Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-27 / 72. szám

SZOMBAT, 1999. MÁRC. 27. SPORT 11 Lékó behívója sakk • Munkatársunktól Az egyik kereskedelmi televízióban elhangzott, hogy a szegedi Lékó Péter a jugoszláv hadseregtől behívott kapott. A hírrel kapcsolatban a nemzetkö­zi nagymester testvére, Tamás nyilatkozott: - Ezt a behívót már egy hónappal ezelőtt megkap­ta, s nem a háborús hely­zet miatt kézbesítették számára. Hogy miért? Mindketten kettős állam­polgárok vagyunk, s édes­apánk továbbra is Szabad­kán él, s az ő címére érke­zett az értesítés. Péter ma érkezik haza Németor­szágból, ahol a Westfalis­che Ferngas részvénytár­saság ötéves szerződést kötött vele. A német céget főként az motiválta, hogy a világ 7. legjobb sakko­zójának Magyarországon imponáló, nyolcvanszáza­lékos ismertségi indexe van, így remek reklámhor­dozójuk lehet. A szponzo­ri szerződés értékét növeli, hogy a németek első alka­lommal támogatnak kö­zép-európai sportolót. Megmozdult a táncvilág • Munkatársunktál Megkezdődött a táncidény, aminek csal­hatatlan jele, hogy a megyei klubok szinte hétről hétre érnek el valamilyen remek eredményt. A közel­múlt legrangosabb ese­ménye a zalaegerszegi D korosztályú junior II., valamint ifjúsági ma­gyar bajnokság volt. Ezen a kővetkező me­gyei érdekeltségű ered­mények születtek. D junior II., standard táncok: 1. Ádám Gábor, Czinege Krisztina (Fla­menco Szeged), ...3. Kun­halmi István, Péter Szabó Zsófia (Pro-Art TS Kiste­lek), 4. Pogyina Péter, Tóth Orsolya (Papíron SC Sze­ged). Latin-amerikai tán­cok: 1. Kunhalmi, Péter Szabó, 2. Pogyina, Tóth, 3. Papdi László, Haumann Anett, 4. Golhovics Gábor, Bányai Andrea (utóbbi két pár Flamenco), ...6. Kueso­ra Róbert, Bányai Judit (Pro-Art). D ifjúsági, stan­dard táncok: 1. Turai And­rás, Jakab Lilla (Pro-Art). • Békéscsaba, D felnőtt, or­szágos bajnokság, latin-ame­rikai táncok: ...6. Németh Ta­más, Szabó Anita (Flamenco). • Szombathely, körverseny, junior korosztály: ...6. Zsom Olivér, Lőrincz Krisztina (Probitas TSE Szeged). • Pontszerző versenyek, Eger, C felnőtt, standard táncok: 1. Németh Tamás, Szabó Anita. Budapest, C felnőtt, standard táncok: 1. Németh, Szabó. Szarvas, E junior II., latin-amerikai táncok: ...2. Nagy Gábor, Pálity Lívia. E ifjúsági, standard táncok: ...4. Vol­ford Péter, Tóth Pördi Éva. D ifjúsági, latin-amerikai táncok: ...4. Volford, Tóth Pördi. Budapest, junior I. standard és latin-amerikai táncok: 1. Borsos Szabolcs, Szűcs Andrea. C felnőtt, standard táncok: 1. Németh, Szabó (valamennyi pár a Flamenco Tánciskola nö­vendéke). kézilabda Pick-menetrend zeljövőbeni játéknapjairól. Legelőször hétfőn, március 29-én Veszprémben lépnek pályára (az MTV2 17.45-től közvetíti a mérkőzést) Bar­tókék a Magyar Kupa kere­tében. A visszavágót április negyedikén (11.15-től az MTV2 közvetíti) játsszák Szegeden. Közben április el­sején 18 órától Szol­nok-Pick Szeged bajnoki lesz - egyelőre ismeretlen helyszínen. A Tisza-parti gárda legközelebbi hazai bajnoki találkozója április 6­án 17.30-tól lesz a Tatabá­nya ellen. Öt nappal később a bajnokság utolsó hazai baj­nokiját láthatják a nézők az újszegedi Sportcsarnokban, amikor a Győr lesz a ven­dég. A találkozót, a tervek szerint 11.15-től az MTV2 közvetíti. A zárófordulót áp­rilis 17-én, 18 órától Kiskő­rösön játssza a Pick. • Munkatársunktól A kézilabda-szövetség elnöksége elfogadta a Hypo NO szakmai irá­nyítójának, Kovács Lász­lónak a férfi juniorválo­gatott edzőjének lemon­dását, és a helyére Velky Mihályt (Fotex KCV) és Tamás Sándort (Pick Szeged) nevezte ki. A két edzó megbízatása az augusztusi, katari vi­lágbajnokság végéig szól. Úgy tűnik, hogy a Pick Szeged férfi kézilabdacsapa­tának hátralévő programját hosszas tárgyalások után si­került véglegesíteni. Dobozi Iván, a csapat technikai ve­zetője tájékoztatott bennün­ket a Tisza-parti gárda kö­SPORTKOZVETITES A TELIN TÉVÉBEN 1999. március 27-én, szombaton, 10 órakor: DEBRECEN-SZEDEÁK Bajnoki kosárlabda-mérkőzés • DUNAFERR CENTER tíÉLMAQYARORSZÁQ DUAC AceliERMÉkqyÁRió és KtREskedő Kft. [mcdihémi a] • Ma, 75 órakor: Szeged LC-Tatabánya Újult erővel az éllovas ellen labdarúgás A hét elején felgyor­sultak az események a Szeged LC NB l-es labdarúgó-csapatának az életében. A játékosok megkapták elmaradt fi­zetésüket, így semmi akadálya sem voit an­nak, hogy tovább foly­tassák a bajnokságot. Il­letve még egy dolgot meg kellett oldani: neve­zetesen azt, hogy ki irá­nyítsa továbbra a gár­dát. Az ideiglenes veze­tőség ugyanis nem vál­lalkozott erre, s így lé­pett ismét színre Nagy­laki Kálmán, aki újra a klub ügyvezetőjeként ténykedik. — Első és legfontosabb feladatomnak azt tekintet­tem - hangoztatta a régi-új vezető -, hogy a labdarúgók megkapják járandóságaikat. Miután ez megtörtént, újra megkezdődtek az edzések, s ezek azóta is nagy intenzi­tással folynak. O Mi lesz annak a két találkozónak a sorsa, amelyre a csapat nem állt ki? - A komlói meccs, úgy néz ki, hogy „elúszott". Vi­szont a Matáv Sopron elleni összecsapásnak a sorsa még nem dőlt el véglegesen. Ez a mérkőzés a félreértések miatt maradt el, tehát reális esé­lyünk van arra, hogy az MLSZ újrajátszást rendeljen el. B Úgy tudjuk, hogy a já­tékosok csupán elmaradt bérüket kapták meg ked­den este. Ezt pénteken a komlói meccs előtt Ön már felajánlotta nekik. A szurkolók anyagi és erkölcsi támogatására továbbra is nagy szüksége van a Szeged LC-nek. (Fotó: Gyenes Kálmán) Nem lett volna jobb ak­kor elfogadni, s elutazni a találkozóra? - Erről már nem érdemes beszélni, annak ellenére, hogy ez lett volna az ideális megoldás. Azóta a játéko­sok közül is sokan belát­ták, hogy nem éppen jól döntöttek, amikor nem utaz­tak el Komlóra. 0 Úgy volt, hogy a Tata­bánya elleni itthoni meccset a Duna Televí­zió egyenes adásban köz­vetíti. Miért hiúsult meg a terv? - A sok huzavona miatt. A Hivatásos Labdarúgók Ligája, amely a tv-közvetí­téseket irányítja, sajnos úgy vélte, hogy a Tisza-parton a hét végén sem lesz meccs, s ezért döntött más találkozó közvetítése mellett. A Duna TV stábja már nem tudott változtatni a dolgon, viszont annyit megígértek, hogy hosszabb összefoglalót ké­szítenek az összecsapásról, s azt szombaton este és va­sárnap délután bemutatják a nézőknek. 0 Említette, hogy a csa­pat szerda óta rendszere­sen edz. Vajon elegendő lesz ez a kitűnő erőkből álló, éllovas Tatabánya ellen a sikerhez? - A csapat tagjai nagyon elszántak, s szeretnék, ha a szurkolók újra melléjük áll­nának, továbbra is biztatnák őket. Most az a fontos, hogy minél többen jöjjenek ki a mai mérkőzésre, s ezzel er­kölcsileg és anyagilag is se­gítsenek bennünket. 0 Milyen összeállítást terveznek a Tatabánya ellen? - Major és Vasas eltiltása lejárt, tehát mindketten játszhatnak. Szerencsére Basics is idejében visszaér­kezett a háborús időket élő Jugoszláviából, s reményke­dünk abban, hogy ugyanez történik majd a másik szerb idegenlégiósunkkal, Jokszi­moviccsal is. A többiek mind itt vannak, s játékra készek. 0 Nagyon kevesen van­nak a keretben. Tervezik­e újabb labdarúgók meg­szerzését? - Igen! Ezért már Duna­újvárosban beszéltem a klub vezetőivel, akik nem zár­kóztak el az elől, hogy újabb labdarúgók kettős igazolásá­val segítsenek bennünket. Ha Varga Zoltán szakosz­tály menedzser nem Német­országban tartózkodna, ak­kor talán már ma egy-két dunaújvárosi focista is pá­lyára léphetett volna színe­inkben. P. Sándor Jáxsoff Utcahosszal vezet a Dorozsma labdarúgó m#gyei III. o. A Varga Sándor edző által irányított zöld-fehér dorozsmai fiatalok már ti­zenkét pontos előnnyel ve­zetik a labdarúgó megyei III. osztály A csoportját. Szinte biztosra vehető öszi osztályváltásuk. Gólfeszti­vált rendezett a Kisstadi­onban a Déli Apró együt­tese, de az öt rúgott talá­latra az attömösi csatársor is öttel válaszolt. Meglepő a Ferencszállás súlyos ve­resége Derekegyházán, s a vasutas tartalékok vá­sárhelyi pontrablása az Astrától. Sportszerű fordu­ló volt, a bíróknak a piros lapot nem kellett elővenni, s a sárga kártyát is csak huszonhat esetben mutat­ták fel. Kübekháza-Maroslele 3-1(2-0) Kübekháza, 200 néző. Vezette: Papp F. Kübekháza: Szűcs - Uh­rin, 2Cs., Lakatos, Dékány Gy. (Botos), Viszmeg, Nyemcsók (Szirovicza), Ni­kodémusz, Vecsernyés, Pá­pai, Kollár. Edző: Nacsa Ár­pád. Maroslele: Fenesi - Paj­kó (Árva), Kovács Á., Nagy T., Sztachó, Minyó, Németh (Bozsó), Mihály, Kovács S. (Marovszki), Szabó P., Széli. Edző: Gulyás Endre. A jó formában játszó ha­zai együttes biztos győzel­met aratott. Gólszerzők: Kollár (2), Lakatos, ill. Nagy T. Jók: Uhrin, Viszmeg, Kollár, ill. Fenesi, Mihály. További eredmények: A csoport: Domaszék­Csengele 1-3, Sándorfal­va Il.-Ópusztaszer 4-3, Csanytelek II.-Röszke II. 1-0, Pusztamérges-Algyő II. 1-3, Déli Apró SE-Öttö­mös 5-5, Ruzsa-Üllés l-l, Ásotthalom-Baktó SC 1-3, Baktó Szilánk-Dorozsma SK0-1. B csoport: Pitvaros-Kis­zombor II. 3-0, Derekegy­ház-Ferencszállás 7-1, H. Astra-SZVSE II. l-l, Nagymágocs-Ambrózfalva 1-2, Epeijes-Pázsit SE 2-3, IKV-Alsóváros-Szőreg II. 3-0. Szabadnapos: Károlyi DSE. Versenyen kívül: Ká­rolyi DSE-Csanádpalota­Nagylak 1-0. A bajnokság állása A csoport 1. Dorozsma 18 15 3 • 63-12 48 2. Csengele 18 10 « 2 48-26 36 3. Üllés 18 9 7 2 34-24 34 4. Baktó SC 18 » 5 4 41-24 32 5. S.-falva II. 17 9 4 4 34-23 31 6. Ópusztaszer 17 8 4 3 38-23 30 7. Ásotthalom 18 9 3 4 46-33 30 8. Algyó II. 18 9 2 7 33-31 29 9. Büszke 11. 18 t 4 8 34-37 22 10. Rúzsa 18 5 6 7 20-29 21 11. Csanytelek IL 18 5 5 8 22-37 20 12. Déü Apró 18 4 4 8 34-44 18 13. Baktó Szilánk 16 3 4 9 19-40 13 14. Domaszék 18 2 4 12 23-51 10 15. Pusztamérges 18 3 0 15 20-47 9 16. Öttömös 18 1 5 12 1644 8 Besöpört 1. Pitvaros 2. H. Astra 3. Pázsit SE 4. IKV-AJsóv. 5. Szöreg 0. 6. Kübekháza 7. Ferencszállás 8. Maroslele 9. SZVSE II. 10. Nagymágocs 11. Derekegy ház 11 Károlyi DSE 13. Eperjes 14. Ambrózfalva 15. Kiszombor II. 17 12 16 13 17 13 17 11 17 9 51-22 41 63-21 40 49-27 40 45-31 33 46-37 29 32-34 26 53-45 23 8 29-48 21 9 36-40 18 8 30-39 18 9 30-36 16 1 10 38-45 16 3 10 28-52 15 3 11 25-43 12 3 12 15-50 9 A versenyen kívül induló Csanádpalota­Nagylak eredményeit a táblázat nem tar­talmazza. Bokor Béla Hödiák fölény Szegeden atlétika • Munkatársunktál Ahogy a napsugarak ki­bújtak a felhők mögül, az at­létikai élet is megélénkült: legutóbb a Csongrád megyei és a városi mezei futóbajnok­ságon álltak rajthoz a ver­senyzők Szegeden. Győztesek: Felnőtt férfiak, 6000 m: Takács Szabolcs (Hódiák). Ifjúsági fiúk, 5000 m: Mihály Péter (SZVSE). Felnőtt nők 3600 m: Kiss Ágnes (SZVSE). Ifjúsági nők, 3600 m: Kövesi Kitti (SZVSE). Serdülő A korcsoport, lá­nyok, 3600 m: Hernek Krisz­tina (SZVSE). Serdülő B kcs ('84-es korosztály)-, lányok, 2700 m: Nagygyörgy Katalin (Hódiák). Serdülő B kcs ('86), lányok, 2000 m: Szűcs Lilla (Hódiák). Csapatban a Hódiák nyert ebben a korosz­tályban. Serdülő A kcs, fiúk, 5000 m: Nagy Ádám (Hódi­ák). Serdülő B kcs ('84), fiúk, 4000 m: Preczer Zsolt (Hódi­ák). Serdülő B kcs ('85), fiúk, 4000 m: Király Gellért (Sze­pi DSE). Serdülő B kcs ('86), fiúk, 4000 m: Tirla Máté (Hódiák). Gyermek ('87) fi­úk, 2400 m: Nagy László (Hódiák). Gyermek ('88) fi­úk, 2000 m: Bodrogi Ferenc (Hódiák). Csapatban a Hódi­ák diadalmaskodott. Gyer­mek ('89) fiúk, 2000 m: Takó Dávid (Hódiák). Csapatban a Hódiák győzött. Gyermek ('85) lányok, 2400 m: Talmá­csi Andrea (Hódiák). Gyer­mek ('87) lányok, 1600 m: Hódi Lili (Hódiák). Csapat­ban a Hódiák nyert. Gyermek ('88) lányok, 1200 m: Szabó Kata (Hódiák). Gyermek ('89) lányok, 1200 m: Gá­zsity Milica (Hódiák). Csa­patban a Szegedi VSE győ­zött. reflektor Szeged-Szpari • Munkatársunktól Ma, 18.30-kor a Tabán Tra­fik férfi vízilabdacsapata a Magyar Kupa-győztes Hon­véd-Spartacust fogadja a Spor­tuszodában. Universitas győzelmek • Munkatársunktól Győzelmekkel kezdte a ta­vaszi szezont a Szegedi Univer­sitas, bajnoki címre is esélyes, NB Eí-es férfi röplabdacsapata. Ózdi RSE-Szegedi Universi­tas 1:3 (-14,16, -13, -7). Sze­ged: Chadaide, Csábi, Hegedűs I, Tápai, Makhult, Puha. Csere: Varga (liberó), Hegedűs T. Edző: dr. Nikolényi Gábor. Szegedi Universitas-Sátoral­jaújhely RK 3:0 (6, 8, 7). Sze­ged: Hegedűs T., Hegedűs I., Tápai, Makhult, Csábi, Puha. Csere: Vörös, Janó. Edző: dr. Nikolényi Gábor. Gyön­gyös-Szegedi Universitas 2:3 (-4, 13, -10, 15, -11). Szeged: Chadaide, Tápai, Makhult, Pu­ha, Hegedűs I., Csábi. Csere: Hegedűs T., Vörös, Berényi. Edző: dr. Nikolényi Gábor. Optimista-kupa • Munkatársunktól Március 28-án (vasárnap), 10.30-tól Optimista-kupa né­ven tájékozódási futó verseny lesz Nagycsákányban. A szo­kásos kategóriákon kívül, ren­deznek nyílt technikás és nyílt könnyű viadalt is, tehát bárki kipróbálhatja ezt a sportágat. Bővebb információval Peics Antal Zsolt (06-30-9925-568) szolgál. Kosarasrangadó • Munkatársunktál Ma 14 óra 30 perckor az NB I A csoportos tagságért harcoló Szeged KE női kosár­labdacsapata a Szolnoki MÁV együttesét fogadja az újszegedi Sportcsarnokban. Bronzcsata • Munkatársunktól A ma, 16 órakor a szegedi Műjégpályán kezdődő derbin eldől melyik csapaté lesz az OB l-es jégkorong-bajnokság bronzérme. A két vitatkozó fél a Tisza Volán Szeged és a Miskolci Jegesmedvék. A Sport­csarnokban • Munkatársunktól A Tisza Volán Emergé-Be­rettyóújfalu (vasárnap, 11.30) NB Il-es kézilabda-mérkőzést az újszegedi Sportcsarnokban rendezik meg. Petrolszerviz­ZTE • Munkatársunktól Szombaton, 12 órakor a szegedi Juhász Gyula Művelő­dési Házban játssza szuperli­gás bajnoki mérkőzését - a Za­laegerszegi TE ellen - a Pet­rolszerviz női tekecsapata. Mntáv-Vivicittó • Munkatársunktól Április 4-én, 11 órakor raj­tol a hagyományos tavaszi fu­tóverseny, a 14. Matáv-Vivi­cittá Budapesten. A népszerű rendezvényre már lehet nevez­ni a Budapest Sportirodában (1146 Budapest, Dózsa György út 1-3., 1/188.). Márci­us 28-áig a kedvezményes ne­vezési díj 600 forint. Bővebb információk a 06-80-200-905­ön kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom