Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-20 / 92. szám

I 18 •SPORT" SZOMBAT, 2002. ÁPRILIS 20. REFLEKTOR NB I-ES FORDULÓ Az élvonalbeli labdarúgó-bajnok­ság mai, 31. fordulójának műso­ra: Vasas-Ferencváros, 16.30 (ml); Győr-Haladás, 17; Debre­cen-Újpest, 18.30 (m2); Kis­pest-Sopron, 19; Zalaegerszeg­Videoton, 19; MTK-Dunaferr, 19. FOCIUTÁNPÓTLÁS Az FC Szeged-Tisza Volán Foci­suli két korosztálya, az U15 és az U19 vasárnap 10 órakor, illetve 12 órakor a Felső Tisza-parti sta­dion edzőpályáján a Kiskunfél­egyháza együttesével mérkőzik. ERŐS HÖLGYEK SIKERE Mosonmagyaróváron rendezték meg az erőemelő magyar bajnok­ságot. Szegedről két hölgy indult ezen a versenyen, mindketten az Erőtér SE sportolói, Horváth Zoltán tanítványai. Szabóné Nagy Bernadett a 48 kilogram­mosok kategóriájában 200 kilós összteljesítménnyel (75 kg gug­golás, 45 kg fekvenyomás és 80 kg felhúzás) a dobogó második fokára állhatott fel. Sztolyka Ibo­lya a 60 kilogrammosok között 245 kilót emelt meg (77,5 - 57,5 - 110 kg), és így az ötödik helyen végzett. BOSZORKÁNY-TOBORZÓ A Szegedi Boszorkányok FC női labdarúgócsapata toborzót hirdet a sportág iránt érdeklődő lányok­nak, asszonyoknak. Jelentkezni hétfőn és csütörtökön 17.30-tól 19.30-ig az újszegedi Kisstadion­ban lehet Molnár Ferencnél. Fel­szerelést mindenki vigyen magá­val. VÍVÓEREDMÉNYEK Országos minősítő és nemzetkö­zi újonc tőrversenyt rendeztek a közelmúltban Gyulán. A Csong­rád megyei fiatalok közül két szegedi (egy korosztállyal fiata­labbak voltak, még csak jövőre lesznek újoncok) és egy vásárhe­lyi került a döntőbe. Végered­mény: 1. Benke Balázs (GEAC), 2. Széki Bence (MTK), 3. Sinkó Fábián (BVSC), 4. Borza Gyula (Gyula], 5. Horváth Marcell (MTK), 6. Paluch Róbert (Szege­di Postás, edző: Drevenka Péter), 7. Pelley Balázs (Gyula), 8. Oláh János (Vásárhelyi Csomorkány, edző: Magyary Ágnes) és Szalma Bence (Szegedi Postás, edző: Dre­venka Péter). ATLÉTIKAI EDZÉSEK A Szegedi VSE legfiatalabb kor­osztállyal foglalkozó atlétikai csoportja várja a sportág iránt ér­deklődők (1988-tól az 1992-es születésűekig) jelentkezését. A Felső Tisza-parti stadionban tar­tott foglalkozásokon a rövid- és középtávfutás, valamint a távol­ugrás játssza a főszerepet. Az edzések időpontjai, kedd, csütör­tök és péntek: 14-től 15.30-ig, 15.45-től 17.15-ig, 17.30-tól 19 óráig. Bővebb információ Meny­hárt Zoltán edzőtől kérhető a 06-70/2127-990-es telefonszá­mon. KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA Április 22-én (hétfő), 9 órától rendezi meg a Csongrád Megyei Diáksportszövetség, a Csongrád Megyei Kézilabda-szövetség és a Szeged Városi Sportigazgatóság az Etelka sori munkacsarnokban a IV korcsoportos fiúk kézilabda diákolimpiájának Csongrád me­gyei döntőjét. Az első három he­lyezett éremdíjazásban részesül. BELVÁROSI RÁJÁTSZÁS Megkezdődött a szegedi Belváro­si "tekeklubban az amatőr városi csapatbajnokság. Az első forduló végeredménye: 1. Yamaha Motor 2296, 2. Pick 2236, 3. Euroteke I. 2225, 4. Benitel 2071 fával. A pontverseny állása: 1. Yamaha 10, 2. Pick 10, 3. Euroteke I. 5, 4. Benitel 5 ponttal. A legjobb do­bók: 1. Balázs István (Yamaha) 408, 2. Török Attila (Euroteke I.) 407, 3. Szabó István (Benitel) 398, 4. Gyuris Gábor (Benitel) 397 fával. Ma, 17 órakor az újszegedi sportcsarnokban: Pick-Cegléd Buday: sikeres műtét Budayt legközelebb már csak az új bajnokságban láthatják a drukkerek. Fotó: Gyenes Kálmán KÉZILABDA Ha a mai Pick Szeged-Cegléd bajnoki kézilabda-mérkőzésen nem is lehet ott a csütörtökön délután sikeresen megműtött Buday Dániel még nézőként sem, de egészen biztosan ott lesz a lelátón az Orosháza elleni ösz­szecsapáson. A Pick Szeged és a válogatott irányítóján dr. Veres Róbert Bu­dapesten, az Amerikai úti idegse­bészeten porckorongműtétet hajtott végre. Mint a kezelőorvos elmondta, jól sikerült a beavat­kozás. Hogy ez így igaz, azt a sé­rült játékos is megerősítette teg­napi telefon-beszélgetésünkkor: - Az operáció utáni első éjsza­kám nyugodtan telt el. Pénteken reggel jól ébredtem, s jobban is vagyok. Olyan modern eszkö­zökkel történt a beavatkozás, hogy nagyon kevés sérülést okoz­tak az izmokban. A doktor úr azt mondta, hogy már óvatosan mo­zoghatok is, s ami engem külö­nösen megnyugtatott, ha nem lesz különösebb komplikáció, akkor a hét végét már otthon tölthetem. Két-három hétig tart a pihenő, majd Szegeden elkez­dődnek a rehabilitációs foglalko­zások. Sajnos, ez a bajnokság és egy darabig a válogatottság is rá­megy a gyógyulásra, de most úgy érzem, hogy júliustól a többiek­kel együtt kezdhetem az alapo­zást. Ha szombaton nem is lehe­tek ott a lelátón, de szeretnék már az Orosháza elleni hazai összecsapáson a nézőtéren szur­kolni a srácoknak. • Ma, 17 órakor az 1-6. helyért folyó rájátszás második körének kapcsán a Ceglédet fogadja az új­szegedi sportcsarnokban a Pick Szeged. Ha nem is tekinthetjük előre lefutott találkozónak a ma­it, de a bajnokság legnagyobb meglepetése lenne, ha nem Dra­gan Djukics edző csapata nyerné a mérkőzést. A szurkolók jó játé­kot szeretnének látni. • Az április 24-én és 25-én Sze­geden rendezendő Magyaror­szág-Jugoszlávia férfi válogatott tesztmérkőzésre Skaliczki László szövetségi kapitány kijelölte a keretét, amelyből hiányzik Nagy László és a Fotex KCV kézilabdá­sai: Szathmári, Szente, Bartók, Bendó, Bene, Berta, Décsi, Kat­zirz, Laluska, Lendvay, Mezei, Mocsai, Mohácsi, Rosta I., Rosta M. Az ellenfél csapatában Zorán Zsivkocsics kapitány pedig szá­mít a Pick Szegedben játszó Ma­ncsra. S.J. Vasárnap, 18 órakor: Liss-HNKC-Cornexi-Alcoa Bátrabb támadójátékkal A Liss-HNKC NB l-es női ké­zilabdacsapata vasárnap, 18 órakor ismét hazai környezet­ben, a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára. Az ellenfél a székesfehérvári Cornexi-Alcoa lesz. Az élvonal újonca, Liss-HNKC eddig három vereséget szenve­dett a rájátszásban, legutóbb ép­pen a