Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-23 / 19. szám

14 MŰSOR KEDD, 2001. JANUÁR 23. horoszkóp T KOS: Egy távoli helyen valószínű sokkal jobban érezné ma­gát, s az időjárás is sok­kal kedvezőbb lenne. Már unja ezt a szürke évsza­kot. BIKA: Kapcsola­tai kissé zavaro­sak, csak öntől függ. hogy mikor tisztázódnak ki teljesen. A harmónia megteremtése az ön fel­adata. Tr IKREK: Mostaná­ban elég nyugodt és kiegyensúlyozott han­gulatban tölti napjait. Ha előre megtervezi a prog­ramjait. minden rendben történik. RAK: Kalandvá­gyát csak erősíti, amikor meglát a kirakat­ban egy kedvére való süte­ményt. Elképzeli, amint megszerzi, s lassan meg­eszi. Si OROSZLÁN: A nap jelentős részé­ben saját ügyeivel foglal­kozik, pedig többször pró­bálják kibillenteni ebből az állapotából. Elveszítheti önuralmát. np SZŰZ: Valaki a múltjából most újra feltűnik és az ön segítségéi kéri. Ha úgy érzi, hogy az az egyszenűbb. maradjon ki az egészből, hisz ön nem Iclkisegélyszolgálal. B MÉRLEG: Sen­kitől sem tűri el, hogy kritikával szemlélje az ön életét, azt meg pláne nem bírja elviselni, ha csu­pán jószándékból is, de be­leszóljon. SKORPIÓ: Vallo­másával csak nehe­zít a helyzetén, de mégis jobban teszi, ha belevág. Ne hagyja magát eltéríteni eredeti elképzeléseitől, hi­szen azok jók. Z " NYILAS: Valakit a - bizalmába fogad m a annak ellenére, hogy még alig ismerik egymást. Meglepetés meglepetést követ ezen a héten, teljesen elfárad. BAK: Ma rekord idő alatt végzi el munkálatait. Már százszor bebizonyosodott, ha kellő önbizalommal indul a nap­nak, szinte minden terve sikerül. VÍZÖNTŐ: Közelé­be kerüli baráti kap­sw csolalának befejezéséhez Igazából nem ön a kezde­ményező, de ez ma már tel­jesen mindegy. Önnek csak a szomorúság marad, f^l HALAK: ' vitától Kisebb eltekintve mostanában nem panasz­kodik a környezetére. A hi­deg valószínűleg önt is megviselte, nincs hangula­ta semmihez. Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható ZÖLD számon tehetik meg. 06-80/821-821 Szombatonként a 466-847 -es fővonalon. 2001. január 23., KEDD színház SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ, du. 6 óra West Side Story. Tö­mörkény-bérlet. Emelet helyárral. BÁBSZÍNHÁZ, de 10 óra: Bré­mai muzsikusok. Szundi-bérlet. mozi Részletes műsor a Hétvége magazinban! A NAP FILMJE BELVÁROSI MINIPLEX NAGY­TEREM, du. fél 4. háromnegyed 6 és este 8 óra: Jég és Föld között. Színes, m. b. amerikai film. BELVÁROSI MINIPLEX FILM­TÉKA, du. negyed 4. fél 6 és este háromnegyed 8 óra: Felí­cla utazása. Színes kanadai film. BELVÁROSI MINIPLEX KA­MARA, du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: Taxi. Színes, m. b. francia film. GRAND CAFÉ, este 7 óra: Az évszázad gyermekei. Színes francia film. R.: Diane Kuris; es­te 9 óra: Teljes napfogyatko­zás. Szines angol-francia film. R.: Agnieszka Holland. VÁSÁRHELY, du. háromne­gyed 6 óra: Pokémon: Az első film. Színes, m. b. amerikai film; este 8 óra: A sebezhetetlen. Színes amerikai film. MAKÓ, este 7 óra: Meseautó. Színes magyar film. SZENTES, du. fél 6 óra. Űrcowboyok. Szines amerikai játékfilm; este 8 óra: X-men - a kívülállók. Színes, m. b. ameri­kai sci-fi. magyar tv II AJ 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Ag­rárvilág 6.00-8.30 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a sze­relemért 107-108 (Í6m.) 9.35­12.00 Naprakész magazin Benne: 9.35 Tévétorna Norbival - nem csak duciknak 10.10 Délelőtti ren­delés 10.50 Automobil 11.35 íz­lelő 11.45 Agóra 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Híradó délben 13.00 Srpski ekran Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 13.25 Unser Bildschirm Német nyelvű nemze­tiségi magazin 14.00 Katona Jó­zsef: Bánk bán Tévéjáték Katona József drámáiéból 16.25 Ezred­forduló (Ism.) 16.30 Zöldpont A szabadidősportok magazinja 17.00 Hon-lap Krónikás ének 2000-ből 17.25 Katolikus krónika 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.20 Szerelmek Saint­Tropez-ban Egyesek boldogsága 19.15 Világhíradó. időjárás-jelen­tés 19.30 Híradó este 19.53 Sport­hírek, időjárás-jelentés. Millenni­um - Csontváry Kosztka Tivadar (ism.) 20.05 Kisváros Magyar film­sorozat. A rendszergazda 21.05 Volt egyszer... Vitray Tamás műsora. 7. 22.00 Híradó este, időjárás-jelentés. Millenniumi hír­adó 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Alaphangok (ism.) 22.50 Magyar szalon Heti kulturális ma­gazin 23.20 Fényes nappal tör­tént Angol film. 0.55 Ezredfordu­ló (ism.) 7TB 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Ag­rárvilág 6.00-8.30 Ma reggel 8.30 A rattan útja Ösvények 9.00-11.00 Az MTV archívumából Benne: 9.00 Ifjú muzsikusok nemzetközi versenye Lengyel komolyzenei film 10.45 Szobrok, sorsok Kárpá­talján Dokumentumfilm 11.05 Zempléni Művészeti Napok 2000 Zenés összefoglaló 12.00 Déli ha­rangszó 12.05 Szerelmek Saint­Tropez-ban Húsz évvel ezelőtt 13.00 Híradó délben 14.00 Évgyűrűk 14.20 Ablak 15.15 .Nézd a tánc nemeit..." 15.30 A kölcsönkapott Föld - Repríz Vá­logatás a természet archívumából. 16.00 Iskola utca Tanodú. Tizen­évesek magazinja 17.30 Fogadó­óra Oktatási magazin 18.00 TS ­Szakszig NRK-Wien Röplabda­mérkőzés. Közvetítés Nyíregyhá­záról 19.40 Tévétorna Norbival ­nem csak duciknak 19.45 Esti me­se 20.00 Világhíradó. időjárás-je­lentés 20.15 Híradó este 20.35 Sporthírek, időjárás-jelentés. Mil­lennium - Csontváry Kosztka Ti­vadar (ism.) 20.45 Huszadik szá­zadi történetek 21.40 TS - Műkor­csolya EB Összefoglaló. Közvetí­tés Prágából 22.30 Thyl Ulens­piegel 24.00 Az álom én vagyok 1.35 Aktuális 2.00 Iskola utca Ta­nodú. Tizenévesek magazinja (ism.) 3.30 Hon-lap Krónikás ének 2000-ből 4.00 TS - Szakszig NRK-Wien Röplabdamérkőzés. Közvetítés Nyíregyházáról (ism.) ^ DUNA IwW 5.30-8.30 Indul a nap Reggeli hír­magazin 8.30 Műsorismertetés, vers 8.45 Millenniumi krónika 9.15 Négy évszak dalai 9.20 Világha­jó Dokumentumfilm 9.55 Vers­posta 10.10 Ami igaz. az igaz 10.30 Mozidélelőtt: A varázsló Já­tékfilm 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, pénzpiaci hírek 12.10 Műsorismertetés 12.15 Az ördög szeme, Verespatak 13.05 Minori­tates Mundi 13.35 A dzsungel könyve Filmsorozat. A visszatérés 14.00 Sziget 15.05 A mi XX. szá­zadunk Társadalmi vívmányok megszilárdítása. Dokumentum­film 16.00 Kalendárium 18.00 Hír­adó. sport 18.25 Mese Szippan­csok: Ne ékeskedj idegen tollak­kal! 18.50 Hej, hej, helyes be­széd! 19.00 Génkörkép Örege­dés és halál. Dokumentumfilm­sorozat 19.55 Agatha Christie: Poirot Filmsorozat 20.45 Találka 21.00 Híradó, sport 21.30 így jöt­tünk Emlékek egy városról. Ma­gyar rövidfilm 22.00 Meteo Játék­film 23.40 Ezredforduló 23.45 Hír­adó 23.50 Műsorismertetés, vers 5.50 Jó reggelt, Magyarország! Szines hírmagazin 8.30-12.15 Délelőtt a TV 2-vel Benne: 8.30 Gazdagok és szépek 9.00 Csu­pa-csupaélet 9.30Jenny 10.00 Hurrá, utazunk! 10.25 Közvetlen ajánlat 11.25 Reggeli gondolatok 11.30 Magyar történelmi arckép­csarnok 11.35 Ablak Európára 12.15 Miért éppen Alaszka? 12.55 Lecserél a feleségem Német film 14.35 Herkules 15.30 Szelek szár­nyán 16.25 Sonadoras - Szerel­mes álmodozók 17.10 Ramóna 18.00 Maria Isabel 18.30 Tények 19.00 Most vagy soha! Multimil­liomos 19.45 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal 20.30 Walker, a te­xasi kopó 21.25 Shaolin kígyó és daru Hongkongi akciófilm 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.55 Havanna Amerikai film. 2.20 Háló@világ Életvitel az interne­ten 3.20 Vers éjfél után K A U • 6.30 Reggeli 8.55 Mire gondo­lok? 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Szeretni bolondulásig (ism.) 9.40 Titkok és szerelmek 10.35 Top­shop 11.30-13.30 Delelő Vidám show ebédidőben. Benne: 11.30 Ünnepnaptár Vallási műsor 12.05 Mire gondolok? 12.30 Receptklub 12.50 Joker 13.00 Híradó - Déli kiadás 13.20 Kavalkád Nemzeti­ségi műsor 13.30 Második csók 13.55 Hélene és a fiúk 14.20 Normshow 14.45 Seaquest DSV - A mélység birodalma 15.35 Paula és Paulina 16.20 Szeretni bolondulásig 16.40 Joker 16.45 Terra Nostra 17.35 Joker Telefo­nos villámjáték 17.40 Maria 18.30 Hiradó - Esti kiadás 18.55 Le­gyen ön is milliomos! 19.25 Fó­kusz Közszolgálati magazin 19.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet 21.15 Kung-fu sárkány Ameri­kai-hongkongi akciófilm. 22.55 Híradó - Késő esti kiadás 23.10 Visszaesők Amerikai film. 1.10 Fókusz, időjárás-jelentés (ism.) 1.40 Divatklip (VÍV) l SZEQEO I 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Szegedi hírek, reklám. 19.15 Ma-holnap - közéleti magazin. 19.30 Lássuk, hogyan növek­szik... 19.45 1100 éve Európa közepén, 2. rész. 20.00 Capitaly - gazdasági magazin. 20.30 Lé­lektől leiekig - vallási műsor. 20.45 Mélyvíz. Német film, 2. rész. 22.05 Bencze-show. 22.35 Szegedi hírek (ism.). 22.50 Ha­holnap (ism.). 23.05 Regionális híradó. 23.40 Képújság 22.00-18.00 Hangos képújság. 18.00 Telemagazin 19.00 Műsorajánló. 19.05 Téboly. Amerikai film 21.00 A „másik" torony alatt: prananadi portré Petrezselyem József mesterta­nárral 21.30 Web Tv (ism.). 22.00 Diagnózis (ism.). TKTV 15.00-től 17.30 óráig. TKTV Képújság. 17.30-tói TKTV kedd délután. VTV MAKÓ 6.00 A hétfői adás ismétlése. 8.40 Képújság. 18.00 Műsor­ajánló. 18.05 Hatlábú birodalom - természetfilm-sorozat, 2. 18.30 Fókusz a népszámlálásról. 18.55 Reklám. 19.00 Híradó. 19.10 Az élet büdös - amerikai vígjáték. 20.40 Képújság. VTV HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 16.00 Delfy és barátai. Rajzfilm­sorozat. 16.40 Fekete Gyöngy, 148. rész. 17.30 Hiradó. 17.40 A nap kérdése. 17.45 Prome­nád - mindennapjaink tükre. 18.30 Diagnózis. 19.30 Bencze­show. 20.00 Híradó. 20.10 A nap kérdése (ism.). 20.15 Ha­lálzóna. Amerikai film. 21.45 Promenád (a délutáni adás is­métlése). 22.30 Híradó (ism.). 22.40 Regionális Hiradó. 22.50 Fekete Gyöngy, 148. rész (ism.). 0.00 Képújság. rádió KOSSUTH 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 4.33 Hatá­rok nélkül 5.00 Reggeli krónika 5.30 Hírek. 5.39 Falurádió 6.00 Krónika. Sport 6.30 Hírek. 7.00 Krónika. Sport Kb. 7.19 Körzeti időjárás-jelentés 7.30 Hirek. 8.00 Krónika. Sport Kb. 8.19 Minden­napi tudomány. Benne: 8.30 Hí­rek. 8.47 Gyógyír 9.00 Hírek. 9.04 Napközben. Benne: 10.00 Hírek. 11.00 Hirek. 11.04 Chicago. Részletek John Kander zenés já­tékából 11.35 A zenélő angyal Molnár Ferenc regényének rá­dióváltozata 2.12.00 Déli harang­szó 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek. 13.05 Vendég a ház­nál 13.20 Harmat Artúr egyházi kórusmúveiből 13.30 Tanúim lesztek! A római katolikus egy­ház félórája 14.00 Hírek. 14.04 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő. Kilátó 14.56 El­ső közlés. Kun Árpád mondja el versét 15.00 Hírek. 15.05 Szóljon hozzá! Hangos recept 16.00 Dél­utáni krónika 16.20 Hasznos tud­nivalók 16.25 Radar 17.00 Hírek. 17.05 „Magyarországról jövök..." 17.25 A Szabó család 18.00 Es­ti krónika 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.38 Örkény István: Egyperces novellák. Makacs saj­tóhiba; Rossz álom; Korrajz 20.00 Hírek. 20.04 Táncházvilág 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek. 21.05 Mesélő krónikák. Térítés a ku­nok között 21.35 Arc-vonások 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.00 Hírek. Kenó 23.04 Operákból, daljátékokból és ope­rettekből. Orosz Júlia és Udvar­dy Tibor énekel 0.00 Hírek. 0.10 Himnusz PETŐFI 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek. 4.32-6.00 Hajnali dallamok. Ben­ne: 5.00 Hírek. 5.30 Hírek. 5.55 Állomáskereső 6.00 Hírek. 6.03-9.00 Kívánságreggel. Ben­ne: 6.30 Hírek.8.45 Sportreggel 9.00-12.00 Petőfi-délelőtt. 9.40 Gordiusz-plusz 9.50 Apró-csep­rő 10.10 Délelőtti vendég 10.50 Zöld jelzés 11.05 Sporthírek 11.15 „Régi idők dalai" 11.48 Kor­kérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli. Kb. 13.50 Víz­állásjelentés 14.00 Csúcsforga­lom (élő). 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordi­usz-játék-tér 19.04 Unikum 20.00 Váltóhang 21.04 Boldogasszony hava - 2001 22.00 Tangó 22.25 Moziklub 23.00 Hírpercek 23.15 Visszajátszás 0.00-4.24 Éjfél után... Benne óránként: Hírek. Időjárás 3.03 Gramofonsztárok 4.03 Balogh Albert zenekara mu­zsikál BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás 6.03-8.00 Muzsikáló reggel. 7.00 Mi újság? Kb. 7.33 Rejtvény. Telefon: 328­8616 8.06 Pódium 9.25 Román művészek operafelvételeiből 10.05 Aranyásók Alaszkában. Jack London kisregénye 10.58 Barokk kamaramuzsika 11.41 Népdalaink foglalatban 12.06 Hangverseny délidőben. Nelson Goerner Chopin-műveiket zon­gorázik 13.25 Zeneművek - több zenekarra 14.05 Film. Mészöly Miklós regénye három felvonás­ban, 2.14.50 Teresa Zylis-Gara Verdi és Puccini operától énekel 15.30 Fényképek a hegedútok­ban 16.05 Muzsikáló délután. 18.05 Hangadó. Ötven perc ze­nekedvelőknek 18.55 Ez van! ­irodalmi értesítő 19.05 A XX. szá­zad remekművei Xll€. 21.26 Te­leobjektív 22.49 Bach-hangver­senyek Magyarországon 2000 0.00 Hirek. Időjárás. Szózat 0.05-6.00 Notturno RÁDIÓ SZEGED Szeged 93,1 MHz 5.55-22.30, Szentes 66,29 MHz 5.55-9.00 5.55 Műsorismertetés, időjárás útinform. Szerk.: Nagy Margit. 6.00 Reggeli krónika. (Kos­suth) 6.15 VPOP 2000. értékelés 6.30 Hírek, tudósítá­sok a Dél-Alföldről, program­ajánlat és szegedi lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd: A 14 éves dealer története. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 7.20 Üllés és Bordány között élet­veszélyes az út. 7.30 Hírek, tu­dósítások a Dél-Alföldről, kör: zeti időjárás-jelentés. 7.45 Or­szágos lapszemle és program­ajánlat. 8.00 BBC világhíradó M1,20.05 Kisváros Londonból. 8.15 Üzleti híradó. 9.00 Hírek időjárás-jelentés, útinform. 9.05 Sziréna. 10.00 Hírek időjárás-jelentés, útin­form. 10.05 Magyar Rádió Kör­zeti Stúdióinak műsora. 11.00 Hírek, időjárás-jelentés, útin­form. 11.05 A körzeti stúdiók közös műsora. 11.45 Hírvonal. 12.00 Déli Krónika. (Kossuth). 12.45 Hírek, tudósítások a Dél­Alföldről, meteor, útinform. 13.00 Hírek, meteor, útinform.. 13.05 Tom-time. 14.00 Hírek, meteor, útinform. 14.05 Zenés délutáni randevú (e-mail: zdr@freemail.hu 15.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 15.05 Délutáni magazin: szer­kesztő: Zanati Zsófia. 15.10 Tudományos magazin. 16.00 Hírek, meteor, útinform. 16.15 Zene. 16.57 Tőzsdehírek. 17.00 Hírek időjárás-jelentés, útin­form, lapelőzetes. 17.15 Sport. 17.45 Hírek tudósítások a Dél­Alföldről, meteor, útinform. 18.00 Esti Krónika. (Kossuth) 18.30-tól 22.30-ig Országos nemzetiségi műsorok Kossuth URH adón és a Regionális Stú­diók műsora. FM 95-4 BAúir'W FM 95.4 Telefon: 62/444-088, www.radio88.hu Naponta: reg­gel 5.55-től 8.55-ig 30 percen­ként, 9.55-től 18.55-ig óránként hirek, időjárás, közlekedési in­formációk. Sporthírek: 6.40, 7.40, 8.40, 11.40, 15.40. 6.00 Ébresztő (Genscher/Sövényi Ti­bor). 10.00 Napközi (Bende Gá­bor). 14.00 Délutáni Show (Száraz Ferenc). Benne: mi új­ság? 18.00 Kívánságműsor. 19.00 Pótkerék - autósmagazin (Vass Imre). 20.00 Arcok - sze­gedi portrék (Vass Imre). 22.00 Party-túra (Sövény Tibor). Vagy: kincs, ami van (Hegyesi Sándor). 0.00 Nonstop zene­mix. TISZA RÁDIÓ, SZEGED A fiatalok hullámhosszán a 102 MHz-es városi kábelfrekvencián napi 24 órában. Telefon: 495­495. E-mail: tiszaradio@mail.ti szanet.hu 7.00 Reggeli éb­resztő. 10.00 Zenesáv. 15.00 Délutáni randevú - fiataloknak szóló hirek, információk, érde­kességek, pletykák, program­ajánlatok, kívánságok sok ze­nével. 20.00 Radio Dream Ál­modj velünk! RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-től 24 óráig szer­kesztett műsorok a 97,6 MHz­en. Szerkesztőségi telefon: 62/533-677, telefax: 62/533­678. Adástelefonok: 62/533-777 és 62/533-778. SMS: 30-26-77­777. 5.00 Jó reg'gelt - zenés in­formációs műsor, félóránként hírekkel. 9.30 Napraforgó ­közszolgálati magazinműsor: a déli végek védelmében. Vendé­günk: Kátai József dandártábor­nok, a Kiskunhalasi Határőigaz­gatóság igazgatója. Közben: 10.30-kor hírek. 12.00 Déli Kró­nika. 13.00 A nap kérdése. 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél­alföldi Hírmondó. 16.00 Női ma­gazin. 20.00 Éjszakai beszélge­tés. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallható a 106,0 MHz-en. Interneten: www.szen tes.hu/radioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefon­számok: 63/315-472 és 315­482. Állandó műsorok: Helyi és térségi hírek - minden óra 30. percében Tisza Menti Krónika ­hétköznap: 17.15-től 17.45-ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés éb­resztő. Benne: naptár, évfor­dulók, útinform, lapszemle. 9.00 Riportok - interjúk. 10.00 Zene­óra. 11.00 Programajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Szer­kesztik a hallgatók. 14.00 Zene­óra. 15.00 Agóra - délutáni ma­gazin. Amiről a múzeumi tárlók mesélnek. Szentes testvéri szá­lai. 17.15 Tisza Menti Krónika. A nap hírei. 18.00 Zene - érde­kességek. 19.00 Esti mese. 20.00 Zenés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30­kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érde­kességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuá­lis interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Procter&Gamble is a leading multinationai companies in the FMCG sector. Our brands, liké Arid, Pampers, Old Spice, Alioays, are markét ieaders worldividc. Our Budapest office is a régiónál headquarters. For our Customer Service Department we are looking for young graduates for Product Supply Planner. The role You will manage the product flowfrom plants (in whole Europe and USA) to customers in Central Europe. You will be managing availability and inventory, analyzing performance and leading systemic improvements in the supply chain You will be the logistics expert in the multi-functional business teams launching new products The key requirements English fluency Interest in long term career Team player wilhgood communication and interpersonal skills Logical thinking. Cood analytical skills Feel free to ask any question. For contacts: Tibor Srei, e-mail srei.tkkpg.com, tel.:451-1264. GUMIAKCIÓ Ha most nálunk vásárol gumiabroncsot, azt INGYENESEN felszereljük, centrfrozzuk. INGYENES -fék- és lengéscsillapító-vizsgálat - futómű-ellenőrzés és -beállítás. Gumijavítás kedvező áront HYUNDAI-CHRYSLER Márkakereskedés ss Szeged, Textilgyári út 3. | Telefon/fax: 62/468-763,458-764. 5 A Délvilág csongrádi ügyfélkapcsolati irodájának új címe: Fő u. 20-22. Tel.: 63/483-656 a régi szám. Szeretettel várjuk régis és új ügyfeleinket. AMIT MEG MINDIG MEGTEHET UTOLSO MEGHOSSZABBÍTOTT LEHETOSEG A VÁLTOZÁSOK ELŐTT! 1. Mérlegképes könyvelő. I éves és 2 éves képzésben 2. Pénzügyi tanácsadó. 1 éves képzés 3. Adótanácsadó, 1 éves képzés 4. Okleveles pénzügyi revizor, 1 év (okleveles könyvvizsgálóknak felmentésekkel) 5. Pénzügyi szakellenőr, 1 év (mérlegképes könyvelőknek felmentésekkel) 6. Számviteli ügyintéző, 1 év 7. Vámügyintéző, 9 hónap 8. Tb.-ügyintéző, félév 9. Tb.-szakelőadás, félév 10. Vámkezelő, félév SZÁMVITELI OKTATÁSHOZ AZ ÚJ TÖRVÉNYT INGYEN BIZTOSÍTJUK. Munkanélküliek, GYES, GYET-es szülők munkanélküli támogatást igényelhetnek az 1., 2., 3., 6., 8. képzésekre. Szeged, Mérey u. 6/B. Tel.: 62/420-652, 481 -060 perfekt ISO 9001 minőséggel 1 50 éve a felnőttoktatásban Legyen az új Sporttörvény ISM.erője... Az új Sporttörvényt s annak magyarázatát . 2001. január 25-től (csütörtök) 15 napon át olvashatja az fFIffií1 kiemelhető és összefűzhető mellékleteként. I S M Ifj-.íj­,Sporlmíni.<itrrium www.ism.hu A jogszabállyal kapcsolatos kérdéseivel tárcsázza az Ifjúsági és Sportminisztéri­um kedvezményesen (a helyi beszélge­tés költségén) hívható kék számát: 06-40-444-555 ...mert a szabály megvan, kezdődhet a játék!

Next

/
Oldalképek
Tartalom