Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-07 / 156. szám
Rosszul hangzott el az „ingyenes ebéd" BALATONSZÁRSZÓ (MTI) „Rosszul hangzott el" az óvodások ingyenes ebédjével kapcsolatos bejelentés, de megtörtént a korrekció - mondta el a miniszterelnök szombaton az MTI-nek Balatonszárszón. Medgyessy Péter a szekszárdi híd pénteki avatásán azt mondta: szükség van arra is, hogy „minden család óvodás korú gyermeke térítésmentesen kapjon ebédet az óvodában". A bejelentést a szocialista frakció közleményben üdvözölte, majd később a szövegben szereplő „minden gyermek" kitételt „minden rászoruló gyermek" megfogalmazásra pontosította. „Nyelvbotlásnak" tulajdonítható a félreérté? - mondta a kormányfő. „A rászorultsági elv alapján fogjuk lehetővé tenni azt, hogy ingyenes óvodai étkezéshez lehessen juttatni ezeket a gyerekeket" - közölte a miniszterelnök. Koszorú a Soli Deo Gloria épületén A szárszói találkozó BALATONSZÁRSZÓ (MTI) A bal- és a jobboldali politikusok közötti párbeszédet hiányolta Medgyessy Péter Szárszón. „Emlékszem olyan szárszói találkozókra, amikor jelen volt Orbán Viktor és Deutsch Tamás is. Azóta ez megváltozott. Remélem, hogy előbb-utóbb megtaláljuk a fórumokat, ahol lehet egymással beszélgetni" - mondta. A Farkasházy Tivadar újságíró házában 11. alkalommal megrendezett találkozón mintegy 400 közéleti személyiség vett részt. A jobboldal prominensei nem jelentek meg az eszmecserén. Szombaton vitafórumot rendeztek, amelyen Göncz Árpád, Fejtő Ferenc író, Mérai Tibor író, Kosáry Domokos, az Akadémia volt elnöke, Jancsö Miklós filmrendező és Faludy György költő arra kereste a választ, kié a múlt, és szabad-e hagyni, hogy bárki kisajátítsa annak egy-egy darabját. Farkasházy Tivadar telefonon bevonta a beszélgetésbe a Párizsban tartózkodó Habsburg Ottót is. A résztvevők koszorút helyeztek el a szomszédos Soli Deo Glória épületén, az 1943-as szárszói találkozó emléktáblájánál. HETFO, 2003. JULIUS 7. Emlékezés az elhurcolt zsidókra Egyetemes szégyen RÖVIDEN POLITIKAI OKBÓL A II. világháború után politikai okból a Szovjetunióba hurcoltakra emlékeztek Nyíregyházán. Ötven éve érkezett haza az életben maradtak első csoportja. A koncepciós perek során 35 ezer embert ítéltek el, és vittek szovjet kényszermunka-táborokba. KÁDÁR-ÉVFORDULÓ A szocializmusban jobb volt a többségnek - jelentette ki Thürmer Gyula a Kádár János halálának 14. évfordulója alkalmából a Nemzeti Sírkertben rendezett munkáspárti megemlékezésen szombaton. Kádár János idején esélyegyenlőség volt, „ma van esélyegyenlőségi miniszter, csak éppen esélyegyenlőség nincs" közölte a Munkáspárt elnöke. FELGYÚJTOTTA MAGÁT Felgyújtotta magát egy nő vasárnap Budapesten; súlyos sérülésébe a helyszínen belehalt. A VIII. kerület egyik bérházában, a közös mellékhelyiségben önthette magára a folyadékot a nő. KÉZIGRÁNÁT ROBBANT Kézigránát robbant egy alsószentmártoni (Baranya megye) kertben. Személyi sérülés nem történt. Csak az egyik robbant fel, a másikat a tűzszerészek hatástalanították. BUDAPEST, PÉCS, SZOMBATHELY (MTI) A második világháború során elhurcolt magyar és európai zsidókra emlékeztek Budapesten; Szombathelyen és Pécsett a holokauszt helyi áldozatai előtt tisztelegtek vasárnap. A magyarországi zsidó közösség hagyományosan július első vasárnapján, a zsidó mártírok emlékműve 1990-es avatásának napján emlékezik az 59 évvel ezelőtt történtekre. 1944. május 15. és július 7. között 437 ezer magyar zsidót deportáltak Auschwitzba, Buchenwaldba, Dachauba, Mauthausenbe, Günskirchenbe és Ravensbrückbe - áll a Magyar Nagylexikonban. A fővárosi megemlékezésen a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv arról beszélt, hogy a holokauszt „az ember és az emberiség egyetemes tette és szégyene volt", amely nem volt az isteni akarat része. „Erre gondolok többször, hiszen nap nap után halljuk, látjuk a feltámadó randalírozók üvöltését. Istentől távol esik ez az ütemes kiáltozás, hangozzék el bárhol" - közölte. Orbán Viktor: Gazdasági válságba sodródhatunk Vetőmag és aratás Gazdasági válságba sodródhat Magyarország a kormány politikája miatt - mondta Orbán Viktor vasárnap Sarkadon. SARKAD (MTI) „Határozatlanság, döntésképtelenség, a Széchenyi-terv megfojtása, a magyar vállalkozók helyett a külföldiek támogatása, ide jutott az ország egy év alatt. És most attól kell tartanunk, hogy egy mélyebb, a mainál is mélyebb gazdasági válságba sodródhatunk" - közölte a Fidesz elnöke egy 26 lakásos fecskeház átadását megelőző ünnepségen. A volt miniszterelnök az előző ciklus kormányzati filozófiáját a magyarok boldogulásának elősegítésében határozta meg. „Mi mindig azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy a magyar embereket, a magyar vállalkozókat, a magyar gondolatokat és építkezéseket mindenhol, ahol csak lehet, támogassuk, segítsük" - jelentette ki. Orbán Viktor hozzátette: építkezés nélkül, Széchenyi-terv nélkül „nem megy". „Aki úgy akar takarékoskodni, hogy vetés idején a vetőmagot spórolja meg, az bajban lesz az aratásnál" - tette hozzá. • Nem a politikusok, hanem a közemberek párbeszédére és öszszefogására van szükség ma Magyarországon - mondta Orbán Viktor. „Ma nem az a feladat, hogy a politikusok beszélgessenek egymással, hanem az, hogy az emberek értsenek szót" - közölte a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Medgyessy Péter balatonszárszói nyilatkozatára reagálva. Nyakig földbe ásva tiltakozik a jogvédő A kolumbiai kormány ellen tiltakozó, nyakig földbe temetett Maria Gabriela Ruiz asszonyt etetik Cali városában. A 66 éves jogvédő azért tiltakozik, mivel 150, korábban kitelepített lakosnak a kormány nem nyújtott támogatást, hogy biztonságos lakhelyre költözzön. MTI Telefotó/EPA/Carlos Duran Araujo Az Ezer Székely Leány Napján adták elő az István, a király rockoperát * Csíksomlyón 350 ezren voltak A csecsen öngyilkos nők egy Moszkva melletti repülőtéren robbantottak Megelőzték a nagyobb vérfürdőt Több százezer néző előtt mutatták be szombaton este a romániai Csíksomlyón az István, a király című rockoperát. Az ősbemutató után húsz évvel első ízben láthatta élőben az erdélyi közönség Szörényi Levente és Bródy János alkotását. CSÍKSZEREDA (MTI) A székelyföldi rendezvény védnöke Mád! Ferenc köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma volt. Az ünnepség megnyitóján Mádl Dalma asszony a hagyományok megőrzésének szükségességéről szólt. Az István, a király rockoperáról elmondta: egy korszak, egy generáció zenéje, ugyanakkor az útválasztásról, az egész magyarság jövőjét meghatározó döntésről szól. Az eredeti szereposztásból a Koppányt megszemélyesítő Vikidál Gyula, és az öreg regös szerepében éneklő szövegkönyvíró, Bródy János lépett színre Csíksomlyón. Az Istvánt alakító Varga Miklósnak a királydombi bemutatón csak a hangja szólt. Az erdélyi bemutató rendezője és koreográfusa Nóvák Ferenc, a húsz évvel ezelőtti előadás koreográfusa volt. Sarolt szerepét Kováts Kriszta játszotta. Az előadás táncjeleneteit a Honvéd táncszínház, valamint a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes és a csíkszeredai Hargita Nemzeti A jóval az előadás kezdete előtt, még napvilágnál készült csíksomlyói felvételen érzékelhető a tömeg nagysága. Az István, a király előadása megmozgatta az erdélyieket. MTI Telefotó Székely Népi Együttes táncművészeiből verbuvált csapat mutatta be. A darabot a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúk színhelyén, a két Somlyó hegye közötti nyeregben emelt Hármashalom oltárszínpadon vitték színre. A becslések szerint mintegy 350 ezer néző nem csak a környékről, de Erdély valamennyi magyarlakta területéről érkezett Csíksomlyóra, és nagyon sok magyarországi gépkocsit lehetett látni a környéken. A belépés ingyenes volt, az előadás mintegy 30 millió forintot kitevő költségeit támogatók fedezték. A szerzők - Szörényi Levente és Bródy János - a rockopera két évtizede tartó töretlen népszerűségét mondanivalója időszerűségével magyarázzák. Az előadás az Ezer Székely Leány Napja egész napos rendezvénysorozatát zárta. A találkozót 1931 -ben kezdeményezte Domokos Pál Péter a néptánc, a népzene és a népviselet megőrzése, továbbadása és népszerűsítése céljából. Ezt is betiltották. 1990-ben indult újra a találkozók szervezése. Vasárnap tizenhatra - más hírek szerint tizenhétre, majd húszra - emelkedett a szombat délutáni tusinói öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma. TUSINÓ (MTI) Az orosz fővárosban egy rockfesztivál bejáratánál robbantotta fel az övére erősített bombákat két terrorista. Egyikük egy 20 éves csecsen lány volt. A két detonáció mintegy 15 perces késéssel követte egymást, miután a gyanúsan viselkedő nőket feltartóztatták a biztonsági emberek. A merénylet helyszínén 14 fiatal - köztük egy gyermek - vesztette életét, ketten kórházba szállítás után haltak meg. A kórházakban 47 embert ápolnak. Az áldozatok száma emelkedhet, egy felismerhetetlenségig összeégett 25 év körüli lány életéért még küzdenek az orvosok. A korábbi hírekkel ellentétben mindkét terrorista nő meghalt a merénylet következtében, szemtanúk elbeszélése szerint az egy kilogramm TNT erejének megfelelő bombák szinte cafatokra tépték őket. SzakérAz egyik merénylet utáni tragikus pillanatok. MTI Telefotó/EPA tők szerint felbecsülhetetlen, hogy mekkora vérfürdő lett volna, ha a kamikázéknak sikerül bejutniuk a Rrilja (szárnyak) rockfesztiválra, ahol 40-50 ezer ember fordult meg a nap folyamán. Az Aszlan Maszhadov vezette csecsen szakadár vezetés cáfolja, hogy köze lenne a terrorcselekményhez, és Moszkva csecsenföldi politikáját okolja a történtekért. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI IÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztóségvezető: ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www dclmagyar.hu • E mail: szerkesztőségét delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1 -3. TEL/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./íax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. UL/fax: «2/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel : 63/401-024 Ttl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai TfeUfax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel. 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • TErjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dlj egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarországl, 1130 Ft {Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 jDélvilágl • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.