Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-26 / 72. szám
PÉNTEK, 2004. MÁRCIUS 26. • SPORT» 15 Győzelmi kényszer alatt a csapatok Segített a szegedi hívás KOSARLABDA LABDARÚGÁS Nyolc nap alatt immár a harmadik mérkőzését játssza az FC Szeged NB I/B-s labdarúgócsapata. A kék-fehér-feketék a Kaposvár és a Balassagyarmat után szombaton 15 órakor a Szolnok gárdáját fogadják az SZVSE-pályán. A Kaposváron aratott bravúros győzelem után nem kísérte szerencse a Szeged balassagyarmati játékát. Az irreális talajú pályán a nógrádiak sokkal harcosabbnak bizonyultak, a párharcok döntő többségét megnyerték. Ezek után nem kell csodálkozni a 4-0-ás vereségen. - A hazaiak nagyobb akarattal, elszántabban, keményebben, gyorsabban futballoztak nálunk magyarázta Szalui István, a Szeged edzője. - A rendkívül mély, sáros pályán kiütközött a két együttes közötti alkati különbség. Sokba került az FC Szegednek a vereség, a 4—0 okozta trauma mellett a szombati, Szolnok elleSAKK MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap az V. fordulót rendezték meg a monacói nemzetközi sakktornán. A szegedi Lékó Péter számára nem indult jól a játéknap, hiszen a vakpartik során vereséget szenvedett Ivancsuktól. Ezután a rapid mérkőzésen hiába vezette a világos bábukat, ellenfele a 30. lépésben legyőzte ót. A sakkozók tegnap nyolc remit játszottak, csak két partin, éppen Lékó meccsén és a MoroBUDAPEST (MTI) Mivel csütörtökig sem történt pénzügyi teljesítés a Celladam-csoport részéről, az FTC felbontotta a tavaly év végén kötött szponzori szerződést. A csütörtöki rendkívüli elnökségi ülést követően Furulyás János elnök azt mondta: a maga részéről továbbra is bízik abban, hogy a Kovács Adám által vezetett csoport a jövőben valamikor partnere lehet majd a FerencváPéntek Kézilabda Szilánk Csongrád megyei bajnokság férfiak: Szepi DSE—Algyő KE Mol, Szeged, Piarista-sportcsarnok, 18.30. Szombat Asztalitenisz Csongrád megyei ifjúsági, serdülő és újonc korcsoportú verseny, Szeged, Móricz Terem, 9. Szervátültetettek versenye, Szeged, Trióda Pingpong Qentrum (Csillagtér), 9. Bowling Szuperliga, csapatbajnokság: HÖVE Szeged-Nyíregyháza, Szeged Plaza, 10. Cselgáncs Szenior dzsúdó Európa Kupa és Csaba Béla-emlékverseny, újszegedi sportcsarnok, 11. Csocsó Párosbajnokság Tiszasziget, 18. Diáksport Medikus-kupa, Szeged, Fodor-, Ságvári-, Topolya- és Hattyas-sportcsamok, 8. Kézilabda NB f nők: Liss-HNKC-Vasas, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 18; ifjúságiak, 16. NB II, nők: Domaszék SK-Algyő KE, domaszéki sportcsarnok, 18. ni mérkőzésen nélkülöznie kell a megsérült Halászt, a harmadik sárga lapját összeszedő Csúrit és a kiállított Turjánt is. - Akárcsak a Szolnok, mi is 23 ponttal rendelkezünk, ez pedig azt jelenti, mindkét együttes győzelmi kényszer alatt játszik majd, a veszélyes zónából való elmozdulást kizárólag a három pont begyűjtése segítheti elő folytatta a tréner. - Ősszel ugyan mi nyertünk 1-0-ra, de ebből nagy hiba lenne következtetéseket levonni. Vetélytársunkat láttam szombaton a listavezető Honvéd elleni, l-l-re végződött mérkőzésen. Erejüket bizonyítja, hogy a helyzetek alapján sokkal közelebb álltak a győzelemhez. Várhatóan a következő tizenegy kezdi a kilencven percet: Dobó Kulacsik, Mórocz, Puskás - Rácz, Ferenczy, Babos, Bali, Krausz Kurucsai, Dóra. A forduló további párosítása: Honvéd-Pápa, Vác-Kecskemét, Bodajk-Diósgyőr, NyíregyházaDunaújváros, Vasas-Balassagyarmat, Hévíz-Tatabánya, Dabas-Kaposvár, REAC-BKV Előre. SZÉLPÁL LÁSZLÓ zevics-Gelfand mérkőzésen nem született döntetlen. A szegedi nagymester ma a spanyol Vallejo ellen ül asztalhoz. Lékó összetettben 5,5 ponttal a harmadik helyen áll. Eredmények, vak: Anand-Barajev döntetlen, Szvidler-Van Wely döntetlen, Topalov-Vallejo döntetlen, Kramnyik-Shirov döntetelen, Gelfand-Morozevics 0:1, Ivancsuk-Lékó 1:0. Rapid: Barajev-Anand döntetlen, Van Wely-Szvidler döntetlen, Vallcjo-Topalov döntetlen, Shirov-Kramnyik döntetlen, Morozevics-Gelfand 0:1, Lékó-Ivancsuk 0:1. rosnak, de egyelőre láthatóan üzleti nehézségekkel küzd a vállalkozás, ez pedig nem tette lehetővé az ígéretek betartását. Az FTC vezetősége november 25-én jelentette be, hogy a Celladam-csoport lesz az új főszponzor, míg Várszegi Gábor cége, a Fotex Rt. fokozatosan kiszáll a klub finanszírozásából. Az egyesületnek a megállapodás szerint március 10-éig kellett volna megkapnia az első, 300 millió forintos részletet. Az olimpiai bajnok amerikai női kosárlabda-válogatott hazánkban túrázik. A magyar csapatba két szegedi játékos, Kajdacsi Judit és Újhelyi Petra is meghívást ltapott. Hazánkban a női Dream Team. Az amerikai kosárlabda-válogatott Magyarországon túrázik. Az olimpiai bajnok együttes az elmúlt napokban több meccset is játszott Európában, majd nálunk találkozón is pályára lépnek a tengerentúliak. Az, hogy megvalósultak a hétvégi összecsapások - szombaton a PVSK, vasárnap a magyar válogatott lesz az ellenfele az USA-nak -, az nagyban köszönhető a SportUnio Kft-nek, amelynek cégvezetője a szegedi Csonka Gábor. Miként sikerült megnyerni a világ egyik legjobb kosárlabda válogatottját, hogy hozzánk is ellátogassanak? - erre a kérdésre is választ kapunk a sportvezetőtől. - Nem volt egyszerű dolog megnyerni a többszörös olimpiai és világbajnok válogatottat, hogy nálunk is pályára lépjenek. Hosszas tárgyalássorozat után tudtunk az amerikai nemzeti együttes vezetőivel megegyezni. 1999-ben és 2000-ben jártak utoljára nálunk, akkor hatalmas közönség sikert aratott minden meccsük. Bízom benne, hogy most telt ház előtt zajlik majd le mindkét összecsapás, és ami igazán jó dolog, hogy szegedi játékosokkal. Ami igazán örömteli, hogy Rátgéber László szövetségi kapitány két szegedi kosarast is meghívott a keretbe. A Szeviép két centere, Kajdacsi Judit és Újhelyi Petra is pályára lép majd az USA ellen vasárnap este hét órakor a fővárosban. Kajdacsi már régóta Fellobbant az augusztus 13. és 29. között sorra kerülő athéni ohmpia lángja Olümpiában. A tűzgyújtó papnőt egy 32 éves színésznő, Talia Prokopiu alakította, immár harmadszor. A kissé felhős égbolt ellenére a nap összegyűjtött sugarai által sikerült elérni a megfelelő hőfokot. A fáklya első vivője Kosztasz Gatsziudisz görög gerelyhajító volt. A láng útja során mintegy 78 ezer km-t tesz meg, mielőtt visszatér a XXVTII. játékok megnyitójára. tagja a nemzeti együttesnek, míg Újhelyi először szerepel a a válogatottban. Mindkét kosaras remek formában van, a BSE ellen termelték rendesen a pontokat. A magyar válogatott mérkőzése az amerikai válogatott ellen igazi sporttörténeti esemény lesz. A két válogatott utoljára 1986. augusztus 10-én Vilniusban a világbajnokságon játszott MUNKATÁRSUNKTÓL Ellenfél a BSE. Ismét. A SzeviépSzeged női kosárlabdacsapata holnap este hét órakor - a nézők ingyen tekinthetik meg a mérkőzést - az újszegedi sportcsarnokban megint a fővárosi együttessel csatázik. Az NB IA csoport rájátszásában találkozik a két együttes egymással. A szerdai Magyar Kupa-meccsen sziporkázott a Szeviép, huszonkét ponttal, 83-6l-re nyertek Újhelyi Gábor Bowling Szervátültetettek versenye, Szeged Plaza, 10. Diáksport Medikus-kupa, Szeged, Fodor-, Ságvári-, Topolya- és Hattyas-sportcsarnok, 8. Kézilabda Szilánk Csongrád megyei bajnokság férfiak: Makó ll.-Marostői SE, Makó, városi sportcsarnok, 11. 0SB, lányok: KSZSE Szeged-Ózd, Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 12.30. Labdarúgás A/fi//.- Szentes-Mátészalka, Szentes, 16. Megyei I. osztály: Balástya Tiszasziget, Balástya. Deszk-Ferrocolor-Tápé, Deszk. Röszke—Gyálarét, Röszke. MórahalomKiszombor, Mórahalom. KiskundorozsmaKistelek, Dorozsma. Szóreg-Mindszent, Szőreg. Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik, előmérkőzést (14 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Ásotthalom-Csanádpalota, Ásotthalom. Zenner-Csongrád-Fábiánsebestyén, Csongrád. Apátfalva Csanytelek, Apátfalva. Üllés-Domaszék, Üllés. Újszentiván-Szikáncs, Újszentiván. Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik, előmérkőzést (14 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. t. egymás ellen. Akkor 78-63-ra nyertek az amerikaiak. A magyarok válogatott névsora: Csákány Emőke, Englert Orsolya, Eördögh Edit, Horváth Zsuzsanna, Iványi Dalma, Kajdacsi Judit, Károlyi Andrea, Kellet Annamária, Papp Krisztina, Seres Éva, Szakács Ildikó, Újhelyi Petra. SÜLI RÓBERT tanítványai. A tréner a bajnoki összecsapáson sokkal keményebb csatára számít. - Nem szabad túlünnepelni a Magyar Kupában aratott győzelmünket. Nagyon fontos meccs előtt állunk, nem szabad hibáznunk. Jó lenne megismételni a szerdán az első és harmadik negyedben bemutatott produkciónkat, akkor nem lehet gond a BSE ellen. Szerencsére mindenki egészséges, így a legerősebb összeállításban vehetjük fel a küzdelmet. Megyei III. osztály: Mikrofon Baktó—Károlyi DSE, Szeged, Felső Tisza-parti stadion edzópályája (salakos). Pázsit SE-Ruzsa, Szeged, Hunyadi téri egykori Dózsa-pálya. Nagymágocs-Szőreg II., Nagymágocs. Pitvaros-Ambrózfalva, Pitvaros. Földeák—Ferencszállás, Földeák. Ferrocolor-TápéSzentesi Kinizsi, Tápé. Kübekháza Mártély, Kiibekháza. Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik. Utánpótlás-bajnokságok: FC Szeged/Tisza Volán-Eger, Szeged, Felső Tisza-parti stadion edzőpályája (fű II.), U17, 13; U19, 15. Makó FC-Algyő SK, Makó, U16, 10; U19,12. Teremlabdarúgás Szabadidős vándorkupa, Szentes, városi sportcsarnok, 8. Soós Klímatechnika-kupa, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. Vízilabda Utánpótlás-bajnokság: Szegedi Vízipóló Suli-Szentesi VK, újszegedi sportuszoda, 10.30. Hétfő Futsal Férfiak, NB II: HBF-Lubicka-Temesvári Hús Domaszék, újszegedi sportcsarnok, 20. REFLEKTOR VSI-PROGRAMOK A szegedi műjégpályán ma 19.40-től 22 óráig jégdiszkót tartanak. A sportuszoda versenymedencéje vasárnap 9.30-tól 14 óráig nem használható, ugyanis 10.30-tól gyermek vízilabdatornát rendeznek. TISZA VOLÁN-SIKER A közelmúltban rendezett Gólya-kupa férfi kézilabdatorna eredményei: Gábor Dénes-Deák 30-30, Tisza Volán-Gábor Dénes 24-22, Deák-Ságvári 19-20, Tisza Volán-Deák 27-19, Ságvári-Gábor Dénes 26-20, Tisza Volán-Ságvári 23-17. Végeredmény: 1. Tisza Volán előkészítő (edző: Porobic Haris) 6, 2. Ságvári (Bárok István) 4, 3. Gábor Dénes (Porobic Haris) 1 (72-80), 4. Deák (Prőber Péter) 1 (68-77). Különdíjasok, legjobb kapus: Militár Ádám (Tisza Volán), gólkirály: Sándor Roland (Ságvári) 26 találattal. Az eseményt a Szeged Városi Sportigazgatóság és a Gábor Dénes gimnázium támogatta. CSOCSÓ TISZASZIGETEN Március 27-én (szombat) 18 órától csocsóbajnokságot rendeznek Tiszaszigeten. A szervezők kétfős csapatok jelentkezését várják a 14 év alatti, a 14-18 év közötti és a 18 év fölötti korcsoportokban. Nevezés és bővebb információ Ferenczi Ferencnél a következő telefonszámon: 06-30/275-5107. KSZSE-EREDMÉNYEK NB I/B-s női ifi kézilabdameccs: SZKKSE-KSZSE-XVII. Ker. SE 30-21 (15-12). Szeged: Labbancz - Horváth 1, Mayer 7, Keresztesi 2, Terbe 7, Pocsai 10, Hódi 2. Cs: Gémes 1, Andirkó, Miklós, Kormány, Androkovics, Csiszér. Edző: Pördi Péter. OSB: KSZSE-Miskolc 24-15 (15-7). KSZSE: Varga - Szilágyi, Mészáros 3, Bódi 7, Farkas, Nagy, Tátrai 1, Romfa 1, Pásztor 3, Arany, Szögi 9, Grandjean. Edző: Arany Zoltán. Gyermekbajnokság ('90-es korcsoport) döntője: KSZSE-Békéscsaba 14-14, KSZSE-FTC 20-20, a döntőbe jutásért: KSZSE-Angyalföld SI 14-17, a 3. helyért: KSZSE-Tatai SI 10-11. Végeredmény: I. Angyalföld, 2. FTC, 3. Tatai SI, 4. KSZSE (Dávid D., Szalma, Grandjean, Molnár, Szögi, Arany B., Palágyi, Deák, Dávid Zs., Arany V., Incze, Homoki, Hódi, Lakner, edző: Arany Zoltán), 5. Békéscsaba, 6. Gödöllő DSE. A torna gólkirálya: Szögi Tímea (KSZSE) 34 találattal. HAZAI ÉS ROMÁN SIKEREK A közelmúltban rendezte meg a Budapest Sportiroda a K & H Olimpiai Futónapok első állomását Debrecenben. A 3,9 kilométeres távot ezerkétszázán teljesítették, s a mezőnyben képviseltették magukat az athéni obmpiára készülő sportolók is. A férfiaknál román volt a dobogó, hiszen az első három helyen Maghian, Ionascu és Rigó végzett; míg a hölgyeknél a Debreceni SI sportolói voltak a leggyorsabbak: 1. Pásti, 2. Bakó, 3. Aradi. AMATŐRÖK KUPÁJA A megyei szabadidősportszövetség az ATSK Szegeddel együtt a Trióda-centrumban bonyolította le a megyei Amatőr-kupa asztaliteniszversenyét. Eredmények, férfiak, csapat: 1. Elektro Plusz (Vér Lajos, Szalai Béla), 2. Elektro-Fogó (Kelemen András, Molnár András), 3. TC Power (Péli László, Hoffer Szilvia). Vigaszág: 1. Pázsit SE (Arató Tamás, Szabó István). Vegyespáros: 1. Péb, Hoffer, 2. Sipos János, Siposné Borsos Ilona, 3. Szalai Béla, Kormányosné Pintér Ildikó. Sportműsor - péntektől hétfőig Szilánk Csongrád megyei bajnokság nők: Mindszent-Hódmezővásárhelyi KE, mindszenti sportcsarnok, 15. SZEDÖK-kupa utánpótlás kézilabdatorna, Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 8. Kosárlabda NB I A csoport, nők, rájátszás az 1-6. helyért: Szeviép-Szeged BSE, újszegedi sportcsarnok, 19. Labdarúgás NB l/B: FC Szeged-Szolnoki MÁV FC, Szeged, SZVSE-stadion, 15, Juhos. NB II, nők: Algyő SK-Pécsi MFC, Algyő, 13. NB III: Algyő SK-Szarvas, Algyő, 15. Megyei I. osztály: Makói Spartacus-Sándorfalva, Makó, MAK-pálya, 15. Szegedi VSE-Bordány, Szeged, Vasutas-stadion, 13. Előmérkőzést (13, illetve 11 órától) az ifjúsági csapatok játszanak, az utóbbi ifitalálkozónak a Felső Tisza-parti stadion ad otthont. Megyei II. osztály: Tömörkény-Szentmihály, Tömörkény. Újszegedi TC-USE-Tanárképző, Újszeged, Kertész utcai pálya. Szegvár-Szatymaz, Szegvár. Mindhárom találkozó 15 órakor kezdődik, előmérkőzést (13 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Baks—Forráskút, Baks. Zákányszék-Zsombó, Zákányszék. Balástya II-Pusztamérges, Balástya. IKVAlsóváros—Ópu szta szer, Szeged, Szabadság téri pálya. Sándorfalva IF—Röszke II., Sándorfalva. Csengele-Öttömös, Szeged, Hunyadi téri egykori Dózsa-pálya. MarosleleSzékkutas, Maroslele. Derekegyház-Eperjes, Derekegyház. Algyő SK II.—H. Astra FC, Algyő, 13(1). A külön jelzett mérkőzés kivételével valamennyi találkozó 15 órakor kezdődik. Utánpótlás-bajnokságok: Csongrád ISEHódmezővásárhelyi FC, Csongrád, U16,10; U19,12. Szabadidősport. A Pulzus Életmód Klub futása, újszegedi liget, 10 Tenisz Szervátültetettek versenye, újszegedi Gellért Szabadidőközpont, 9. Úszás Szervátültetettek versenye, újszegedi sportuszoda, 9. Vasárnap Asztalitenisz M+T-kupa amatőr asztalitenisz-verseny, Szeged, Móricz Terem, 10. Atlétika Szen/átültetettek versenye, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 9. Lékó Péter kikapott Felbontott szerződés Úton a láng OLUMPIA (MTI/DPA) A Szeviép a bajnokságban szombaton folytatja Megint a BSE ellen Kajdacsi pályára léphet az amerikaiak ellen Fotó: Miskolcri Róbert 3|jülil3UÁspO! fOLOJAG vs oi®s?öö?>n|63i jccuxaí?».