Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-12 / 264. szám
18 MŰSOR SZERDA, 1997. Nov. 12. horoszkóp m KOS: Sokkal sikeresebb lehetne, ha jobban megismerné partnerét, s kapcsolatukat. Valószínűleg nincs tisztában a saját szándékaival sem. BIKA: Igyekeznic kell, ha el akar készülni a bevállalt feladatokkal. Úgy látszik, túl sok terhet vett a vállára, de már nem csinálhat hátrarcot. I IKREK: Ismét egy kellemes, puha ölelésben érezné magát igazán jól. Keresse meg azt, akitől el tudná viselni ezt a fajta intim közelséget. n^lRAK: Csábító '——' ajándékot kap, de nem tudja, mit kezdjen vele. Annyi mindenre kell összpontosítania, hogy ennek átgondolására nem marad ideje. s\ OROSZLÁN: Ma semmi nem esik az ölébe, nehéz nap elé néz. Vigyázzon a könnyelmű ölelésekkel! Érzelmi életében is igen komoly döntés előtt áll. np SZŰZ: Arról ábrándozik, hogy egyszer úgyis pártfogásába veszi a szerencse. Fegyelmezetlenségében mást csinál, és mást mond mit amit szeretne. S MÉRLEG: Főnökei, munkatársai csak ámulnak önön, hogy milyen változásokon ment keresztül. Ön is így látja, vagy szenved egy kicsit? SKORPIÓ: Itt az ideje, hogy megni mutassa, milyen rejtett tartalékai vannak. Ne titkolja tovább zseniális ötleteit, álljon elő velük, nagy sikere lesz. NYILAS: Hirte—len fellendülő anyagi helyzete annyira magabiztossá teszi, hogy úgy érzi, önmaga végre azonos önmagával. BAK: Játsszon — nyílt kártyákkal és fedje fel a titkait! Legyen sokkal figyelmesebb a partneréhez, ez a kis érzelmi befektetés meghozza gyümölcsét.. VÍZÖNTŐ: Ma olyan dicséretet kap, amiről egész életében ábrándozott. Végre beérik munkája gyümölcse, nem volt hiábavaló a fáradozása. [XI HALAK: A negatív gondolatokat hessegesse el magától. Van elég problémája egyébként is, ne nehezítse felesleges aggódásaival az életét. Vendéglátóipari fémbútorok! Vásároljon a gyártótól! Fém- és csővázas székek, asztalok, már 2100 Ft + áfától. (Verje ingyenes katalógusunkat! Bemutatótermünk: Bicskén, a Városi Könyvtárban (Ml-es út 37 km). Telephelyeim: A1.F.X v ellelkoiei 2013 Tök. Jóntf A u 6 Tel. (06-2J)-J«l-356 (06-23 )•340-t 56 Mobilul (06-30M3S-532 A tévéállomások mai filmajánlatából MSAT MTV 2 20.00 Csupa tűz. csupa láng. A csinos Pauline komoly pénzügyi szakértő egy miniszter mellett. A családról két húgáról és a nagymamáról - neki kell gondoskodnia, mert anyjuk meghalt, apjuk pedig felelőtlen, bár szeretetre méltó csirkefogó, aki csak akkor bukkan fel otthon, ha valamire szüksége van. A fiatal lány minden erejét felőrli a nagy felelősség. ugyanakkor érzelmileg is szüksége lenne az apára. 22.45 Verdi: Othcllo. Nagy örömmel fogadja a nép a diadalmas Ütközeteiről hazatérő Othellót. Csak egyetlen ember nem lelkesedik, a fővezér zászlósa. Jágó mellőzve érzi magát, ezért gyűlöli a mórt. Gonosz tervet kovácsol ellene. Először a vezér barátját. Cassiót buktatja el, majd a féltékenység gyilkos mérgét önti Othello lelkébe. A tragédia feltartóztatatlanul közeledik. A címszerepben Simándy József. TV 2 20.00 Addams Family. A horrorparódiában különös családot ismerhetünk meg, ahol a vámptrábrázatú nagypapa játék vonattal produkál közlekedési balesetet, a nagymama boszorkánykonyháján emberi szemeket főz zöldségmártással, s a gyerekek lefejezik babájukat. A személyzet sem különb: a főkomornyik valódi zombi. Addamsék boldogan élnek régi villájukban, ám nyugalmukat felborttja egy elveszettnek hitt rokon előbukkanása. HBO 7.45 A nagy ugrás. Filmvígjáték. 9.35 Véres feszület. Krimi. 11.20 Kisasszonyok. Amerikai film. 13.15 National Geographic. Elszánt fotósok. 14.10 Kerge kacsák. Vígjáték. 15.55 Gombháború. Angol filmdráma. 17.30 Animánia. Rajzfilm. 18.00 Egyről a kettőre. Sorozat. 18.35 Aranyláz. Filmvígjáték. 20.00 Jó étvágyat, televtziócska! Lengyel filmvígjáték. 21.30 A U2. Dokumentumfilm. 22.20 Idétlen időkig. Amerikai filmvígjáték. 0.00 Tuti balhé. Amerikai akcófilm. 1.45 Drakula. Amerikai horrorfilm. 3.55 Meztelen tangó. Amerikai filmdráma. DUNA TV 21.30 Kegyelemlövés. Baltikum - 1919/20. Dúl a polgárháború. A német határ mentén lévő kastélyába megérkezik csapata élén Konrád Gróf, Sophie bátyja. Vele van gyerekkori jábarátjuk Erich is, akibe a lány régóta szerelmes. A férfi visszautasítja a lányt. Sophie elhagyja a kastélyt, nyoma veszik. A németek nem tudják tartani magukat, visszavonulási parancsol kapnak. Konrád halálosan megsebesül... 19.00 Ki itt a főnök? 13.30 Kisasszony. 14.00 Egy rém rendes család 14.30 Ki itt a főnök? 15.00 Hegylakó 16.00 Dinasztia. Sorozat. 17.00 Cinema. 17.30 Alf. Amerikai sorozat. 18.00 Hegylakó. Amerikai sorozat. 19.00 Ki itt a főnök? Amerikai sor. 19.30 Híradó. 20.00 Dinasztia. Amerikai film. 21.00 Atlantisz. Amerikai film. 22.40 Egy rém rendes család. Amerikai sorozat. 23.10 Zöld pont. Zöld sportok magazinja 20.00 Erotikus gyilkosság 7.00 Vekker. Rádió a tévében! 13.00 Bulivonal 13.30 Parti sétány, Ausztrália 14.00 Játszd újra... 14.30 Nyári vakáció. Amerikai ifjúsági film. 16.30 Zenei kívánságok. 17.00 Ismétlések. Divat. 17.30 Kopasz krapek. 18.00 Szirének és szirénák. 19.00 Cops. 19.30 Parti sétány, Ausztrália. Ausztrál kirmisorozat. 20.00 Erotikus gyilkosság. Amerikai thrilller. 21.50 Pacific Blue. Amerikai sorozat. 22.50 Murder One. Brit krimisorozat. 23.50 A doktor és az ördögök. Amerikai thriller (ism.). RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30 Candy, Candy. Rajzfilm. 9.00 Randevú Edittel. Talk-show. 10.00 Klipklub (ism.). 10.30 Sweet Valley. Sorozat. 11.00 A farm, ahol élünk. Sorozat. 12.00 Sliders. Sorozat. 13.00 Randevú Edittel. 14.00 Klipklub. 14.30 Davy Crockett. 15.00 Gól. 15.30 Candy, Candy. Rajzfilmek. 16.00 Sweet Valley. Sorozat. Az X-klub. 16-30 A farm. ahol élünk. Sorozat. 17.30 Sliders. Sorozat. 18.30 Fókusz. Szórakoztató közéleti magazin. 18.57 Meri, vagy nem meri? 19.00 Híradó. 19.30 100-ból egy. 19.57 Meri vagy nem meri? 20.00 Zsaruzsenik. Sorozat. Gyilkos becsvágy. 21.00 A kapcsoló. Am. film. 22.30 Híradó 23.00 Egy másik asszony. Am. film. 1997. NOVEMBER 12., SZERDA NÉVNAP: JÓNÁS, RENÁTÓ SZEGED, KORZÓ: Bean. Színes, angol vígjáték. Kezdés, délután 3, 5, este 7 és 9 órakor. BELVÁROSI: Az elnök kttlöngépe. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3, negyed 6, este fél 8 órakor. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Ej anyánk. Színes, amerikai komédia. Kezdés: délután fél 4. háromnegyed 6 és este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Hullámtörés. Színes, dán film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. GRAND CAFÉ (Deák F. u. 18.): A hét mesterlövész (John Sturges). Kezdés: délután 5 órakor. Solaris (Tarkovszkij-sorozat). Kezdés este 7 órakor. Keserű méz (Román Polanski). Kezdés: este 10 órakor. VÁSÁRHELY: Az elnök különgépe. Színes, amerikai film. Kezdés: délután háromnegyed 6-kor; Fedőneve: Donnic Brasco. Színes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. SZENTES: Első csapás. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: este 6-kor: Bűvölet. Színes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. Filmtéka: Egy francia nő. Színes, francia film. Kezdés: este 7 órakor. CSONGRÁD: Romy és Michelc. Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: este 7 órakor. magyar tv MTV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.05 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat, (ism.) 9.35 Még egyszer! 9.35 Helló, világ! (ism.) 10.20 Civil kurázsi (ism ). 11.00 Milliós örökség. Német sorozat, 4/3. A kéjutazás (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Válogatás az MTV archívumából. Népzenei összeállítás (ism.). 13.00 Htróra. 14.00 Szlovén nyelvű magazin. 14.25 Román nyelvű magazin. 14.50 NAT-tól tartok. 15.25 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) sorozat, Gyerekeknek! 15.55 Zenelánc (ism ). 16.00 Zöld kalap. 16.30 A szerelemjogán. Brazil sorozat. 17.00 Alfa szolgálat. 17.10 Életjel. 17.15 A körzeti stúdiók műsora. 18.00 „Magyarország apostola és tanítómestere" Prohászka Ottokár (1858-1927) portréja 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. Brazil sorozat. 19.30 Híradó. 20.00 Európa mozija. Csupa tűz. csupa láng. Francia film. 21.50 Világkép. 22.20 Kenó. 22.25 Függetlenek éjszakája. Férfi nélkül. Amerikai film. 0.05 Híradó. MTV 2 5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 5.30-9.00-ig a műsor azonos az MTV l-es műsorával. 15.35 Szenes Andreával... Vendég: Tabajdi Csaba (ism ). 16.20 Palackposta. 16.50 Híradó. 17.05 40 éves a Magyar Televízió. Válogatás az Archívumból. Vassza Zseleznova. Tévéjáték Makszim Gorkij drámájából (ism.). 18.25 Csízió. 18.30 Magyarország ma. 19.15 Gyerekeknek. 19.30 Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat. Örökkön örökké. 20.00 40 éves a Magyar Televízió. Vetélkedőműsor, 8/7. 21.15 Klip-mix. 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Aktuális. 22.25 Hfradó. 22.45 40 éves a Magyar Televízió. Zenés TV Színház. Verdi: Otelló. Opera (1978.) (ism.). DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása. 7.45 Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika. Segítség! Tanulok?! Távoktatás. A sokarcú kultúra, 4. 8.35 Olasz nyelvlecke kezdőknek, 1. (ism.). 9.05 KépeS krónika. 10.50 Héthatár (ism.). 11.25 Gazdakör (ism.). 12.00 Déli harangszó. Vers. 12.05 Lapozó. 12.25 Esti kérdés (ism.). 12.40 Néptánc. 12.50 Popeye. 13.20 Kína történelmi városai. 14/1. 14.10 A tenger nomádjai. Dán ismeretterjesztő film. 14.40 Csillagok, 6/1. Találkozás a csillagokkal. Ausztrál ismeretterjesztő film. 15.05 Győztesnek születtek. 26/18. Néndzsitt és a krikett. Francia ifjúsági sorozat. 15.20 Kicsoda a micsoda. Gyermekműsor. 15.50 Váratlan utazás. 13/10. Kanadai ifjúsági sorozat. 16.40 Felelet az életnek. Fogyatékosokról alkotott kép - önkép. 17.20 Mese. 18.00 Híradó. A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmagvarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Ügyvezető igazgató, főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: MICHAEL RZESNITZEK Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZAVAY ISTVÁN Művészeti vezető. szerkesztő:,NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZF.KÁNV JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (universitas), KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Részlegvezetők: HOCZ PAI. nyomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6741) Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatói Telefon: 401-281, titkárság: 481-320, szerkesztőségi fax: 481-460, sportrovat: 481-730, hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax: 481-444. ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Ftsedy Sarolta), a Délhir Rt. Itigy vezető igazgató: dr. Mizsei István) és a Délmagy arország Kft. (a Magy ar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagvarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) 18.20 A demokrácia születése. Magyar dokumentumfilm. 19.20 Vidéki élet. Lengyel dokumentumfilm. 20.05 Régiók - Tudósítók stúdiója. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Hfradó. 21.20 Sportpercek. 21.30 Kegyelemlövés. Francia-német játékfilm. Baltikum 1919/20. 23.05 Újratemetést szertartások Magyarországon, 2/1. A nemzet kegyelete és az egyén gyásza a 298-as és a 30l-es parcellában. 23.55 Híradó. TV 2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! Reggeli információs magazin. 8.30 Marienhof. Német sorozat (ism ). 9.00 Délelőtt a TV2-vel. 10.05 Egy kórház magánélete. Amerikai sorozat. 12.00 Tények, időjárás. 12.05 Stádium. A TV2 üzleti híradója. 12.30 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat (ism.). 13.00 Csupa-csupa élet. Német sorozat (ism.). 13.30 A Guldenburgok öröksége. Német sorozat. 14.30 Marienhof. Német sorozat. 15.00 Csipsz. Gyermek és ifjúsági magazin. 16.30 Aki bújt, aki nem. Kanadai sorozat. 17.30 Csupa-csupa élet. Német sorozat. 18.00 Az Acapulco-öböl. Mexikói sorozat. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. Hírműsor, időjárás. 19.30 Gazdagok és szépek. Ámerikai sorozat. 20.00 Addams Family. 22.00 Tények, időjárás. 23.00 Zsarublues. Ámerikai sorozat. 0.00 Egy kórház magánélete. Amerikai sorozat. 1.00 Hajnaltól napestig. SZÍV TV 6.30 Terhestorna. 7.00 Ismétlések. Biztonsági zóna. 7.30 Barkácsmagazin. 8.30 X-trém. 9.30 Torna. 10.00 A szörnyű titok. Amerikai film. 11.00 City. Kultúra. 11.15 Kapásjelző. 11.30 Párosan szép... Neves párok, párosok. 12.30 Csongrádi Kata szíves beszélgetései. 13.00 Divatház. 13.30 Autósok világa. 14.00 Torna nőknek. 14.30 Más. 15.00 A rossz úton járó gyermek. Amerikai ifj. film. 16.00 Rin-Tin-Tin. 16.30 Popdzsungel. 17.00 Az oklahomai kölyök. Amerikai western. 19.00 Egészségmagazin. 19.30 Action Man. 20.00 Forró szél. Jugoszláv sorozat. 21.00 Túl az álmokon. Amerikai filmdráma. 23.00 Az alvilág királya. Francia krimi. VTV SZEGED Képújság. 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szegedi htrek. 19.20 Zene. 19.30 MTV Hfradó. 20.00 Műsorajánlat 20.05 Negyedik dimenzió (ism.). 21.00 VTV mozi: Csók anyu! Magyar film. 22.43 Szegedi hírek (ism.). 23.00 Képújság. TELIN TV Hangos képújság. 16.45 Pick Szeged-Százhalombatta bajnoki kézilabda-mérkőzés. 19.20 Dance Energy torna. 3. 20.00 Telin film: műsorajánló. 20.10 Magánszféra. 20.29 Éjféli emlékek Amerikai film. 22.00 Album. Portréfilm. 22.35 USA Girls. Szókék. barnák, vörösek. TKTV 1 15.00 Képújság. 17.30 HBO kódolatlan műsor. 18.30 Képújság. 20.00 DW. rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 9.05 Napközben. 11.05 Lemez-játszó. 11.35 Felnótteknek. Szép Ernő visszaemlékezése, 10/8. Szerelem. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 15.55 '97. Magyarország. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Harmóniában a Matávval. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 „Mamsel Európa" Jósika Miklós levelei Fejérváry Miklóshoz 1853., 15/3. 20.05 Népdalkörök és eiterazenekarok felvételeiből. 20.30 Határok nélkül - a gazdaságban. 21.05 Zsoldos Imre felvételeiből. 21.25 Kossulh-klub. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Htrek. Kenó. 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 9.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késó esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Htrek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 Htrek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Htrpercek. 13.15 Zöld jelzés. 13.45 Korkérdés. 14.00 Keringő 16.40 Korhatár nélkül. 17.04 Petőfi délután. 18.30 Kerengő. 19.03 Zenezóna. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Ádám, Éva gyertyalángból. Arckép Páskándiné Sebők Annáról, 2. bef. 21.00 Hírek. 21.03 Zenezóna. 22.00 Mássáv. 22.30 Kupé. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi.. 0.00 Magyar és idegen nyelvű vfzjelző szolgálat. Éjfél után... Óránként: hírek, időjárás. 1.04 forgószínpad. 3.04 Dallamról dallamra. 4.04 Csárdásmuzsika. BARTÓK 6.00 Hírek. 6.00 Muzsikáló reggel. 8.00 Hírek. 8.10 Pódium. 9.29 Barokk muzsika. 10.00 Hirek. 10.05 Mikszáth év. íróvá avatnak. Mikszáth Kálmán indulása. - A bécsi csoda - Az a pogány Filcsik. 10.32 Cid. Részlelek Massenet operájából. 11.40 Országok, tájak zenéje. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.10 Budapesti Bach-Hét, 1997. 14.00 Hírek. 14.05 Kővilág. Kompozíció Tadeusz Borowski novellájából. 14.58 Zenekari muzsika. 15.40 Hitélet és történelem. 16.00 Htrek. 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek 18.05 A magyar zene évszázadai. 18.55 Ez van! 19.05 Kamarazene. 19.35 Az Amszterdami Concertgebouw zenekarának hangversenye. 21.34 Olasz barokk concertók 22.00 Hirek. 22.05 Operatéka. 23.00 Éjszakai jazzklub. 24.00 Htrek. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66,29 MHz 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: V. Horváth Péter. Műsorismertetés, időjárásjelentés, útinform, programajánlat. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle, programajánlat. 6.45 Párbeszéd: a mentálhigiénés konferenciáról. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 NAT-fórum. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldról, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 BBC híradó. 8.00 Lapszemle, programajánlat, időjárásjelentés, úninform. 8.25 Üzleti híradó. 9.15 Háttér: pop-mix. 9.55 Hírösszefoglaló. Regionális nemzeti műsorok. 15.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: Vécsey Ágnes. Műsorismertetés, hírek, időjárás-jelentés, útinform. Évfordulónaptár. Dunanás. 16.00 A nap híre. Világjárók klubja. 17.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform, lapelőzetes. Főzzünk együtt. 18.00 Hírösszefoglaló, időjárás-jelentés, útinform. Programajánlat. 19.00 Műsorzárás. Országos nemzetiségi műsorok. Kossuth URH adó: 18.30 Szlovák nyelvű. 19.00 Román nyelvű. DEUTSCHE WELLE - magvarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németországmagazin, nemzetközi lapszemle, tudomány, kutatás, környezetvédelem. Részletes műsor a magazinunkbanI Tele-7 A HELYI RÁDIÓK MŰSORÁBÓL RÁDIÓ 88 naponta 17-töl reggel 5 óráig a 100,2 Mhzen RDS EON Telefonszám: 444088, fax: 421-253. Kívánságműsor: 421-511. contact@radio88.hu - www.tiszanet.hu/ radio88 MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, lel.: 498-301. 5-8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hirek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhíradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás 11.05 Nemcsak fiatalosan. A '70-es. '80-as évek diszkóslágerei. Mv.: Horváth Tibor. Zenei szerk.: Sindel János. 12.00 Tisza magazin - információs műsor. 13.05 Délutáni randevú D. Tóth Júliával. Zenei szerk.: Papp Zsolt. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tól 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261, 243-262 5.30 Jó reggelt! Benne: félóránként htrek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. 12.30 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 14.30 Nyugdíjas magazin. 16.00 Délutáni csevegés. 18.00 Sporthíradó. 20.15 Éjszakai csevegés. 23.30 Délalföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6-13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315-482. 6.30-kor és 13.30kor, majd óránkén! helyi hírek, tudósítások, időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. Szerk.: Vanó Éva. 13.00 A zene hullámhosszán. Régi dallamok - mai hallgatók. 14.00 Bemutatjuk... 15.00 Délutáni magazin. Szerk.: Kárpáti Lajos. Diákvilág: az általános és középiskolások műsora. Roma-óra. Továbbtanulási lehetőségek: a szakmunkásképző intézetek. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében htrek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Ak-tuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Európai cég fiatal ügyvédet keres megbízás céljából polgári peres ügyeinek vitelére, illetve a végrehajtási eljárás ügyvédi részének lebonyolítására, valamint keres jogi osztályára végzős joghallgatót részmunkaidős foglalkoztatásra. Személyes időpont-egyeztetésre jelentkezni 1997. november 13-án lehet a 62-492-994-es telefonszámon, 11—13-ig és 15-17 óráig. Erre a megbeszélésre, kérjük, hozza magával pályázatát, végzettségét igazoló dokumentumok fénymásolatát. * Isztambul » * , * * Szegedről, autóbusszal dec. 7-12. * (5 nap, 2 éj) hotel*** * * félpanzióval 18 000 Ft/fő X « * Quaestor * * Szilveszter Rozsnyón, Business Travel * Hotel Kras, félpanzióval, Szeged, * dec. 28,-január 2. 23 100 Ft/fő Deák F. u. 34. Tel./fax: 62/312-260. * Sítúrák: Deák F. u. 34. Tel./fax: 62/312-260. * * Ausztria, Franciaország, 312-660 * Olaszország, Szlovákia, Szlovénia