Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-11 / 35. szám

A Dél sportja DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG SPORTMELLÉKLETE • SZERKESZTI: SÜLI JÓZSEF Turmix Vitray Tamás és Gyulai István. Legendák. Miközben egyikük mérvadó közéleti személyiséggé vált, másikuk a legnagyobb súlyú egyéni sportág, az atlétika második emberévé nőtte ki magát, iga­zából számunkra megmaradtak sportriportereknek. Alig telt el két nap a máris káprázatos téli olimpiából, Vitray és Gyulai bebizonyí­totta: rajtuk nem jog az idő vasfoga. Továbbra is hihetetlenül felké­szültek, nagy tudásúak, egyszóval fantasztikusak. Több évtized után újra kiderült: Vitraynál beszédesebben senki sem tud hallgatni, Gyulainál pontosabban senki sem tudja meghatározni a kűrruhák lilaságának különböző árnyalatát. Az olimpiát élvezet nézni, kette­jüket élvezet hallgatni. És Vitray és Gyulai mellett még Knézyis sok­kal elviselhetőbb. • Tanulságos vereséget szenvedett péntek este Dunaújvárosban a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Igen, tanulságosat. Több okból használom ezt a kifejezést. Először is azért, mert az egygólos kudar­cot a bajnoki rájátszás során lesz lehetőség feledtetni. Másrészt: negyvennyolc órával a történtek után sokkal könnyebb higgadtan visszapillantani a látottakra. A látványosan lejtő hazai pálya egyfe­lől tökéletes magyarázatként szolgálhat Djukicsék vereségére. Azon­ban engedtessék megjegyeznem: a hazai pályák általában lejtenek, és ezt a kézihbdások pontosan tudják. Viszont az a Pick, amely az előző bajnokságban még simán kikapott két legnagyobb riválisa otthonában, addig most alaposan megszorongatta őket. Ami több mint biztató. És ha még reálisabbak vagyunk, azt is hozzátehetjük: amennyiben a második félidő talán legjobbja, a rendkívül tehetsé­ges Laluska nem egész két perccel a befejezés előtt bedobja az ajtó­ablak ziccert, akkor fújhatnak akárhogy a veszprémi sípmesterek, más eredmény születik. Úgyhogy maradjunk annyiban, a Pick jó úton halad a még fényesebb jövő felé, pénteken pedig tanulságos veresé­get szenvedett. • A vasárnap pazar szórakozást nyújtott a sportrajongó tévénézők számára. Ha valaki úgy gondolta, akár éjféltől éjfélig élvezhette a kí­nálatot. Kezdődött a téli olimpiával. Nem sokkal 0 óra után láthat­tuk, hogy a vüágcsúcs is kevés volt az amerikai kedvencnek a gyors­korcsolya aranyérméhez. (Mellesleg az ezüstérmes Parra 15 másod­percet javított egyéni legjobbján!) Aztán az első meglepetés, hoki­ban Németország-Szlovákia 3-0 (az egyik német védő fejjel vető­dött bele a száguldó korongba, több foga, és jó néhány deci vére bán­ta, de nyertek!). Korcsolyában a párosok kezdtek, no meg mint már említettem, Gyulai. Délelőtt egy pazar vízilabda-rangadó (BVSC-Hon­véd 12-12, az előző nap megint kiállított Gerendás büszke lehet és büszke is fiatal tanítványaira), és az olimpiai összefoglalók. A dél­után magyar sikerrel indult, női kézilabda BL-meccsen FTC-Viborg 29-23 (a magyar hölgyek mestere ismét igazolta: manapság ember­számba veszik az edzők a tanítványaikat...), aztán beszállt a Sportl, és jött az olasz foci. Estére pedig csúcsosodott a program: akadt idő, hogy egyszerre kapcsolgathattuk a Roma-füventus csúcsderbit, az ötkarikás szuperszámot, a férfi lesiklást, no meg a városi kosárcsa­tát, a Szedeák-Kaposvár rangadót. Röviden: nagyszerű kikapcsolódást jelentett a sportvasámap. Igaz, erről még a feleségemmel nem egyeztettem... SZETEY ANDRÁS Remeidő juniorok GYORSKORCSOLYA MUNKATÁRSUNKTÓL Szombaton és vasárnap Szegeden, a műjégpályán vendégeskedtek a vidék legjobb rövid pályás gyors­korcsolyázói. A Budapesten kívüli területek bajnokságán a Szegedi KE­ból tizenöten álltak rajthoz, nagy­szerű eredményeket produkálva. Egyéniben a junior F korcsoportú lá­nyoknál Sasvári Annabella az első helyen végzett, míg további három szegedi ezüst- és három bronzér­met szerzett. A váltókban újabb medálokkal gyarapodott a szegedi kollekció, hiszen a hú vegyes csapat elsó, a D-E-F korosztályú lány- és az A-B-C korcsoportú húegyüttes egyaránt második lett. A Tisza-partiak eredményei, juniorok, F korcsoport, lányok: 1. Sasvári Annabella, 2. Csala Nikolett, ...4. Sasvári Tamara. E kcs., lányok: ...3. Gonda Lujza. Fiúk: ...2. Dobay Péter Gábor, 3. Oláh Bence, 4. Bozóki Ben­jámin, ...7. Tranger Milán, 8 Fehér Zoltán. Dkcs., lányok: ...2. Szalóky Dzsenlfer, ...6. Kalapács Anett. C kcs., fiúk: ...6. Tranger Zsolt. B kcs., lányok: ...8. Nemes Katalin. Fiúk: ...3. Molnár Eiserie Gábor, ...9. Tutrai Tamás. Váltó, junior D-E-F kcs., lányok: ...2. Szeged I. (Szalóky, Kalapács, Gonda), ...4. Szeged II. (Sasvári A., Csala, Sasvári T.). Fiúk, vegyes: 1. Szeged I. (Tranger, Knoch Viktor, Szendi Gábor), ...4. Szeged II. (Dobay, Oláh, Bozóki). Junior A-B-C kcs., fiúk: ...2. Darázs, Kovács, Molnár E., Moravcsik). Edző: Báboslk Ottílla. Tűzijátékkal kezdődött a XIX. téli olimpia Belmondo aranyalakítása Sokan indultak a 30 km-es szabadstílusú sífutóversenyben. Fotó: MTPEPA/AFPMenahem Kahana A vidék legjobbjai vendégeskedtek Szegeden. Fotó: Schmidt Andrea Salt Laké Cityben magyar idő sze­rint szombaton hajnalban elkez­dődött a XIX. téli olimpia - adta hírül az MTI. A tizenhat napig tartó versenyeket George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke nyi­totta meg és az ünnepség tűzijá­tékkal kezdődött. A lángot, ez is szokatlan volt, az 1980-as Laké Placid-i játékokon győztes ameri­kai jégkorong-válogatott tagjai gyújtották meg. Az első bajnok az olasz Stefania Belmondo lett, aki 10 év után nyert ismét; 1992-ben, Albert ­ville-ben 30 km-en volt győztes. A 15 km-es, tömegrajtos szabad­stílusú sífutásban a szám 1999­es világbajnoka mögött az orosz Larissza Lazutyina végzett a má­sodik helyen, a bronzérmes a cseh Katerina Neumannova lett. - Nagyon boldog vagyok! - lel­kendezett Belmondo. - Szinte hi­hetetlen, hogy tíz év után ismét si­került nyernem. Amikor a tizen­egyedik kilométernél eltört az egyik botom, üvöltöttem dühöm­ben, azt hittem, számomra befe­jeződött a verseny. Aztán kaptam egyet, de az nem volt megfelelő méretű, így hétszáz méteren ke­resztül kézzel löktem magam elő­re. Ekkor az edzőm végre adott egy jót, amivel rendesen tudtam haladni. Egyszer csak éreztem, hogy Lazutyina gyorsít, és amikor hátranéztem, tudtam, hogy ket­tőnk között dől el az elsőség. Nem akartam második lenni... A férfiak 30 km-es tömegrajtos szabadstílusú sífutásában fölé­nyes, rajt-cél győzelmet aratott a német származású, de már spa­nyol színekben induló fohann Mühlegg. Az olimpia első férfi bajnokának sikere egy percig sem forgott veszélyben. Az ezüstérmet nagy csatában az osztrák Christi­an Hoffmann szerezte meg, „hon­fitársa", Mihail Botvinov előtt. - Nem vitás, ez az én napom volt! - nyilatkozta boldogan 32 éves Mühlegg. - Minden, amit elterveztem, maradéktalanul be­jött: gyorsan elhúztam a riválisa­imtól, és jól bírtam a hajrát. Tud­tam, hogy ez öngyilkos taktika, ám szerencsére nem fáradtam el és nem omlottam össze. A pálya és az időjárás is ideális volt. A magyarok első ötkarikás in­dulója, Tagscherer Zoltán a 68. helyen végzett. A közönség nagy tapssal jutalmazta teljesítményét. - Nem ez a fő távom, de min­denképpen el akartam indulni, hogy élesben tapasztaljam meg, milyenek a körülmények - mond­ta a magyar sífutó. - A sprintver­senyt tíz nap múlva rendezik, ad­dig szeretném magam minél job­ban kipihenni. A női síakrobaták mogul számát a norvég Kari Traa nyerte az ame­rikai Shannon Bahrke és a Naga­nóban győztes japán Szatoja Tae előtt. Traa, aki négy évvel ezelőtt ugyanebben a számban harma­dik volt, már a selejtezőben reme­kelt, nagy előnyt szerzett, s mivel a riválisai a döntőben is hibáz­tak, könnyedén szerezte meg az aranyat. Az első napon még a férh gyors­ERMEK ÉS GÓLOK Szabadstílusú sífutás, 15 km, nők: 1. Stefania Belmondo (olasz) 39:54.4 perc, 2. Lazutyina (orosz) 39:56.2, 3. Neumannova (cseh) 40:01.3; 30 km, férfiak: 1. Johann Mühlegg (spanyol) 1:09:28.9 óra, 2. Hoffmann 1:11:31.0, 3. Botvinov (utóbbi kettő osztrák) 1:11:32.3, ...68. Tagscherer Zoltán 1:30:50.1. Síakrobatika, mogul, nők: 1. Kari Traa (norvég), 25,94 pont, 2. Bahr­ke (amerikai) 25,06, Tae (japán) 24,85. Gyorskorcsolya, 5000 m, férfiak: 1. Jochenn Uytdehaage (holland) 6:14.66 perc (világcsúcs), 2. Par­re (amerikai) 6:17.98, 3. Boden (német) 6:21.73. Északi összetett: 1. Samppa Laju­nen 39:11.7 perc, 2. Tallus (mind­kettő finn) 24.7 másodperc hát­rány, 3. Gottwald (osztrák) 54.8 mp h. Jégkorong, A csoport: Németor­szág-Szlovákia 3-0 (0-0, 2-0, 1-0), Lettország-Ausztria 4-2 (2-1, 2-1, 0-0); B csoport: Svájc-Franciaország 3-3 (l-l, 0-1,2-1), Fehéroroszország-Uk­rajna 1-0 (0-0,0-0,1-0). BÍRÁLTÁK BUSHT Walther Tróger, a Német Olimpiai Bizottság elnöke szerint George W. Bush vétett az olimpiai charta ellen, amikor nem a hagyomá­nyos módon nyitotta meg a játékokat. Az amerikai elnök köszön­tőjében azt mondta: „Egy büszke és hálás nép nevében a Salt Laké City-i téli játékokat megnyitom." - A köszöntő szövege adott, attól eltérni nem lehet. Bush az el­ső politikus, aki nem tartotta magát az előírásokhoz. Úgy látszik, elfelejtette, hogy meghívott vendégként vett részt az eseményen, ezért kötelessége lett volna betartani a szabályokat. Thomas Bach, a NOB alelnöke visszafogottabban bírálta az ame­rikai politikust: - Nem történt tragédia, csodálatos ünnepség volt. A jövőben azonban nem lenne szerencsés, ha eltérnénk a jól bevált gyakorlattól. Bush a NOB-tól nem kért engedélyt arra, hogy egy fél mondattal kiegészítse az ilyenkor szokásos beszédet. korcsolyázók 5000 méteres szá­mában avattak győztest, a hol­land Jochenn Uytdehaage világre­korddal (6:14.66) diadalmasko­dott. De az első világcsúcsot az amerikai Derek Parra érte el, a gyorskorcsolyázók férfi 5000 méteres versenyében 6:17.98 perccel a holland Gianni Romme kétéves rekordját (6:18.72) döntöt­te meg. Mint már szóltunk róla, ez is kevés volt az olimpiai arany­hoz. - Megpróbáltam minden külső körülményt kikapcsolni. Egyet­len célom volt, hogy 6:15 perc körüli időt menjek, mert tudtam, akkor biztos a dobogós helyezés. Szerencsére a Salt Láke City-i pá­lya rendkívül gyors, így még az álomhatárt is sikerült áttörnöm ­mondta Uytdehaage. Parra sem szomorkodott azért, hogy lemaradt az első helyről: ­Majdnem 15 másodpercet javí­tottam eddigi legjobb eredménye­men. Az aranyérmet nem érde­meltem meg, még nem vagyok olyan jó, mint a holland sztár ­nyilatkozta szerényen és sport­szerűen az amerikai. A férh jégkorongtorna selejtező­jében Németország nagy meglepe­tésre 3-0-ra verte az NHL-sztá­rokkal felálló Szlovákiát. Zalaegerszegen a ferßvälogatott GLB SE-kudarc Fehérváron TEKE MUNKATÁRSUNKTÓL A teke szuperligában csak a nők léptek pályára, a férfiaknál a válo­gatott zalaegerszegi edzőtábora mi­att elmaradt a forduló. A GLB SE Szeged női csapata Székesfehérvá­ron kikapott, míg a férh NB I-ben a HTE a második helyre került a győzelmével. Eredmények, nők szuperliga: Ke­fém SC Székesfehérvár-GLB SE Szeged 7:1 (2771-2592) A szegedi pontot Zahorán 445 fával szerezte. A tabella második helyezettjének az otthonában igazolódott a papír­forma. A szegediek közül Csajkás­né munkahelyi elfoglaltság miatt nem utazott el Székesfehérvárra, míg Mracskó sérülten vállalta a já­tékot. Kiemelkedett a Tisza-partiak közül az ihkorú Zahorán, aki a 445 fás eredményével a legjobb vendég tekés lett. Ifjúságiak: Köfém SC-GLB SE 3:1, a szegedi pontot Tót 413 fával szerezte. Férfiak, NB I: Hódmezővásárhe­lyi TE-Dunaújváros 5:3 (4118-4088) A vásárhelyi pontszerzők Kecskés 725, Berényi 714, Csiszér 684 fával. Igazi rangadót játszott a két csa­pat, amelyen a közepes teljesítmé­nyek mellett inkább a küzdelem dominált. A sikerrel a vásárhelyiek megelőzték a Dunaújvárost, és a második helyre kerültek. Kedden újabb mérkőzést rendez a HTE, amelyen a szegedi Belvárosi Teke­klubban, 15 órától a székesfehérvá­ri Alba Regiát fogadja. Ifjúságiak: HTE-Dunaújváros 3:1 (1289-1263) A vásárhelyi pontszerző Tót Sza­bolcs volt 670 fával. • Ma és holnap Zalaegerszegen edzőtáborozik a magyar férh teke­válogatott. Karsai Ferenc szövetsé­gi kapitány, a MÉH-Szeged elnöke továbbra is számít a négy Tisza­parti jelöltre. így a zalai városban ké­szül majd Kiss Norbert, Fehér László, Karsai László és Bódi Tibor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom