Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-31 / 26. szám

SZOMBAT, 2006. JANUÁR 28. • AKTUÁLIS* 3 Csongrádban százból hét droggal összefüggő bűncselekmény Megyénk a legfertőzöttebb Az ismertté vált kábítószer-bűncselekmé­nyek alapján Magyarország drogtérképén Csongrád megye első a megyék között. Ta­valy a szegedi drogcentrumban közel öt­százan jelentkeztek kezelésre. A szakember a magas számot azzal magyarázza, hogy az iskolavárosokban a fiatalok körében az al­koholnál elfogadottabb a kábítószerezés. Növekszik Csongrád megyében a kábítósze­rezők száma. Az ismertté vált kábító­szer-bűncselekmények aránya alapján me­gyénk az országos rangsorban a második, a megyék között viszont az első. A Csongrád­ban tavaly elkövetett és a rendőrség tudomá­sára jutott összes bűncselekmény 7,2 száza­léka függött össze a droggal. Ez a jéghegy csú­csa, vagyis az arány szinte semmit sem mond a kábítószer-probléma valódi méretei­ről, inkább a rendőrség felderítő munkájának hatékonyságára utal - magyarázza a számok mögötti jelenséget Zsolczai István rendőr őr­nagy. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnmegelőzési osztályának vezető­helyettese elárulja: egyetlen eset, például a sándorfalvi „diszkódrog"terítők lefülelése is jelentősen megváltoztatja a statisztikai mu­tatókat. Ugyanakkor minden egyes sikeres felderítés fontos, mert „látenciájában" ez a legjelentősebb bűncselekménytípus, más­képpen fogalmazva: a kábítószereseknek csak 1-2 százaléka kerül a rendőrség látókö­rébe. A jéghegy nagyságát jelzi, hogy kábító­szerrel való visszaélés miatt 2004-ben 295, tavaly pedig 312 üggyel foglalkozott a rendőr­ség. A rend őrei a legtöbb esetben Szegeden (két éve 201, tavaly 190) foglalkoztak drogo­sokkal. E szempontból a második legfertő­zöttebb városunk 2004-ben Szentes (29), 2005-ben Hódmezővásárhely (54 eset), a DIAKOK A DIÁKOKÉRT é Közös felelősségünkre utal, hogy a keze­lésre szorulók 69 százaléka családban élő fiatal. Ez a megelőzés jelentőségére is ráirányítja figyelmünket - véli Szilá­gyiné Bay Lujza rendőr alezredes. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője szerint sikeres drogpre­venciós kurzusuk: például a szegedi egyetemen legutóbb hirdetett 120 fős tanfolyam egy perc alatt betelt. A szülők keveset tudnak a drogról, a főiskolások és egyetemisták viszont ahhoz nem ele­get, hogy segíteni tudjanak magukon és társaikon, majd pedagógussá válva a kisdiákokon. Heroinfogás Kiszombornál. A határközelség is veszélyezteti a megyét Illusztráció: Miskloczi Róbert harmadik helyezett pedig két éve Vásárhely (25), tavaly pedig Kistelek (27 ügy). A bűncselekmények között azért nő a kábí­tószerrel összefüggő esetek száma, mert me­gyénk a hármas határ mentén, a drogszállít­mányok fő útvonalán fekszik. Ám a számok a jogszabályok változását is jelzik. A büntető törvénykönyv legutóbbi szigorodásakor szin­te megduplázódott a szegedi Dr. Farka­sinszky Terézia Drogcentrumban kezelésre jelentkezők száma. Csak ebbe a szakintéz­ménybe 2002-ben 236, ugyanakkor 2003-ban 415 kábítószeres jutott el - mutat­ja az statisztikai adatokat Zelenai Károly. Az intézetvezető elárulja: a kezelést a büntetés egyfajta alternatívájaként választók számá­hoz képest is száz fővel nőtt forgalmuk. Ám rejtett jelenségről lévén szó, kábítószer-élve­zőknek csak 20-25 százalékával találkoznak a kezelőintézmények szakemberei. Figyelmeztet az adatsor arra is, hogy egyre fiatalabbak a drogot kipróbálók. Például ta­valy 13 év alatti gyerek is akadt a kezelésre je­lentkezők között. A szegedi intézménybe el­jutok egyharmada tanuló; másképpen nézve: negyede 15-19 éves diák, nyolcvan százalé­kuk 24 év alatti. E tény újabb okokat sejtet. Az iskolavárosokban a fiatalok körében - a felnőttek elleni lázadásként - gyors boldog­ságszerző szerként az alkoholnál elfogadot­tabb a kábítószerezés. Ú. I. A termés felét is elviheti a fagy - A petrezselyem tartja magát Pusztul a kései búza Makón A későn vetett búza nehezen viseli az elmúlt napok kemény hidegét, mert a földeken nincs hótakaró. A terméskiesés Makó környékén akár ötvenszázalé­kos is lehet. A makói Oláh József nagyjából ötven hektáron termeszt búzát ­ebből húsz hektár Makó közvet­len közelében terül el. A földek egy részén belvíz pusztít, ám ez csak az egyik probléma, ami a terméskilátásokat rontja: mivel nincs hótakaró, az apró növénye­ket a fagy is megviseli. Az elmúlt napokban mínusz tizenöt foknál is hidegebb volt nem egyszer. A termelő persze hozzáteszi: nem minden táblán viseli nehezen a hideget a kalászos, csak ott, ahol nem tudták időben, október ele­jén elvetni a szemeket, illetve ahol nem volt mód az előzőleg szükséges talajművelésre. A jókor elvetett búza már meg­erősödött, és ha ráadásként hi­degtűrő, kevésbé igényes a fajta, megvan hópaplan nélkül is. Am mivel saját gépek híján sokan csak bérmunkában tudták meg­oldani az előkészítést, illetve a vetést, volt, ahol csak október legvégére kerültek a földbe az ap­ró magvak. Az ezekből kikelt szálak gyengék, élettelenek ­mutatta meg nekünk a gazda az egyik, lelei út menti területen. Úgy becsüli, saját földjeinek ötödrészét érinti ez a probléma, de a határt járva úgy tapasztalta, H riBL *"* '' .. / \ I Pf Sr í í ífG­• f j í HL ' ISIPPlf iSc JJ-V Oláh József földjeinek ötödén pusztít a fagy # Fotó: Karnok Csaba J0 A GY0KER ARA Ha nagy a hideg és kemény a föld, jó ára van a petrezselyemnek - vagy ahogy Makón és környékén mondják, a gyökérnek. Oláh Józsefnek már nincs belőle, eladta, de még akkor, amikor csak kétszázhúsz-kétszázhar­minc forintot adtak kilójáért. Most háromszázat is. A komoly kereslet azzal is magyarázható, hogy tavaly a vártnál kevesebb és gyengébb minőségű, azaz kevéssé tárolható volt a termés. összességében jóval nagyobb te­rületen lesz majd fagykár. Bár az már biztos, hogy mindez terméskiesést okoz, az érintett termelők központi megsegítésé­ről információink szerint egyelő­re nincs szó. Ehhez, minthogy külön pénzkeretből lehet csak megoldani, adott esetben parla­menti döntésre lesz szükség. Igaz, a dolog egyelőre korai is lenne: mint Oláh József is el­mondta lapunlcnak, a várható károk mértékét most nem lehet megbecsülni. A végeredmény sok tényezőtől függ - ilyen példá­ul a további időjárás vagy a ké­sőbbi tápanyagellátás. Ennek függvényében Oláh József az érintett táblákban tíztől ötven százalékig terjedő kárnagysággal számol a termést illetően. SZABÓ IMRE Boldogság­szérumok ÚJSZÁSZI ILONA Kosztolányi csacska rímei jutnak eszembe, ha a kábítószerezés miatt csak úgy, általánosságban szörnyülködni hallok valakit. „Csodálkozol a kokainistán, / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán -/s megérted!" - kiabálnám a költő sorait. A 14-15 évesek kétharmada azt mondja, már túljutott az első részegségén, s legalább egyszer már kipróbálta a kábítószert is/ Ezekhez a boldogságpótlékokhoz azonban gyerekek csak felnőt­tek közreműködésével juthattak. Olyan nagykorúak segítségével, akik a jóérzést és a törvényeket sem tisztelve gyerekeknek továb­bítják a szokásformáló szereket. Veszélyes, mert átformálja a szokásokat a drog. A fiatalok - örök lázadóként - nem szednek nyugtató és kedélyjavító gyógyszere­ket, nem alkoholizálnak, mint szüleik és nagyszüleik. Inkább marihuánás cigit szívnak és diszkódrogokat nyelnek, mint idő­sebb testvéreik, mint a saját korosztályukhoz tartozó barátaik. Az alkalmi drogosok, a buliban pörgők élvezik a drogot, nem tapasz­talják veszélyeit. A szakemberek szerint nyolcvan százalékuk időben abba is hagyja a boldogságszérum fogyasztását. A mara­dék húsz százalék fele számára azonban életformává válik a gyors ellazulás e fajtája. Az utolsó tíz százalék pedig - biológiai és pszichológiai okok miatt - állandó hangulatjavító szerként a kábí­tószer betege lesz. E két csoporthoz tartozók elindulnak a lejtőn, egyre keményebb drogot használnak, s mikor túljutnak