepel, hogy 2002-ben Tasnádi felgyújtatta annak a férfinak az autóját, aki először elvállalta felesége megölését, de később a megbízást visszaadta, az előleget viszont nem - hangzott el a műsorban. Varga Jenő, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a műsorban azt mondta: a vád tárgyává tett bűncselekmények eleinte az elsőrendű vádlott, Tasnádi személyes sérelmeinek megtorlására irányultak, de később megjelent az anyagi haszonszerzési cél is. Tasnádi Péter ügyvédje, Ibza Péter kijelentette: „a korábbi, úgynevezett maffiaügyben, amelyet Tasnádi Péter ellen folytattak, a maffiavád addig volt nagyon erős, amíg el nem jutottunk a bíróságig". A Nemzeti Nyomozó Iroda december 6-án tudatta, hogy vádemelést javasol T. (Tasnádi | Péterrel és társaival szemben, mások mellett életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, sikkasztás, csalás, zsarolás, személyi szabadság megsértése és közveszéllyel fenyegetés miatt. A rendőrség által következetesen T. Péterként emlegetett Tasnádi Péterrel szemben 2004 októbere óta folyt büntetőeljárás többek között azért, mert a gyanú szerint megbízásából egyik ismerőse 2001 novemberében életveszélyesen megsebesítette volt felesége élettársát, majd 2004 márciusában súlyos sérülést okozott egy sértettnek. FEJES AUTÓHÁZ Renault és Dacia Hivatalos Márkaképviselete Hmv.-hely, Táncsics M. út 21. • Tel.: 62/231-801 Nyitva tartás: h.-p.: 8-12,13-17, szo.: 9-12 Molnár ^ Szeged, Dorozsmai út 8. Autonaz KJt. . TeL/fax: 62/420-237 • Márkaképviselet Senki nem sérült meg Pristinában A Malév Fokkere kicsúszott a pályáról A magyar hatóság bevonásával vizsgálja Pristinában az illetékes légügyi hatóság a Malév MA462-es járata túlcsúszásának okát közölte a Malév az MTI-vel azt követően, hogy csütörtökön kora délután landolás után a gép a jeges kifutópályán 50 méterrel túlcsúszott a koszovói fővárosban. BUDAPEST (MTI) A Fokker 70-es típusú repülőgépen 45 utas és 5 fős személyzet tartózkodott, személyi sérülés nem történt - tudatta közleményében Németh Krisztina, a Malév kommunikációs igazgatója. Mint írta, a Malév pilótái előzetesen jó fékhatásról kaptak tájékoztatást, ezért megkezdték a leszállást. A földet érést követően a repülőgép valamennyi fékezóberendezése kifogástalanul működött, a jeges pályán azonban a „fékhatás nem volt elégséges a repülőgép pályán való megállításához". A kapitány szóbeli jelentése alapján a repülőgépen nem látható semmilyen sérülés. Az eset vizsgálatát az illetékes légügyi hatóság a magyar hatóság bevonásával megkezdte Pristinában - áll a közleményben. Németh Krisztina az MTI-nek elmondta, az utasok között nem volt magyar állampolgár. Pristinából a visszaüti járat utasait amint lehet, elszállítja a Malév, az utasok legkésőbb pénteken délután megérkeznek Budapestre - tette hozzá. Ismét bocsánatot kért a dán lap a karikatúrákért A nagy félreértés Bocsánatot kért a muzulmánoktól a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzok publikálásáért a lyllands-Postcn című dán napilap abban a levélben, amelyet az algíri dán nagykövetség útján juttatott cl csütörtökön az algériai sajtóhoz. ALGÍR (MTI/AFP) Az arab nyelven megfogalmazott, a La Tribüné című napilap által franciára fordított, és a Jyllands-Posten főszerkesztője, Carsten Juste által aláírt levél „nagy félreértést" emiitett a Mohamed-karikatúrák kapcsán, elismerve, hogy a szerkesztőség ez ügyben nem volt tekintettel a világ muzulmánjainak érzékenységére. Sok más iszlám országhoz hasonlóan Algériában is utcai felvonuláson tiltakoztak a muzulmánok az iszlám megsértése ellen; Algírban egy iszlámista párt felhívására mintegy 3 ezren tüntettek, és bojkottra szólítottak fel mindazokkal szemben, „akik a prófétához nyúlnak". Az algériai külügyminiszter is elítélte a gúnyrajzok közzétételét. A Jyllands-Posten, amely tavaly szeptemberben először közölte a Mohamed-karikatúrákat, január 30-án már kifejezte bocsánatkérését a Petra jordániai hírügynökséghez küldött levelében. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök üdvözölte ezt a gesztust. Ünnepből tüntetés Az európai lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák elleni tiltakozássá fajult egy több mint 250 ezer fő részvételével megtartott síita ünnep tegnap a libanoni főváros déli részén, amely az Irán-barát síita lázadöszcrvczetnek, a Hczbollahnak az egyik hátországa. BEJRÚT (MTI/REUTERS) A vasárnapi bejrúti tüntetéstől eltérően, melynek során a demonstrálók egy része a karikatúrák elleni tiltakozásul felgyújtotta a dán konzulátust magába foglaló épületet, ez a megmozdulás egyelőre békés maradt. A tüntetők jelmondatai részben a gúnyrajzok kiváltotta felháborodást tükrözték, de elhangzottak Amerika- és Izrael-ellenes jelmondatok is. A szeles, esős időjárás ellenére a biztonsági erők becslése szerint több mint 250 ezren gyűltek össze a legjelentősebb síita ünnep alkalmából megrendezett tömcggyűlésre. jfy RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK Kettesben jók vagyunk Felszereltségben pedig még ¡óbbak! 2\2ZFt A Renault nál most a kettes számé a főszerep, így mindössze 2 222 "222 forintért Öné lehet a Renault Thalia és a ciio Campus klímával, rádióval, szervokormánnyal, központi zárral és elektromos ablakemelővel. Keresse a Szerencsekártyát kereskedésünkben, és ha nyerő a rajta lévő kód, Öné az egyik nyereményautó vagy a számos egyéb FI ajándék egyike. Várjuk márkakereskedésünkben február I. és 28. között! www.renj^ll.hu f ograsTtls Mar/100 km vegyse. 0: (NukgúU: 4.9-5; v4roM: 7.8 7.9 CO, UborUnfe g/km. 143. A kkpwi láttmA .„tok Muotráoófc Tortát vágtak a főpolgármester fejéhez Demszkyt megdobták Tortával dobták meg a budapesti főpolgármestert egy kampányrendezvényen a főváros egyik szórakozóhelyén tegnap. Demszky Gábor az MTI-nek elmondta: az incidens a Kuplungban történt, és a rendezvény résztvevői a magát Tomcatnek nevező provokátort vélték felfedezni abban, aki ezt az akciót végrehajtotta. „Ennek nincs politikai jelentősége, feltűnési vágy hajtja azt az embert, aki ilyesmiket csinál most már sorozatosan Budapesten" - kommentálta az esetet a főpolgármester. Hozzátette: a fiatalember ezt követően elszaladt a helyszínről. Tovább akart játszani, nem hiteleztek neki - Ötszáz lőszer S. Zoltán lakásán Pénzért ölt a kaszinóban A fegyvergyűjtemény darabjai a rendőrségi sajtótájékoztatón Fotó: MTI/Győri Károly Pénzhez akart jutni, hogy játékszenvedélyét kiélhesse a 28 éves soproni S. Zoltán, aki megalapozottan gyanúsítható az egyik soproni kaszinó két alkalmazottjának megölésével mondta Szabadfi Árpád dandártábornok, Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány tegnapi sajtótájékoztatóján Győrött. GYŐR (MTI) Az őrizetbe vett gyanúsított a kihallgatás során beismerte a bűncselekményt - közölte Bánhalmi Zsolt alezredes, a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A kettős gyilkosság szerdára virradó éjszaka történt. A gyanúsított a játékgépeket üzemeltető Luxor kaszinó 21 éves férfialkalmazottját a játékteremben, a 29 éves női alkalmazottat annak lakásán lőtte le. Az alezredes tájékoztatása szerint a nyomozás megállapította, hogy a gyanúsított a kaszinóban szórakozott, és egy idő után az alkalmazottól ingyenjátékot, illetve pénzt kért a játék folytatásához. Mivel kérését nem teljesítették, a nála lévő fegyverrel a kaszinó padlójába lőtt, majd dühösen eltávozott a szórakozóhelyről. Lakásán kereste fel női áldozatát, akit jól ismert, ezért pénzt próbált tőle kérni. Mivel nem járt sikerrel, a szerencsétlenül járt nőt hidegvérrel hátba és tarkón lőtte. Majd albérleti lakásában rendbe szedte ruházatát, és visszatért a kaszinóba, ahol lelőtte a 21 éves alkalmazottat. A mintegy 400 ezer forintos zsákmánnyal eltávozott. Albérletében elrejtette a fegyvert, majd a kópházai kaszinóhoz taxizott, és a rablógyilkosságból szerzett pénzzel elfogásáig játszott. A házkutatás során az albérletben a rendőrség megtalálta a bűncselekmények elkövetéséhez használt pisztolyt és egy másik lőfegyvert közel 500 lőszerrel. A foglalkozás nélküli gyanúsított büntetett előéletű, vagyon elleni bűncselekmények, illetve lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt már többször volt büntetve - sorolta Bánhalmi Zsolt. Rendszeresen használt kábítószert, illetve nyugtató gyógyszereket. Játékszenvedélyét jelzi, hogy egy év leforgása alatt több mint hatmillió forintot vert el szerencsejátékra - jegyezte meg az alezredes. Nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik a gyanúsított ellen az eljárás. Azt, hogy cselekményeit előre kitervelten követte-e el, a nyomozás további szakasza állapítja majd meg. Pénteken kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását közölte a bűnügyi osztályvezető. A szerdai kettős gyilkosság nincsen összefüggésben a múlt heti soproni taxisgyilkossággal, amelynek tettesét még keresik - mondta a rendőrfőkapitány. Főnzerkrsztó: SZETtY ANDRAS • Főszcrkcáztö-helyettes. ÖRFI FERÉNC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: M1SKOLCZ! RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS [mellékletek!, KARNOK CSABA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜU RÓBERT Isportl • Délvilág sa-rkcsztőségvczetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Steíáilia 10., Saitóház. Levélcím; 6740 Szeged, Pí.: 153. TMclon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/587-882. Interneteim www.dclmagyar.hu • E-mail szcrkesztosegwdelmagyar.hu» 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./íax: 62/241-90.6. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. léi.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TM /lax 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8 Tel 63/401 024 Tel./fax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • K1ADIAÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkárság te! 62/567-870 • Hirdetési igazxató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842. lax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZPÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466 847 »Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/557-884. lénesztési vezető KÖTI ZOLTÁN Tenesztés 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen hívható) Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díi egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft IDélvilágl »Árus terjesztés: Délhlr Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X IDélntagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.