Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-20 / 142. szám
KEDD, 1995. JÚN. 20. • Tökölön is a szegedieknek tapsoltak A motorcsónakosok az idén sem adják alább Mint köztudott, a Szegedi Egységes SK motorcsónakosai az elmúlt esztendőben sikert-sikerre halmozva, fölényesen nyerték a csapatversenyt, ami az összetett pontversenyben az első helyet jelentette számukra. Az idén a Tisza-parti versenyzők ott folytatják, ahol az elmúlt évben abba hagyták. Szerencsére pozitívan oldódott meg a szegedi vezetők és a szövetség közötti viszály, s az önkormányzat is olyan anyagi támogatást biztosított a város egyik legeredményesebb sportága versenyzői számára, ami már most érezteti jótékony hatását. A szövetségben teret nyert az, a szegediek által annyira szorgalmazott javaslat is, miszerint minden fordulóban a legjobb három versenyzőt értékelik, így a végleges sorrend kialakítása is sokkal reálisabb. Amint azt Kertes János, a Szegedi ESK motorcsónak szakosztályának elnöke elmondta. az idén is olyan elhatározással vágtak neki a versenyeknek, hogy nem adják alább az elmúlt évinél, arra törekednek, hogy minden szakaszon a dobogóra, s ha lehet, annak is a legmaga• Ami sikerült az újszentiváni és a sándorfalvi futballistáknak. az a tápéiaknak a mártélyi vereségük miatt nem. Ők lettek a negyedikek... A kiesés kérdése is csak az utolsó pillanatban tisztázódott. A sereghajtó előtt egy ponttal vezető üllésiek. hazai pályán, nem tudták legyűrni az egyre stílusosabban focizó CsanádpalotaNagylak csapatát. Kisteleken - szerencséjükre - nem tudott nyerni a Zákányszék, így ősztől a megyei másodosztályban folytathatják Tímárék. A középmezőnyben kisebb meglepetésként lehet elkönyvelni a móravárosiak magabiztos győzelmét Csanyteleken, valamjpt a gól nélküli félidő után a bordányiak csúfos hazai vereségét a Csongrádtól. Már megszoktuk, sajnos, hogy nincsen forduló botrány nélkül. A nem oly' régi „hagyományt" újította fel Szőregen. a Tisza-Új (1-2) elleni mérkőzést követően, egy magáról megfeledkezett „szurkoló" (kiléte tisztázódott, de neve a vizsgálatok lezárásáig maradjon titokban). A levonuló Békés megyei játékvezetők közül a veszélyt nem érző egyik partsabb fokára kerüljenek. Ez az elhatározás az elmúlt héten Tökölön, az általános megbízhatósági kategóriában lebonyolított versenyen tökéletesen megvalósult. A tököli vetélkedő egyperces gyászszünettel kezdődött, a versenyzők így tisztelegtek a bajai László Ferenc (Cinke) és Serbalisz Károly, a nemzetközi szövetség alelnöke, a magyar szövetség elhunyt tagja emléke előtt. Szinte minden versenyszámban. amelyben elindultak. a dobogóra állhattak a szegedi motorcsónakosok. Az S-1000 köbcentis kategóriában például csak szegediek kerültek az emelvényre, ugyanis az első három helyet a Tisza-parti versenyzők szerezték meg. Éppen ilyen nagy a Kertes János vezényelte szakosztály versenyzőinek a fölénye az összetett versenyben is. ahol már az első forduló után jelentős előnnyel vezetnek a többiek előtt. Eredmények. S-550 köbcentis kategória: 1. Csernai-Lengyel (Dunaújváros) 400 p., 2. Erdei-Margó (Vác) 300 p.. 3. Kertes Krisztián-Frank Mónika (SZESK) 225 p. S-1000 köbcentis kategória: 1. Teleki József-Kovács János 400 p., 2. dr. Magyar József- dr. Magyarné dr. Gyura Erika 300 p„ 3. Kesjár András-Kónya Levente (mindhárom páros a SZESK versenyzője) 225 p. H-3000 köbcentis kategória: 1. Bartók Miklós-Bartók Adrién (SZESK) 400 p„ 2. Gyura Dezső-Gyura Barbara (SZESK) 300 p„ 3. Baracskai Sándor-Juhász Zoltán (Euro-Y SE) 225 p. A csapatbajnokság állása: 1. Szegedi ESK 2075 p. 2. Dunaújváros 1500 3. Váci Vasutas 625 4. Váci Autó 600 5. Bp. Káva 525 6. Euró-Y SE 521 7. König SE 400 E hét végén a SZESK gyorsasági csapatának tagjai (id. Gyetvai Antal, ifj. Gyetvai Antal. Oláh Miklós, Volf János, Magyarfalvi Gyula, Pintér József. Kertes Krisztián és Teleki József) Belgrád-Zemonban az Európabajnoki versenyen vesznek részt. P. S. 1. • Visszapillantás a fordulóra Szőregen a partjelző húzta a rövidebbet... Az utolsó forduló mérkőzéseit játszották hét végén a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Mielőtt a játékvezetők elindították volna útjára a játékszert, nagy vonalakban már tisztázódtak a megválaszolandó kérdések. A mindszenti labdazsonglőröket Szentesen már bajnokként köszönthették Ökrösek. A dobogón lévő még kiadó két helyért három csapat versenghetett. jelzőt alattomosan állcsúcson ütötte, s mint aki jól végezte dolgát, elsomfordált a helyszínről... Hála istennek, a jobb érzésű szőregi drukkerek voltak többen, megi Dorozsmára került a 80 szelvény Egy játékosunk, a dorozsmai Maróti Tibor eltalálta mind a két fő mérkőzés számszerű eredményét. így ő nyerte a 80 darab kéthasábos totószelvényt. Ezen a héten a labdarúgó NB Ill-ban a 30. fordulót játsszák, tehát tavaszi utolsó játékunk mérkőzései is innen kerülnek ki. Ha nem lesz kéttalálatos, akkor az egytalálatosok között osztjuk ki a 40 darab kéthasábos totószelvényt, mivel a bajnokság befejezésével szünetel góltotó játékunk is. Találkozunk tippelést kedvelő olvasóinkkal az őszi bajnokság kezdetekor. I 1 | Végeredmény | | 1. Makó FC-Szeged FC - | | 2. Kiskundorozsma-Kiskőrös | +1 Szentesi FC-Cegléd - | | Tartalék mérkőzés . | | Mezőkovácsháza-SZVSE - | I I | NEV | | CÍM I A beérkezés határideje: június 23. déli 12 óra. I I Címünk: Délmagyarország, 6740 Szeged, Stefánia 10. I I A levelezőlapra kérjük ráírni: Sportrovat, 2+1. I ss«® 1 Változás döbbenéssel vették tudomásul „társuk" tettét. Sajnos, nem tudták megakadályozni a nem szalonspicces állapotban hőzöngő „erős magot", így csak segíteni tudtak a pórul járt fekete ruháson, csakúgy, mint az újszentiváni orvos. A mindenkit megdöbbentő esetnek még lesz folytatása, amiről beszámolunk olvasóinknak. A góllövő lista nem hivatalos végeredménye. Az 1994/95. évi megyei labdarúgó-bajnokság gólkirálya 23 találattal Fődi Zsolt (Sándorfalva), ezüstérmese 20 góllal Bozó Péter (Mindszent), bronzérmesei 19 góllal Varga Sándor (Csanádpalota-Nagylak) és Hadár Attila (Móraváros). A bajnokság legjobb kapusa C. Molnár László (Mártély) lett. A felajánlott díjakat későbbi időpontban kapják meg a futballisták. Bokor Béla A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja a fogadókat, hogy az Intertotó szervezésében lebonyolításra kerülő, a 25. heti totóműsorban szereplő 9. számú Bohemians (ír)— Tirsense (portugál) mérkőzést törölte. A törlés oka, hogy a szervezők megváltoztatták az 5. csoport beosztását. • Fradisták, figyelem! Ktilönbosz Akasztófa A Szegedi Fradisták Baráti Köre megfelelő létszám esetén különbuszt indít Akasztóra, a Stadler FC-Ferencváros NB l-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. Indulás június 24-én 10 órakor a Szeged étterem elől. Részvételi díj: busz 500, belépő 400 forint/fő. Jelentkezni a helyszínen lehet. A bajnoki cím után a kupa is Szegedre került. A Medikámia játékosai örömmel vették át a trófeát. (Fotó: Nagy László) • A hangulat, az érdeklődők sokasága látványosan cáfolta a mester aggódását, megint megteltek a csarnok lelátói. A találkozó előtt Oláh János, a vendégek szakvezetője nyugodtan üldödélt a kispadon. „Izgalomra nincs okunk, a tisztes helytállás igényével érkeztünk Szegedre. Hét NB l-es szintű játékosunk van, azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. A mostani mérkőzés lefutott, a kupa sorsa voltaképpen már Csepelen eldőlt. A' bírói sípszó előtt Bernáth Bea, a 204-szeres válogatott röplabdás hölgy, a szövetség marketingese és dr. Molnár Ernő. a Hungária Biztosító Csongrád Megyei Kirendeltségének igazgatója plüss kengurukkal kedveskedett mindkét csapat játékosainak. I. játszma (32 perc). Többszöri forgás előzte meg a pontgyártást, mígnem Ráczék, majd a csepeliek jutottak vezetéshez (1:0, 1:2, 2:3). Amitől a szegediek edzője tartott, az már a találkozó elején bekövetkezett, fiai ugyanis igencsak indiszponáltan röplabdáztak (2:4. 4:6). Percek múltával változott a helyzet, a közönség szűnni nem akaró „Szeged! Szeged!" biztatása élénkítően hatott Petheőékre, akik ezáltal élénkebbé, határozottabbakká váltak. Ekkor főként Melnicsuk révén gyűjtögették pontjaikat (10:7, 12:9). Igazán belelendülni mégsem tudtak a hazaiak, mert sem nyitásfogadásuk, sem támadásaik nem voltak meggyőzőek (12:13, 12:14), s ez játszmavesztésükbe került^ fi. játszma (23 perc). A nyitásfogadásokkal továbbra is hadilábon álltak Polgárék. és ezt látva, az egyébként lelkesen buzdító szurkolók szájából bizony az „Ébresztő! Ébresztő!" beszólások is elhangzottak. A szegedieknél sehogyan sem akart összeállni a kép. a máskor oly' nagy határozottságot, magabiztosságot sugárzó mozdulatok, figurák most hiányoztak. A szett felénél aztán feléledtek és utolérték a csepelieket (8:8), majd a vezetést is átvették Schildkrauték (11:8). A viszonylagos jó játékuk sajnos időlegesnek bizonyult, mert megint felülkerekedett a hallatlanul nyugodt, és tegyük hozzá, jól röplabdázó Csepel. Ez a játszma is elment, vigasztaló csupán az volt, hogy most már mindössze négy pontot kellett szerezniük a szegedieknek, hogy kupagyőztesek lehessenek. III. játszma (26 perc). Már-már kesernyéssé vált a szurkolók szájíze, majdhogy letargikussá vált a hangulat. Röplabda MK, döntő A vége most is szép volt... Medikámia Szeged-Csepel-Kordax 3:2 A becsület úgy kívánta, hogy a Magyar Kupa döntőjének első, Csepelen játszott mérkőzésén se szenvedjenek súlyos vereséget a medikemiások. Különösen úgy, hogy a bolgár idegenlégiósok, Arsov és Konstantinov nem játszottak. A 76 percig tartó összecsapáson nem is kaptak ki a szegediek, mondhatni, simán nyertek a Bajnokok Csarnokában. A magabiztos siker - milyen az élet - „elszomorította" Nyári Sándort. „Oly' tüneményes és felejthetetlen volt a bajnoki aranyérem ünneplése... Most, hogy ilyenn biztosan nyertünk Csepelen, a formalitásra aligha lesznek kíváncsiak a szurkolók, pedig de jó lenne még egyszer (többször) közvetlen közelből érezni az igazi sportbarátok ajnározását" - sopánkodott a délelőtti órákban a vezetőedző. amikor összekapta magát a Medikémia. Amikor Melnicsuk beütötte a kupagyőzelmet jelentő pontot (4:2), a közönség - függetlenül a végeredménytől - óriási ovációval és vastapssal köszöntötte kedvenceit. A kupa ugyan már a Medikémia Szegedé volt, a hazaiak mégsem akartak beletörődni a vereségbe, és ekkor valamit megcsillantva igazi tudásukból, hozták a szettet. IV. játszma (24 perc). Rendkívül nehezen születtek a pontok, egy-e;^ találatot olykor több forgás követett. Fáradni látszottak a csapatok, a röpisek nem mindig voltak képesek úgy koncentrálni, mint ahogyan azt tették a korábban látott mérkőzéseiken. A fáradtság a medikémiásokon volt kevésbé észrevehető, s ha biztonsági játékkal is, de elhúztak ellenfelüktől (7:0, 11:2) és biztosan nyerték ezt a játékrészt is. V. játszma (20 perc). A „hirtelen halál", azaz az ötödik szett változatos játékot hozott, szinte mindvégig fej fej mellett haladtak a csapatok. A csodálatos közönség, mint már annyiszor, most is tombolva, vastapssal jutalmazta az ekkor már felszabadultan játszó medikémiások megmozdulásait. Petheőék azonban a végére is tartogattak izgalmakat. Óriási ütésváltások, látványos sáncolások váltogatták egymást, a csepeliek most már olyan „csakazértis" hangulatban küzdve, úgy gondolták, nem adják olcsón bőrüket. Végül a szegediek megnyerték ezt a játszmát is, s ezzel győztesen vehették át a kupát. Az összecsapást jelző bírói sípszó után, akárcsak a bajnoki döntőnél, a közönség most is elárasztotta a küzdőteret. Szűnni nem akaró ünneplésben részesítette a medikémiásokat. akik meghatottan és természetesen végtelenül boldogan állták a szurkolók rohamait. Megint előkerültek a pezsgősüvegek, folyt az isteni nedű, szóval újfent örömmámorban úszott az újszegedi Sportcsarnok. Hosszú-hoszszú percekbe telt, amíg dr. Bánhegyi Emil. a szövetség elnöke átadhatta a kupát és az érmeket a játékosoknak. Az edzők mérkőzés előtti prognózisa, mármint az, hogy lefutott a mérkőzés, illetve biztosan nyer a Medikémia, majdhogy tévesnek bizonyult. A látottak ellenére, hajói átgondoljuk a történéseket, mégis elmondhatju: szinte minden az óhajok, az elképzelések szerint zajlott ebben a bajnoki idényben a Medikémia Szeged férfi röplabdacsapatának életében. A nagy szakítás, a bajnoki aranyérem megszerzése után a kupában is finalista lehetett a társaság, amely ismételten bizonyította: minden elismerést megér' demel. Igaz, a mostani mérkőzés nem hozott oly' látványos játékot, mint az előző csaták, ám mégis sikerült „benyűjteni" ezt a sikert is. Az, hogy most olykor kínlódva szerezték pontjaikat a szegediek, aligha csorbíthat felejthetetlen sikersorozatukon, amihez csak gratulálni lehet. Nyári Sándor: - Sokan most azt gondolhatják, hogy előre megtervezett koreográfia szerint zajlott a találkozó. Úgy láttám, hogy néha Knézy Jenő, a tévé népszerű riportere is mosolyogva csóválta a fejét a látottakon. Szó sem volt ilyesmiről. A Csepel rendkívül jól kezdett, felszabadultan, színvonalasan röplabdázott. Nekik nem volt vesztenivalójuk. A mi csapatunk, a srácok, ismét tanúbizonyságot tettek becsületből és emberségből. Ezúttal sem csapták be a közönséget. Bizonyították kivételes adottságaikat és képességeiket, azt, hogy mindenben megfelelnek e nagyszerű közönség elvárásainak. Most ez volt az igazi tét, s ennek is eleget tettünk. Oláh János: - Gratulálunk a Szegednek, további sok sikert kívánunk a csapatnak a következő szezonra a Bajnokcsapatok Európa Kupájának küzdelmeihez. Dr. Bánhegyi Emil, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke: - Most is ugyanazt tudom mondani, mint a bajnoki döntő után. Ezt a sportágat ezzel a közönséggel és egy ilyen csapattal lehet visszavinni az őt megillető szintre. Minden elismerésem a két csapaté. Tulajdonképpen egy megnyert kupa tudatában léptek pályára a szegediek. Valószínű, hogy ezért történhetett meg az, ami megtörtént ez első két szettben. Az a két játszma a Csepel érdeme is, hiszen az otthonukban elszenvedett súlyos vereség után talpra tudtak állni, és a két bolgár hiánya ellenére is komoly ellenfélnek bizonyultak Pálmai Antal, a főszponzor Medikémia Rt. elnökigazgatója: - Végtelenül boldog vagyok, hogy megnyertük a Magyar Kupát is. Kicsit nehezen ébredt a csapat, de utána, úgy gondolom, mindent megtett a végső sikerért. A közönség ezúttal is jól szórakozott. Ami engem illet, végtelenül boldog vagyok, hogy a bajnoki cím után a kupát is elnyertük. A mérkőzés jegyzőkönyve. Medikémia Szeged-Csepel-Kordax 3:2 (-13, -11, 11,3,20). Férfimérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Ifj. Juhász, Békési. Medikémia Szeged: HULMANN. SCHILDKRAUT, Belik, MELNICSUK. Rácz, PETHEŐ. Csere: TAKÁCS, Polgár, Úrfi, Somodi, Csíkos. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Csepel-Kordax: LISZ1, Tomanóczy, SZŰCS, Nagy, Fogl, TORMA. Csere: Forgó, Nyíri, Pajor. Edző: Oláh János. Gyürki Ernő [mcDiKÉmmj Széchenyi tér 17. Dél -Magya rországi Sört Értékesítő Kft. Hét vezér u. 26/B f foi4« / TAXI / / 488-488 / f S/lCfO |