Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-04 / 53. szám
II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1998. MÁRC. 4. A reform gyümölcse • Kontavill: házgyári program? Öt földrészen ötven vállalat Szentesi gyártósor: ezerötszáz termékkel. (Fotó: Enyedi Zoltán) • Kamarák a DMT együttműködésben Egy a régiónk • Bonn (MTI) A kemény reformok kifizetődtek - így összegezte véleményét a magyar pénzügyi stabilizációról a Handelsblatt német gazdasági lap múltheti számában Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Legfőbb eredménynek a fizetési mérleg-hiány nagy csökkentését tartotta, a Handelsblattban megjelent nyilatkozatában. 1994-ben 4 milliárd dollár volt a fizetési mérleg hiánya, tavaly „a legmerészebb álmokat is túlszárnyalva" I milliárdra csökkent ez az összeg - emlékeztetett. Hosszú úton jutott el az ország oda, hogy a hazai össztermék (GDP) 9 százalékáról 2,2 százalékára csökkent a fizetési mérleg hiányának aránya - mondta. Surányi úgy vélte, hogy a délkelet-ázsiai válság csak kissé hat Magyarországra, amely jóval az ázsiai gondok jelentkezése előtt, még 1995 tavaszán restriktív pénzügypolitikát vezetett be. Megerősítette, hogy a tavalyi 4 százalékos növekedés után az idén szerinte 5 százalékkal bővül az ország gazdasági teljesítménye, és 25 év után először úgy, hogy közben nem romlanak az ország külső pozíciói. Elismerte, hogy a mindmáig magas infláció csökkentése érdekében még nagy erőfeszítéseket kell tenni. Kiemelte a külső adósság csökkentésében elért nagy eredményt: ma az ország nettó külső adóssága 10 milliárd dollár. Az elmúlt esztendőben a FM Csongrád Megyei Hivatala mintegy 550 millió forint értékben osztott szét olyan mezőgazdasági támogatásokat, amelyeket ültetvénytelepítésre és építési beruházásokra lehetett fordítani. Az alábbiakban a kedvezményezett pályázók listáját tesszük közzé. Széli József, Sándorfalva (tárolóépítés). 802 ezer forint; Badár Imre Szentes (almatelepftés), 990 ezer; Kispálné Fejes Erzsébet, Szentes (szőlőtelepítés), 3 millió 422 ezer; Kiss Sómuelné, Szeged (diótelepítés), 3 millió 541 ezer; Csiszár István, Szeged (őszibarack-telepítés), I millió 448 ezer; Huszta Gellért. Szeged (kajszibarack-telepítés). 422 ezer; Wetter Kft.. Csengele (szilvatelepftés), 20 millió 970 ezer; Wetter Kft.. Csengele (meggytelepftés), 22 millió 240 ezer; Wetter Kft., Csengele (spárgatelepftés), 25 millió 585 ezer; Wetter Kft., Csengele (szilva, meggytelepltés), 27 millió 435 ezer; Juhászné Bartha Ildikó, Rúzsa (vegyes ültetvény) 20 millió 277 ezer; Gyömbér Péter, Makó (spárgatelepftés), 6 millió 558 ezer; Forral Péter, Üllés (őszibarack-telepítés), 1 millió 285 ezer; Fodor Antal, Rúzsa (spárgatelepítés), 625 ezer; Kiss Zoltánné, Ásotthalom (spárgatelep(tés), 807 ezer; Szabó Róbert, Öttömös (őszibarack, szilvatelepftés), 2 millió 287 ezer; Balogh Antal. Üllés (őszibarack t.), 617 ezer; Szögi István. Rúzsa (spárgát.), 636 ezer; Gömöri Endre. Balástya (diót.), 6 millió 424 ezer; Mag-Ter Szövetkezel. Csongrád (őszibarack t.), 1 millió 68 ezer; Ót évvel ezelőtt privatizálta a francia Legrand multinacionális vállalat a villamosszerelési anyagok gyártásával foglalkozó szentesi Kontavill Rt-t. A veszteséges cégből nyereséget hozó részvénytársaság lett. Nagy múltra visszatekintő vállalat a Kontavill. Elődjét 1919-ben jegyezték be Budapesten, majd a villamosszerelési anyagok gyártásával foglalkozó cég 1961-ben Szentesre költözött a fővárosi Kontakta egységeként. A Dékány József Kistelek (álmát.), 3 millió 335 ezer; Harmath és Társa, Kistelek (szőlő, meggyt.) 13 millió 849 ezer; Csonka András, Zákányszék (aimat.), 835 ezer; Huszta Józsefné, Öttömös (spárgát.), 1 millió 666 ezer; Bokrosi Kertész Kft. Csongrád (hűtőfelújítás), 1 millió 485 ezer; Ocskó Attila. Kistelek (tárolóépftés), 554 ezer; Juhász János, Csanytelek (szilvát.), 3 millió 368 ezer; Korom Attila, Csanytelek (szilvát.), 1 millió 928 ezer; Gyömrei Antal, Hódmezővásárhely (takarmánykeverő ép(tés), 930 ezer; Pálity Rele, Szeged (almat.), 5 millió 087 ezer; Lajkó Levente, Üllés (őszibarack, diót.), 3 millió 204 ezer; Népszabadság Szövetkezet, Rúzsa (baromfi felújítás), 2 millió 229 ezer; Zubán Zoltánné, Kiszombor (bodzát.), 684 ezer; Gömöri János, Szentes (sertés, baromfi ép.), 1 millió 539 ezer; Gömöri János, Szentes (sertés felújítás), 392 ezer; Harsányi János, Szentes (juhhodány felúj.), 379 ezer; dr. Kiss Lajos, Makó (sertés felújítás), 1 millió 430 ezer; Ramotai István, Maroslele (zöldségtároló), I millió 752 ezer; Droppa Kálmán, Makó (lóistálló építés), 1 millió 526 ezer; SDK Szövetkezet. Makó (szarvasmarha, liba, szárító), 19 millió 77 ezer; Gera Illés, Balástya (hűtőtároló), 1 millió 836 ezer; Murányi László, Csongrád (szőlőtelepítés), 830 ezer; Kucsora Sándor, Csengele (sertés, szarvasmarha felúj.), 438 ezer; Tóth Sándor, Ásotthalom (hűtőházépítés), 6 millió I ezer; Móra Zoltán, rendszerváltozás éveiben a Kontavill önálló állami vállalattá nőtte ki magát. Igaz, a vállalat veszteséges volt, hiszen 10 éven keresztül maradtak el a szükséges karbantartások és fejlesztések. És akkor jött a privatizáció. Az 1992-es részvénytársasággá alakulást követően a szentesi cég saját döntés eredményeként került a francia Legrand csoportba. A limoges-i (e város Európa-hfrű kosárlabda-csapatáról is híres) központú multinacionális vállalat több mint 2 milliárd dollár éves forgalmat bonyoZákányszék (hűtőházépftés), 1 millió 724 ezer; Szél István, Szatymaz (lóistálló, tároló), 3 millió 397 ezer; Palotás Sándor, Szeged (lóistálló, tároló), 5 millió 298 ezer; Sertéshús-Termelő Kft., Földeák (sertéstelep felújítás), 2 millió 777 ezer; Kormányos Sándor. Csengele (szarvasmarha felújítás), 1 millió 965 ezer; Mórakert Szövetkezet, Mórahalom (hűtőházépftés), 8 millió 566 ezer; Nagy Sándor, Kistelek (zöldségtároló építés), 889 ezer; Szegedi Mg. Kft., Szeged (szarvasmarha felújítás), 599 ezer; Szegedi Mg. Kft. Szeged (halastó), minisztériumi döntés; Egyesült Szövetkezet, Nagymágocs (tárolóépítés), 2 millió 29 ezer; HódMezőgazda Rt., Hmvhely (vetőmagraktár építés), 8 millió 921 ezer; Garai András, Makó (tárolóépítés), 2 millió 930 ezer; Gyenes István. Szegvár (tárolóépítés), 491 ezer; Keserű László, Szegvár (tároló, baromfiéi), 642 ezer; Merinó Juhtenyésztő Kft., Hmvhely (juhhodály felújítás), 1 millió 521 ezer; Ördögh Sándorné, Zákányszék (baromfinevelő felúj.), 1 millió 18 ezer; Vidéki Istvánné, Forráskút (hűtőház felúj.), 2 millió 850 ezer; Virágos Kis István, Szentes (alma, meggy, stb. t.), 28 millió 384 ezer; Takácsné Gladis Mária, Szeged (szamócatelepítés), 2 millió 752 ezer; Állatszálloda Kft., Kübekháza (baromfi átalakítás), 23 millió 734 ezer; Baloginé Bihari Margit, Makó (terménytároló ép.), 640 ezer; Pópa György, Magyarcsanád (sertésól felújítás) 947 ezer; Szentes Fémlít le, dolgozóinak létszáma meghaladja a 24 ezer főt. A Legrandnak az öt földrészen 50 vállalata van, köztük a szentesi Kontavill, mely a részvénytársaságban hagyott profitból és a 100 millió forinthoz közeli apportból verseny- és fejlődőképes céggé tudott válni. Mára mintegy 1500 termék szerepel a piacvezető cég kínálati listáján. Tevékenységi körükben megtalálhatók a lámpatestek és -foglalatok, süllyesztett falon kívüli kapcsolók és dugaljak, hordozható szerelvények, káipari Bt., Szentes (szarvasmarha istálló ép.), 3 millió 29 ezer; Rákóczi Mg. Szöv., Hmvhely (szarvasmarha t. felújítás), 1 millió 587 ezer; Új Élet Mg. Szöv., Szeged (szárító felújítás), 13 millió 416 ezer; Kaáriné Kiss Etelka, Makó (tárolóépítés), 277 ezer; Új Élet Mg. Szöv., Kiszombor (szarvasmarha t. felújítás), 13 millió 191 ezer; Mitlasovszki Imre, Szentes (szarvasmarha istálló ép.), 4 millió 500 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (osztályozó építés), 2 millió 104 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (takarmánykeverő felújítás), 8 millió 175 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (üvegház felújítás), 495 ezer; Molnár Antal, Mindszent (libaól építés), 890 ezer; Agrokomplex Kft., Szeged (sertésól kialakítás), 553 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (üvegh. csomagoló), 706 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (libaólak felújítása), 542 ezer; Spicc Szövetkezet, Szentes (növényházépítés), 7 millió 567 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (elletőistálló kialakítása), 498 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (etetési techn. kialakítása), 548 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (szárítófelújítás), 1 millió 205 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (üvegh. válogató), 584 ezer; Árpád Szövetkezet, Szentes (etetési techn. felúj.), 616 ezer; Pankotai Agrár Rt., Szentes (sertés felújítás), 3 millió 802 ezer; Pankotai Agrár Rt., Szentes (sertés felújítás), 3 millió 214 ezer). Pankotai Agár Rt., Szentes (süldőszállás felúj.), 202 ezer; Pankotai belcsatornák, valamint professzionális szerelési anyagok és alkatrészek gyártása és forgalmazása. A Legrand csoport magyarországi vállalata részt szeretne venni a házgyári lakások rövidesen kezdődő felújításában is, amelyre már egy új kapcsoló és dugalj családot is kifejlesztettek. Nem véletlen tehát, hogy 1998-ban 800 millió forinttal szeretnék növelni a tavalyi évhez képest az árbevételüket. Tótti-Szenesi Attila Agrár Rt., Szentes (hizlalda felújítás), 4 millió 174 ezer); Bán László, Hmvhely (szárító, tároló ép.), 1 millió 126 ezer; Fodor Zsolt. Mórahalom (sertésól, lóistálló), 514 ezer; Kovács József, Deszk (marhaistálló ép.), I millió 412 ezer; Szegána Kft., Szeged (magtárépítés), 1 millió 989 ezer; Aranykalász Szövetkezet, Derekegyház (szarvasmarhatelep felújítás), 2 millió 754 ezer; Gazsovics József Csengele (szarvasmarhaistálló építése), 804 ezer; Hódmező-Gazda Rt., Hmvhely (takarmánykeverő felújítás), 38 ezer 460 ezer; Kotroczó György, Szeged (tehen. telep felújítás), 4 millió 51 ezer; Kuwaiti-Magyar Kft.. Baks (marha, baromfi felújítás), 9 millió 607 ezer; Kiss Zoltánné, Ásotthalom (szarvasmarha, sertés felújítás), 765 ezer; Május 1. Mg. Szöv., Szentes (borjúnevelő felújítás), 3 millió, Hódcsillag Szövetkezet, Hmvhely (szarvasmarha istállófelújítás), 1 millió 472 ezer; Balogh Lajos, Mórahalom (zöldségtároló építés), 157 ezer; Koponovicsné K. Piroska, Domaszék (sárgatelepítés), 700 ezer; Gyimesi Árpád, Röszke (almatelepftés), 588 ezer; Benzid Anikó, Üllés (őszibarackt.), 2 millió 431 ezer; Sárközi Zoltán, Bordány (baromfiól építés), 1 millió 88 ezer; Pál András, Hmvhely (tak. keverő építés), 1 millió 584 ezer; HódCsibe Kft., Hmvhely (baromfiól felújítás), 8 millió 196 ezer; Nyári Imre, Eperjes (baromfiól felújítás), 1 millió A Duna-Maros-Tisza eurorégiós együttműködésről szóló jegyzőkönyv aláírásain jóformán még meg sem száradt a tinta, máris itt az erősítés: az érintett kilenc magyar, román, jugoszláv gazdasági kamara is „összehajolt" a minap Szegeden, s elnökei közös nyilatkozatban fejezték ki csatlakozási szándékukat az együttműködéshez amit a DMT másnap ülésező elnöki fóruma örömmel akceptált. Egyetlen résztvevő számára sem kétséges, hogy az Európai Unióban régióként lehet csak „labdába rúgni", így hát az együttműködés kölcsönös társadalmi, gazdasági, politikai érdek. A nyilatkozatot aláírók meggyőződése szerint a DMT ezen uniós interregionális konstelláció meghatározó szereplője lehet. A DMT regionális együttműködéshez való csatlakozás szellemében az aláíró felek Arad, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hunyad, Jász668 ezer; Novofarm Rt., Derekegyház (baromfiól felújítás), 12 millió 790 ezer; Pick Rt.. Szeged (sertéstelep felújítás), 13 millió 67 ezer; Pick Rt.. Szeged (sertéstelep felújítás), 15 millió 642 ezer; Bodor László, Mórahalom (spárgatelepítés), 988 ezer; Szabó Ferenc, Szentes (almatelepítés), 989 ezer. Quality Champignons Kft., Hmvhely (növényházépítés), 8 millió 798 ezer; Quality Champignons Kft., Hmvhely (gombaház kialakítása), 4 millió 658 ezer; Dávid Lászlóné, Szeged (növényházépítés), 30 millió 552 ezer; Csongrádi Borászati Kft. (pincefelújítás), 7 millió 959 ezer; Termál Szöv., Szentes (almatelpítés), 25 millió 278 ezer; Bozsity Erika, Üllés (szőlőtelepítés), 2 millió 523 ezer; Kaproncai János, Bordány (terménytároló építés), 563 ezer; Árendás Pál, Szeged (baromfiólfelújftás), 1 millió 179 ezer; Holczer Bt.. Szeged (baromfi, lóistálló, tároló), 2 millió 328 ezer; Bálint Péter, Zsombó (meggytelepítés), 4 millió 115 ezer; Kórógymenti Szövetkezet, Szentes (halastó), minisztériumi döntés; Baka Mihály, Makó (zöldségátorló építés), 933 ezer; Mozsár Miklós, Hmvhely (sertéstelep felújítás), 16 millió 410 ezer; Födi László, Ásotthalom (burgonyatároló építés), 511 ezer; Mezőker Kft., Szeged (hagymatároló építés), 9 millió 89 ezer; Tóth László, Szegvár (növényházépítés), 560 ezer; ÉPKER Bt.. Hmvhely (terménytároló), 6 millió 409 ezer; Lászlai Mihályné, SzékkuNagykun-Szolnok, KrassóSzörény és Temes megyei kereskedelmi és iparkamarák, valamint a Vajdasági Gazdasági Kamara elnökei a következő tevékenységek egyeztetését tűzik ki feladatul: a kamarák közti együttműködés elősegítése a vállalatok közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében; a résztvevők gazdasági lehetőségeire épülő közös programok kidolgozása; közös információs rendszer felállítása, alkalmazása, elsősorban a gazdasági, üzleti és céginformációk kölcsönös áramoltatása; vegyes vállalatok, bankok alapításának elősegítése; a gazdasági szervezetek régión kívüli piacokon való közös fellépésének erősítése; az idegenforgalom fejlesztése, regionális idegenforgalmi programcsomagok kidolgozása; kutatás-fejlesztés támogatása, az innováció gyakorlatba történő bevezetésének elősegítése; a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének támogatása, új határ-átkelők nyitásának szorgalmazása. Ö. F. tas (terménytároló építés), 86 ezer; Herbária Rt., Székkutas (szárító kialakítás), 1 millió 64 ezer; Zombori Dezső, Kiszombor (tehénistálló építés), 716 ezer Tóth Imre, Székkutas (sertésól felújítás) 865 ezer; Hőforrás Kft., Apátfalva (növényház felújítás), 1 millió 350 ezer; Sántáné Tóth Mária. Mindszent (juhhodály felújítás), 3 millió 60 ezer; Böröcz Flórián, Balástya (szarvasmarha istálló kialakítása), 1 millió 440 ezer; Sisák János, Kistelek (terménytároló ép.), 330 ezer; Mihók András, Kübekháza (szarvasmarha istálló felújítása), 1 millió 499 ezer; TRT Farm Kft., Ásotthalom (hízómarhatelep építés), 14 millió 358 ezer; Török Jánosné, Hmvhely (szarmasmarhaistálló felúj.), 651 ezer; Rákóczi Mg. Szövetkezet, Maroslele (szárító felújítás), 2 millió 510 ezer Balogh Tibor, Szentes (terménytároló építés), 1 millió 780 ezer; Héjjá Testvérek Kft., Szeged (sertéstelep felújítás), 16 millió 410 ezer; Szeles József Kiszombor (takarmánykeverő kialakítása), 1 millió 236 ezer; Karotin Kft. Szeged (szárító felújítás), 4 millió 517 ezer; Agrócsongrád Rt., Csongrád (halastó), minisztériumi döntés; Grow Group Palántanevelő Kft. (növényházépítés), 34 millió 422 ezer; Lódri Sándor, Kistelek (hűtőházépítés), 1 millió 909 ezer; Németh Károly, Sándorfalva (terménytároló építés), 578 ezer; Maros Fleur Kft., Makó (növényházépítés), 31 millió 274 ezer; Bába József Domaszék (hűtőházépítés), 1 millió 925 ezer; Felszabadulás Szövetkezet, Pitvaros (sertéstelep felújítás), 4 millió 618 ezer; Hódcsillag Szövetkezet. Hmvhely (szarvasmarha felújítás), 1 millió 420 ezer forint. • Ültetvénytelepítések, építési beruházások 1997-ben Pesterzsébeti Papírgyár árai - Hullámpapír tekercs (25 kg/tek.) 117 Ft/kg + áfa - Nátronpapír tekercs (50 kg/tek.) 143 Ft/kg + áfa - Parafinált nátronpapír (50 kg/tek.) 265 Ft/kg + áfa - Kalapcsomagoló papír (20 kg/tek.) 145 Ft/kg + áfa - Középfinom csomagolópapír (20 kg/csom.) 99 Ft/kg + áfa KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS ^ Minipack Kft., Szeged, Takaréktár u. 3. MiNifutcK Tel.; 06-30-255-205. Tel /fax. 62-312-859 Akiket támogatott az FM