Hódtóiban kapott ki 22-2l-re - drámai körülmények között - a DVSC-Valdortól. A va­sárnapi ellenfél, a Cornexi vi­szont bravúros döntetlent ért el (28-28) a Dunaferr otthonában. Ráadásul a fehérváriak a jövőben tovább erősödnek, a hírek szerint hozzájuk tart a Fradi egykori ka­pusa, Farkas Andrea (Metz) és Si­ti Beáta likast) is. Már most sem lesz könnyű dolga Vöröséknek. Ráadásul Kocsis Ágnes csak csü­törtökön csatlakozott a kerethez, mert a hét első felében a Kovács Péter dirigálta juniorválogatottal dolgozott. - Szerdáig egyéni feladatokat végeztek a lányok - mondta Far­kas József vezetőedző -, azután koncentrálhattunk a csapat­munkára. A védekezésnél külö­nösen figyelnünk kell Németh Helga betöréseire és cseleire, va­lamint Tóth átlövéseire, aki a fel­hők közül tüzel. Igyekszünk megakadályozni, hogy tiszta helyzetbe kerüljön, nyugodtan felugorhasson. Ok a legveszélye­sebbek a Fehérvárból, de megem­líthetném még Kenyerest, Kul­csárt - ellenünk is bizonyította már a klasszisát a beálló - és Vt­rincsiket is. Elképzelhető, hogy Németh Helgát valaki „kísérni" fogja. A Liss-HNKC-nak lenne tör­lesztenivalója a Cornexi-Alcoá­val szemben. Az NB l-es debütá­láskor Vásárhelyen 26-2 l-re nyertek a vendégek, míg a Fejér megyei derbi szinte kiütéssel (33-20) végződött. A szorosabb eredményhez bátrabb támadójá­ték szükséges. - A Debrecen ellen Barna és Kocsis is egy kicsit gyámoltalan­nak bizonyult az akciók során, őket feltétlenül ösztönözni fo­gom vakmerőbb, erőszakosabb játékra. A helyzetkihasználásun­kon is muszáj javítanunk. Esély? Mindkét gárdának ötven-ötven­százalék sansza van a sikerre. IMRE PÉTER Diákolimpia és Móra-kupa MUNKATÁRSUNKTÓL A VI. korcsoportos fiú kézilabda diákolimpia országos döntőjében (melynek Békés adott otthont) a szegedi Gábor Dénes Gimnázi­um és Műszaki Szakközépiskola csapata a 6. helyen végzett. Az eredmény értékét növeli, hogy a finalista sulik közül a Gábor Dé­nes volt az egyetlen, amely nem sporttagozatos. Végeredmény: 1. Dunaújváro­si Kohász Szakközépiskola, 2. Veszprémi Vegyész Szakközépis­kola, 3. Kiss István Szakközépis­kola, Békés, 4. Győr, 5. Kerék ut­cai Gimnázium, Budapest, 6. Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, Sze­ged (Kovács Róbert, Völent Péter, Balázs Gábor, Barta Dávid, Szat­mári László, Savanya Zsolt, We­res Ákos, Krasznai Gábor, Harsá­nyi András, ifj- Buday Ferenc, Berta Krisztián, Berta Tibor, test­nevelő: Savanya Ferenc), 7. Zrí­nyi Miklós Gimnázium, Nyír­egyháza, 8. Arany János Gimná­zium, Nyíregyháza. XV Móra-kupa női kézilabda­torna, Mórahalom. Eredmények: Mórahalom-Ásotthalom 6-12, Zákányszék-Domaszék 13-7, Balástya-Mórahalom 12-14, Ásotthalom-Domaszék 11-10, Zákányszék-Balástya 27-12, Mórahalom-Domaszék 11-6, Balástya-Domaszék 6-10, Mó­rahalom-Zákányszék 8-8, Ba­lástya-Ásotthalom 5-10, Ásott­halom-Zákányszék 11-15. Végeredmény: 1. Zákányszék 7, 2. Ásotthalom 6, 3. Móraha­lom 5, 4. Domaszék 2, 5. Balás­tya 0 ponttal. Különdíjasok, leg­jobb kapus: Méreg Tímea (Móra-, halom), gólkirálynő: Tanács Olga 21 találattal, legtechnikásabb já­tékos: Makra Enikő (utóbbi kettő Zákányszék). Sopronba utazik a Naturtex-Szedeák •h wm^ >s H M .nK+áHv * J w / ^^ gf, r'yl -•"-< f f KJr ^ • ÉMMi KOSARLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Megkezdődik a hajrá a férfi ko­sárlabda NB I A csoportért zajló rájátszásban. A Naturtex-Szede­ák együttese holnap délután öt órakor a Soproni MAFC ottho­nában lép pályára. Az újszegedi sportcsarnokban Deák Attiláék 109-78-ra nyertek. Az eredmény ellenére nem volt sétagalopp a mérkőzés, hiszen a SMAFC húsz percen keresztül megnehezítette a Naturtex dolgát. A tegnapi dél­előtti tréningen a vezetőedző­nek, Bonifert Domonkosnak is be kellett állnia az egymás közöt­ti játékba. Hogy miért? - Pávhcz Gábor bokája hetek óta rakoncátlankodik, rá a mos­tani meccsen sem számíthatok. Kukla Zsolt a csütörtöki edzésen akkorát esett, hogy majdnem be­szakadt a parketta, nagy valószí­nűséggel ő sem lesz a keretben. A többiek szerencsére rendben vannak, számíthatok rájuk. Fon­tos meccs előtt állunk, hiszen egy esetleges győzelemmel nagy lépést tennénk a negyedik hely megszerzéséért. A SMAFC ott­hon eddig mindenkit megszo­rongatott, a kistermükben nem adják meg könnyen magukat. Főként centerposzton erősek, a magas embereiket kellene kikap­csolni. Bízom benne, hogy a fiúk átérzik a meccs fontosságát és megszerezzük a hőn áhított győ­zelmet. 1. ZTE 9 2 960- 819 0,909 2. Nyíregyháza 8 3 941- 893 0,864 3. Soproni Ászok 8 3 847- 772 0,864 4. Naturtex 7 4 946- 899 0,818 5. Kecskemét 5 6 901- 899 0,727 6. PVSK 3 8 810- 923 0,636 7. MAFC 3 8 940- 989 0,636 8. SMAFC 1 10 865-1016 0,545 • MAFC-DIANA-NATURTEX-SZEDEÁK 96-76 (26-13,27-20,25-25,18-23) NB IA csoportos juniormérkó'zés, elődön­tő visszavágó, Budapest. Naturtex: Simándy (13/3), Molnár M. (12/9), Molnár A. (19/9), Tigyi (10), Ta­nács (21/9). Cserék: Jakab (-), Kecskés (-). Edző: Balogh Zoltán. A szegediek nem bírtak a hihe­tetlen játékvezetői nyomással, így nem jutottak be a döntőbe. Újra otthon játszanak a Csongrád megyeiek LABDARUGAS A labdarúgó NB II Szabolcs-Ga­bona csoportjában mindkét Csongrád megyei csapat vasár­nap délután 5 órakor otthoná­ban lép pályára: a Makó FC a Kazincbarcikát, az FC Szeged pedig a Demecsert fogadja. Bármennyire is szeretnék, nem akar összejönni a győzelem a Makó csapatának. A zöld-sárgák a legutóbbi négy fordulóban mindössze két döntetlenre vol­tak képesek. - Az istenért sem akarnak si­mulni a ráncok az arcomon ­mondta egy sóhajtás közepette az ötödik helyre visszacsúszott ;árda trénere, Kolozsvári János. ­'sszel tizenkét ponttal jöttünk ki az előbb említett négymeccses sorozatból, most viszont... A leg­nagyobb baj, hogy elbizonytala­nodtak a játékosok, látom raj­tuk, magukban sem hisznek; még azt sem merik megcsinálni, amire egyébként képesek lenné­nek. Mint egy falat kenyér, úgy kellene egy görcsoldó győzelem. Az összes meccsünkön esélyünk volt a három pont megszerzésé­re, de mindig hiányzott az a pici plusz. Az előjelek most sem ked­vezőek: Ferenczynek eltört a láb­középcsontja, Szegedinek és Gyenesnek a bokája fáj, Mádi­nak meghúzódott a combfeszítő izma, míg a hét elején Dálnaki lázas beteg volt. így kezdünk: Ko­vács K. - Görög, Dálnaki, Ma­gyar, Kis K. - Bagi, Kondacs, Brakszatórisz, Krucsó - Mádi, Varga. Nem haragudnának az FC Sze­ged játékosai, vezetői, szimpati­zánsai, ha most azonnal befeje­zettnek nyilvánítanák a bajnok­ságot. A jelenlegi 10. helyezésük ugyanis még éppen bentmara­dást ér. - Az első helyezett látogat hoz­zánk, egyértelműen a Demecser a találkozó favoritja - értékelt re­álisan a kék-fehér-feketék edző­je, Szalai István. - Amilyen hely­zetben vagyunk, nem szabad azt nézni, hogy ki az ellenfél. Amennyiben egészséges önbiza­lommal, motiváltan lépünk pá­lyára, annak ellenére lehet keres­ni valónk, hogy Krausz és Csúri sárga lapok, míg Dóra porcgya­nús sérülés miatt nem szerepel­het. Jó hír viszont, hogy ismét já­tékra jelentkezett Babos Áron. A következő összeállításban fogad­juk az éllovast: Balázsy v. Dobó ­Babos Á., Mórocz, Gelmann ­Kulacsik, Rácz, Mile, Puskás, Fá­bián - Kurucsai, Bány. A további párosítás: Baktaló­rántháza-Bőcs, Gyula-Máté­szalka, Nyírbátor-Tiszaújváros, Karcag-Orosháza. Szabadnapos: Jászberény. SZ. L. Ketten hazai pályán Két megyei csapatunk játszik hazai pályán a labdarúgó NB III-ban. Az Algyő szombaton, 17 órakor a Kalocsát, a MÉH-Szentes pedig vasárnap, 17 órakor a Békést fogadja. MUNKATÁRSUNKTÓL A MÉH-Szentes jó passzban van, és a tréner, Verebélyi József sze­retné, ha ez a széria kitartana jó pár hétig. - Egy a lényeg, legyen bárki is az ellenfél: nyerjünk! ­mondta az edző. - A kalocsai si­ker megnyugtatta a fiúkat, és most már ők is tudják, hogy a bajnoki címhez vezető úton nem szabad hibázni. Tóth Csaba le­töltötte az egy meccsre szóló el­tiltását, viszont most Ludasi pi­hen a sárga lapok miatt. Juhost megműtötték, mivel az egyik fü­lére szinte teljesen elvesztette a hallását. A várható kezdő tizen­egy: Vratnjan - Törtei, Erdei, Ma­jor, Fajkusz - Ketepeczky, Tóth Cs., Koncz, Pálfi - Török, Nana. Az Algyőhöz éppen az a Kalo­csa látogat, amelynek az ottho­nában a szentesiek legutóbb 4-1 -re nyertek. - Két fordulóban voltunk szabadnaposak, így kí­váncsian várom, vajon hogyan folytatjuk a három győzelemből és egy döntetlenből álló soroza­tunkat - nyilatkozta Takács Zol­tán, az Algyő trénere. - A műtött Brinszkyre, Terhesre, akinek be­repedt a szárkapocscsontja, és a háromsárgás Konczra nem szá­míthatok. Erhardt sem százszá­zalékos, míg Rau az egymás kö­zötti játékban kapott egyet a bo­kájára. Bármilyenek is a körül­ményeink, győzelmet várok. A további párosítás: Kondo­ros-Jamina, Örkény-Rákóczifal­va, Izsák-HFC, szabadnapos: Kiskőrös, Gyomaendrőd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom