Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-23 / 274. szám
10 HAZAI TÜKÖR CSÜTÖRTÖK, 2000. Nov. 23. Falugyűlés Kiszomboron A település szennyvízberuházásáról, a kiépítendő szennyvízcsatornáról is szó volt a minap tartott, kiszombori falugyűlésen. Kiszomboron e létesítmény elkészítése a legfontosabb, halaszthatatlan munkák közé tartozik. Közmeghallgatás keretében a jövő évi költségvetési koncepcióval is megismerkedhettek a jelenlévők. A minapi fulugyűlésen Nagy Tibor polgármester ismertette az összegyűlt községbeliek előtt a Makóval közösen létrehozandó szennyvízberuházás U. ütemével kapcsolatos tudnivalókat. (A 80 százalékos pályázati támogatottsággal, Makóval közösen épülő I. ütem keretében jövőre összekötő vezeték épül ki Kiszombor és Makó között. A II. ütem a háztartásoknak e vezetékre való rácsatlakoztatását jelenti.) A jelenlévők megtudhatták: a terv az egész falu együttes rácsatlakoztatásával számol - a részenkénti, fokozatos rákötés ugyanis, amelyről eredetileg szó volt, nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket. MAROSD<&£>MPER 6772 DESZK, Alkotmány u. 43. MAROSI HOMOK, BARNAHOMOK, BÁNYAHOMOK, szállítása Megrendelheti> telefonon: 62/271-4G7. Stílusosan a kiterjedt tanyavilággal rendelkező Ásotthalmon adott otthont tegnap az ez évi regionális falugondnoki tanácskozásnak. A BácsKiskun, Békés, Csongrád, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye településein működő szolgálat tagjai, valamint polgármesterek, jegyzők részére a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete szervezte a fórumot, amelyen számos szakmai kérdést, a feladatok gyakorlati megvalósításával összefüggő teendőket vitatták meg az egybegyűltek. Az Ásotthalmi Művelődési Házban már kora reggel nagy volt a sürgés-forgás, hiszen a több megyéből meghívott vendégek fogadásának előkészületeit végezték a szorgos kezű asszonyok, Az érkezőket pedig már a művelődési ház előcsarnokában kellemes meglepetésként fogadta Horváth Dezső újságíró és Gyenes Kálmán fotóművész „Tanyák és emberek a ezredfordulón" című vándorkiállflási képösszeállftása. A szervezők ugyanis szerették volna ezzel is emlékezetessé tenni az ásotthalmi programot. A színvonalas, még a tanyai életet ismerők részére is rendkívüli élményt, új ismeretek is nyújtó tárlat megnyitását a helyi asszonykórus előadása is színesítette. - ízelítőt szerettünk volna Falugondnoki konferencia Ásotthalmon A tanyák életre kelnek A régióból sok szakember, illetve önkormányzati vezető tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a tanyán élők gondjainak kezelésével foglalkozó fórumon. (Fotó: Schmidt Andrea) MINDEN PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON 8.00-14.00 óra kö/ött HALVÁSÁR ponty: 399 Ft/kg harcsa: 699 Ft/kg busa: 220 Ft/kg amur: 389 Ft/kg SZEGEDFISH KFT Telefon: 62-461-444. .,(Fehér-lói halászcsárda „„•Ildi) adni a konferencia résztvevőinek a térségi tanyákon lakók életéről - hangsúlyozta Pelró Ferenc, a község polgármestere. A fotókillítás anyagát szemlélő Joóné Bene Aranka, a mártélyi gondozási központ vezetője és a közelben álló néhány falu-, illetve tanyagondnokok pedig arról beszélt, milyen fontos emléket állítani a tanyákon élők ma még létező, de mégis átalakulóban lévő mindennapjairól. Bálint László ásotthalmi falugondnok megerősítette az elhangzottakat: - Községünkben három éve kaptam a megbízást, azóta járom a 22 ezer hektárt kitevő tanyavilágot. Megrázó a tanyasi emberek ragaszkodása a földhöz, még akkor is, ha nincs víz, villany az otthonukban. - Többségük hónapokon keresztül be sem jön a faluba - vette át a szót a Szatmárból érkezett Répási Imre. Mi visszük neki az ebédet, a gyógyszert. Persze mindez csak az önkormányzat anyagi támogatásával lehetséges. - Ez persze nem is olyan könnyű - tudtuk meg Bata Ferenc öttömösi polgármestertől, és az elhangzottakkal Petró Ferenc is maximálisan egyetértett. - Igaz, hogy pályázattal kaptunk anyagi segítséget gépkocsi vásárlásához, de normatív támogatásban nem mindenki részesül. Öttömös kis település, mi egymillió-százezer forintot kapunk erre a fontos, szociális ellátást segítő célra. amelyet azonban meg kell „fejelnünk", hiszen a gépkocsi üzemeltetése sokba kerül. Nálunk ugyan egy falugondnok van, de a teendők sokasága és a rossz útviszonyok miatt mindig két személy látogatja a segítségre szorulókat. Ennek költségeit szintén nekünk kell előteremteni. - Igazságtalan, hogy lakossági létszámhoz kötik a támogatást - tette hozzá az ásotthalmi polgármester. Pedig politikai érdek is a falugondnoki hálózat szélesítése, de az önkormányzatok többsége annak feltételeit egyedül nem tudja megteremteni. Az pedig irreális elvárás, hogy 2100 tanyán élőt - ennyien élnek és várnak segítségre Ásotthalom térségében - egyetlen gondnok megfelelő módon el tudjon látni! - Ezért lenne fontos, hogy az országgyűlési képviselők is szorgalmazzák a támogatási rendszer felülvizsgálatát, annak ellenére, hogy jövőre elég jelentősen emelkedik majd a „fejkvóta" nagysága - egészítette ki az elhangzottakat Csörszné Zelenák Katalin, a falugondnoki egyesület ügyvezetője. Gárgyián József öttömösi tanyagondnok arról számolt be, hogy a 850 lakosú településükhöz kétezer tanya tartozik. Az ott élő embereknek szinte a túlélést biztosítják azzal, hogy bevásárolnak helyettük, összevágják téli tüzelőjüket, kihozzák nekik a gázpalackot, a tápot az állatoknak. Mártélyi kollégája, Szuromi Ernő még inkább hallomásból tud a gondokról, hiszen néhány napja kapta csak meg a hivatalos megbízást e munkakör betöltésére. Mint elmondta, még magánemberként is úgy véli: nem szabadna könnyedén kezelni a tanyákon élők problémáit, illetve magukra hagyni az önkormányzatokat. Az az életvitel, amelyhez ez a társadalmi réteg hozzászokott, különösen ha figyelembe vesszük, hogy zömében idős kordákról van szó, akkor emberi kötelesség is - nem szólva a társadalom felelősségéről -, hogy a szociális gondoskodás rájuk is kiterjedjen. N. Rácz Judit Az SKF Műszaki Szakáruház « főállású munkatársat keres területi referens munkakörbe. Feladata: piaci kapcsolattartás, ügyintézés. Legalább középfokú végzettségű, 20-35 év közötti, kontaktusteremtésben is ügyes, feladatvezérelt személy fényképes, kézzel írott szakmai önéletrajzát várjuk uz alábbi ctmre: 6724 Szeged, Kálvária sgt. 4-6. y Karácsonyi ajándékkosár Kellemes karaesonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kivan n a minimum forgalmi jutalék elencjodését 3 hónapig új vállalkozói számlanyitásnál ingyenes BankVonal használatot 3 hónapra új szerződés megkötésekor 1%-os kamatmérséklést a Családi Bankszámlához kapcsolódó folyószámlahitel felvételénél fél százalékos kamatfelárat a Családi Bankszámlán lOO.OOO.-Ft vagy azt meghaladó összegű betét 3 hónapos lekötése esetén | Ingyenes Mobil-Hír szolgál tatást 3 hónapra az új szerződés megkötésékor havi 10 óra Ingyenes Inemethozzáférést 3 hónapon keresztút mindazoknak, akik a felsorolt kedvezményekből legalébb egyet igénybe vettek. Hódmezővásárhely, Kossuth tár 2„ Tel.: (62) 241-469 ALBASTART KHT. PÉTER RÓZSA SZAKKÖZÉPISKOLA 2001. február 5-én keresztféléves, iskolarendszerű felsőfokú OKJ képzést indítunk mérlegképes könyveié (vállalkozói szak.), komplex külker-vém és idegenvezeló-hostess tagozatokon. - Tandíjmentes, nappali képzés 23 év alatt, ingyenes kollégiumi elhelyezéssel. - levelező képzés szombati napokon, korhatár nélkül. A szakmai vizsgát helyben, az iskola szervezi, a jelentkezés feltétele érettségi. Jelentkezés: Székesfehérvár, Vér körút 52. Tel.: 22/348-095 CUKRÁSZDA mo/hM áJ%Itamat* CWPSÍSiUcfFeSSt^i /CÓSTDíÓjd Csokis, narancsos, fahéjas. A Kálvária Cukrászdában november 25-én - Katalin napján 10-14 óráig. Szeged, Kálvária tér 32. Tel.: 443-884. [DISZKONT] AJANLATA Krémjoghurt Parmalat 180 g 4 íz 45 Ft íirol 49 Ft Pille tejföl 175 g 20% Party vajkrém 250 g 5 íz 172 Ft ünco Light 5ÖÖ g 92 Ft Rama tégla 2 x 5ÖÖ q 368 Ft Edami sajt 1091 Ft/kg Balaton virsli 350 Ft/kg Baromfi párizsi 327 Ft/kg Pulyka sonka 628 Ft/kg . j 6723 Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel./fax: 62/469-847. Tel.: 62/465-574. Nyitva tartás: H-P.: 6-17-ig. Szo.: 6-13-ig. Vas.: 6-10-ig. i Enni-Kék és Ticket Restaurant étkezési utalványokat elfogadunk. Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket Decemberben több mint egy órát ingyen* beszélhet telefonon szeretteivel Érezte már úgy. hogy Karácsonykor nem sikerült minden kedves szót elmondania, amit szive szerint szeretett volna? Mo6t végre Ön is tehet azért, hogy ebben az évben másként legyen Beszéljen többet november 1. és 30. között, hogy decemberben ingyen telefonálhasson több mint egy óráig! Minden előfizetőnk, aki novemberi telefonforgalmát - az októberben kézhez kapott teleionszámIájához képest - legalább bruttó 500 Ft-tal növeli, decemberben bruttó 300 Ft beszélgetéshez jut. Végre kibeszélheti, amit eddig nem tudott elmondani. Itt az tdeie. hogy Összeírja minden jókívánságát. Részletes inlormációért hívja az ingyenes 184-es telefonszámot. •fon 'Helyi bes/elgetés esetén, kedvezményes időszakra kalkulálva (H- P 5-7. 18-22 óm, Sz-V ás munkaszüneti napokon 5-22 óra között) A jóváírást a januárban kt zhoz kapott számla tartalmazza A korábbi BakonyTol. DóITáv. DigiTol 2002 DunaTol. EgomCom, JászTel, KlsdunaCom » ^ , cégek egyesülésével létrejött %/ fon © Keresse fiókjainkat!