Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-22 / 93. szám

PÉNTEK, 2005. ÁPRILIS 22. •KAPCSOLATOK« 5 Pécs, Szeged együtt MUNKATÁRSUNKTÓL Botka László Szeged, és Toller László Pécs polgármestere tegnap együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy Szeged kiemelt partnerként a második fordulóban is részt vesz Pécs Európa Kulturá­lis Fővárosa 2010 címért benyújtott pályázatában. Holnap kezdik meg a két város kulturális és egyetemi szakemberei annak a közös pá­lyázatnak az összehangolását, amely 60-80 nagyszabású rendezvény tervét tartalmazza. Szeged 15-20 kiemelt programmal - köztük olyan tradicionális rendezvényekkel, mint a szabadtéri játékok és a nemzet­közi néptáncfesztivál - szerepel majd a pályázatban. A polgármeste­rek együtt sokkal nagyobb esélyt látnak a cím elnyerésére. Botka László azt is bejelentette: Pécs szövetségesként lobbitámogatást nyújt ahhoz, hogy a 2007 és 2013 között megvalósuló 2. Nemzeti fejleszté­si terv első számú infrastrukturális beruházása legyen a Szegedet Ma­kó és Nagylak felé elkerülő M43-as út négysávos autópályaként, új Tisza-híddal való megépítése. Ez tehermentesíthetné a várost a Ro­mániába irányuló hatalmas tranzitforgalomtól. Dobó László úgy értesült, multi költözne a Mars térre Nem csitulnak a kedélyek Egy nap az egészségért Márkus Mátyásné, mindennap megsétáltatja a kiskutyáját a Tisza-parton Fotó: Miskolczi Róbert Egy 74 éves asszony, Márkus Mátyásné ada­kozásra kéri a szegedieket. Úgy gondolja, hogy az árvíz pusztította, majd adakozásból újjászületett Szeged mai lakói ennyivel tartoznak a világnak. Márkusné a mátrakeresztesi árvízkárosultaknak gyűjt az önkormányzat segítségével. Botka László polgármester kijelentette, hogy a város meg­duplázza a számlára befizetett összeget. Megható levelet kapott Márkus Mátyásnétól tegnap Botka László. A 74 éves szegedi asszony arra kérte a polgármestert, hogy támogassa kezdeményezését. - Néztem a televíziót és láttam azokat a szörnyű képeket, amiket Mátrakeresztesről mutattak. Há­zakat söpört el az ár, sokan elvesztették otthonu­kat. Nagyon sajnálom őket, ezért úgy gondoltam, hogy segítenem kell. Egy oldalas levelet írtam a pol­gármester úrnak, aki ma délelőtt felhívott és meg­ígérte, hogy segít - mondta Márkus Mátyásné. A „tanács nyugdíjasa" - ahogy Márkusné magát, egykori munkahelyére utalva, nevezte - úgy gon­dolta, hogy a szegedieknek mindenképpen viszo­nozniuk kell a világ segítségét. - A 126 évvel ezelőtti nagy árvíz után, ha nem segítenek rajtunk az emberek, akkor most nem lenne ilyen gyönyörű városunk. Az akkori adományokat kötelességünk a magunk módján viszonozni - nyilatkozta a városi ta­nács pénzügyi osztályának egykori dolgozója, aki elsőként ezer forintot ajánlott fel nyugdíjá­ból. A levél elolvasása után a szegedi polgármester azonnal kezdeményezte, hogy a városi önkormány­zat nyisson erre a célra alszámlát, s megígérte, hogy a Raiffeisen Bank Rt. 12067008-00117698­00100003 számú számláján összegyűlt adomány összegét megduplázzák. CS. G. L. CIVIL PALYAZATOK A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) idei pályázatairól tartott tájékoztatót csütörtökön az NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága és a Csongrád Megyei Civil Szolgáltató Központ. A TERAPEUTA IS EMBER Negyedik alkalommal rendeznek pszichpterápiás konferenciát az MTA szegedi székházában. A pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő szakmai nap címe: A terapeuta is ember. MUNKATÁRSUNKTÓL Heten hatunk jövőjére címmel egész napos egészségmegőrző programot tartanak szombaton a Széchenyi téren. A délelőtt tíz órakor kezdődő rendezvényen előadások, bemutatók, külön­féle vizsgálatok és vetélkedők várják az érdeklődőket. A gye­rekek naponta többször kvízjá­tékban vehetnek részt, rajzol­hatnak és matricát festhetnek. A vállalkozó kedvűek kipróbál­hatnak néhány egyszerű, de ha­tékony gyakorlatot, délután 1-kor és 5-kor pedig koncert szórakoztatja a Széchenyi térre látogatókat. A programon lehe­tőség lesz - többek között - sze­mészeti vizsgálatra, csontsűrű­ség" és vérnyomásmérésre, testzsírmérésre és személyes tanácsadásra is. A rendezvény este 6 órakor tombolával és tű­zijátékkal zárul. Ma zord április, vasárnap langyos május A mainál is hidegebb volt harminc éve Zord idő az ország legmélyeb­ben fekvő településén, Tisza­szigeten, hóesés a legmagasabb ponton, Kékestetőn. Harminc éve nem tapasztalt hideggel bú­csúzik tőlünk e hét vége, szom­batra talaj menti fagy várható. A folyamatos esőzés a mezőgaz­dasági munkákat hátráltatta. Dermesztő hideg az Alföldön: tegnap este nyolc órakor Tisza­szigeten, az ország legmélyebb te­rületén 5 fokot mutatott a hőmé­rő higanyszála; közel tíz centimé­teres hótakaró borította a Kékest, az ország legmagasabb pontját. A mínusz három fokos hidegben tegnap folyamatosan havazott a Mátrában - tudtuk meg Zvara Ernőtől, az Országos Meteoroló­giai Szolgálat ügyeletesétől. Har­minc éve nem tapasztalt hűvös­séggel tette emlékezetessé magát április 21. napja. A következő napokban is szór­ványos hózáporokra számítanak a hegyekben. Az Alföldön nem hull a hó, de dermesztő a hideg. Tegnap - a szakemberek mond­ják - a „hidegérzetet" a helyen­ként viharos szél fokozta. Dél­ben Szegeden még az emberek le­helete is meglátszott, a hidegben a járókelők arcára fagyott a mo­soly a Széchenyi téren. A mogor­va idő, a hidegfront az emberek hangulatát is befolyásolta - csak a legbátrabbak ültek a vendéglők teraszain. A Régi Híd Vendéglő teraszmenedzsere, Kovács Zsolt megfigyelte, ha kirakja a szabad­ba az asztalokat, legalább egy hé­tig tartós lehűlés és átlagot meg­haladó csapadék következik. Ugyanakkor a vendéglős szerint rossz időben sokkal jobb az em­berek étvágya, szerinte evéssel vezetjük le a hidegfront okozta idegességet, szétszórtságot, gör­csösséget. Az áprilisi hideg miatti rossz hangulat még legalább két napig eltarthat, ugyanis a meterológu­sok előrejelzése szerint - abban az esetben, ha napkeltekor derült lesz az ég, és a szél sem fúj ­szombaton hajnalban Szegeden mínusz egy-két fokos talaj menti fagy lehet. A megfigyelések sze­rint április utolsó napjaiban gyakran nagy a hideg. A statiszti­kai adatok szerint április 23-án utoljára harminc évvel ezelőtt mértek hidegrekordot Szegeden és környékén: akkor a talajszin­ten mínusz hat fokot mértek, míg két méter magasságban mí­nusz 3 fokot mutattak a hőmé­rők. A mezőgazdaságból élőknek a fagyok jelentős károkat okoz­nak, s a folyamatos esőzés miatt állt a munka a földeken. Vasárnaptól melegszik az idő, akkor kora délutánra a levegő akár 20 fokra is felmelegedhet ­a meteorológusok szerint. Hét­főn már kora májusi idő várható elszórt zivatarokkal. CS. GÁT LÁSZLÓ A tegnapi hidegben nem volt nagy piac Fotó: Gyenes Kálmán Harminc nap alatt a Mars körül címmel hí­vott össze sajtótájékoztatót tegnap Dobó László, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képvise­lője. Dobó azt állította: egy muhinak áll szán­dékában áruházat építeni a szegedi Mars tér­re. Solymos László alpolgármester szerint fel­háborító az, amit Dobó képviselő állít. A Fidesz-frakciónak tudomására jutott ­kezdte sajtótájékoztatóját Dobó László, a Fi­desz-MPSZ országgyűlési képviselője -, hogy a Mars téren egy multi szeretne áruházat épí­teni. A városházáról származó értesüléssel kapcsolatban a Fidesznek az a véleménye ­mondta Dobó -, hogy ezzel a döntéssel tönk­retennék a kereskedők jelentős részét, hiszen egy ilyen létesítmény nem fér össze a Mars téri piac jellegével. Információink szerint a képviselő az Intersparra tett célzást. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a kereske­dők egy része levelet kapott: 30 napon belül hagyják el bérleményüket, különben az épít­ményt ledózerolják, a Fidesz-frakció felhábo­rodásának adott hangot. Noha a frakció elkö­telezte magát a Mars tér átépítése mellett, mégis az a véleménye, ilyen utasításokkal nem lehet ügyeket intézni. „Ez utoljára az 50-es években volt divat, amikor közölték egy családdal, hogy másnap a Hortobágyra viszik" - mondta Dobó. Nem arra van szük­ség, hogy a kereskedőkkel állandóan szán­déknyilatkozatokat írassanak alá, hanem ar­ra, hogy kössenek szerződést azzal, aki tulaj­dont kíván vásárolni a későbbiekben. Ha pe­dig az illető bérlő kíván lenni, akkor biztosít­sák erről a lehetőségről. Felháborodásának adott hangot Solymos László szegedi alpolgármester azzal kapcso­latban, amit Dobó László állított tegnap. Sze­rinte a képviselő riogatja a Mars téri kereske­dőket és a lakosságot. Azt mondta, mindenki emlékszik arra, hogy az előző ciklusban a fi­deszes városvezetés szeretett volna megvaló­síthatatlan, emeletes piacot építeni a Mars térre. A mostani városvezetés a tavaly ősszel megszavazott közgyűlési határozatot hajtja végre: átlátható tulajdonviszonyok között a kereskedők és a szegediek elvárásainak meg­felelő olcsó piacot hoz létre. Azzal kapcsolat­ban pedig, hogy 50-es éveket idéző módsze­rekkel szólítanák fel a kereskedőket pavilon­jaik elhagyására, azt mondta: Dobó László­nak frissen végzett jogászként ismernie kel­lene az államigazgatási eljárási jogszabályo­kat. Közel 50-re tehető most már azon keres­kedők száma, akik nem szándéknyilatkoza­tot, hanem konkrét szerződést írtak alá arról, hogy a piac legelőször megépülő kiscsarnoká­ba jelenlegi helyükről költöznek idén ősszel. F. K. A megyében 31 ezer hektárt borít belvíz Mára várják a Maros tetőzését A vártnál lassabban érkezik magyar területre a marosi tetőzés: a szintén telt medrű Tisza visszaduzzasztja a mellékfolyót. A bel­vízelöntöttség mértéke tovább nőtt. A vártnál lassabban, várhatóan ma ér Makóra a Maros tetőzése ­tudtuk meg az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságtól. A Tisza bizonyos mértékig visszaduzzasztja a mel­lékfolyót, melynek így lelassul az áramlása. Ugyanakkor a Maros is emeli kissé a Tisza vízszintjét - amint a Maros tetőzése levo­nul, a Tisza is apadni kezd majd, hacsak nem kapnak a vízgyűjtő területekről újabb utánpótlást a folyók. A Tisza tegnap reggel Szeged­nél 711 centi volt, s lassan áradt, a Hármas-Körösön Szarvasnál 629 centit mértek, és szintén lassan emelkedett. A Maros Ma­kónál elérte a 450 centit, ezért elrendelték a másodfokú árvízvé­delmi készültséget - egyébként a szakemberek arra számítanak, hogy a tetőzés idején sem lesz szükséges a harmadfokú készült­ség elrendelése. A belvíz borította terület to­vább növekedett a megyében: tegnap 31 ezer hektár volt már víz alatt. Az Atikövizig a toron­táli területen, és a Kurca mel­lett, Szentes, Szegvár térségé­ben első fokú belvízvédelmi ké­szültség mellett látja el a mun­kát, huszonöt szivattyútelep napi több mint 2 millió köb­méter vizet emel át a folyókba. A Szeged és Környéke, a Szen­tes és Környéke, illetve a Ti­sza-Maros szögi Vízgazdálko­dási Társulat egyaránt másod­fokú készültséget tart fönn. Az önkormányzatok közül másod­fokú vízkárelhárítási készült­ség van érvényben Székkuta­son, Csanádpalotán, Apátfal­ván, ennél kissé jobb a helyzet, s első fokú a készültség Balás­tyán, Csengelén, Kiszombo­ron, Makón, Mártélyon. Ma­gyarcsanád polgármestere, Far­kas Jánosné lapunknak el­mondta: náluk tegnap már harmadfokúra kellett emelni a belvízvédelmi készültség szint­jét, mert mind a faluban, mind a környező termőföldeken ren­geteg a felgyülemlett víz. Im­már négy szivattyú dolgozik éj­jel-nappal. F. CS.-SZ. I. M. Egy szegedi nyugdíjas kezdeményezése Adakozás indult Mátrakeresztesért FOGORVOS-TALALKOZO Tudományos továbbképző konferenciát és fogorvos-találkozót tartanak péntektől vasárnapig a szegedi Forrás Hotelben a fogászati és szájsebészeti klinika szervezésében. A szakmai előadások mellett továbbképzésre is lehetőség nyílik a háromnapos rendezvényen, vasárnap pedig itt tartja elnökségi ülését a Magyar Egészségügyi Társaság Fogorvosi Munkacsoportja. VIRÁGOSZTÁS SZÓREGEN A Föld napja környezetvédelmi akciónap, a környezetvédelem fontosságára virágosztással hívják fel a lakosság figyelmét Szőregen. Ezért szombaton délután 2 órától ezerháromszáz cserepes egynyári növényt osztanak ki a szőregi lakosoknak a Rózsák terén. SZAKMAI NAP A KÓRHÁZBAN A szegedi kórház tegnapi rendezvényén tizenkét szakdolgozó tartott előadást. Ezek segítségével a dolgozók új ismereteket szerezhettek, valamint betekinthettek egymás munkájába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom