Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-13 / 136. szám

PÉNTEK, 1997. JÚN. 13. KITEKINTŐ 7 A furkamesier A

gazda majd hanyatt esik, mikor a vakond Jirzsínek szólítja, s arra kéri: bocsássa meg, Vakondországban minden kalapost ez a név illet. - Kevesebbet kéne hajtanom! - így Vő János, de a gyep tizenhat vakondtúrása - ennyivel küszködött aznap - kívánja a fürgeséget, robog a talicskáért. Mindig adott a rendre, nem volt rest miatta. Hajnalban füvet vágott, früstöktájt locsolt, délidőben kerítést pótolt, estereszkedéssel imát mormolt, hogy a szomszéd jószága soha ne tapossa, soha ne piszkítsa szép tanyája udvarát. Olykor az angolokat meghazudtoló lelkesedéssel munkálkodott annak pázsitköntösén. Ékeiből figurákat formált; kis sziveket, békegalambot, margarétát, hadd pompázzék a mezei gyöpvarrottas. Csakhogy rákapott a jóra a vakond is. Előbb csak egy. Az is a kerítés rejtekében dugta ki az orrát. Jánosunk figyelmét igazából azok a hajnali dombocskák keltették fel, amelyek tagadhatatlanul jelezték: megérkezett a kolónia. - Ne bántsd őket - kérlelte Franci anyó, mikor János anyástól káromolta a jövevényeket, s vakvágányra futtató mérget ígért rájuk. - Aranyos meséket Irak róluk. Emlékszel, a gyerekek mennyire szerették a rövidnadrágos furkálómestert? És annak hőstetteit? Vő János emlékezett, már hogyne emlékezett volna. A kertésziskola intelmeire szintén, amelyek a veteményágyások és a vakond különtartozásáról szóltak. A népi intelemre is, amellyel a lábogarat meg a kukacot illik megsemmisíteni a kertben, nem a vakondot. A drága mama ajánlatát se feledhette, aki szerint a legjobb módszer fülöncslpni a kis fúrkamestert, és átdobni a szomszéd kertjébe. Minden tudományos okfejtés, ősi bölcselet ellenére a Vőékhez érkező vakondcsapattól az udvar gyöpe cslkozódott, a zöldje sárgult. Pojgott a földerező hadtest. A méregdrága bolti riasztó, olcsó házi lelemény, káromlás, ráolvasás, jósasszony ellenük hiábavalónak mutatkozott. A legmegbízhatóbb harceszköznek az ásó bizonyult: ha dudorodott a gyeppaplan, János odasettenkedett és jó nagyot csapott a púpra. Ilyenkor alábbhagyott a földalatti hancúrozás, de jöttek a lazább idők, apadt a gazdai éberség és a vakond komák behozhatták a lemaradást. Tornyoztak nappal, tornyoztak éjjel, kötötték egymáshoz a csipkés mezei hegyláncokat. Nem csoda hát, mikor Vő János meghallotta szólni a vakondot, már ott tart: menjen mind a jó kurva anyjába! Merthogy odasúgta a kis szemtelen: „- Ne gereblyézd el a kupacot, ez a te Erdélyed!" Ha már csehül bánik vele, Jirzsínek szólítja, fordultából durr megint! Oda neki kettőt a gyepseprűvel! Fölágaskodik az a másik homokhegy ormából. - Hát, nem ti üvöltitek: lesz még a magyaroké Kolozsvár"... meghogy „Krasznahorka büszke vára"!? - El innen! - szisszen emberünk. - Lejöhetne már az a honvéd is a Hargitáról pöntyög tovább amaz -, úgyse száll vissza a turulmadár. - Úristen! - kap a fejéhez a mi Janink. - Ezek a régi irredenta nóták... Valóban, ha jól felöntenek a garatra, nem csendben a kótáján eresztik, hanem üvöltik. Megenyhülten szól oda a vakondnak: - Mégis, mit kéne énekelnünk, nagyokos? - Az amuri partizánokat! - vágja rá a kis szurkapiszka. M

ivel a nagy énekelgetős asztal lapján most is kívül-belül gyöngyözik a vastagajkú pezsgősüveg, Vő Jánost senki ne gondolja békülni nem szerető embernek. Fusson verve „sok kozák, atamán" — mondja, s a maradék itókával a vakond egészségét áldja. Az üres üvegei belenyomja a friss túrás közepébe. Bele az udvari homokhegy gyomrába. Az üvegszáj meghördül, s halk vonüásba kezd- A lidérces alagútmuzsikától a vakond: - A nénikédet, Jirzsi! - és iszkol elfelé, mint aki kiűzetett a Vakondparadicsomból. • Csengelei dolgos köznapon Esteledik a faluban Tűzelhalás Forráskúton • Munkatársunktól Amikor a tűzelhalás jeleit észlelik egy-egy gyümölcsfán, még nem biztos, hogy a legveszélyesebb növénybetegségről van szó, hiszen hasonló „tüneteket" produkál például a hajtáshervasztó darázs csípése is. Forráskúton is ebben reménykedtek - mondta Szél István a megyei FM-hivatal munkatársa, azzal, hogy bővebbet a vásárhelyi növényegészségügyi állomás szakembereitől tudhatunk meg. Ott kérdésünkre megerősítették információinkat, miszerint a két Baranyába küldött forráskúti mintának egyikéről már bebizonyosodott, hogy az alma tűzelhalással fertőzött. Ez a betegség, bár Európa szinte minden országában jelen van, csak tavaly „gyűrűzött be" hozzánk. Egy éve még azt remélték a szakemberek, hogy radikális intézkedéssel - egész almásokat vágtak ki - meg lehet szüntetni, de nem így történt. Csongrád megyében is voltak fertőzések. Idén, minden valószínűség szerint már kevésbé lesz radikális a beavatkozás, lévén, hogy a tűzelhalás már itt van. Ha pedig itt van, akkor támad, s idén azért késett, mert csak most volt egyszerre meleg és nedves az időjárás. Rézpermetezövel sem könnyű az élet... (Fotó: Gyenes Kálmán) ...a nóta igazsága szerint ilyenkor már haza kéne menni. Pihenni, feltöltődni, ha lehetne. Ám majd' minden csengelei tudja: ha vége az egyik munkának, irány a másik, így, hazamenni - ilyenkor csak haza lehet. Az egyik munkából a másikba... Amikor közelít az est, szinte újult erővel vág neki a föld embere a maradék tennivalónak, a tegnapról hagyott munkának. Annak a pár sor kukoricának, a permetezésnek, a cserép fölrakásának, a disznóólajtó reperálásának, vagy éppen a fóliasarok fölszabadításának. A piacra való termés összeládázásának. S mint általában lenni szokott, a kemény munka meghozza az újabb erőt, s a kitűzött célhoz még hozzácsapódik egy kis ráadás. Éppen azért, hogy másnapra kevesebb maradjon a megkezdett táblából, a fölásott krumpliból, a bepermetezett szőlőből, mert olyan csoda még nem következett be, hogy valaki helyett más folytatná - amit előzőleg otthagyott! S olyannyira szokott sikeredni ez a ráadás helytállás, hogy ráfoghatjuk nyugodt szívvel: a közelítő falusi est - a munka igazi dandáijába tarol. Csengelén épp, hogy lecsúszott a Nap vörös korongja a hobbikertek fóliavárai mögé, Fődiék rátettek még egy lapáttal az aznapi serénységet hajtó gőzős kazánjára. Csaba gyerek és János apa ettől úgy „retkezett", mintha nem telt volna már el húsz óra a napból. A munka reggeli fél ötkor - a tizenéves Csabának engedménynyel, öt órakor - kezdődött. Nincs valami jó ára a reteknek, az igaz, de ki kell takarítani a fóliát, kell a hely az újnak. Emiatt aztán Fődiék nem lehettek tekintettel a belilult fehér retekre, dobták a szemétre, a többi férgeshez. Elfajult, a méhecske átoltotta a hosszú, fehér jégretket piros gumósra, amiből aztán kiszsák formájú, tömzsi portéka lett. Bár ehető, de a kereskedő csak a pirosfejű, retekformájú retekre vevő. Szerencsére Fődiék hobbija termett ebből is jócskán. Amikorra megérkezik a fiatal mama, megbeszélni a másnapi teendőket - mertAmikor Fődiék a fóliában retkeznek hogy a legkisebb Fődi sarj, Ilona Krisztina 3 hónapos komoly egyeztetést kíván a kis és a nagy család dolgainak összehangolása. János fiuk hét éves Jánoskája se annyira önálló még, hogy anyját, mamáját tudná nélkülözni egy-egy korai retekszedés indultakor. Az iskolából kimaradt Csaba viszont tökéletesen illeszkedik a családi képbe. Ládát rak, vizet hoz a vödörbe, mártja bele a retekcsomókat, és máris keze munkájától mosolygós, szemre is szép a piacra való áru. Bólogat arra az apai fölismerésre, hogy mindegyik gyerek, aki tanult is valami szakmát a nyolcadik bevégzése után, legyen az szerelő, vagy éppen pék, otthon, a házi gazdaságban találja végül magát. Máshol, például az Akácfa, a Bem tábornok vagy épp a Móra utcában is hasonló összefogással indulhatnak esténként a portékával megrakott kisautók, ponyvázott utánfutót cipelő fürge kocsik. Az ereszkedő esti pára bár bőséges, mégis sokan járatják a kerti locsolót, gyűjtik halhéba a szénát, kapálnak a faluvégi ház előtt. A főúton, az Öregmalom Vendéglőhöz nem messzire tapasztaltuk, hogy a törékeny asszonynak kellett a hátára vennie a nehéz rézpermetezőt, hiszen a bogarak arra nincsenek tekintettel, hogy férjura megbetegedett. A konyhai munkához szokott feleség szórta meg a krumplisorokat. A beszélgetőtársnak szegődött lakatosmester, Tóth József azt mondja erre: nincs ebban semmi szégyellnivaló. A nagyobb szégyen az lenne, ha a kocsmában múlatnák az időt. Sokan osztják is, meg nem is az effajta véleményt. Mire a beteges hold megmutatja sápadt sarló ábrázatát, lassanként elcsendesülnek a csengelei utcák. A Tisza utcában épp a hétvégi eseményeket beszélik. Túriék úgy érzik, mintha kiebrudálták volna a metészeseket a faluházból. Amikor jobban nekigyűrkőzünk a konyhai beszélgetésnek, István bővebben kifejti, hogy mit is értenek ők ezen. - Áprilisban Csengelén is megalakult a Metész-szervezet. Azt mondtuk, pártsemlegesek leszünk, ne üljön a nyakunkra senki. A termelők igazi érdekét szeretnénk védeni. Eltelt két hónap, a megyei vezetőktől semmilyen segítséget nem kaptunk. Azt vettük észre, hogy tán közben a kisgazdákhoz húznak. Beszélték is, hogy egyezkednek a hátunk mögött. Tömörkényen, a jótékonysági nótaesten beszéltem Kósa Gyula országos elnökkel, hogy három hely tartja magát az eredeti célhoz - Kistelek, Csengele, Balástya -, de nem kapunk semmi információt. Három nap múlva itt volt a paksaméta, és meg tudtuk tartani az első gyűlés, amire hatvannégyen jöttek el. Itt voltak a kiskőrösi vezetők, Kósa Gyula, Zsikla Győző is. Rendesen lezajlott, egy személy nem hagyta el a termet. A végén szerettünk volna még maradni a kisteremben, föl is mentünk oda, de a polgármester, Sánta Ferenc azt mondta, hogy menjünk haza. • Valami fontos miatt maradtak volna? - Szerettük volna megtudni, hogy mi igaz a szóbeszédből. • Mármint melyikből? - Állítólag a vezetők kiegyeztek Torgyánnal. • Atyaisten! - De nem tudtunk meg semmit, mire belemelegedtünk volna, fölálltak és elmentek, azt mondták, hogy ne várjuk meg, míg kiutálnak bennünket. • Miért nem a gyűlésen kérdezték meg ezt? - Nem akartuk, hogy zavar legyen miatta. Gémes Józsefné mint az alakuló ülés jegyzőkönyvvezetője, megerősítette, hogy eddig Csengelén semmilyen új párt nem alakult. Szerinte azt szeretnék, ha a gazdák a kisgazdák zászlaja alatt vonulnának majd a szavazófülkékhez. Mint mondták: ha tisztázódnak a félreértések, mármint, hogy a vezetők tényleg nem álltak át a torgyáni kisgazdákhoz, száznál több tagja lesz a metészes érdekvédők csengelei csoportjának. Megelégedhetünk ennyivel. Úgy is válunk el, hogy a politika porondja - nem a mi porondunk. Odébb a főúton, mire az udvari söröző asztalaira teljesen ráborul az est, bent igazából fölpörghet a csocsójáték. Dübörgött a diszkózene. Nincs tánc, csak zsivaj, köznapokon így szokás. A nyílhegydobáló harcosok méltóságteljesen célozgatják a dartspálya színes szeleteit, jelzett találatra, de leginkább a kör közepére, a telitalálatos bikára vágyva. Hátrébb a pénzrabló masina mérgesen villog. Tök üres. Ugyanis a dolgos csengeleiek, azzal, hogy hanyagolják ilyen piacolós hétköznapon - nagyon a sarokba szorítják. A belopakodó falusi éj legszebb cselekedete ez. Majoros Tibor HIRDETÉSFELVÉTEL SZEGED. STEFAHIA ÍO., SAJTÖHAZ J&4 REGGEL S-TÓL ESTE A-IG! Balástya Szomszédoló • Munkatársunktól Nincs abban semmi kivetni való, ha az egyik szomszéd meghivja udvarába a másikat. Márcsak a régiek szavát idézve: a jó szomszéd aranyat ér. Ha baj mutatkozik a háznál, ki más, ha nem a szomszéd segíthet? Hacsak nincsenek török átok alatt, ami, ugye, a rossz szomszédságra jellemző, sokat ér az összefogás. Mifelénk a faluszomszédok nincsenek rosszban egymással. Vegyük sorra, hogy miért... A baráti kapcsolatok nevében, a falubúcsú napján tart összeszoktató, közéleti beszélgetést a Hungária Klub. Kötetlen eszmecserének szánják a rendezők ezt az összejövetelt, de legfőképp a környező településeket is magába foglaló térség gazdasági fejlesztésének lehetőségeiről, az együttgondolkodás esélyeiről váltanak véleményt. A balástyaiak meghívták az Orchideába a baksi, a bordányi, a csengelei, a dóci, a forráskúti, a kisteleki, az ópusztaszeri, a pusztaszeri, a sándorfalvi, a szatymazi, az üllési és a zsombói vezetőket, gazdasági szakembereket. A polgármesterek összejövetelét megelőzően misét, térzenét, táncot mutatnak be az erre felkért résztvevők. Fölvonulnak a kisteleki majorettek, föllépnek a néptánc és a citera helyi és környékbéli mesterei. A természet legszebb pillanatait megörökítő fotók, számítógépek is láthatók lesznek. Délután a Camion Vendéglő előtti téren a dóci általános iskolások részleteket mutatnak be A dzsungel könyve című musicalből. Hőlégballon, rádióirányítású modellek tarkítják a nap eseményeit. Utcabállal és sportpályabéli tűzijátékkal zárul a program. Erre az alkalomra gyermekrajzpályázatot is hirdetnek. Pusztaszer, Baks, Opusztaszer Nem hisz az ember a szemének, ha azt olvassa, hogy Pusztaszeren és a szomszédos Bakson is tíz alatti a betöréses lopások száma. Tavaly, az egyszerű lopást is belevéve, 30-szor kellett a rend őreinek intézkedniük Szeren, és 27-szer Bakson. Ópusztaszer, a harmadik szomszéd, 41 ilyen esetet jegyzett föl. Ha más oldalról nézzük a kisteleki rendőrök munkáját, kiderül, az elmúlt évben 25-ször kellett veszekedés miatt eljárást indítaniuk a kötekedő falubeliekkel. Testi sértésért Kisteleken 9, Balástyán 3, Csengelén 4, Bakson 3, Ópusztaszeren 5 alkalommal állt munkába a rendőrség. Örvendetes, hogy emiatt Pusztaszerre nem kellett kivonulnia a rend őreinek.