Délmagyarország, 2005. május (95. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-25 / 120. szám

2 • BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZERDA, 2005. MÁJUS 25. Az MSZP Szili Katalint, a Fidesz Mádl Ferencet ajánlotta Négypárti kudarc az egyeztetésen Nem jutottuk megállapodásra a parlamenti pártok az államfő­választásról tartott keddi ncgy­párti egyeztetésen. BUDAPEST (MTI) Az MDF az eljárási kérdések újabb megbeszélését, az SZDSZ az első forduló után megismételt négypárti tanácskozás összehí­vását ajánlotta, a Fidesz azt java­solta, hogy pártok együtt kérjék fel újra Mádl Ferencet, míg az MSZP Szili Katalin jelölésének támogatását kérte. Az elsődleges cél A tanácskozásról elsőként tá­vozó Dávid Ibolya elmondta: az elsődleges cél az volt, hogy a pár­tok megállapodjanak egy kéthar­mados támogatottságú államfő­jelölt személyéről, de ez nem si­került, mert az MSZP nem tér el korábbi álláspontjától, hogy Szili Katalint jelöli. Pető Iván, az SZDSZ frakció­vezető-helyettese elmondta: vár­ható volt, hogy közös jelöltről nem tudnak majd megállapodni, abban azonban bíztak, hogy az ügyrendi kérdésekről sikerül kö­zös álláspontot kialakítani. Is­merve, hogy az MSZP már hiva­talosan is megnevezte jelöltjét, „semmi realitása nem lehetett egy olyan elképzelésnek, hogy az MSZP visszavonja a maga jelölt­jét"-mondta. Amiben egyetértenek Az egyeztetésről harmadikként távozó Hiller István hangsúlyoz­ta: egyetértettek abban, hogy mi­nél nagyobb támogatottságú új köztársasági elnökre van szük­ség, és jelezték, hogy erre az MSZP alkalmasnak tartja Szili Katalint. „A köztársaságiel­nök-jelölést nem eljárási ügynek, és nem utcán aláírásgyűjtési ak­ciónak tartjuk" - mondta a szo­cialista pártelnök. Kérdésre vála­szolva hozzátette: nem tervezik, hogy újra összehívják a kong­resszust a jelölés kapcsán. „Értelmes egyeztetést" Rogán Antal azt közölte, hogy a Fidesz minden olyan egyezte­tésben partner, amelynek van ér­telme. A Fidesz kampányfőnöke elmondta: azt javasolták az egyeztetésen, hogy a négy parla­menti párt közösen kérje fel Mádl Ferencet, vállalja el egy újabb ciklusra a köztársasági el­nökséget. Nyilvánvalóvá vált, hogy erre nincs mód és lehető­ség. A Fidesz-frakció május 30-án nevezi meg jelöltjét. Huszonöt éve repült az űrbe Farkas Bertalan Egyetlen űrhajósunk Huszonöt éve, 1980. május 26-án indult a világűrbe a Szo­juz-36 szovjet űrhajó fedélze­tén Farkas Bertalan, az első (és eddig egyetlen) űrhajósunk. MOSZKVA, BUDAPEST (MTI) Az 1949-ben született Farkas Bertalan 1967-től a Kilián György Repülő Műszaki Főisko­lán, majd 1970-től a szovjet Re­pülő Műszaki Főiskolán tanult. 1972-ben lett repülőtiszt, 1977-ben pedig első osztályú va­dászrepülő. 1978-tól vett részt űrhajóskiképzésen. Az Interkoz­mosz program keretében 1976-tól vált lehetővé, hogy a tagországok - így Magyarország ­egy képviselője is eljusson a vi­lágűrbe. A végső rostán négyen maradtak fenn, közülük ketten ­Farkas Bertalan és Magyari Béla - vehettek részt a felkészülésen szovjet kollégáikkal együtt a Moszkvától negyven kilométerre fekvő Csillagvárosban; Elek László és Buczkó Imre tartalékos maradt. A Szojuz-36 - fedélzetén Valerij Kubászov parancsnokkal és Farkas Bertalannal - 1980. május 26-án indult útnak, Ma­gyarország ezzel a hetedik olyan állam lett, amelynek polgára el­jutott a világűrbe. Kubászov és Farkas a Szojuz-35 fedélzetén 1980. június 3-án ért földet. Far­kas elárulta, hogy 68 kilójával asztronautának vékonydongájú volt, szkafanderébe ólomtéglács­kákat kellett szerelni, hogy meg­legyen előírt súlya. A nagy ese­mény idővel feledésbe merült, a rendszerváltás elsodorta már a 10. évforduló megünneplését is. A magyar űrhajós 1986-tól az MTA Interkozmosz Tanács kuta­tócsoportjának munkatársa, mérnök ezredes, 1995-től dan­dártábornok, a honvédség repü­lőszemlélő-helyettese volt. 1996-ban katonai attasé lett az USA-ban, de már 1997-ben nyugállományba vonult. Azóta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen katonai környezetvé­delemmel foglalkozik. „Matematikai Nobel-díj" az Abel-díj Elismerés Lax Péternek OSLO (MTI/DPA/AP) Peter D. Lax magyar származású amerikai matematikus Oslóban átvette a norvég kormány által alapított, „matematikai No­bel-díjként" emlegetett Abel-dí­jat. A 79 éves Lax professzor „a parciális differenciálegyenletek elmélete és alkalmazása, vala­mint azok megoldása terén elért úttörő eredményeiért" részesült a magas tudományos elismerés­ben. Felfedezéseit hasznosítják többek között az aerodinamikai és meteorológiai jelenségek ösz­szetett viselkedésének előrejelzé­sében. A díjat Haakon Magnus norvég trónörökös nyújtotta át az Olsói Egyetemen. A hatmillió norvég koronával (több mint 700 ezer euró) járó díjat évente ítéli oda a Norvég Tudományos Aka­démia. Az öttagú zsűri tagja Lo­vász László magyar matemati­kus is. A Budapesten született, amerikai állampolgárságú Laxot már kétszer jelölték a Niels Hen­rik Abel (1802-1829) norvég matematikusról elnevezett és először 2002-ben odaítélt díjra. A kimentett meghalt KECSKEMÉT (MTI) A kórházba szállítás közben a mentőautóban meghalt az a kis­lány, akit hétfő este egy tizenkét éves fiú mentett ki Kecskeméten egy víztározóból egy másik lány­nyal együtt. Az ötéves kislány a város határában lévő víztározó tóban fürdött a nővérével. A kö­zelben horgászó fiú látta az elme­rülő lányt, utánament, és kivitte a partra. A helyszínre érkező mentősök hozzáláttak az újra­élesztéshez, ám a gyermek a kór­házba szállítás közben a mentő­autóban életét vesztette. A fiút több betöréssel vádolja a rendőr­ség és nevelőotthonba vitték. Lax Péter (balról) átveszi az Abel-díjat Haakon Magnus norvég trónörököstől. A New York-i Egyetem 78 éves professzora hatmillió norvég koronát (körülbelül száznyolcvanegymillió forintot) is kapott a díjjal MTI Telefotó/EPA/Knut Falch A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul Felsőoktatási törvény BUDAPEST (MTI) A Fidesz az Alkotmánybíróság­hoz fordul az új felsőoktatási tör­vény miatt, mert a párt szerint a jogszabály tizenkét ponton ellen­tétes az alaptörvénnyel - közölte Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnö­ke szerint többek között ellenté­tes az Alkotmánnyal a törvény azon bekezdése, amely rögzíti, hogy az irányító testület tagjai a rektor kivételével nem az egyete­mi autonómiát megtestesítő kör­ből kerülnek ki, illetve az a pasz­szusa, amely szerint az oktatási tárca vezetője felfüggesztheti a normatív költségvetési támoga­tás folyósítását, ha az állami fel­sőoktatási intézményben - a sze­nátus mulasztása miatt - nem alakult meg az irányító testület. * Az oktatási tárca vezetője sze­rint alkotmányos az új felsőokta­tási törvény, s a jogszabály kiállja és ki fogja állni az alkotmányos­ság próbáját. Magyar Bálint szak­miniszter kifejtette: az intézmé­nyek autonómiája nem szűkül, hanem bővül, az egyetemek, fő­iskolák dönthetnek maradvá­nyaikról, az előirányzatok átcso­portosításáról. A parlament által hétfőn elfogadott jogszabályhoz 548 módosító és 127 kapcsolódó indítvány érkezett, amelyből a kormány 147-et támogatott. Felelősek 32 ember legyilkolásáért TORDA, KOLOZSVÁR (MTI) Többéves börtönbüntetésre, mintegy 40 milliárd lej kártérítésre (körülbelül 275 millió forintra) ítél­te kedden a román legfelsőbb bíróság és semmitő­szék azt a négy katonatisztet és az egyik volt párt­funkcionáriust, akiket felelősnek találtak az 1989-es forradalom kolozsvári és tordai résztvevői ellen elkövetett - 32 ember halálával járó - gyilkos­ságokért. A kolozsvári tüntető tömegbe lövető Iuli­an Topliceanu tábornokot, a 4-es számú erdélyi ro­mán hadsereg egykori parancsnokát tízévi börtön­re, loachim Mogát, az egykori román kommunista párt megyei első titkárát nyolcévi elzárásra, Valeriu Burtea ezredest, a szászfenesi katonai egység pa­rancsnokát, valamint Ioan Cocán alezredest, ko­rábbi hadosztályparancsnokot kilenc-kilenc évi börtönre ítélték. A legsúlyosabb büntetést Ilié Dicu őrnagy kapta, akinek tizenöt esztendőt kell rács mögött töltenie. A legmagasabb fokú román bírói testület ezzel szemben felmentette Marian Bolbos őrvezetőt, akit két évvel ezelőtt egyedüli bűnösként ítélt el az ügy­ben az alsóbb fokú bíróság. HVB Lépéselőny Megtakarítási Program „,00 000* • Szász, Mayer és Benkő színlelt szerződése? BETÉTKAMAT: ÉVI % (EBKM: 8,5%) Várjuk bankfiókunkban: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 18-20. HVB vBank akciós ajánlata 2005. május 9-töi jumus 9-ig érvényes x>t tartalma? A hirdetés nem minősül ajánlattelelnek, t fenntartja, tovato részietek a Bank Hirdetmenyében Színlelt szerződés gyanúja mi­att indított pert a Fővárosi Fő­ügyészség Szász István Attila ügyvéd, illetve a vele vagyon­megosztási perben álló volt fe­lesége, Mayer Aranka ellen. BUDAPEST (MTI) Mayer Aranka az utóbbi hetek­ben vált közismertté, mert ő volt az Elet és Irodalom koronatanúja a „Tokaji borcsaták" című cikk­sorozat kapcsán az újság ellen indított perben. Szász István At­tila és volt felesége, Mayer Aran­ka neve a Benkő Péter színmű­vész és egykori élettársa, Magyar Ildikó pere kapcsán merült fel. Az áfacsalási ügy egyik mellék­szála, hogy „Szász István Attila és felesége, Szászné Mayer Aran­ka megvette az egykori Ben­kő-villa egyik lakását, amely így kettejük nevére került" - áll a Népszabadság keddi cikkében. Az áfacsalásért letöltendő bör­tönbüntetésre ítélt Magyar Ildi­kó nevében kirendelt ügygond­nok azonban színlelt szerződés gyanúja miatt nyújtott be kerese­tet, hogy polgári peres eljárásban az adásvételre vonatkozó szerző­dést érvénytelenítsék - mondta el Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI-nek. A lap értesülése sze­rint a hétfőn kezdődött tárgyalá­son nem jelent meg Szász István Attila és Magyar Ildikó sem; utóbbi ellen elfogatóparancsot adtak ki, mert nem vonult be a börtönbe, hogy letöltse kiszabott büntetését. GLÓBUSZ ÚJHELYI VELEMENYE A magyar családok kilencvenhét százaléka jobban jár az új, egységes családtámogatási rendszerrel - mondta a szegedi Újhelyi István szocialista országgyűlési képviselő kedden, az Országházban tartott sajtótájékoztatóján. TASNÁDIPÉTER NEM ADÓCSALÓ Jogerősen felmentette Tasnádi Pétert a mintegy negyedmilliárd forintos adócsalás vádja alól a Fővárosi Bíróság kedden. MEGÉGETT HAJLÉKTALAN Súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba egy hajléktalant, akit egy társa gyújtott fel Budapesten. Az eset után húsz órával a tettest elfogta a rendőrség. PÓTÉRETTSÉGI SZOMBATON ÉS VASÁRNAP A végleges adatok szerint 43 ezer 290 diák írja újra a matematika középszintű írásbeli érettségit szombaton és vasárnap - közölte az oktatási tárca sajtóirodája az MTI kérdésére kedden. A diákok hat idegen nyelvből is vizsgáznak, ezek közül a legtöbben angolból és németből adnak számot tudásukról, összesen 122-en. A maturálók közül 40 ezer 972-en döntöttek úgy, hogy nem veselkednek neki ismét a matematika vizsgának, hanem év végi jegyüket kérik feltüntetni az érettségi bizonyítványban. FELÉGETIK A HÁZAKAT A vének tanácsának döntése alapján ezentúl felégetik a kábítószer-kereskedők, valamint a megbuktatott fundamentalista tálib rendszer támogatóinak - jelentette be kedden egy tartományi illetékes. • VALUTAVÁLTÓ ^ Vételi Eladási euró 246,22 258,84 USA­dollár 195,91 205,95 angol font 358,47 376,85 cseh korona 7,91 8,75 horvát kuna 32,81 36,27 svájci frank 158.31 168,11 szlovák korona 6,16 6,80 Forrás: OTP Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS» Főszerkesztő-helyettes ÚRFI FERENC, V, FEKETE SÁNDOR• Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAYISTVÁN• Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI'RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZI ILONA (híres információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilái! szeikesztóségvezetó: BAKt ls ANI ÍRÁS (Csongrád. Makó, Szentesi, SZÓCI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6741) Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-88». Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.dt-lmaxyar.hu • E-mail: szerkesztőségin dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tél./fax: 62/241905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TH./fax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tl-l./fax: 63/481-010. • KIADTA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: lel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel 567-842, lax >67-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 6'. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN. Tertesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hőnapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Qélhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagvarurszig). ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. lagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom