Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-24 / 171. szám

CSÜTÖRTÖK 1997. JÚL. 24. HANGSÚLY 7 A Nagy Víz F

élelmetes képek járják be napjainkban a világot: Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában és Németországban készült tévéfelvételek megdöbbentő erővel hatnak a nézőre. A XX. század végén Európa egy részének ismét szembe kell néznie egy olyan természeti csapással, amelyre - úgy tűnik - még mindig nem találta meg az ellenszert. Mert hiába állnak a gátak, hiába rendelnek el a hatóságok harmadfokú védelmi készültséget, a hónapok óta tartó esőzések alatt felgyülemlett vízmennyiséget nem tudják kordában tartani. Az elázott, szétmállott fóldgátakban annyi lyukat váj a víz, mint a sajtraktárba beszabadult egér az ementáliba... Szinte kilátástalan a harc a Nagy Vízzel, amely elemi erővel tör rá az emberek hajlékára, s viszi el sokak kis szegénységét, örökös - anyagi és lelki - sebet ejtve így az áldozatokon. Az ember és a víz harca nyilván azóta tart, amióta világ a világ. De hogy ennek a harcnak a kezdete milyen vészjósló előjelekkel történik, azt nagy költőnk, Petőfi Sándor, még a múlt században megírta A Tisza című versében. Ennek két záró versszaka olyannyira hűen érzékelteti a „vihar előtti" csendet, hogy az ember szinte beleremeg. A két strófa így hangzik: „Pár nap múlva fél szendergésemből, Félrevert harang zúgása vert föl. «Jön az árvíz! Jön az árvíz!'» hangzék, S tengert láttam, a hogy kitekinték. Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át. Zúgva, bőgve törte át a gátot. El akarta nyelni a világot." A

mostani katasztrófa-sújtotta területeken nyilván sokan átélték és érezték azj a félelmet, amelyet a magyar poéta oly érzékletesen leirt. Az árvíz sokak számára egy életre szóló „élmény" lesz, természetesen negatív értelemben. A tragédia azonban felszínre hozott egy szép és lelket melengető emberi megnyilvánulást is, amit szolidaritásnak, vagy együttérzésnek nevezünk. Tonnaszám érkezik ugyanis a segély az említett országok bajba jutott lakosainak, s egyre többen állnak sorba a honi karitatív szervezetek átvevőhelyei előtt, hogy - ha csekélyke is, de hasznos - adományaikat leadják a katasztrófában földönfutóvá vált embertársaiknak. S ez biztató. Mert az ember a szükségben is érzi, hogy nincs egyedül.. s^^nyiUT^CLe^jCs*^1 • A Dél-Alföld biztonságban van? A katasztrófa megelőzhető! • 1970-ben volt A legmagasabb vízállás • Munkatársunktól Sokszor fenyegette a Tisza Szegedet, az emlékezetes 1879-es nagyárvíz után 1919-ben és 1932-ben is megmutatta erejét a folyó. A legmagasabb vízállást azonbanl970-ben mérték, amikor június 2-án éjjel, 1 órakor 961 centivel tetőzött a Tisza. Egy kis árvízi krónika következik a Délmagyarország korabeli lapszámainak segítségével. A Szegedet elöntő 1879-es árvíz idején 805 centiméteres vízmagasságot mérték. Hogy 1970-ben 961 centis vízállásnál nem következett be újabb katasztrófa, az a korszerű gátrendszernek, valamint több ezer ember hónapokig tartó összehangolt munkájának volt köszönhető. Az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a Körösre 1970 február 13-án, a Tiszára február 18-án kellett elrendelni. Az északkeleti vízfolyások, tehát a Szamos, a Kraszna, a Túr, a Batár és a Felső-Tisza még sohasem észlelt magas vízállással érkezett ekkor Magyarországra. A hatalmas víztömegek több helyen is gátszakadást okoztak, így Szabolcs-Szatmár megyében mintegy 30 települést részben, vagy egészben elöntött az áradás. A Maros folyó árhullámának hevessége a szakembereket is meglepte, a rendkívüli vízállás miatt május 23-án egy nap leforgása alatt kitelepítették Makó lakosságát több mint 32 ezer embert kellett biztonságba helyezni. A makói vasúti hídon egyébként napokig állt egy homokkal megrakott szerelvény, hogy a haragos hullámok ne sodorják el a hidat. A tiszai árvízvédekezés leglátványosabb része Szeged városának közvetlen védelme volt. A belvárosi mellvédfalat homokzsákokból készült szorítógát rendszerrel erősítették meg. A Stefánia park virágágyait és a klinikák előtti sétautakat ellepték a fakadóvizek. A Vízügyi Igazgatóság épületétől 100 méterre első vonalbeli védekezési munkák folytak, Szeged biztonsági körtöltését fóliaburkolatba csomagolták. A védekezési munkálatokban résztvevők létszáma a vízállás növekedésével változott. A fokozott védekezés kezdetén dolgozó 2000 főről a létszám május 22-én már 10 ezerre, a szegedi tetőzés időpontjára pedig 20 ezer főre emelkedett. Közel 100 kotrógép, száznál több földtoló gép és egyéb munkagép, valamint ezernél is több tehergépkocsi dolgozott a védekezésnél. A felhasznált anyagokról pontos leltár ugyan nem készül, ám becslés alapján tudni lehet, hogy 4,5 millió homokzsák, 30 ezer tonna kő és csaknem 1 millió négyzetméter fólia óvta a földeket és településeket. Az 1970 -es nagy árvíz a Tiszán. (Fotó: Somogyi Károlyné) A Cseh- és Lengyelországot sújtó árvízkatasztrófa arra figyelmeztet bennünket, hogy mindig készen kell állnunk a védelemre. Dr. Kováts Gábort, az AlsóTisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőjét arról kérdeztük, leselkedhet-e ránk is hasonló veszély, s kell-e félnünk az árvíztől Szegeden, amelyet egyszer már romba döntött a Tisza. 9 A cseh- és lengyelországi árvizek áldozatainak száma már meghaladta a százat, az anyagi kár csak dollármilliárdokban mérhető. Az áradás hogyan érhette ennyire fölkészületlenül a védelemért felelős szakembereket? - Mi is csak a rádióban és televízióban elhangzott adatokat ismeijük. Ha ezek helytállóak, akkor elmondható, hogy a cseh és lengyel vízgyűjtő területeken iszonyatos mennyiségű csapadék hullott: csaknem annyi, mint az egész Alföldön egy szárazabb év alatt. Ekkora vízre védelmi rendszert méretezni természetesen nem lehet. Előre föl lehet készülni arra az esetre, ha nem sikerül gátak között tartani a hirtelen megáradt folyókat: Magyarországon mindenütt kijelölték azokat a vésztározókat, amelyekre szükség esetén kiengedhetik a vizet. A közelmúltban több hazai területen szükség is volt e tározók megnyitására. S legvégső esetben, ha már semmiképpen sem lehet úrrá lenni az áradáson, azonnal riasztani kell a lakosságot: akkor, amikor még elegendő idő van a mentésre, kitelepítésre. Véleményem szerint a cseh és lengyel tragédia következményei enyhébbek lennének akkor, ha nagyobb figyelmet fordítanak a megelőzésre, szervezésre, fölkészülésre. • E szempontok érvényesülnek a magyar védelmi rendszer megszervezésében? - Úgy vélem, a magyar árvízvédelem, de a társadalom fölkészültsége is biztosíték arra, hogy időben megtehessük a szükséges lépéseket. A védekezés jogi és szervezeti háttere egyaránt rendezett. Vízügyi igazgatóságunk szakembergárdája megfelelő képzettséggel rendelkezik. Településenként, az önkormányzatokkal egyeztetve készítettük el a szükséghelyzetben mozgósítható személyek listáját. • Zúdulhat-e ránk is ilyen nagy vízmennyiség? - Magyarország - Hollandiával együtt - Európa legkorszerűbb árvízvédelmi rendszerét mondhatja magáénak. Hazánk más tekintetben is szerencsésnek mondható, mert hozzánk csak a határokon kívüli vízgyűjtő területekről érkezhet áradás, Így az események nem érhetnek váratlanul bennünket. A megelőzés alapföltétele az együttműködés: valamennyi szomszédos országgal vízügyi egyezményt kötöttünk. Azonban a cseh és lengyel tragédia kapcsán érdemes fölidézni azt a Magyarországon igen elterjedt laikus véleményt, amely szerint egész Közép-Európában kiszáradási hullám indult meg, így árvizekre talán már nem is kell számítani. A meteorológusok azonban mindig cáfolták ezt a vélekedést: növekszik az úgynevezett „szélsőséges csapadékmennyiségek" lehullásának valószínűsége. # Megbízhatunk Ativizig területén épített gátakban? - A Maros-töltések mindenütt megfelelnek a kívánalmaknak. A tiszai töltésrendszer Szeged és az országhatár között még fejlesztésre szorul, de megnyugtató, hogy 60 millió forintos támogatással megindulhat a töltések megerősítése. A védműrendszer azonban nem csak a gátakból áll: fontos részei még a zsilipek, szivattyútelepek, s más gépek, műszaki berendezések is. S itt hfvom föl a figyelmet egy új veszélyforrásra, amely akár a biztonságunkra nézve is végzetes lehet. A rongálók és tolvajok okozta károk helyreállításával már nem tudunk megbirkózni. Lopják a színesfémeket, gépalkatrészeket, s amit otthagynak, azt tönkreteszik. A rendőrség mellett a lakosság segítségét is kéljük: figyeljenek a védtelen, ám létfontosságú árvizes berendezésekre, s szükség esetén értesítsék a rendőröket! Nyilas Péter Fél-e az árvíztől? Dr. Lénárd Tibor, főiskolai oktató: - Döbbenten nézem a híradásokat a súlyos árvízi pusztításokról. Az azonban megnyugtató, hogy a Tisza mentén nincs és reméljük nem is lesz komoly vészhelyzet. Úgy gondolom, az 1970-es tapasztalatok alapján a szakemberek kellőképpen gondoskodtak a város lakóinak és értékeinek szükség szerinti megóvásáról. Nagy Adrienn, munkanélküli élelmiszer-ipari üzemmérnök: - Tudomásom szerint Szegeden nincs okunk félni az árvíztől. Bízom abban, hogy akkor is igaz ez, ha mégis megemelkedne a folyó szintje. Remélem, már a Tisza fenti szakaszán megtennének mindent a nagyobb baj elhárítása érdekében, illetve a gátak is kibírnák az esetleges terhelést. Fogas János, nyugdíjas asztalos: - Nagy város Szeged ahhoz, hogy hagyják elpusztulni és nehéz lenne ennyi embert kitelepíteni is. A 70-es árvízveszély alkalmával is megmozdult, aki csak tudott, most pedig a magasabb, erős gát is védelmet nyújt. Remélem persze, hogy van alapja a nyugalmamnak, mert egy esetleges árvíz rettenetes riadalmat és károkat okozhatna. Bakos Imre, vállalkozó: - Nem tartok attól, hogy itt árvízveszély alakulna ki. És - mindannyiunk érdekében - hinni szeretnék abban, hogy egy esetleges katasztrófahelyzet kezelésére is megvan a szükséges szakértői stratégia. Véleményem szerint nagy felelőtlenségre vallana - éppen a korábbi tapasztalatokból kiindulva -, ha ez mégsem így lenne. Száznál több halál Június derekán minden bizonnyal nyugodt, pihentető nyaralásra készültek Csehország, Lengyelország, s Szlovákia polgárai is. Ifjú szerelmeseit andaloghattak a Morava, netán a Visztula partján, Holdnak fénye tükröződött a habokon, mint az boldog leányregényekben is elvárható. Majd számos fenyegető jel után 6-a estéjén megvadutl a világ a Földnek e táján, s 7-én, 8-án már emberek százerei tudták: országuk történetének soha nem látott természeti katasztrófáját élik át. A vfz legelső támadását fölidézve meg kell említeni, hogy Csehországban július 7re virradó éjszaka, a Lengyelországba tartó Odera folyónál, Ostravától északnyugatra, Bruntál környékén vált tragikussá a helyzet. Itt a környéken lévő falvak mintegy 70 százalékából kellett menekülnie a lakosságnak. Azóta már az is köztudottá vált, hogy első áldozat egy 18 éves fiatalember volt, aki egy Komornf Lehotka nevű községben a Stonávka patakban lelte halálát. Alig több, mint két héttel az első nagy gátszakadások után összesítve a történteket, kiderül: Csehországban közel 100 millárd koronára becsülik a kárt, Lengyelországban a milliárdokat inkább már amerikai dollárban emlegetik. Víz alá került egy olyan nagyváros, mint Wroclaw, amelynek közel 700 ezer lakosa van, s víz alá a morvaországi Olomouc, ahol 100 ezer ember él. Csehország 81 járása közül 23-at sújtott az áradás, míg a lengyelek kárbecslése szerint 19 vajdaság több mint 50 városát és többszáz falvát rohanta le a szennyes áradat. Szlovákiában ilyen nagy károkat nem okozott a hegyekből lezúduló veszedelem - a legnagyobb veszélybe Pöstyén városa került, ahonnan 18 ezer ember telepítettek ki biztonságuk érdekében. A minden részletre kiteijedő statisztikák szerint már meghaladja a százat az áldozatok száma, és súlyos sérülések érték a környezetet is. Bár a pontos felmérések mindhárom országban még váratnak magukra, szinte elképzelni is nehéz, milyen képet mutathat az a táj, ahol száz- és százezer hektárok kerültek víz alá, 1 ezer 500 kilométeres úthálózatot temetett el az áradadás, és teljes gátszakaszokat sodort el, mosott szét a feltartóztathatatlan vlz. A károk mérséklése és a helyreállítás gyorsítása érdekében rengeteg ország, köztük hazánk is megindította a segélyszállítmányokat. S vajon miként dolgozhatóak fel a következő adatok Wroclaw egyes körzeteit 9 métetf!) magas áradás borította, s panelházak harmadik emeletéről kellett a tető felé menekülni, miközben a csehországi Hodonin városka mentésére azért volt szükség, mert ötmilliói!) köbmérter víz indított rohamot ott a gátak ellen. Odera, Visztula, Morava... Aki ismeri egy kicsit is a lengyeleket és a cseheket, pontosan tudja: e folyók nevét szívből jövő szeretettel ejtik csak ki. Odera, Visztula, Morava... A XX. század legnagyobb közép-európai katasztrófáját kötözi immár tudatunk e vizekhez. Miközben az örökké kétkedő ember azt kérdezi: valóban nem lehet megelőzni az ekkora tragédiákat? Bátyi Zoltán