Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-19 / 42. szám

4 •AKTUÁLIS* SZOMBAT, 2005. FEBRUÁR 19. KORKÉP ÁSOTTHALOM. Az egészséghét keretében hétfőn 8-10 óráig vércukor- és vérnyomásmérésre várják a helyieket a művelődési házban. A gondozási központban 14 és 16 óra között dr. Varga Judit reumatológus és dr. Bucsay Ágnes fül-orr-gégész tart ingyenes tanácsadást. Életmód tanácsadásra várja a 30-60 éveseket Pleskonics András 17 órától az ifjúsági házban DESZK. Ma délután 7 órától a művelődési házban Algyő együttesei, csoportjai, alkotói mutatkoznak be az idei Szomszédoló rendezvénysorozaton. A polgármesteri köszöntők után Piri József, Algyő polgármestere bemutatja a települést. A műsorban fellép az algyői Parlandó Énekegyüttes operett-összeállítással, az Algyői Hagyományőrző Együttes népdalcsokorral, háromugrós karikázóval és a köcsögdudások játékával. A Móra Ferenc Népszínház társulata Móricz Zsigmond: A víg dinnye című vígjátékát mutatja be. A Fiesta Tánciskola növendékei latin társastáncot adnak elő. Az Algyői Általános Iskola néptánccsoportja bajortánccal lép fel, zongorán kísér Lakatos Helga. Pataki Andrea Gossec: Gavotte című, fagottra írt zeneművét adja elő, zongorán kíséri Zomboriné Varga Klára. Az Algyői Citerazenckar alföldi és szatmári népdalcsokrokat ad elő. DOMASZÉK. Az egyik mosóporgyártó cég által meghirdetett rajzpályázatra közel hétszáz intézmény több mint 11 ezer alkotást küldött. A domaszéki iskolából Simon Sarolta különdíjat nyert, felkészítő tanára Kardosné Volford Klára. A Varga Tamás országos matematikai verseny iskolai fordulóján 16 diák vett részt. Közülük a megyei versenyre továbbjutott: Borzási Tímea, Biczók Bianka, Engi Alexandra, Kispéter Anett és Ördögh Anita. Felkészítő tanáraik: Asztalos Ferencné és Csóti Mária. Az alsó tagozatosok számára meghirdetett mesevctélkcdó területi selejtezőjére hat csapat jutott tovább. KÜBEKHÁZA. Hagyományos farsangi sportbált tartanak ma este 7órától a Hársfa sörözőben. A belépődíj ára 350 forint, a zenét Soós István szolgáltatja. A tombolán értékes nyereményeket sorsolnak ki, a bevételéből a kübekházi női és férfi labdarúgó csapatot támogatják. PUSZTAMÉRGES. Ma délután 4 órától a művelődési házban rendezi meg az Ószikék nyugdíjasklub a második regionális nyugdfjastalálkozót. A rendezvényen hat község nyugdíjasklubjának tagjai gyűlnek össze. RÖSZKE. A művelődési házban szerepelnek farsangi néptánc bemutatón és táncházon szegedi, pusztamérgesi és a helyi gyermek csoportok ma délelőtt 9 órától. ZÁKÁNYSZÉK. Havi 283 forintra módosította négyzetméterenként a képviselő-testület az önkormányzati lakások bérleti díját. A kommunális adóról szóló rendelet is változott a • telekadó bevezetése miatt, a rendeletből hatályon kívül helyezték a beépítetlen építési telkekre vonatkozó rendelkezéseket. A kommunális adó mértéke nem változott, háromezer forint ingatlanonként ebben az évben is. A következő ülés február 24-én lesz, amelynek fő témái a 2005. évi ' költségvetés, a fejlesztési terv, valamint a közbeszerzési terv. Egyszerre több száz kiló hó is lezúdulhat Lavina csúszik a tetőkről A Boldogasszony sugárúton a tűzoltók takarították le a havat néhány tetőről Fotó: Karnnk Csaba Egyre-másra vonulnak a tűzoltók, eltávolítani a csúszásveszélyes ha­vat a középületek tetejéről. Egyszerre akár több száz kiló hó is lezú­dulhat a járókelők fejére, cserepeket, törmeléket sodorva magával. Az utóbbi napokban egyre-más­ra zúdulnak le nagy olvadóhó tömegek a tetőkről, balesetve­szélyt, kárt, s hóeltakarítá­si-műszaki többletmunkát okozva. Csak péntek délelőtt Szegeden öt helyre vonultak ki a tűzoltók, emelőkosaras kocsi­val „lecsúsztatni" a lavinave­szélyt jelentő havat a tetőkről ­tudtuk meg Dudás Miklós ezre­destől, városi tűzoltóparancs­noktól. Szeged önkormányzati kezelésű háztömbjeire, mint in­gatlankezelési munkaterületre, egy-egy ember, a házgondnok ügyel - mondja Bárkai Klára, az Ingatlankezelő és Vagyongaz­dálkodási Rt. gondnokságveze­tője. Ók figyelik, hol áll fönn a veszély. A gondot okozó helyze­tet jelentik a cég műszaki osztá­lyának, s figyelmeztető táblával is ellátják a területet. Ha már lecsúszott a lavina, a műszaki­ak elhárítják a kárt, például pó­tolják a lecsúszott cserepeket, vakolatot. Egyébként az önkor­mányzati épületek tetejét hófo­gó szegélyezi - de bizonyos ma­gasságon túl ez sem akadályoz­hatja meg a hó lezúdulását. Bal­esetet idén még nem okoztak a tetőkről érkező lavinák, tavaly egy autóban súlyos károkat okozott a lezúduló hó. F.CS. A boszorkányoknak és egyéb vajákosoknak ingyenes a mozi Le a fejjel-díszbemutató A nagy sikerű Csinibaba rendezője, Timár Péter újabb közönségfilmmel jelentkezik: Le a fejjel című új vígjátékának díszbemutatóját az alkotók és a főszereplők részvételével hétfőn este 7 órától tartják a szegedi Belvárosi moziban. MUNKATÁRSUNKTÓL A középkori komédia hősei: egy király, egy pohárnok, egy jövendőmondó, egy méregkeverő, egy sztárhóhér, továbbá boszorkányok és más középkori figurák, akiknek talán még ma is léteznek követói. A díszbe­mutatón résztvevő tréfás kedvű művészek meghívják a rendezvényre mindazokat a szegedi lakosokat, akik vállalják, hogy ők is boszorkányok, jósok, méregáru­sok és egyéb vajákosok... Amennyiben a jelöltek kül­ső jegyeikkel bizonyítani tudják a személyükhöz kö­tődő foglalatosságukat, tehát jelmezben vagy akár csak egy seprűvel, vagy más egyéb jellemző szerszám­mal érkeznek, úgy számukra ingyenes a belépés a hét­fő esti premierre. A vetítésre Tímár Péter rendezőn kí­vül eljönnek a film népszerű főszereplői - Gálvölgyi János, Bajor Imre, Hernádi Judit, Gangxsta Zollee, Dolák-Saly Róbert -, továbbá Sándor Pál producer is. A Le a fejjel... országos bemutatója március 3-án lesz, akkortól szerepel a szegedi mozik műsorán is. A Fidesz véleménye az egészségügyről Egészségügyi munkacsoportot alakít a Fidesz-MPSZ szegedi csoportja - jelentették be teg­napi, az egészségügy helyzetéről tartott sajtótájékoztatón. MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi önkormányzati egész­ségügyi intézmények 2005-ben 8 százalékkal kevesebb bevétel­ből gazdálkodhatnak - mondta Hűvös László önkormányzati képviselő. A párt szegedi szer­vezete egészségügyi munkacso­portot alakít - jelentette be Gyi­mesi László, a Fidesz-MPSZ vá^ rosi elnöke. Céljuk, hogy a Nemzeti Egészségügyi Kere­kasztal szellemében Szegeden is megteremtsék a konszenzuske­reső együttműködést. A mun­kacsoportot - melynek tagjai szegedi egészségügyi szakembe­rek, orvosok - Dux László veze­ti. Wittmann Tibor megköszön­te a népszavazáson való részvé­telt, különösen azt, hogy Csongrád megyében 70 száza­lék fölötti arányt ért el az ige­nek aránya a kórház-privatizá­ciós kérdésben. Útlezárás a Somogyi Béla utcában péntektől Elbontják a darut A hét végén elbontják a Somogyi Béla utcában a Lombard-iroda­ház építéséhez októberben fel­állított toronydarut. Ezért szombat estig útlezárásra kell számítani. MUNKATÁRSUNKTÓL Elbontják az októberben felállí­tott toronydarut a Somogyi Béla utcában, ezért a várhatóan szom­bat 19 óráig befejeződő munka idejére, a balesetveszély elkerülé­se érdekében a Somogyi utca Ká­rász utca és Toldi utca közötti szakaszát teljes egészében lezár­ják. A Toldi utca erre az időszak­ra ideiglenes zsákutcává alakul át - tájékoztatta lapunkat Morva Gábor, a generálkivitelező KESZ Kft. szóvivője. A toronydarura a jövőben már nincs szükség, mivel az épülő Lombard-irodaházban vala­mennyi szerkezeti elem a helyére került, a betonozás, födémépítés mindkét épületrészben befejező­dött. A tavaly augusztus végén elkezdődött építkezés a beruházó szerint jól halad, a rendkívüli hi­degben a belső teret alakították ki, a szakiparosok dolgoztak. Az épület külső és belső frontján el­készült a teljes állványzat, amelynek segítségével a jó idő beköszöntével a homlokzat sze­relése is elkezdődik. Az irodaház egyik leglátványosabb eleme lesz a csaknem teljes homlokzaton végighúzódó függőleges üveg füg­gönyfal, amelynek beépítése a nyílászárókkal együtt szintén az állványzatról történik majd. Minden héten más-más verset olvashatnak A Volán is emlékezik József Attilára Nem szokványos módon emlékezik a Tisza Volán Rt. a 100 éve szüle­tett József Attilára. A társaság honlapján minden héten más-más ver­set olvashatnak a látogatók. - A József Attila emlékévhez csatlakozunk azzal, hogy minden héten más-más verset olvashatnak a honlapunkra látogatók eb­ben az éven - mondta Pónyai Réka, a Tisza Volán Rt. marketing­osztályának vezetője, az ötlet gazdája. Ezen a héten az 1937-ben írt Reggeli fény című vers olvasható az internetes portálon (www.tiszavolan.hu) egy felugró - úgynevezett pop-up - ablakban. A verseket aktualitás alapján válogatják: például anyák napjának hetén a Mama, gyermeknapon pedig az Altató című költemény fo­gadja a honlapra látogatókat. NY. É. Nincs biztonságban a gyalogosan közlekedő Járdáért kardoskodnak a gyálarétiek Eredménytelenül harcolnak a gyálarétiek a szegedi önkor­mányzattal, pedig csak azt sze­retnék elérni, hogy a főutca mindkét oldalán legyen járda. Azért is kardoskodnak, hogy a településre beérkező gépjármű­vek ne száguldjanak végig a nyílegyenes Gyálaréti utcán. Télen katasztrofális a helyzet Gyálaréten: az emberek az amúgy sem széles út mentén csúszkálnak, az autók hőiével te­rítik be ruhájukat. Isteni szeren­cse, hogy eddig nem történt tra­gédia. Gyálaréten, a település széli utcákban körülbelül negyven gyerek él szüleivel. Valkonyné Kelemen Ildikóéknak öt gyerme­kük született és féltik őket, mert mindennapi tapasztalatuk, hogy az autósok nincsenek tekintettel a települést jelző táblára, nem lassítanak, hanem száguldanak a kiskertek felé. - Próbáltunk már intézkedni, de az önkormányzat és az illeté­kes hatóság figyelembe sem veszi panaszunkat - magyarázta a ka­puban Valkonyné. - Lassító szi­getet szeretnénk Gyálarét szélé­re, hogy a sebesség csökkentésé­re kényszerüljenek az autósok. Az úton szánkóznak a gyerekek is, mert nincs járda a főutca mindkét oldalán Fotó: Gyenes Kálmán Kértük, építsék meg ezen az ol­dalon is a járdát - mutat az asz­szony a sportpálya irányába -, de semmi sem történt. Legalább egy kilométeren át az út szélén gya­logosan kell közlekedni. Zebrát meg azért nem festenek fel, mert nincs mind a két oldalon járda. Hegedűs Margiték három gyer­mekükkel átellenben laknak, előttük ugyan van járda, de ők is sebességkorlátozást szorgalmaz­nak. Az Állami Közútkezelő azonban nem engedélyezi a lassí­tó sziget megépítését, mert nem elég széles az út. A gyálarétiek azonban már gyűjtik az aláíráso­kat, mert az nem állapot, amit itt nap mint nap átélnek. A járókelők sasszéznak az au­tók között, amikor az autóbusz megállóba igyekeznek. Az út szé­lén gyalogló téli kabátja és nad­rágja csurom vizes, amikor mel­lette néhány centiméterre elsu­hant egy autó. - A lányomat egyszer a kerék­párjáról lesodorta a mellette el­suhanó autó, szerencsére nem lett semmi baja az ijedségen kí­vül - emlékszik vissza Szénásiné Pap Jolán. A Gyálaréti Környe­zetvédő és Közművelődési Egye­sület elnöke kijelentette, nagyon sokan aláírták azt a kérelmet, mely a járdát és a forgalom lassí­tását követeli. - Az illetékesek egyelőre csak ülnek az aktákon, éppen ezért a február végi lakos­sági fórumon a helyi képviselő­nek átadjuk az aláírásainkat, hogy ő is lássa, ez nem egy-két ember kezdeményezése és ügye. CS. G. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom