Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-11 / 85. szám

SZERDA, 2001. ÁPRILIS 11. SPORT 11 Tonga-kupa rzönyvet, vélhetően, nem írnak róluk. De azon nem le­/V pődnék meg, ha pár héten belül egy élelmes vállalko­zó piacra dobná a pólókat, rajtuk míves betűkkel a szöveg - „Szeretem a tongai focit!". No, persze, a felirat angolul szólna, hogy az egész világon bezsebelhetővé váljék a nagy haszon. A picinyke Tonga labdarúgó-válogatottja (orszá­guk 748 négyzetkilométer, a szigetcsoporton 119 ezer em­ber, többségében maláj él, míg egy pa'anga, vagyis tongai dollár kerek 100 senitit kóstál) pedig híressé válna abból az alkalomból, hogy a világbajnoki selejtezők Oceániai-cso­portjában sporttörténeti jelentőségű eredményt értek el Úgy elverték őket (Ausztrália-Tonga 22-0) mint még nemzeti tizenegyet FIFA rendezésű találkozón eddig még soha. Hogy a világ sportjában ma már ennyi elég (vagy ép­penséggel ez szükségeltetik) a dicsőséghez? Nincs ebben semmi meglepő. Hiszen sztárrá lett néhány évvel ezelőtt „Eddy, a sas", az angol síugró, aki csak síelni és ugrani nem tudott. Mint ahogy világcégek igyekeztek megnyer­ni reklámfigurájuknak Ericet, az angolnát, aki pedig a sydneyi olimpián fuldokolt a medence vízében. Rossz spor­tolók, de mi mégis nagyon szeretjük őket. Mert küzdelmük nagyon is emberi, vergődésük szívet szaggató egy olyan sportvilágban, ahol csak az orvosi teamek, edzőklánok által felkészített, gyermekkoruk óta nagyon is célorientál­tan (csak a győzelem számít, és semmi más!) beprogramo­zott szupermenekkel találkozhat a néző. Félistenek álldo­gálnak már a dobogók legfelsőfokán, s mi, halandó kis­emberek kicsit már unjuk, hogy szemünk se lát már el oly magasságokig. Tonga válogatottja így aztán sztár lehet, játékosait leg­szívesebben keblükre ölelnénk, s megtapsolnák azt az öt­letet is, miszerint a gigantikus vereség emlékére hányatott sorsú sportolóknak, csapatoknak szánt díjat alapítsanak. Az persze nem lenne nagy baj, ha a Tonga-kupát nem a ma­gyar fociválogatott kapitányának kellene magasba emel­nie... Bátyi Zoltán A KEK-sikert hallalvörösborral és szivarral ünnepelte Fodor Két arany még hiányzik vizilabda Kuba helyett Budapest cselgáncs Munkatársunktól Mint arról beszámoltunk, Neu Gábor, a Szegedi VSE 66 kg-os dzsúdósa utazik a párizsi cselgáncs Európa­bajnokságra. A magyar válo­gatott keret kéthetes kubai edzőtáborra készült, ám a karibi vendéglátók a pénz­ügyi okokra hivatkozva visszamondták a meghívást. A csapat így a junior Eb je­löltjeivel együtt Budapesten folytatja a felkészülést a má­jusi kontinensviadalra. Fodor Rajmundnak, az egykori szegedi pólósnak vasárnap késő este telje­sült az egyik vágya, ku­pagyőztes lett, a firenzei­ekkel megnyerte a KEK­et! Amint az az alábbi be­szélgetésből is kiderül, van még miért hajtania: egyrészt hiányzik az éremkollekciójából a vi­lágbajnoki arany, más­részt itthon még nem adatott meg számára a győzelem. A nyáron min­dent pótolhat. - Ez sima volt. Túl sima. Szinte már megalázó kü­lönbséggel verték a spa­nyol Barcelonettát a KEK­fináléban. Hitte volna, hogy ilyen könnyű lesz? ­kérdeztem tegnap reggel az olasz Florentia magyar vi­lágklasszisától, Fodor Raj­mundtól. - Nem, persze, hogy nem, elvégre a katalán gárdában rengeteg jó pólós szerepel. A kispadjuk viszont elég rövid­Firenzében 11-5-re győztünk, de a vasárnap esti meccsen is nyertünk 8-5-re. Furcsa meccs volt, ilyet még életem­ben nem játszottam. A hazaia­kat a nagy hátrány megretten­tette, nem csipkedték külö­nösképpen magukat, nekünk pedig a biztos előnyünk tuda­tában nem állt érdekünkben kapkodni, rohanni. Igazi alibi meccs volt. A végén megkap­tuk a kupát, a kezembe is vet­tem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy bizsergető DOMINO csomagok - 19900,0, III I r. A Maratonban akát 4»' » 15000 Ft mobílhasinálatta! „Van aki mobilt vesz, és csakis formásat, van aki wapost, jóképút meg órásat, van, aki hfvogat, van, aki Irogat, van, aki fel se fogta még, mi mindent tartogat. Mindenki másképp csinálja..." Akárhogy is csinálja, könnyen talál Önhöz illó Westel mobilt 00MIN0 csomagokban. WESTEL üzlet: Szeged, Feketesas u. 25. Tel.: 06-30/900-9008, 06-62/421-S7S, Szeged, Kárász u. 12. Tel.: 06-30/900-9033 Díjmentes házhozszállítás: 06-30/930-5330, 06-30/930-5361, 06-30/930 S362 Westel partnerek: Fish Telecom: Hódmezővásárhely, Andrássy úti parkoló • Szentes, Kossuth tér S. Puszta-Tel Kft.: Makó, Szegedi út 2. • Kiru-Fon Kft.: Szeged, Mikszáth Kálmán u. 17. • West-Szeg 98 8t.: Szeged, Rókusi krt. 42-64. (Tesco) • Szeged, Kossuth L. sgt. 119. - Mobilvilág Bt.: Csongrád, Fő út 40. Westcom GSM Kft.: Szeged, Feketesas u. 14. • Szeged, Kossuth Lajos sgt. 10-12 • Szeged, Roosevelt tér S. további foltétetek a üzletekben és a DOMINÓ üzletszabályzatban. A DOMiNO-t ujralőltheled az OIP Bankjegyautomatáknál, az OTP TeleSank Centeren át és a Shell kutaknál. A leltöHésról SMS ben kapsz értesítési kérésére üzletkötőnk az ország egész területén a nap 24 ér áfában díjmentesen házhoz megy. Tél.: 04-80/630-630 (zOMszám), 06-10/930-30-JO; lék: 26I-I7IS információ 1777 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210. www.westel.hu FOTEií yáeravill OFOTÉRT m m Fodor Rajmund (balról) az olimpiai siker után nyáron újra szeretne ünnepelni. Méghozzá kétszer... (Fotó: Karnok Csaba) érzés kerített hatalmába. Hi­ányzott az izgalom, a drámai feszültség, ami kihozta volna belőlem a feloldódást. El sem fáradtam... - Néhányszor már diadal­maskodhatott volna a nemzetközi kupában. - A Szegeddel 1996-ban, míg a Fradival rá egy évre buktuk el a LEN-kupát; ta­valy pedig a Dinamó Moszk­vával szemben buktuk el bal­szerencsésen a KEK-döntőt. Az élet kárpótolt bennünket. - A „könnyű" győzelmet is megünnepelték? - Mi az hogy. Szponzora­ink, szurkolóink társaságában vasárnap éjszaka elmentünk Barcelona legelőkelőbb étter­mébe vacsorázni. Tengeri ha­lakat ettünk, rá jó fajta spa­nyol vörösbort ittunk, s a vé­gén előkerültek a kubai sziva­rok is. Jó volt egy kicsit ki­kapcsolódni. Sok időnk nem maradt aludni, reggel 6 órakor már repültünk is vissza Firen­zébe, ahonnan én Frankfurt érintésével egészen Budapes­tig szálltam. Este fél nyolcra értem haza, de húsz perc múl­va már elnyomott az álom. - Három napig együtt ké­szül a válogatott keret. Az Olaszországban játszók ki­vételével elég régen talál­kozott már a többi sydneyi hőssel. - Alig várom már, hogy új­ra láthassam őket, beszélget­hessek velük. Tudom, elcsé­pelt frázisként hangzik, de mi tényleg nagyon jól érezzük magunkat együtt. A sikerek összekovácsoltak bennünket. Olyanok vagyunk, mint a test­vérek. - Az utánpótlássikerek mellett nyert már olimpiát, mellette Eb-t és Világku­pát kétszer-kétszer, van vb- és Eb-ezüstérme. Egy arany azonban még na­gyon hiányzik a kollekció­ból... - Pontosítanék: kettő. Nyilván a vébéelsőségre gon­dol, de számomra ugyanilyen fontos az Eb-címünk megvé­dése is. Az utóbbi nem azért számítana kuriózumnak, mert tripláznánk vele, hanem, mert még nem adatott meg egyi­künknek sem, hogy hazai kör­nyezetben diadalmaskodjunk. Most itt az alkalom... Szélpál László Megyei sóhajok: i teremlabdarúgás Hosszú idő után végre mindkét megyei terem­labdarúgó-csapat győz­tesen hagyta el a pá­lyát. Az Első Beton a fő­városban, a Hódmező­vásárhely pedig hazai pályán gyűjtötte be a három pontot. HKFC '93-Szuperinfó­Erzsébet FC 7-5 (2-3) Hódmezővásárhely, Hód­tói sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Bába, Kalmár. HKFC: Papp - Kovács T., Kazán, Szűcs, Szrenka. Cserék: Szabó G. (kapus), Balogh L., Pálinkó R., Marczinka, Borbás Zs. Edző: Sepsei Sándor. A vásárhelyi gólszerzők: Kovács T. (2), Borbás Zs. (2), Kazán (2), Szűcs. A negyedik percben Ko­vács Tibor és Szűcs révén 2-0-ra vezetett a Vásárhely. Az Erzsébet folyamatosan lendült játékba és a szünetre megfordította az állást, 2-3. A HKFC fergetegesen kezd­te a második játékrészt, há­rom és fél perc után már 5-3-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Hiába szépített a vendéggárda, kö­vetkezett kétszer Kazán Atti­la, így a Vásárhely otthon tartotta a kiesés szempontjá­ból rendkívül fontos három pontot. PKF Beltel— Első Beton Szeged 2-5 (1-3) Budapest, Lőrinci sport­csarnok, 150 néző. Vezette: Nyekita, Berta. Első Beton: Kovács K. ­Kis K., Döme, Keller, Erdei. Cserék: Vasúth (kapus), Mahler, Szabó N., Nemes, Makra, Geleta. Meghízott szakvezető: Roszkos Zoltán. A szegedi gólszerzők: Kis K. (2), Döme (2), Makra. Kis Krisztián hatalmas góljával már a harmadik percben vezetést szerzett a szegedi gárda. A Beton fe­gyelmezetten, nyugodtan vé­dekezett, emellett pedig na­gyon sokat birtokolta a lab­dát. A szünet előtti Döme- és Makra-találatra a 20. perc­ben válaszolt csak a Beltel. A második félidőben ismét Kis Krisztián volt először eredményes, a fővárosiak hi­ába szépítettek, Makra a 38. percben biztossá tette a ven­déggyőzelmet. További eredmények: CBA Debrecen-Miskolc 7—4, Jászberény-Debreceni MFE 10-3, Békéscsa­ba-Baglyok 2-4. A Cső­Montage-Csömör és az Ara­mis-Hungaroweiss találkozó elmaradt. A bajnokság állása 1. Csö-Montage 17 2 3 129- 61 53 2. Csömör 16 2 3 116- 77 50 3. Hungaroweiss 15 1 6 156- 69 46 4. Jászberénv 13 5 4 130- 92 44 5. Aramis 14 1 7 118- 70 43 6. Első Beton 11 4 8 99- 94 37 7. Bagltok 11 3 9 96- 94 36 8. CBÁ Debrecen 10 3 10 103-121 33 9. Beltel 10 - 13 93-116 30 10. Debreceni FE 6 2 15 116-134 20 11. Miskolc 6 2 15 89-128 20 12. Vásárhely 6 2 15 91-139 20 13. Erzsébet 4 2 17 75-144 14 14. Békéscsaba 4 1 18 76-136 13 M. J. Gólzáporos forduló Munkatársunktól A hetedik fordulót ren­dezték meg a megyei 4+1­es teremlabdarúgó-bajnok­ságban. A csapatok gólgaz­dag meccseket játszottak, a három összecsapáson a já­tékosok 42-szer találtak a kapuba. A forduló eredményei: Szuszi FC-Kálvária Aksi­ker 12-6, Silver Team-Mó­ra 9-3, Charlton-Gellért Szabadidőközpont-Villbek 9-3. A bajnokság állása: 1. Charlton-Gellért 6 0 0 59-17 18 2. Szuszi EC 5 0 1 42-24 15 3. Silver Team 4 0 3 45-29 12 4. Kálvária Aksiker 2 0 3 38-31 6 5. Villbek 0 1 5 15-42 1 6. Móra 0 1 5 19-75 1 A következő forduló pá­rosítása, április 12. (csütör­tök), 19.30: Silver Te­am-Szuszi FC. 20.30: Vill­bek—Kálvária Aksiker. A Charlton-Gellért-Móra talál­kozót későbbi időpontban játsszák le. Szegeden, a veterán kispá­lyás labdarúgó-bajnokságban a harmadik fordulót rendezték meg, a következő eredmények születtek: Bertatherm-Nagy Kft. 4-3, Heavytex-Gólöröm 2-2, Mol Rt.-Tervezők l-l, SZAK-Dózsa 4-2, Keve­rő-Börker 3-2, Panagro-Me­tál duó 0-1. reflektor TELI-KUPA EREDME­NYEK. Véget ért a hagyomá­nyos makói kispályás labdarú­gótorna, a Téli-kupa és a győ­zelmet a VHK-SZÜD szerezte meg. Helyosztók, negyeddön­tők: Favor-Trans-Ferencszál­lás 2-2, büntetőkkel továbbju­tott a Ferencszállás, H-Elektro Citroen-Árvarázs 1-3, Black Cat-Phoenix Bulls 2-2, bünte­tőkkel: Phoenix Bulls, VHK­SZÜD-Apátfalva 3-1, elődön­tők: Ferencszállás-Árvarázs 1-5, Poenix Bulls-VHK-SZÜD 0-4, a 3. helyért: Ferencszál­lás-Phoenix Bulls 6-2, a dön­tőben: Árvarázs-VHK-SZÜD 1-3. Végeredmény: 1. VHK­SZÜD, 2. Árvarázs, 3. Ferencs­zállás, 4. Phoenix Bulls. DUATLONHELYEZÉ­SEK. Somogyszílen rendezték meg az első duatlon-ranglista­versenyt, melyen a szegedi sportolók is rajthoz álltak. A gyermek B korcsoportban Far­kas Lili (Titán Triatlon Klub) aranyérmet szerzett, míg a ser­dülők között Laluska Zsuzsa (Titán Triatlon Klub) a 4. helyen végzett. A felnőttek mezőnyé­ben Hálás zevics Áron (JGYTF DSE) 5. lett. BALASSA BRONZA. A Coca-Cola-kupa gyaloglóver­seny keretén belül 6 km-es nemzetközi futóversenyt is ren­deztek Békéscsabán. A szege­di Balassa Levente a 3. helyen végzett. LOCSOLÓ-KUPA. Ápri­lis 21 -én, 9 órától az ásotthalmi Sportcsarnok ad otthont a Lo­csoló-kupa női kézilabdatomá­nak, amelyre a szervezők első­sorban amatőr együttesek je­lentkezését várják. Nevezni áp­rilis 18-án, 18 óráig lehet írás­ban (6783 Ásotthalom, Béke u. 3.), vagy telefonon (62/291­090) és faxon (62/291-408). Bővebb információkat is itt kap­hatnak az érdeklődők. HARMADIK A PETŐFI. A kézilabdasportágban először rendezték meg az 1989/90-ben születettek részére az országos gyermekbajnokságot. A Kiste­leki Petőfi Sándor Általános Is­kola leányegyüttese bejutott a kalocsai fináléba, ahol a har­madik helyen végzett. A bron­zérmes csapat tagjai: Mészáros Bettina, Makai Dóra, Sisák Or­solya, Fekete Martina, Mucsi Ágnes, Csaba Nikolett, Borka Klaudia, Korom Szilvia, Palá­gyi Andrea, Király Adrién, Ge­ra Petra, Fekete Piroska. Fel­készítő tanár: Ónozó István. HAZAI KUPAGYŐZE­LEM. A közelmúltban rendez­ték Mórahalmon a Móra-kupa elnevezésű leány kézilabdator­nát, melyen hat együttes vett részt. A serleget végül a házi­gazdák A csapata hódította el. Eredmények: Sándorfal­va-Mórhalom A 5-8 (3-4), Mórhalom B-Tiszasziget 4-10 (1-5), Ásotthalom B-Móraha­lom A 8-11 (4-5), Ásotthalom A-Tiszasziget 12-8 (8-4), Sán­dorfalva-Ásotthalom B 9-7 (5^1), Mórahalom B-Ásottha­lom A 9-7 (5-4). Helyosztók, az 5. helyért: Mórahalom B-Ásotthalom B 4-11 (3-4), a 3. helyért: Sándorfalva-Tisza­sziget 9-8 (5-5), a döntőben: Ásotthalom A-Mórahalom A 8-9 (6-5). Végeredmény: 1. Mórahalom A, 2. Ásotthalom A, 3. Sándorfalva, 4. Tiszaszi­get, 5. Ásotthalom B, 6. Móra­halom B. Különdíjasok, leg­jobb kapus: Seprenyi Dóra (Sándorfalva), legtechnikásabb játékos: Szabó Tünde (Ásott­halom), gólkirálynő: Lázár Sza­bina (Mórahalom) 14 találattal, legjobb hazai játékos: Méreg Tímea (Mórahalom).

Next

/
Oldalképek
Tartalom