Délmagyarország, 1996. november (86. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-07 / 260. szám
10 SPORT CSÜTÖRTÖK, 1996. Nov. 7. kézilabda NB I. labdarúgás Ezüst és bronz • Munkatársunktól Nemrégiben Debrecen adott otthont az ifjúsági cselgáncs magyar bajnokság küzdelmeinek. A népes mezőnyben (218 induló) a szegedi vasutas több versenyzője is bizonyított. Az SZVSE sportolóinak eredményei. 50 kg: ...3. Krajkó Norbert. 55 kg: ...2. Neu Gábor. +86 kg: ...5. Csiszér Dániel. Figyelemre méltó, hogy Krajkó és Neu serdülő korcsoportosként is helytállt az ifjúságiak megmérettetésén. A versenyzők felkészülését az FBSZ és Pálfi László vállakozó támogatta. Versenyeztek a mozgássérültek • Munkatársunktól A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesületének tagjai - a Soros Alapítvány támogatásával - nagyszabású versenyt rendeztek, amely a hagyományoktól eltérő volt, mivel a mozgássérülteken kívül a családtagok is indulhattak. Ez családiasabbá tette vetélkedőt, amelyet mindkét napon közös ebéddel fejeztek be a résztvevők. A tolókocsis ügyességi versenyt a mozgássérültek kérésére a kiírástól eltérően három kategóriában bonyolították le, mivel az A-kategóriában csupán Poczik Gábor nevezett. O egyébként sikeresen teljesítette a távot. Az A-kategória kétfelé vált, motoros tolókocsisok és gyermekek csoportjára. A motoros tolókocsis kategória első három helyezettje: 1. Bakó László (Dávod), 2. Baka Péter (Tataháza), 3. Kocsis Gábor (Csáktornya). Gyermek kategória: 1. Daka Viktória, 2. Daka István, 3. Nagy Ádám (mindhárman Szegedről). B-kategória (kézzel vezérelt tolókocsi): I. Bertalan Tamás (Bonyhád), 2. Moharos István (Baracska), 3. Virág Gizella (Szeged). Sakk: 1. Fekete Albert (Szeged), 2. Kazai László (Kecskemét), 3. Lővei József (Szeged). Malom verseny: 1. Kovács Mihályné (Kecskemét), 2. Ibrányi Adrién (Gyula), 3. Vincéné Ódry Ágnes (Szeged). Dartshírek • Munkatársunktál Nemrégiben a Szegedi Vízmű Klubban rendezték a darts bajnokság novemberi területi versenyét. Eredmények. Egyéni: 1. Szeles Imre (Ezy Go DC Szeged), 2. Magony István (Pannónia DC Vásárhely), 3. Fekete Tibor (Modernova DC Szeged). Páros: 1. Szeles-Varga (Ezy Go DC), 2. Budai-Urbán (Ferencszállás). Steel ágazat. Egyéni: 1. Szeles Imre (Ezy Go DC), 2. Tasi Krisztián (Modernova), 3. Hendlein János (Ezy Go DC). Páros: 1. Szeles-Németh (Ezy Go DC), 2. Bálint-Tasi (Modernova). Csapatbajnoki: Ezy Go DC-Modemova DC 84—44. Az Ezy Go DC pontszerzői: Szeles 24, Németh 24. Hendlein 20, Varga 16. Egészségnap volt a 624-ben • Munkatársunktól November elsején különleges eseménynek adott otthont a szegedi 624. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet. Ezen a napon a diákok az egészséges életmóddal - innen már csak egy lépés a sport! -, a táplálkozással, és a betegség megelőzéssel kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg, s ezzel összefüggő termékekkel ismerkedtek meg. A különböző tesztek, versenyek a saját szintjükről is képet adtak a fiataloknak. Az előadások pedig a következő címeket viselték, s már ebből kiderül, tartalmas programot kaptak az ipari tanulók: drog, AIDS, fogamzásgátlás, egészséges táplálkozás, dohányzási ártalmak, lúdtalp, szájhigiene, szexedukáció, testmozgás. Az ötlet - melyet bátran ellophatnak más iskolák is hogy ezekről a dolgokról őszintén kell beszélni a fiatalokkal Ingula Anett ifjúsági védőnőtől származik. Ha megkeresik, a fent említett iskolában dolgozik, a szervezésben is szívesen segít. Jó lenne, ha ezek az előadások, a sportos, egészséges életmód terjedne el, nem pedig a kábítószer... A rendezvény szponzorai a következők voltak: Balástyai Móra Szövetkezet almáskertje, Rossmann, Szeged Tej, Rausch, Pharmavit, Adri cukrászda, Burger King, Procter and Gamble, Johnson and Johnson, Szeged Városi Sportigazgatóság, és a Délmagyarország Kft. Következik a döntö • Munkatársunktól A Radnóti hétfők kispályás labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában nem született döntés a bajnoki címet illetően. Mivel mind az Egy százalék-Főszer, mind pedig a Fenetudja győzött, Így egyforma pontszámmal kerültek az élre, s a szabályok értelmében új mérkőzést kell játszaniuk egymással a bajnoki címért. A mindent eldöntő találkozóra hétfőn, 19 órakor kerül sor. Ugyanezen a napon játsszák az A-csoportba kerülésért az osztályozó mérkőzéseket is. Az utolsó forduló eredményei: Egy százalék-Főszer-Norica 10-4, Első Beton-Keverő 8-4, Fenetudja-Heavytex-Bokafogó 7-1, Erirra-Aranyföld Kft-Budalakk-Titán 2-1, Postagalamb Club-SZOTE 7-1. Tóth doktor, az orvosság Újra megnyílt a Sportmúzeum Elégett a Pick a kohóban A Zákányszék SK labdarúgócsapata már több éve megszakítás nélkül játszik a megyei I. osztályú bajnokságban. Legtöbbször azonban a kiesés ellen harcolt, igaz, a 95/96-os bajnokságban a 8. helyen végezett, de a mostani öszi szereplés minden várakozást felülmúl: jelen pillanatban a második helyen áll. Az utóbbi hat fordulóban veretlen a gárda, sőt. a 21 rúgott gólra az ellenfelektől egy válasz sem érkezett. Igaz, nem mindig volt ilyen rózsás a helyzet Zákányszéken, hisz tavaly nyáron a megszűnés fenyegette a labdarúgó-szakosztályt. - Az utolsó pillanatban sikerült a nevezésünket leadni - mondja dr. Kazi Miklós szakosztályvezető. Akkor 13 játékosunk volt, edző nélkül. Azután sikerült a régió egyik legjobb trénerét, dr. Tóth Jánost megszerezni a csapat mellé. Az önkormányzat is, Gárdján István polgármesterrel az élen, mellettünk voksolt és támogatta elképzeléseinket. Elnökünk, dr. Tímár László tapasztalatai és kapcsolatai is sokat segítettek abban, hogy ma Zákányszéken labdarúgásról beszélhetünk. Sok-sok változás történt, ez főként a csapat körüli helyzetre irányult: a fiúknak és az edzőnek csak a játékkal kell foglalkozni. A Módira, a zákányszéki gólgyárosra (sötét mezben) sokszor több védő is vigyáz, általában hiába... (Fotó: Gyenes Kálmán) mi feladatunk pedig az, hogy megteremtsük hozzá a feltételeket. Felújítottuk a pálya talaját, labdafogóhálót helyeztünk fel, az öltözőt korszerűsítettük és olyan kellékeket biztosítottunk az edzésmunkához, amely a mai labdarúgásban már elengedhetetlen. A játékosok maximálisan partnerek voltak, sőt, elmondhatjuk, hogy igazi baráti társaságot alkotnak, edzőjüket pedig tisztelet övezi körükben. Az eredmények ezen az őszön eddig jönnek. Lehet, hogy a következó hét végén már kikapunk, de a lényeg, hogy a csapat letett már valamit a szurkolók asztalára. Hogy mennyire váratlanul érte a együttest is a kitűnő szereplés, arról Kovács Zoltán csapatkapitány nyilatkozik. - Ilyen kiváló helyezésre mi sem számítottunk, igaz, jöttek a pontok, akkor már nekünk, játékosoknak is megjött az étvágyunk. Most már mi is arról beszélgetünk, hogy jó volna a dobogó valamely fokán „ragadni". Sokan mosolyogtak, hogy az egykori NB l-es labdarúgó, dr. Tóth János játékosedzőként munkát vállal Zákányszéken. Másfél évre rá a helyzet azonban már változott. Az eddigi produkcióval bizonyított a tréner. - Igazán könnyű helyzetben vagyok - vallja dr. Tóth János -, hisz a játékosok olyan remek közösséget alkotnak, amire maximálisan építhetem az elképzeléseimet. Attól, hogy ők megyei első osztályú labdarúgók, az alapokat és főként a csapattaktikát mindenféleképpen meg kell tanulniuk. Tudatos dolgokat kell kialakítani náluk, ez gyakorlatokkal elérhető. Az ideális az lenne, ha a csapat több éven keresztül jól szerepelne a bajnokságban. Az, hogy nem dolgozom magasabb osztályban, annak is köszönhető, hogy a mai magyar labdarúgásban nem az számít, milyen edző vagy, hanem kit ismersz, ki a barátod. A szakma nem főszereplő ezen a színpadon. A játékosok pedig igenis vevők az elképzeléseire. Edzónk - mondja Szabó Zsolt - olyan munkát végeztet velünk, melynek „gyümölcse" a pályán érik be. Jól látja meg, hogy ki milyen posztra helyezhető, mindig a csapathoz alakítja a megfelelő taktikát. Több olyan labdarúgó is található a keretben, akiket évekkel ezelőtt még mint tehetséget emiitették a szakemberek. A csapaton belül azonban semmiféle „sztár" titulussal nem rendelkeznek: ők is ugyanúgy robotolnak, mint a többiek. - Társaim nélkül - nyilatkozza a 14 gólos Mádi József - kevésbé tarthatnék itt, hisz találataim zömét nekik köszönhetem. A feladatom a góllövés, ezért számítanak rám a vezetők, de a lényeget mindenki szem előtt tartja, ez pedig nem más, mint a CSAPAT. A zákányszéki futballisták pedig eddig remekül szerepelnek, kíváncsian várják a szurkolók és a szakemberek: mit hoz a jövő, mennyi van még a fiúkban? Süli Róbert • Munkatársunktól Tegnap 11 órakor a szegedi Fekete Házban újra megnyitotta kapuit (a nagyközönség mától tekintheti meg a relikviákat) a Sportmúzeum, vagyis a dr. Bali Mihály által szervezett olimpiatörténeti kiállítás. Az ünnepi eseményen a Tisza-parti város sportjának legendás alakjai, vezetői, ma is aktív versenyzői tették tiszteletüket. Dr. Zombori Istvánnak, a Fekete Ház igazgatójának rövid köszöntője, s Pierre de Coubertin „Oda a sporthoz" című versének szavalata után dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára nyitotta meg a kiállítást. Utána dr. Thékes István, az MTSH igazgatója adott rövid áttekintést Szeged 135 éves sportmozgalmáról, amelyben mindig főszerepet játszottak az ötkarikás játékok, majd Csöke József filmrendező egy exkluzív videokazettát nyújtott át a múzeum atyjának, dr. Bali Mihálynak, mely tartalmazza az eddigi 141 magyar olimpai arany történetét. Misi bácsi könnyeivel küszködve köszönte meg a kedves szavakat, azt, hogy 40 évi gyűjtőmunkájának eredményével a közönség elé állhatott. Végül azok, akik aktívan segédkeztek a kiállítás létrehozásában, első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd aranyérmének másolatát vehették át. Dr. Szilvásy László, a sportbizottság elnöke pedig arra biztatott mindenkit, hogy nézzen körbe, s reményét fejezte ki, hogy a mai fiatalok hasonló teljesítményre lesznek képesek, mint a megsárgult fotók hősei... Dr. Bali Mihály (balról) a Sportmúzeum atyja és Sike József, az Atlantában 4. helyezett futócéllövő. (Fotó: Miskolczi Róbert) Dunaferr SE-Pick Szeged 25-21 (13-11) Dunaújváros, 1500 néző. Vezette: Ambrus, Hűmmel. Dunaferr: ZSEMBERY KERTÉSZ 5 (1), Kiss Imre 2, Kemény, György, Tolsztih 2, Kiss István 1. Csere: Pulay (kapus), KUZMICSOV 6, Fenyő 4 (1), Gál 3, Imre 2. Edző: Kolics János. Pick Szeged: Árvái Radovics 1, PETRUSEVSZKIJ 4, BARTÓK 5 (1), MEZEI 3, Bajusz 6 (5)J Berta, Fekete, Avar, Molnár 1. Edző: Skaliczki László. Kiállítások: 12, ill. 14 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 7/6. Sok szegedi tartott ettől a mérkőzéstől, hiszen a Pick az elmúlt bajnokság utolsó találkozóján éppen a Dunaújváros legyőzésével szerezte meg a bajnoki cfmét, tehát a hazaiaknak volt miért törleszteniük. A szegedi együttes nyugodtan kezdett, amit bizonyít Petrusevszkij találata is, azonban nem sokáig örülhettek a vendégek a vezetésnek, mert Bajusz lövése célt tévesztett, viszont az ellentámadásnál Kuzmicsov nem hibázott. Aztán két Tisza-parti gól következett a sorban. A találkozó színvonalára és élességére bizonyíték, hogy a 10. percben is egál volt az állás. Skaliczki Bartók (kezében labda) bizonyára előre megérezte, hogy meg kell hajolniuk a Dunaújváros előtt. (Fotó: Gyenes Kálmán) edző időt kért, hogy rendezze a sorokat. Mezei góllal bizonyította, hogy megértette a tréner intelmeit, sőt, a 14. perctől három szegedi játékos - Petrusevszkij, Bartók, Bajusz - iratkozott fel a gólszerzők sorába. A biztos szegedi vezetést nem nézte tétlenül a hazaiak mestere, ő is időt kért. Nem tudni, hogy milyen varázsszót használt, de zsinórban négy dunaferres gól született, fgy a 22. percben 9-8-ra átvették a hazaiak a vezetést. A szegediek elkezdtek kapkodni, pontatlanok lettek a lövések, s ez is közrejátszott, hogy Zsemberi többször is vastapsra késztette a hangját visszaszerző dunaújvárosi közöiiséget. Kuzmicsov is szinte minden kapura lövését góllal fejezte be. Skaliczki László Borsodira bízta a Duna-parti „gólvágó" őrzését. Sajnos a második félidőben ott folytatta a gyenge játékát a Pick, ahol abbahagyta. Berta, Fekete, Radovics hibázott százszázalékos ziccerben, pedig Mezei mindent elkövetett, hogy tisztára játssza magát, s ez a legtöbbször csak súlyos szabálytalanságok árán sikerült a pályaválasztóknak. A sorban megítélt három hétméteres közül kettőt Bajusz értékesített, de még így is 2-3 gól volt a dunaújvárosi előny. Sajnos, a hazaiaknak minden bejött, peejig Nagy Z. kapus is bemutatott néhány bravúrt. Hiába volt minden igyekezet, a Pick két gólnál jobban nem tudta megközelíteni ellenfelét, de ebben a játékvezetők is főszerepet játszottak. Ahogy közeledett a mérkőzés vége, úgy vált bizonyossá, hogy ezen a napon nem sikerül legyőzni a Dunaferr gárdáját. Ehhez azonban nagyban hozzájárult az is, hogy a szegedi szélsők a százszázalékos gólhelyzeteket sem tudták értékesíteni. Kolics János: - A sikerre éhesebb csapat győzött. Skaliczki László: - A Dunaújváros a helyzeteit belőtte, mi kihagytuk. Süli József