Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-21 / 43. szám
4 •AKTUÁLIS* SZOMBAT, 2005. FEBRUÁR 19. Idén ahány iskola, annyiféle szabály lehet / • • Erettsegi vizsga, nem csak végzősöknek Széchcnyis diákok. Egy évvel előbb érettségiznek Fotó: Miskolczi Róbert A Bóbitában óvó bácsi is dolgozik Róka koma a kedvenc KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. Az egészséghét keretében holnap 8-tól 10 óráig vércukor- és vérnyomásmérésre várják a helyieket a művelődési házban. Reggel 8 órától dr. Tarnai László nőgyógyász fogadja szegedi rendelőjében a betegeket. A vizsgálatra jelentkezni az ásotthalmi tanácsadóban lehet. BALÁSTYA. Ma 8 és 12 óra között a művelődési ház ifjúsági klubjában katonai ruházati vásárt rendeznek. DOMASZÉK. Az önkormányzati képviselő-testület holnap 14 órától tartja soros ülését a községháza nagytermében. A nyílt ülésen Kádár Mihály főmérnök tájékoztat a vízgazdálkodási társulat tevékenységéről. A második napirendi pont az önkormányzat 2004. évi költségvetésének módosítása. Megvitatják a képviselők a Domatisz Kht. költségvetését, majd tájékoztató hangzik el az önkormányzati beruházások helyzetéről. Ezután a rendezési terv átdolgozásának előkészítése kapcsán érkezett lakossági javaslatokkal foglalkoznak a képviselők, majd - várhatóan 15 óra 30 perctől megvitatják a civil szervezetek részérc adott 2004. évi támogatás felhasználásáról készült tájékoztatót. Ezt polgármesteri jelentés, majd döntési javaslatok követik. Zárt ülésen tárgyalják a képviselők a szociális ellátások felülvizsgálatát. - A teleház bekapcsolódott a Köznet programba, így az intézmény eMagyarország pontként is üzemel. Ennek megfelelően minden gépen ingyenes az internet, csak a számítógép-használat díját kell fizetni. MÓRAHALOM. Szombaton a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) által szervezett konferencia kihelyezett szekciója látogatott el Mórahalomra. A fiatal gazdák február 18-án és 19-én Mikola Lajos elnökletével Budapesten és Mórahalmon rendeztek konferenciát, a tanácskozáson cseh, lengyel, szlovák és szlovén, valamint bolgár, romániai és magyar fiatal gazdálkodók vettek részt. Céljuk, hogy a 2007 és 2013 közötti ciklusban külön keretet határozzanak meg a fiatal, 40 év alatti agrárgazdálkodók számára. A vendégek megismerkedtek a helyi gazdálkodó fiatalokkal, látogatást tettek a Mórakert Szövetkezetben és több mórahalmi fiatal gazdálkodó gazdaságában - Véradásra várják a mórahalmiakat holnap 9 és 15 óra között az Aranyszöm * Rendezvényházban. SZEGED. Folytatódnak a Weöres Sándor-napok a Weöres Sándor Altalános Iskolában. Ma 14 órakor kezdődnek a Weöres-kupa kosárlabda-, mérkőzései és az óvodások városi szavalóversenye. AIX. Weöres-kupa városi sakkversenyre fél háromkor várják a nevezőket. A keddi módszertani napon alsós bemutató órákon vehetnek részt az érdeklődök, majd 14 órakor kezdődik a mérkőzés az alapítványi kupáért. ZÁKÁNYSZÉK. A képviselő-testület 2005. évimunkatervében meghatározta az idei legfontosabb beruházásokat.' Ebben az évben megkezdik a község szennyvízelvezetésének beruházását a CÉL és egyéb támogatási források és a rendelkezésre álló öneró felhasználásával. Folytatódik a község ivóvizének arzénmentesítése. Biztosítják (íz általános iskola eszközbeszerzéseit és intézményi célokra átalakítják az óvodai volt szolgálati lakást. A kétszintű és előrehozható érettségi, a változó felsőoktatási rendszer, a nyelvvizsga és a nyelvi érettségi egymást kiváltó hatása egyelőre sok középiskolás számára átláthatatlan változássorozat. A régi és az új rendszer ebben az évben még egymás mellett él, a szabályok iskolánként különbözhetnek. Az idegennyelv-vizsga szolgál a legtöbb újdonsággal a középiskolások számára. A megmérettetés előrehozható, tehát elsős diák is érettségizhet németből, angolból, ráadásul azt idén még kiváltja a nyelvvizsga. - Idén utoljára a középfokú C típusú nyelvvizsga kiváltja az érettségit, ez a következő évtől megfordul és az emelt szintű, idegen nyelvi érettségi ér nyelvvizsga-bizonyítványt - tudtuk meg Kovács Istvántól, a SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatóhelyettesétől. Ha egy ságváris diák az érettségit nyelvvizsgával váltaná ki, de még nincs a kezében a bizonyítvány, azt a vizsga kezdetéig bemutathatja. Extrém esetben az is elképzelhető, hogy az érettségi írásbeli része után kapja meg a nyelvvizsgáról szóló oklevelet, és ekkor a szóbelin már nem kell bizonyítania. Gyakorlatilag az érettségi jegy megszületése előtti pillanatig bemutatható a nyelvvizsga bizonyítvány. A gimnáziumban két érettségi vizsgaidőszak lesz: egy tavaszi, amelyre február 15-éig lehetett jelentkezni, valamint egy őszi, amire augusztus 31-éig startolhatnak a diákok. - Az idei, átmeneti év játékszabályai az iskola helyi döntésétől függenek - folytatta Kovács István. - Az előrehozott érettségi előnye, hogy tehermentesíti a tanulókat a majdani „nagy" érettségin. Nemcsak nyelvből bizonyíthatnak a középiskolások: az előrehozott vizsga minden olyan tárgyból lehetséges, melynek tanulását a diák a 12. évfolyam előtt befejezte. - Egészségügyi vonalon szeretnék továbbtanulni, ahol a kémia és a biológia a felvételi tárgy. JobSZINTEMELŐ ||i Az Oktatási Minisztérium tájékoztatása szerint tanulói jogviszony alatt nem lehet kétszer középszintű vizsgát tenni ugyanabból a vizsgatárgyból, azaz nem megfelelő eredmény esetén nem lehet javítani. Szintemelő vizsgára viszont jelentkezhet a tanuló. ban fel tudok készülni a felvételire, ha nem egyszerre kell vizsgáznom mindenből - magyarázta a szegedi Széchenyi gimnázium tizenegyedikes diákja, Miskolczi Gottfried, miért idén érettségizik középszinten kémiából. - Csak két évig, elsőben és másodikban tanultunk kémiát folytatta az érvelést Hódi Ágnes, aki e tárgyból szintén előrehozza egy évvel az érettségit. - Idén könnyebb lesz vizsgázni, hiszen még nem felejtettem olyan sokat. Angolból jelentkezett érettségire osztálytársuk, Bozó Tamás. A fiú sikeres nyelvvizsgája után döntött úgy, hogy kihasználja az utolsó évet, melyben a középfokú C nyelvvizsga mentesít az érettségi vizsga alól. Az idén utoljára kínálkozó lehetőség, az átmeneti szabályok Kovács István szerint - a gimnáziumokban, így például a ságváris gyerekek körében kisebb „nyelvvizsga örületet" váltott ki. G. ZS. Óvó bácsi is dolgozik a szegedi Bóbita óvodában az intézmény megnyitása, 1994 óta. Róka koma - ahogyan Rácz Sándort a gyerekek nevezik - mindig kapható szánkózásra, birkózásra. Az óvodapedagógus szerint a hagyományos családban - apával és anyával együtt - élő gyerekeknek is fontos a férfiminta. Az óvodában finom fahéjillat fogad, a játszószobában angyalkák, királyfik, lovagok szaladgálnak. Néhány napja tartották a farsangi mulatságot, de a jelmezeket a gyerekek újra meg újra előveszik. -Azért húztam angyalkaruhát, mert nagyon szeretem az angyalokat - mondja a hat és fél éves Zsófi, aztán továbbáll: egy babát kell keresnie, azzal szeretne szerepelni a fotón. Az ötéves Zénó a szoba sarkából kiabál. - Apu! Segíts! - közben egy fakockákkal teli ládát próbál megmozdítani. És apu - vagyis a Bóbita Róka komája - máris ott terem, felnyalábolja a faládát, és átviszi a játszósarokba. A Rácz gyerekek - a magánóvodát Ráczné Komlósi Virág és férje, Rácz Sándor alapította - szerencsés helyzetben vannak: otthonuk volt egyben az óvodájuk is. Közben Virág lett Róka koma keresztanyja. -A férjem Borsod megyei, a barátai Rácz komának szólították. Amikor megismertem, nem nagyon tetszett ez az elnevezés emlékezett vissza Virág. - Óvónőként a komáról rögtön a rókára asszociáltam. Találó az elnevezés, hiszen a gyerekek is így hívják Sándort. A két óvodapedagógus úgy véli, az óvó bácsi egyfajta férfiminta a gyerekek számára. És nem csak azoknak, akik egyszülős családban, az édesanyjukkal élnek. - Nagyon sok vállalkozó gyermeke jár hozzánk - mondta Sándor -, az apa reggel elmegy dolgozni, késő este ér haza, előfordul, hogy hét végén is munkát vállal, hogy biztosítani tudja a család megélhetését. Ezért jó, hogy a gyerekekkel napközben is van egy férfi. A fizikai erő is számít: míg egy óvó néni a harmadik kör után feladja a szánkóhúzást, mert elfárad, addig egy óvó bácsinak tíz kör sem kottyan meg. Sándor sokat mozog a gyerekekkel, hógolyózik, birkózik velük. - A mozgásfejlesztés nagyon fontos ebben a korban - mondja Virág -. Ezért télen úszni és jégkorcsolyázni járunk a gyerekekkel, nyáron pedig golfozni és lovagolni. A Bóbitások készülődnek: a jégpályára mennek. Az ovibusz ilyenkor kétszer fordul. Ideje öltözködni, Róka koma a készülődésben is segít. NY. É. Kábítószerről, erőszakról Egyetlen nap alatt elfogytak a helyek a családon belüli erőszak témakörében meghirdetett kurzuson az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. - A bűnmegelőzés csak akkor ér valamit, ha ki-ki a maga szűkebb területén, napi munkája közben tud tenni valamit a baj elkerülésére - mondta Szilágyiné Bay Lujza rendőr alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője. Az 2000-ben, kísérletképpen, 15 hallgatóval indított oktatásra az idei két félévben már 360 főiskolás jelentkezett. Az ugrásszerűen növekvő érdeklődés láttán a Szegedi Tudományegyetem azt tervezi, hogy a képzést kiterjeszti a többi karra is. Az oktatás a BM Bűnmegelőzési Akadémia és a rendőrtiszti főiskola szakembereinek közreműködésével folyik, az országban egyedülálló formában. Egy pedagógus pályáján százezernél is több gyerekkel találkozik - tette hozzá az osztályvezető. Igen fontos, hogy fölismerje a kábítószer-fogyasztás, a családon belüli erőszak és más, bűncselekményre utaló jelenségek jeleit. NYELVTANFOLYAM ISKOLÁN KIVUL A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat februárban Indítja következő tanfolyamát, amely az április 23-1 nyelvvizsgára készít fel. A 60 nyelvóra 48 ezer forintba kerül, melyet két részletben is fizethet a tanuló. A TIT-nél ajánlják, mindenki érdeklődjön iskolájában, meddig kell bemutatni a nyelvvizsga-bizonyítványt, a vizsgaeredményre ugyanis egy hónapot várni kell. Róka koma a gyerekek körében: a kicsiknek nagyon fontos lehet a férfiminta Fotó: Gyenes Kálmán mmmmmumm Zenés kottapremier a Somogyiban Utazás Ragtime-tól furulyáig címmel ma 17 órától rendhagyó estet rendeznek a szegedi Somogyi-könyvtárban, ahol bemutatják és megszólaltatják a Hangrajzok című kottát és CD-t. Az új módszer segít élményszerúbbé tenni a zenetanulást. MUNKATÁRSUNKTÓL A 21. század technikai lehetőségeit is kihasználó módszert dolgozott ki a zeneoktatás élményszerűbbé tételére egy szegedi muzsikus. A Hangrajzok című kottát és a hozzá tartozó CD-t ma mutatják be a Somogyi-könyvtárban. Az 1988-ban elhunyt Nagy Imre oboaművész és zenepedagógus, a Szegedi Szimfonikus Zenekar Vaszy Viktor mellett tevékenykedő alapító ügyvezető igazgatója javasolta fiának, hogy komponáljon zenei miniatűröket gyermekek számára. Nagy Imre Erik, aki a szegedi zeneművészeti főiskolán Deák József és Vántus István zeneszerző tanítványa volt, és később karmesteri oklevelet is szerzett, az utóbbi években kezdett el újra édesapja régi kérésével foglalkozni. Az eredeti elképzelést továbbfejlesztette: a zenét tanuló gyermekek számára komplex anyagot készített. A kottában kilenc, furulyára írt egyszerű dal szerepel, amit egy CD segítségével zenekari „kísérettel" adhatnak elő a gyerekek. - Az iskolában elsajátított tudást így gyorsabban tudják mobilizálni a növendékek. Ezzel a módszerrel élményszerűbbé válhat a zeneiskolai szolfézsoktatás. - Igyekeztem a zenei miniatűrökben ötvözni a komoly- és a könnyűzenét, pontosabban a magyar népzenét a dél-amerikai latin muzsikával - mondja a komponista, aki egyben a Tálentum 2000 művészeti iskola igazgatója. A különleges módszer, a kotta és CD nagyobb példányszámú kiadásáról már tárgyalások folynak nemcsak a hazai Zeneműkiadóval, hanem német cégekkel is. A szerző azt szeretné, ha Magyarországon sikerülne megjelentetni, és innen elterjeszteni az új módszert. Úgy tűni 14, mindez elsősorban pénzkérdés. A módszert bemutató est házigazdája Tóth Károly önkormányzati képviselő, Nagy Imre Erik beszélgetőtársa egy másik városatya, Kohári Nándor lesz. Közreműködnek a Király-König Péter Zeneiskola és a Tálentum 2000 Alapfokú Művészeti Iskola növendékei Paragi fenő és Polgár József vezetésével. shmí & 1i* m