az ötve­nedik adag heroinon, addigra már függnek a szertől. Innen vi­szont elképzelhetetlenül nehéz visszajutni a „tisztaságig". Ezekkel az utakkal és arányokkal gimnazistává lett lányom is­kolájában az első szülői értekezleten sokkoltak. Aztán a szakem­ber hosszan ismertette az ijesztő hstát, mi minden (általam addig ártatlannak ismert mag és gyógyszer is) tekinthető drognak. Meg sorolta az ilyen-olyan apróbb-nagyobb jeleket, melyekre fölfigyel­ve anya-apa észreveheti, ha lányát-fiát megérintette a szer. Egyetlen ilyen sokkoló adatsor csak az általános szörnyülködés­hez elég. A változáshoz több kell. Talán az, hogy minden felnőtt elgondolkodjon az okokon. De az is, hogy képes legyen fölfedezni az ellazulás, alkalmazni a szabadidő pihentető eltöltésének be­vált módszereit. így a maga példájával hitelesíteni: az alkoholnál, de a drognál is jobbak a természetes boldogságszérumok. Felsőoktatási jelentkezési lapok MUNKATÁRSUNKTÓL A nyomtatvány- és papírboltokban már megvásárolhatók az Oktatási Minisztérium által kiadott felsőoktatási jelentkezési lapok. Az A jelű nyomtatványért 165, a B jelű intézményi jelentkezési lapért 135 fo­rintot kell fizetni. Az A lapot az ahhoz mellékelt borítékon szereplő címre kell eljuttatni, a B jelű nyomtatványokat pedig a választott fel­sőoktatási intézmények, karok címére kell elküldeni. A jelentkezési határidő február 15. Az akkreditációs központ elégedetlen: NYAK-csóva Nem jár többletpont a Pitman-vizsgáért Nem kapnak államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványt, és nem kapnak többletpontot sem a felvételi eljárás során azok, akik 2005. október elseje után tettek Pitman-nyelwizsgát. A nemrégiben átdolgozott vizsgát ugyanis a magyar akkreditációs központ nem fogadta el. Nem számít államilag elismert bizonyítványnak a 2005. október elseje után tett Pitman egynyel­vű angol nyelvvizsga, ezért több­letpont sem jár érte a felvételi el­járás során. Az október elseje előtt tett vizsgákat a változás nem érinti. Tavaly szeptemberben megír­tuk: októbertől megújul, gyakor­latiasabbá és modernebbé válik az egyik legnépszerűbb nemzet­közi nyelvvizsgarendszer, a Pit­man. Később kiderült: az angol vizsgaközpont által kidolgozott újításokat a magyar Nyelvvizs­gáztatási Akkreditációs Központ (NYAK) nem fogadta el, és a Pit­man Qualifications vizsga állami elismerését október elsejétől egy évre felfüggesztette. A Pitmannal szemben csak Magyarország ilyen szigorú, Olaszországban például már vizsgáznak az átdolgozott krité­riumok szerint. A Szegedi Tudományegyetem JGYTFK Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában október óta Pitman-nyelwizsga nem, csak Pitman-gyerekvizsga tehető. Azokat, akik akkredi­tált nyelvvizsgára jelentkezné­nek, az iskola tájékoztatja a változásról - tudtuk meg Be­lájszki Nevenkától. A vizsgatit­kár elmondta: az angol központ szándéka szerint modernebb, életszerűbb - de nálunk még­sem akkreditált - teszt írásbeli része pluszfeladatokat tartal­maz, a fogalmazás-feladatot le­vélírásra cserélték, a szóbeli pe­dig sokkal szubjektívebb érté­kelésre ad lehetőséget. Belájsz­ki Nevenka úgy tudja, éppen ez utóbbi nem felelt meg a NYAK számára. A Pitman angliai köz­pontja most átdolgozza a vizs­garendszert és újra kérni fogja a magyarországi akkreditációt. A vizsgatitkár bízik benne: a Pit­man hamarosan újra államilag elismert lesz. G. ZS. AZ 0M KÖZLEMENYE Az Oktatási Minisztérium honlapja is foglalkozik a felvételik kapcsán a témával. Az 0M közleménye sze­rint a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők évek óta vizsgázhat­tak és államilag elismert nyelv­vizsga bizonyítványt kaphattak a Pitman vizsgaközpontban, ezért ezt jelezniük kell a jelentkezési la­pon. Azok viszont, akik 2005. ok­tóber 1-je után vizsgáznak a Pit­man központban, nem kapnak ál­lamilag elismert nyelvvizsga-bizo­nyítványt, így többletpontot sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom