Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-24 / 119. szám

SZOMBAT, 1997. MÁJ. 24. STEFÁNIA-RIPORT 9 • Százezrek zarándokoltak a csíksomlyói búcsúra Hitvitában gyökerezik a hagyomány A somlyói hegyoldalon egy tűt nem lehetett volna leejteni. (Fotó: Gyenes Kálmán) Magyarországról tízezrek kerekedtek fel egy hete, hogy elutazzanak Erdélybe és részt vegyenek a csiksomlyói zarándoklaton. A pünkösdi búcsú helyszínén, a Kissomlyó és a Nagysomlyó alkotta nyeregben már százezrek hallgatták Paskai László esztergom-budapesti érsek szavait a szabadtéri oltárról. Az összmagyarság legnagyobb zarándokhelye évszázadok óta vonzotta a zászlók alatt érkezőket, ám igazából az elmúlt négy évtized visszaszorítása után, a '89-es rendszerváltás óta duzzadt több százezresre a búcsúsok száma. A feljegyzések szerint Szűz Mária tiszteletére már 1440 óta látogatnak a hívók a parányi csíki faluba, Csíksomlyóra. A pünkösdi búcsú azonban későbbről eredeztethető. A reformáció idején Erdély fejedelme, János Zsigmond többször is vallást változtatott, úgy gondolta, az unitárius vallás lenne a legmegfelelőbb az itt élők számára. Hét hittérítő prédikátorát azonban az egyik csíki várkapitány derékig ásatta a földbe és megöntöztette őket. Amikor a megszégyenítettek visszatértek a fejedelemhez, elpanaszolták, milyen csúfság esett velük. Engedélyt kaptak rá, hogy a vitát tettekkel rendezzék így mesélik az idősek Gyergyóban. A hitvita 1567-ben csúcsosodott ki. Az unitáriusok a gyergyói, a csíki és a kászoni néppel pünkösd szombatján ütköztek meg a Hargita oldalában, a Tolvajostetőn. A székelyföldiek hitvédő harca sikerrel járt. A csata után Csíksomlyóra tértek vissza hálaadásra. Istennek és a Szűzanyának hálálkodtak, hogy sikerült megvédeni hitüket. Ekkor fogadták meg, hogy ezután minden esztendőben, pünkösdkor elzarándokolnak ide. Az ősök fogadalmáról az utódok sem feledkeztek meg. Pedig ez nem mindig volt egyszerű megtartani a zarándoklatot. Az '50-es években a rezsim tiltotta a „körmenetben való gyülekezészt". Ám az istentisztelet ekkor sem maradt el. A székelyek éppen úgy imádkoztak, gyóntak, áldoztak, mint tették ezt egy hete is. Zarándoklat hegyen-völgyön Az erdélyi falvak lakói attól függően, milyen messze esik tőlük Somlyó pünkösd hajnalán, vagy akár már egy-két nappal korábban vágnak neki az útnak, hogy a szentmisére felérjenek a hegyre. A keresztaljak alatt ki népviseletben, ki szokványos ruhájában vonul. A menet közeledtét énekszó, csengőszó és időnként zenekari muzsika hangja jelzi. Negyven-ötven kilométert gyalogolnak, dombra fel, völgynek le. Az idősek és az apróságok kedvéért gyakorta tartanak pihenőt. Behúzódnak az árnyas fák alá, ilyenkor a kendőkből előkerül az otthonról hozott étel. Sokan az éjszakát is a szabad ég alatt töltik, ha hosszú a búcsújárás. A „magyarból" - ahogy itt mondják - indult búcsúsokat házaknál szállásolják el. A buszok tábláin a fél ország városainak, településeinek neve olvasható: Csongrád, Gödöllő, Esztergom, Pécs... Autóbusz Szegedről Az alföldi tájhoz szokott szem kerekre nyílik a gyönyörű gyimesi tájat pásztázva. Legelők, erdők, meredek emelkedőkön szorgoskodó emberek. A májusi hőség szokatlan ezen a vidéken. A hűsülést is tálcán kínálják a rohanó, hihetetlenül tiszta vizű patakok. Az országúton a melletünk elsuhanó buszon erősen ismerős felirat: Szeged. Gyimesfelsőlokon érjük utói. A csomagokat már félig leszedték, a zarándokok arra várnak, hogy megtudják, melyik családnál töltik majd a búcsú előtti éjszakát. - Két esztendővel ezelőtt láttam a televízióban a csíksomlyói szentmiséről a közvetítést - mesélte Székelyné Farkas Margit. - A képernyőn keresztül is óriási hatással volt rám. Ekkor határoztam el, hogy el fogok jönni a pünkösdi búcsúra. Magam is nagy tisztelője vagyok a Szűzanyának. • Majd' negyven kilométer ide Csíksomlyó. Nem lesz könnyű végigjárni a zarándoklatot ebben a nagy melegben... - A buszon hárman vagyunk, akik betegség, lábfájás miatt sajnos nem tudunk végiggyalogolni, de a többiek igen. Hajnalban indulnak, hogy időben odaérjenek. Mi csak az utolsó szakaszon csatlakozunk hozzájuk. • Kik szervezték a zarándoklati utat a szegedieknek? - Az én gyermekem a piaristákhoz jár, ezt csoportot a Karolina iskola toborozta. Úgy tudom, több autóbusz is érkezett Szegedről. • Ismerősnél szállnak meg? - Nem ismerünk itt senkit, de biztosan szeretettel fogadnak majd bennünket. Mi is ezt tettük, amikor otthon román vendégeket fogadtunk be éjszakára... A falu fatemploma körül tucatnyi autóbusz sorakozik. A zarándokok a plébánost keresik, ő segít eligazítani őket az elszállásolás ügyében. Boldogasszony népe a magyarság Isten gyimesfelsőloki szolgája, Berszán Lajos azt magyarázza, hogy a 430 évvel ezelőtti, hitvitából fakadó csatát azért hiba lenne óriási öldöklésnek képzelni. Sokkal inkább kiadós verekedés volt az, áldozatokról nincsenek feljegyzések. Amíg az események zajlottak, az asszonyok és a leányok a somlyói templomban imádkoztak azért, hogy megmaradhassanak őseik hitében. A győzelem hírét hozó férfiak nyírágakkal integettek, ezért látni ma is a búcsújárók kezében az ágacskát. Olyan természetes ez, mint az, hogy a szertartáson ma már az unitáriusok is ott vannak, nem érzik magukat megsértve. - A zarándokok egy része tőlünk, a mi falunkból indul - mondta a plébános. - Tájegységenként gyülekeznek valahol, ahonnan nekiindulnak a keresztalják, majd a csoportok csatlakoznak egymáshoz. A hírek szerint az idén 300 ezernél is több zarándokot várnak. Nekem nincs tehetségem hozzá, hogy megbecsüljem a jelenlévők számát, amikor az egész hegyoldalon csak búcsúst látni. Ilyenkor lelki egység van, határok nincsenek. Magyarok, mindannyian Boldogasszony népe vagyunk. Máskor is össze kell, tartsunk, mert mi a nemzethez tartozunk. Ha ez nem valósul meg, akkor Magyarország tönkremegy. • Az elmúlt rendszer nem támogatta a pünkösdi búcsújárást. Hogyan akadályozta? - Tiltotta a menetet, de azt is megtették, hogy ebben az időben nem adtak vasúti jegyet Csíkszeredáig - emlékezett Berszán Lajos. - De a zarándokok nem estek kétségbe, megoldották ezt a helyzetet is. A 40 év után hirtelen ért bennünket a nagy szabadság. Azt gondoltuk, most már nem tiltják, így aztán nem is mennek majd annyian Csíksomlyóra, vagy ha igen, akkor busszal, kerékpárral, de nem gyalog. Nem így lett. Szemembe szökött a könny, amikor láttam: népviseletben, énekelve jöttek tömegével. Nem kell szervezni azóta sem, maguktól jönnek az emberek. Mi tudjuk, hogy hányan vagyunk, hogy összetartozunk. Anyánk magyar mesével altatott bennünket. Az anyaországnak is éreznie kell, hogy mi összetartozunk. Jég verte a búcsúsokat A keresztalják zöme a nagy útról délelőtt érkezett meg Csíksomlyóra. A „célegyenesben", a szabadtéri oltárhoz, a mise helyszínére óriási kaptatót kellett még leküzdeniük a zarándokoknak. Az óriási hőségben legalább negyven fokkal tűzött a nap az árnyékmentes helyeken - többen kénytelenek voltak hosszabb pihenőt tartani, de a szertartás kezdetére igyekeztek felérni Somlyóra. A csíksomlyói szabadtéri oltárnál Paskai László érsek első alkalommal celebrálta az ünnepi szentmisét. Ameddig a szem ellátott, mindenütt: zarándokok, zászlók, táblák. A hangszórókból a fák közé szorultak is hallhatták az érsek szavait, amelyek békére, szeretre, hálaadásra szólítottak. A búcsújáráson már többször részt vettek megállapították, ennyien még soha nem voltak, mint az elmúlt szombaton. A domboldalban és az erdőben százezrek imádkoztak együtt. Időnként felhangzott: - Utat kérünk, hordággyal vagyunk! Néhány perc múlva a hőségtől, fáradtságtól elalélt asszonyokat, idős férfiakat sietve vitték a vöröskeresztes sátorba. A helyszíni orvosi ellátás nem mindig bizonyult elegendőnek. A szinte elviselhetetlen kánikulában egyre gyakrabban hangzott fel a helyet követelő mentőautó szirénája. A gyóntató papok egy része a naptól védő esernyő alatt hallgatta meg a híveket, homlokukat törölgetve adtak nekik feloldozást. A másfél órás szentmise vége felé már erősen morgott az ég, fenyegető fellegek gyülekeztek. Amikor a szertartást követően a tömeg egy része megindult a meredek hegyoldalon lefelé, a csíksomlyói kegytemplomhoz, akkor olyan vihar kerekedett, amelyre az idősek is azt mondták, ilyenben még nem volt részük. A csepergő eső összeráncolta homlokát és hangnemet váltott. A borsó, majd dió nagyságú jegek mintegy fél órán át kopogtak a zarándokokra. Aki bemenekült az erdőbe, az talán kevésbé vizesen úszta meg az égverést, ám a mennydörgést a fák között sem volt kellemes elszenvedni. A levegő hőmérséklete pillanatok alatt legalább 20 fokkal visszaesett. Ha védelmet nem is, de legalább tetőt ígérő autó felé igyekezve azon gondolkodtunk, vajon mi válthatta ki ennyire az égiek haragját? V. Fekete Sándor Az ünnepi szentmisét Paskai László érsek celebrálta