Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-25 / 276. szám
«SPORT« 23 Kupameccs után hazai rangadó KOSARLABDA Holnap 18 órakor hazai környezetben fogadja a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata a Diósgyőr együttesét. Nem sikerült győzelemmel búcsúznia a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának a FIBA Európa-kupa csoportmeccseitől. A magyar együttes hiába játszott helyenként jól a Gospic ellen, a végén a listavezető horvát gárda örülhetett, 75-65. Egyelőre még alakult ki a legjobb 32 mezőnye, hiszen jó néhány meccset tegnap este játszottak. Az már biztos, hogy a Szeviép a C csoport a Gospic, a litván Marijampol mögött a harmadik lett. Tegnap reggel kelt útra a szegedi csapat, majd kora este érkezett meg az újszegedi sportcsarnok elé. Ma egy lazább átmozgató tréninget vezényel Zseljko Dokics tanítványainak. Egyelőre kérdéses a szerdai meccsen jól játszó Pungor Kriszta játéka. A Tisza-partiak ugyanis nem sokáig pihenhetnek, hiszen holnap este hat órakor a Diósgyőrt fogadják az újszegedi sportcsarnokban. A vendégek sincsenek túl jó passzban, előbb a bajnoki címvédő Pécs mért rájuk egy méretes zakót, majd szerdán a Croatia Zagreb verte meg őket 91-67. A DKSK is a harmadik lett, így kérdéses a továbbjutása a nemzetközi porondon. Egy biztos a Szeviépnek csak akkor lehet esélye a magyar bajnokságban jelenleg második helyen álló miskolciak ellen ha végig jól játszanak. Az biztos, hogy a találkozó érdekessége lesz Djelmis Angéla szereplése, a szerb kosaras még az előző idényben a szegedieket erősített. A FIBA Európa-kupa C csoportjának VI. fordulójának eredményei: Gospic-SzeviépSzeged 75-65, Merkúr Celje-Arvi Marijampol 67-77. A C CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 1. Gospic 5 1 487- 406 11 2. Marijampol 4 2 430- 428 10 3. Szeviep-Szeged 2 4 399- 418 8 4. Celje 1 5 387- 441 7 « Eredmény, 5. forduló, B csoport: Schio (olasz)-MKB-Euroleasing Sopron 87-90 (32-22, 21-31, 19-16,15-21). S. R. Anyagi gondokkal küzd a lengyel csapat Elmarad a BL-meccs MUNKATÁRSUNKTÓL Hiába készült és fogadkozott a Ferroép-Szeged, hogy a férfi teke Bajnokok Ligájában magabiztosan lép majd túl lengyel ellenfelén, az összecsapásból nem lesz semmi. Tegnap ugyanis kiderült, a Tuchola visszalépett a sorozattól. A lengyelek anyagi gondokKajdacsi és Hosnyánszky meglépett a többiektől A mezőny legjobbjai MUNKATÁRSUNKTÓL Ob-aranyérmei a kómában lévő osztálytársnál vannak Dudás, a legyőzhetetlen kai, egészen pontosan szponzori meghátrálással indokolták a lépésüket. így aztán a Ferroép-Szeged sem holnap, sem január 28-án, a kiírt visszavágó napján nem lép pályára, és mérkőzés nélkül a BL következő körébe jutott. Kaszás Zoltán tanítványai a szombatot edzéssel, vagy felkészülési mérkőzéssel töltik majd el. Hetek óta zajlik a verseny az első osztályú labdajátékokban szereplő Csongrád megyei klubcsapatoknál, a mezőny legjobbja versenyben. A Délmagyarország és a Délvilág az idény végén a legjobbakat egy-egy serleggel jutalmazza majd. Izgalmasan alakul a verseny, egyre több játékos iratkozik fel a listára. Az biztos, hogy a Szeviép-Szeged válogatott centere, Kajdacsi Judit, és a Szeged Beton szintén válogatott vízilabdása, Hosnyánszky Norbert rendesen meglépett a többiektől: mindketten négyszer voltak eddig a legjobbak. Pick Szeged férfi kézilabdacsapata: Szente Gábor, Milorad Krivokapics, Nenad Puljezevics, Nenad Peruniciscs l-l. HNKC női kézilabdacsapata: Wolf Alexandra és jókai Nóra 2-2, Olga Nyikolajaneko 1. Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata: Kajdacsi Judit 4, Russai Petra 2, Mészáros Kornélia, Violeta Vukovics, Nagyova Ágnes l-l. Szeged Beton férfi vízilabdacsapata: Hosnyánszky Norbert 4, Éles Vilmos, Komlósi Péter, Tóth László l-l. Legrand-Szentesi VK férfi vízilabdacsapata: Németh Dániel 2, Juhász Zsolt és Szabó Nándor l-l. Hungerit-Szentes női vízilabdacsapata: Szremkó Krisztina, Tóth Andrea és Döme Dóra 1 -1. Első Beton Szeged futsalcsapata: Brinszky Adrián, Csűri Csaba, K. Tóth Gyula 1 -1. Legrand Szentes futsalcsapata: Kis Krisztián 2, Kovács Krisztián és Keller Zoltán 1 -1. Nem mindennapi teljesítménynyel rukkolt elő Dudás Zita, a Duna-Tisza Muréna Búvárklub versenyzője. A szegedi sportoló az ifjúsági országos bajnokságon hét számban állt rajthoz, és hét számban diadalmaskodott. Kanyó Dénes, a Duna-Tisza Muréna Búvárklub vezetőedzője, igazán büszke lehet tanítványára, Dudás Zitára. A szegedi versenyző extra teljesítménnyel rukkolt elő az ifjúsági országos bajnokságon, hiszen hét aranyérmet szerzett. Amelyik számban elindult, abban nyert. A Tisza-parti sportolóval az egyik edzés előtt beszélgettünk. - Előzetesen titkon reménykedtem, hogy sikerülhet minden számban nyernem. Rengeteget dolgoztam idén, Dénes nem sok lazítást engedélyezett, jó formában utaztam az országos bajnokságra, szerencsére minden lépés kijött, így sikerült hétszer a dobogó legfelső fokára állnom. Az érmeim nincsenek nálam. Az egyik gimnáziumi osztálytársam régóta kómában fekszik Budapesten. Felvittem hozzá, nála van a kórteremben. Bízom benne, hogy az aranyak hozzásegítik a gyógyuláshoz. Az ob után nem álltam le, továbbra is edzésben maradtam. Igaz, most jóval lazább a tempó. Jövőre Moszkvában lesz az Európa-bajnokság. Szeretnék egyéniben jó eredményt elérni. Erre minden esély megvan, hiszen 50 méter búváron sikerült új ifi- és junior országos csúcsot úsznom. Főként az orosz versenyzők lehetnek majd riválisaim, velük kell majd Dudás Zita az ob után sem állt le az edzéssel Fotó: Schmidt Andrea csatáznom a dobogós helyért. Idén a junior vb- váltóban már sikerült bronzérmet szereznem, most egyéniben a célom ez. Februárban lesz az első versenyem, addig csak edzés edzést követ. Ez nem egy látványos időszak, hiszen főként alapozómunkát végzünk. Igazán nem gondoltam volna az év elején, hogy ilyen sikeres idényt zárok, hiszen egy év kihagyás után kezdtem el újra sportolni. Az eredményeim azt bizonyítják, hogy jól döntöttem, ezért köszönet edzőmnek és szüleimnek is, hiszen rengeteg támogatást kaptam tőlük. SÜLI RÓBERT Bemutatjuk a világbajnokság megyei versenyzőit (II.) Éremben bízó újoncok KICK-BOX Jövő szerdán pontban 12 órakor megkezdődnek a küzdelmek a szegedi WAKO kick-box-világbajnokságon. A népes szegedi különítmény újabb két, bemutatandó tagja még vb-újonc. Két olyan „súlyosabb" egyéniséggel folytatjuk a bemutatást, akinek az igazi nemzetközi siker még várat magára - ám remélhetőleg csak a jövő szerdán kezdődő szegedi világbajnokságigDÖME BALÁZS full-contact, -86 kg A szegedi Tigers SE kiválósága, Döme Balázs (bal oldali kis képünkön) eddig mindössze két magyar bajnoki címmel büszkélkedhet. Stricz Richárd jelenlegi tanítványa - nevelőedzője: Rusz Alajos - szerepelt már ugyan thai-box Európa-bajnokságon is, ahol az ötödik helyet szerezte meg, a nagy kiugrás azonban a szegedi vb lehet számára. Döme 1993 óta sportol, egy négyéves kisfiú édesapja, hobbija önmagában a sport, ezen belül pedig a biciklizés. Érdekes, hogy példaképe egy ökölvívó, Lennox Lewis. - A fiam, Márk születése után volt néhány év, amikor szüneteltettem a sportolást - emlékezett vissza a 27 éves Döme. - Világbajnokságon most indulok először, és az izgalomnál talán nagyobb bennem a kíváncsiság. Az elmúlt másfél év a vb jegyében telt, jó lenne a család, a barátok, a fiam előtt helytállni. Nem ismerem a mezőnyt, de az tuti, hogy aki a nyolc közé bejut, már büszke lehet. Azért a minél fényesebb érem igencsak motivál. KECSKÉS TAMÁS semi-contact, + 94 kg A harmincéves Kecskés Tamás a rutinosabb korosztályhoz tartozik. A Tigers SE sportolója büszkélkedhet bajnoki címmel, valamint a nemzetközi porondon Világkupa-sikerrel. A szegedi harcos 1994 óta sportol, hobbija mindenképpen figyelemre méltó: az íjászat. Terve a jövőre nézve igen egyszerű, ám teljesen normális: gyerekvállalás és harmonikus élet a feleségével. Kecskés Tibor és Kovács Sándor tanítványa az első világbajnokságára készül. - A végzettségem középiskolai történelem tanár, mindig is vonzódtam a szakhoz, így a tradicionális íjászathoz is - indokolta hobbiját Kecskés Tamás. - Nemzetközi rutinom valóban kevés van, de néhány évvel ezelőtt a sok második és harmadik hely után egy kicsit belefásultam a kick-boxba, a csalódás pedig egy kis szünethez vezetett. A vb-riválisaim közül néhánnyal már találkoztam, és úgy gondolom, a tisztes helytállásba akár még az érem is belefér. M. J. A megye sportműsora - péntektől hétfőig Péntek Kézilabda Ságvári-vándorkupa lánytorna. Szeged, Deák gimnázium, 14.30. Vízilabda OB I, nők: Hungerit-TopCop Security-Szentesi VK-Eger, Szentes, ligeti uszoda, 17. OB I, férfiak: Szeged Beton VE-Domino-BHSE, újszegedi sportuszoda, 18.30. Szombat Kézilabda NB l/B, nők: ASS-Makó-Gyula, Makó, városi sportcsarnok, 16, ifik: 18. Szeged-Algyő-Csömör, Szeged, Déri-sportcsarnok, 16, ifik: 14. Kosárlabda NBIA csoport, nők: Szeviép-Szeged—Diósgyőr, újszegedi sportcsarnok, 18. Labdarúgás Megyei I. osztály: Tárkány Autóház-Tápé—Gyálarét, Tápé. Csongrádi Tiszapart SE—Makói Spartacus, Csongrád. Tisza Volán SC-Szeviép—Kistelek, Szeged, Felső Tisza-parti stadion. SZVSE—Újszentiván, Szeged, Vasutas-stadion. Valamennyi mérkőzés 13 órakor kezdődik, előmeccset 11 órától az ifik játszanak. Megyei III. osztály: Csengele-Pusztamérges, Szeged, Hunyadi tér. Zákányszék—Domaszék, Zákányszék. Szatymaz—Pázsit SE, Szatymaz. Baktó-Épker—IKV-Alsóváros, Szeged, Szabadság tér. Komlósi Baktó-FK 1899 Szeged, Szeged, Felső Tisza-parti stadion edzőpályája. Szőreg II.—Derekegyház, Szőreg. Ambrózfalva-Pitvaros, Ambrózfalva. Algyő ll.-Mártély, Algyő. Maroslele-H. Astra, Maroslele. Mindegyik találkozó 13 órakor kezdődik. Röplabda NB II, nők, közép csoport: SZDRE-Baja, Szeged, Radnóti gimnázium, 14.30. Vízilabda OB I, nők: Hungerit-TopCop Security-Szentesi VK-Domino-BHSE, Szentes, ligeti uszoda, 16. OB l/B, férfiak: HVSC-Cegléd, Hódmezővásárhely, fedett uszoda, 12.30. Tánc Ifjúsági és felnőtt országos tíztánc, valamint junior II. standard ranglistaverseny, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 10. Vasárnap Kosárlabda NB IB, férfiak, keleti csoport: Vásárhelyi Kosársuli-Debrecen, Hódmezővásárhely, 17, juniorok: 14.30. NB II, nők: HLKK—Békés, Hódmezővásárhely, SZTE mezőgazdasági főiskola tornatér- on, U19: 13.30, U17: 11.30. Tisza Volán me, 11. Labdarúgás Megyei I. osztály: Bordány-Csanádpalota, Bordány. Szőreg-Sándorfalva, Szőreg. Ásotthalom—Balástya, Ásotthalom. Kiskundorozsma-Röszke, Kiskundorozsma. Deszk-Kiszombor, Deszk. Valamennyi mérkőzés 13 órakor kezdődik, előmeccset 11 órától az ifik játszanak. Megyei III. osztály: Rúzsa—Üllés, Rúzsa. Öttömös-Balástya II., Öttömös. Forráskút—Röszke II., Forráskút. Tápé ll.-Ópusztaszer, Tápé. Kübekháza-Baks, Kübekháza. Eperjes—Ferencszállás, Eperjes. Mindegyik találkozó 13 órakor kezdődik. Utánpótlás-bajnokságok: Tisza Volán SC -Karcag, Szeged, Felső Tisza-parti stadiSC-MTK, Szeged, Hunyadi tér, U15: 13, U13:11. Szabadidősport Testvérvárosi sporttalálkozó, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 14. Vízilabda OB /, férfiak: Legrand-Szentesi VK-Újpest, Szentes, ligeti uszoda, 18. Hétfő Biliárd I. Szeged Grand Prix, kilences játék, Szeged, Vegas Biliárdszalon, 18. Futsal NB II, férfiak: Temesvári Hús Domaszék—Universitas Szeged, Domaszék, 20. Első Beton ll.-Fehér Trans-Debreceni Egyetem, újszegedi sportcsarnok, 19. Sevcsenko: négy gól LABDARÚGÓ BL A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek szerdai, ötödik fordulójában az Olympique Lyon, a Real Madrid, a Liverpool, a Chelsea, valamint az Internazionale már biztosította helyét a legjobb 16 csapat között. MUNKATÁRSUNKTÓL Az AC Milán idegenben legyőzte a Fenerbahce együttesét, ezzel az előző kiírás döntőse is nyugodtabban készülhet az utolsó játéknapra. Az olasz gárda - amely utoljára az elveszített májusi fináléban szerepelt a török fővárosban - hőse Andrij Sevcsenko volt, aki mesternégyessel tette le névjegyét. Ugyancsak feltalálta magát a kapu előtt a Schalke grúz légiósa, Levan Kobiashvili és az Internazionale brazilja, Adriano - mindketten 3-3 gólig jutottak. Az F csoportban a már továbbjutottak csatáján a Real Madrid nem bírt az Olympique Lyonnal, amely így már biztosan a kvartett élén végez. Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló; E csoport: Fenerbahce (török)-AC Milán (olasz) 0-4 (0-1), gólszerző: Sevcsenko (16., 52., 70., 76.). Schalke 04 (német)-PSV Eindhoven (holland) 3-0 (1-0), g.: Kobiashvili (18., 72., 79. - az elsőt és a harmadikat 11 -esből). A csoport állása: 1. AC Milán 8 pont (9-4), 2. Schalke 04 8 (10-6), 3. PSV Eindhoven 7, 4. Fenerbahce 4. F csoport: Real Madrid (spanyol)-01ympique Lyon (francia) l-l (1-0), g.: Guti (38.), ill. Carew (72.). Rosenborg (norvég)-01ympiakosz (görög) l-l (0-1), g.: Helstad (88.), ill. Rivaldo (25.), kiállítva: Pantosz (85. Olympiakosz). A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Olympique Lyon 13 pont, 2. (már továbbjutott) Real Madrid 10, 3. Rosenborg 4, 4. Olimpiakosz 1. G csoport: RSC Anderlecht (belga)-Chelsea (angol) 0-2 (0-2), g.: Crespo (8.), Carvalho (15.). Liverpool (angol)-Real Betis (spanyol) 0-0. A csoport állása: 1. Liverpool 11 (már továbbjutott), 2. Chelsea 10 (már továbbjutott), 3. Betis 7, 4. Anderlecht 0. H csoport: FC Porto (portugál)-Glasgow Rangers (skót) l-l (0-0), g.: Lopez (58.), ill. McCormack (83.). Internazionale (olasz)-Artmedia Bratislava (szlovák) 4-0 (2-0), g.: Figo (28.), Adriano(41., 62., 74.), Acsoport állása: 1. Internazionale 12 (már továbbjutott), 2. Glasgow Rangers 6, 3. Artmedia Bratislava 5, 4. FC Porto 4. Szénásiék taroltak MUNKATÁRSUNKTÓL A csehországi Olomoucben tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Pavel Román nemzetközi műkorcsolya emlékversenyt. Ezen tizenhárom ország 64 sportolója indult, Magyarországot pedig hat pár képviselte. A mezőnyben megtalálhattuk a szegedi Ice-Team Műkorcsolya és Jégtánc egyesület duóját, Szemes Adriennt és Szénási Dánielt is. A pre-novice kategóriában a páros minden számot (két kötelező tánc és egy kűr) megnyert, így összetettben is az élen végzett. Ezen a viadalon legutóbb magyar egység - Hoffmann Nóra, Elek Attila - 2000-ben nyert. A szegedi kettőst Világos Beáta és a német Hendryk Schamberger készítette fel.