Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-23 / 196. szám
KEDD, 2005. AUGUSZTUS 23. • AKTUÁLIS" 3 Holnap nyit a régió legnagyobb fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok Harmincezer embert várnak a Partfürdőre Szegedi játékok SULYOK ERZSÉBET SZIN TÉRKÉP, PARTFÜRDŐ JELMAGYARÁZAT: 1 Bejárat 2 Borsodi-színpad 3 Borsodi-malátabár 4 Nightmare Rooms 5 Partysátor 6 Film - Színház - Muzsika sátor 7 Jamaica Beach 8 Esélyegyenlőségi Park 9 Hydrogames, vizes játékok 10 TvNetwork színpad 11 Sátorhelyek 12 Információs pontok 13 Színformatika Stage, csomagmegőrző 14 Civilstrand 15 Nájt Múvi \ \ 4 A Csárdáskirálynő főpróbáját gyanútlan adakozással nyilvánossá nyilvánította a szabadtéri vezetősége. Egyik szempont lehetett a hagyománykövetés, hiszen a korábbi években számos szegedi csakis a főpróbákra járt a térre, nemcsak azért, mert elkapkodták a jegyeket, mint az idén, hanem - mondjuk meg - színtiszta spórolás végett is. Valahogyan így még inkább a miénk lett a szabadtéri, kiváltságos helybeheké, akiknek jegyet sem kell venni, mégis látják, amit látni kell. Másik ok ebben a szezonban az Alföldi Róbert rendezői ötleteit jól hírelő píártevékenység lehetett, melynek folyományaként érezhették a közönségnyomást: kevés lesz az előadásszám az érdeklődők tömegéhez, valamit tenni muszáj. Na ebből lettek az „ereszdelahajam-jelenetek". A szűk kapacitású beengedőkapukat valósággal megostromolták a szegediek, majd némelyiket erőteljes rohammal be is vették, és csapataik úgy vágtáztak fölfelé a nézőtérre, mint zabolázatlan lovak a prérin. A nézőtéri felügyelók megbénultak a kétségbeeséstől - végül baj nélkül lett nagy siker a zsúfolt házas főpróba is. Ekkor szereztem élményt. Lezárták már a kapukat, mire odaértem, a beengedő hölgy kemény volt és hajthatatlan - ismerhette a járólapok teherbíró képességét, vagy csak követni akarta a főnökség utasításait. Mondom neki, dolgozni jöttem, ne akarja, hogy üres legyen a holnapi újságoldal, mire ő dacolva mindenekkel méretes ütést mért a saját homlokára, és messzehangzón felkiáltott: - Hát persze, újságíró, tudom, hiszen a szomszédomban lakik - ordította, hogy minél többen értsék a kivételezés okát. Résnyire megnyitotta a kaput, hogy befúrhassam magam. Csak öten préselődtek még be a nyomomba, úgyhogy az akció viszonylag sikeres volt. Éppen csak pillantást válthattunk, remélem, észrevette a hálát. Es az elismerést a hirtelen mentőötletért. Mert hiszen dehogyis ismert! Egyszerűen csak he akart engedni - ha már anynyira menni akarok. Gondolhatta. Ilyesmitől lesz a miénk, szegedieké a szabadtéri. Is. És attól, ha látjuk, mennyien tódulnak ide, Rómeóra, Nabuccóra, táncra, a valódi színházi perceket is fölvonultató operettre - mihozzánk. Vagyis attól, ha a műsortervezők eltalálják a közönség igényét, ha megtalálják a megfelelő alkotókat és közreműködőket, ha nem spórolnak nagyon a kivitelezésen, amikor látszik, hogy megéri a befektetés, ha jó mindennek a reklámja. Ha profi az egész. Szegedi? Naná! Egy évvel ezelőtt 26 ezren fordultak meg a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvényein, idén mintegy 30 ezer fesztiválozót várnak a szervezők Magyarország augusztus végi legnagyobb nonstop partyjára. A négynapos nyárbúcsúztató idei sztárzenekarai a The Cure és az Alphaville. Kapunyitás holnap délben. A Partfürdőn tegnap már a Szegedi Ifjúsági Napok színpadépítői sürgölődtek: a 6 Tisza-parti színpadon mintegy 100 koncertet és egyéb programokat felsorakoztató nyárzáró fesztivál holnap délben nyitja kapuit. Idén is rendeznek kapcsolódó koncerteket a Dugonics téren, itt a SZIN 2005-ös tehetségkutató versenyének zenekarai lépnek fel. A hathektáros újszegedi Partfürdőn 154 fős személyzet építi föl a programhelyszíneket, alakítja ki fesztiválvárost. A legnagyobb színpad 360 négyzetméteres előterében 25 ezer ember élvezheti a koncerteket - itt lép majd fel a nyolcvanas évek két legendás bandája, a The Cure és az Alphaville. A pop, a funky, a drum and bass, a jazz, a soul, a világ- és népzene műfaja mellett szót kérnek a tekerősök, a csellósok, a harsonások is. A koncertek mellett művész- és nyolc milliméteres filmvetítéseket, vizes játékokat kínálnak. A SZIN-en bemutatkoznak a nemzetiségek, a művészeti együttesek, világzene, kongashow, lemezlovasok váltják egymást a különböző helyszíneken. A Civil Strandon több mint harminc BELÉPŐK, BÉRLETEK Napijegyek: 0. nap, augusztus 24. szerda: 1000 forint 1. nap, augusztus 25. csütörtök: 3000 forint 2. nap, augusztus 26. péntek: 4000 forint 3. nap, augusztus 27. szombat: 3500 forint. A bérlet ára elővételben valamint a helyszínen: 8000 ezer forint Belépéskor a bérletet illetve a jegyet karszalagra cserélik, amit a rendezvény ideje alatt folyamatosan viselni kell. 12 év alatti gyerekek ingyenesen vehetnek részt a rendezvényen. 14 éven aluliak a SZIN-t felnőtt kísérővel látogathatják. munkatársunktól Meghaladta a tízezret azoknak a száma, akik vásárhelyi tiszteletbeli polgár címet kaptak eddig Forrás DM-gyüjtés szervezet várja az érdeklődőket, például a nagycsaládosok, a pártfogók, a harcművészek, a vöröskereszt, az állatvédők, politikai ifjúsági szervezetek. Az Esélyegyenlőségi Parkban kipróbálható a kerekes székes akadálypálya, a rettegni vágyóknak pedig a Nightmare Rooms garantál borzongató perceket. SZIN-re lép hangzott el tegnap a városházán tartott sajtótájékoztatón, melyen részt vett Tőkés László király-hágó-melléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, aki 25 éve járt a világűrben. A részletes program a www.szin.org internetes oldalon olvasható. A fesztivál nulladik napján, holnap déltől léptetik be a közönséget. A bejáratnál 16 jegypénztár működik majd. Bár az elmúlt napokban a bőséges égi elnöke. Elismerően beszélt Vásárhely cselekvőkész magatartásáról, a tavaly december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás jóvátételére irányuló kezdeményezésről. A szavazás egyéves évfordulóján a vásárhelyi városvezetéssel közösen Nagyváradon adnak át tiszteltbeli polgári státust tanúsító igazolványokat. A nemzeti tanács elnöjce szerint a népszavazás a nemzeti önrendelDM grafika áldás feláztatta a Partfürdőt, úgy tűnik, még semmi nincs veszve. Ha nagyobb eső nem esik, még a sátorozok is megússzák szárazon - erre pedig lehet számítani, hiszen a meteorológusok szerint a hét közepétől száz ágra süt majd a nap, és visszatér a harmincfokos nyári meleg. NY. É. kezésen ejtett csorbát - mondta Tőkés László. Az erdélyi magyarság autonómiájának megszerzése érdekében indított politikai kezdeményezésről elmondta: olyan autonómia-tervcsomagra van szükség, amit egységesen tudnának képviselni az erdélyi magyar pártok, egyházak, s a civil szervezetek, mégpedig a magyar kormány támogatásával. Névery Tibor szerint átr A A 1 ^ elmennek Folytatás az 1. oldalról „A termelés leállítása nem jelenti az üzem bezárását" mondta az igazgató. Konszolidációs terv készült, amelynek segítségével belátható időn belül újra elkezdhetik a munkát, de addig is kifizetik a június óta elmaradt béreket és juttatásokat. Ennek határideje szeptember 10., vagy a hónap vége. A szállítói tartozások rendezése sorrendben ez után következik. A munkavállalóknak is csak október 2-án mondanak fel - közölte az igazgató, addig állás- és készenléti idejüket töltik. Arra a kérdésre, mekkora esélyt lát arra, hogy a nyomda újraindulhat, Névery Tibor ötven százalékot mondott. Eközben - információink szerint - a nyomdában naponta tízesével mondanak fel az emberek, pontosabban élnek a rendkívüli felmondás lehetőségével. Ezt azért tehetik meg, mivel a cég nem fizetett munkabért. Rendkívüli felmondás esetén pedig az összes elmaradt járandóságot, valamint a végkielégítést g zárják be a nyomdát áll, emberek FELMONDÁSI IDŐ Felmondási időnek a felmondás kézhezvételét követő naptól a munkaviszony utolsó napjáig eltelt Időt nevezik. A felmondási Idő kezdete a felmondás közlését (kézbesítését) követő nap. A felmondási idő legalább 30 nap, az egy évet azonban nem haladhatja meg. A 30 napos felmondási idő a munkáltatónál munkaviszonyban töltött húsz év után 60 nappal is meghoszszabbodhat, ez különben a maximum. is ki kell fizetnie a nyomdának. Az egyik, neve elhallgatását kérő dolgozó azt mondta, ha megvárja, hogy elbocsássák, csak decemberben mehet el, akkor jár le a felmondási ideje, és addig egy fillért sem kap. Ha viszont ma kilép a cégtől, holnap már bejelentkezhet munkanélkülinek, ami mintegy havi 40 ezer forint „fix" pénz. F.K. Naponta tízesével mondanak fel az emberek Illusztráció: Schmidt Andrea Már júliusban lefoglalták az üdülők nagy részét A kollégiumokban még van hely A Szegedi Ifjúsági Napokra érkező kispén- rendben foglalhatják el, ezerkétszáz forin- belvárosban kollégiumok várják. Előzetes bezű fiataloknak főleg sátorhelyet tudnak tot kell fizetni a szállásdíjért és kétszázat a jelentkezés alapján a Semmelweis utcai Teleajánlani a Partfürdőn, az üdülők nagy része helyért. A szervezők bíznak abban, hogy a ki négyágyas szobákban összesen még hatmár foglalt. Néhány belvárosi kollégium fiataloknak nem kell majd az esővel küzde- van személyt tud elszállásolni ezerkétszáz fovárja még a fedett szállásra vágyókat - de niük a kempingben. rintért, a Tisza Lajos körúti Eötvös két kiadó nem árt igyekezni. A közelben lévő, és a célközönség pénztár- kétágyas szobájának kulcsához pedig szemécájához szabott, viszonylag olcsó szállások lyenként kétezer-hatszázért lehet hozzájutni. A Szegedi Ifjúsági Napokra érkező fiatalo- kínálatában Újszegeden már nem találtunk Ez utóbbi helyen a hétvégi helyfoglalások kat elsősorban sátorozási lehetőséggel vár- üres helyet. Telt ház van a Herman-kollégi- nyolcvan százaléka egyébként már a SZIN láják a Partfürdö egy elkülönített részén. A umban és a Mórában is. togatói közül kerül ki. nagyjából kétszáz sátorhelyet érkezési sor- A fesztiválozásban megfáradt fiatalokat a T. R. Tőkés László Vásárhelyről kérte: kérjen bocsánatot a miniszterelnök Tízezernél is több tiszteletbeli polgár Már több mint tízezer határon túli magyar kapta meg a vásárhelyi tiszteletbeli polgár címet. Legutóbb a Székelyföldön 1500 oklevelet adtak át. Tőkés .László király-hágó-melléki református püspök szerint a tavaly december 5-i népszavazás a nemzeti önrendelkezésen ejtett csorbát. A vendég azt mondta: kérjen bocsánatot a miniszterelnök, s azok is. akik a nem szavazatra buzdítottak.