Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-20 / 43. szám
2. 1995. február 20. Megállíthatatlanok a medikémiások Medikémia Szeged-Csepel SC 3:0 o L. Röplabda | Extraliga *v Tekintélyt parancsoló összecsapásként, a rangadók rangadójaként harangoztuk be a nagy csatát sejtető mérkőzést. A 110 percig tartó találkozót megtekintők igazolhatják, nem túloztunk, amikor Igy vezettük fel a sportág show-jaként emlegetett eseményt. A derbire mindkét fél nagy-nagy akarással készült, hiszen a medikémiások mindenképpen vissza akartak vágni a veretlenségüktől megfosztott csepelieknek, mfg a vendégek azt szerették volna bizonyítani, mindenkor méltó ellenfelei az alapbajnokságot elsőként záró szegedieknek. A mérkőzést gyászszünet vezette be. A megjelentek egy perces néma felállással adóz* tak Hulmann Zsolt, napokban elhunyt édesapja emlékének. I. játszma (22 perc). Az első labdamenetek után világossá vált, egyik csapat sem adja olcsón magát. Mindkét oldalon látványos megoldásokkal próbálták hibára késztetni a másik felet s ez a próbálkozás az elején a csepelieknek sikerült jobban (1:3). A kezdeti bizonytalanságot levetkőzve Petheőék ragadták magukhoz a kezdeményezést, s fokozatosan elhúztak (5:3, 7:3). Kbben az időszakban az történt, amit a szegediek akartak, tudatos röplabdázásuk szinte bénítóan hatott a vasgyáriakra. A vendéglátók jó ütemű sáncolásokkal kedvetlenítették el a bolgár junior világbajnok Arsovot és KonseTIH . I111 IV• a eTIH . I111 IV• a MH rIWh a ] ^ ÍM + 9HC r ^ r . m * r >4 r ÍJ Hiába nyújtózkodnak a csepeliek, Melnicsuk bombája rövidesen a padlóra vágódik. (Fotó: Gyenes Kálmán) tantinovot, akiknek szinte minden kísérletét sikerült meghiúsítaniuk. A szegediek túl azon, hogy remekül sáncoltak, a mezőnyben is kiválót nyújtottak, háríthatatlanul támadtak. Különösen Hulmann játszott tüneményesen - remekül szervált, leütései védhetetlenek voltak -, de Melnicsuk is fenomenális dolgokat produkált a befejezéseknél. II. játszma (50 perc). Az előzőekben látottak alapján mindenki azt gondolta, hogy a szegediek „ledarálják" ellenfelüket, ám a várt folytatás elmaradt. Az álmos kezdést, az érthetetlen visszafogottságot pillanatnyi kihagyásként vette tudomásul a lelkes publikum, ám amikor elhúzott a vendégcsapat. aggódás lett úrrá a nézőseregen. Nemcsak a lelátón, a pályán is idegessé vált a hangulat, a csepeliek zrikáira sajnos vevők voltak a házigazdák, akiknek ezidőtájt semmi sem sikerült (0:3, 0:5, 0:9). A fordulatot Rácz pályára lépése hozta meg, az ő játékával, no meg sajátos egyéniségével magával ragadta társait, míg a csepeliek a biztos vezetés tudatában kizökkentek ritmusukból. Pedig Arsov, aki valamennyi támadásban részt vett, nehézbombázóként szórta leütéseit a szegediek térfelére. Ezeket Schildkrauték képtelenek voltak kivédeni, sáncaik fölött vagy mellett tetszés szerint ütöttek el a csepeliek. Az idegtépő küzdelemben ha lassan is, de kezdtek magukra találni a Tiszapartiak (3:9, 7:9, 7:12, 9:12). A sok forgásnak köszönhetően betelt a jegyzőkönyv egy játszmára szánt felülete, amit pótolni kellett. A kényszerszünetet követően az idegek heroikus csatájában végül a szegediek kerekedtek felül. III. játszma (38 perc). A jól kezdő házigazdák a folytatásban ismét riogatták híveiket, úgy látszott, mégsem képesek megnyugodni (3:5, 3:7). Szerencsére bizonytalankodásuk múló állapot volt csupán, mert a továbbiakban megint az történt, amit ők akartak, bár most is szoros volt az eredmény (7:7, 9:7, 11:10, 12:11). A hajrában mintegy utolsó erőfeszítésként még megpróbáltak változtatni a sorozatosan reklamáló csepeliek, de mindenféle kísérletük meddőnek bizonyult. A találkozó előtt a medikémiások szakvezetője azt mondta, nincsenek csúcsformában, ami érthető, hiszen az alapbajnokságban elért első helyüket semmi sem veszélyezteti. Ennek ellenére mégis remek, színvonalas, izgalmakban bővelkedő, változatos mérkőzést láthattak a sportág szegedi hívei, akik ismét megérdemelt medikémiás győzelemnek örülhettek. Nyári Sándor: - A Csepel igazolta jó hírét. Csapatunk a második játszmában mondhatni, a padlóról állt fel, ezért is mondom, ériékes győzelmünk megérdemelt. Oláh János: - Az egységesebb formában lévő együtes nyert. Gratulálok a Szegednek A mérkőzés jegyzőkönyve. Medikéma Szeged-Csepel Kordax 3:0 (6,14,11). Férfimérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: ifj. Kiss, ifj. Juhász. Medikémia Szeged: Schildkraut, Belik, MELNICSUK, Polgár, PETHEŐ, HULMANN. Csere: Takács L., RÁCZ. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Csepel: Konstantinov, Liszi, Tomanóczy, TORMA, ARSOV, FORGÓ. Csere: Fogl. Edző: Oláh János. GYÜRKIERNŐ • Röplabda NB I., nők ím * Játszmát veszítettek a szegediek... TFSE-SZDRE 1:3 Meglepetés számba megy, hogy szombaton a TFSE ellen játszmát vesztettek a szegedi diáklányok. Azért váratlan ez, mivel az utóbbi hetekben a szegediek minden ellenfelüket gyorsan, egy óra leforgása alatt „elintézték", úgy, hogy azoknak esélyük sem volt egy-egy szett megszerzésére. Most viszont az első játszmában az utolsó helyezett TF-es lányok kihasználták azt a tényt, hogy a szegediek lassan melegedtek játékba, meg azt, hogy soraikból hiányzott Balázsik Kati, a legjobb játékos. A folytatásban már nagyon összeszedték magukat Huffék, s nem is engedélyeztek a fővárosiaknak csupán egy pontot. A harmadik szettben is csak két pontig jutottak el a vendéglátók, igaz a negyedikben már hármat sikerült szerezniük... Végül is a meccset - ha az első szettet el is veszítették - a szegediek biztosan nyerték és továbbra az első helyet birtokolják az NB I-ben. TFSE-Szegedi DRE 1:3 (11,-1,-2,-3) Budapest, Győri úti pálya. Vezette: Jager, Vasák. TFSE: Lenner, Szabó, Meretei, Bákési, Patyi, Marék. Csere: Fazekas, Keszthelyi, Kovács, Hanuszka. Edző: Lestár László. SZDRE: HUFF, Szlivkó, Balogh, Csókási, B. Tóth, KISS. Csere: Beer, Komáromi. Edző: Ducsai Géza. A bajnokság állása: 1. Szeged 15 2 45:14 32 2. Jászberény 13 4 40:20 30 3. BVSC 13 3 45:12 29 4. Ajka 10 6 38:25 26 5. Vértes V. 10 5 34:20 25 6. Békéscsaba 8 8 33:33 24 7. Pulzus 5 12 25:40 22 8. Szolnok 4 12 16:39 20 9. Közgáz 3 14 13:47 20 10. TFSE 1 16 11:50 18 Az. elmúlt év után, amikor a szegedi gyermekcsapat volt a döntős, az idén is ott lesznek a legjobbak között a Tisza-parti kislányok. Az utánpótlás legújabb sikerét a Madách Imre Általános Iskolára épülő minicsapat érte el, amely a kecskeméti selejtező csoportból másodikként jutott a Tatabányán megrendezett középdöntőbe. Itt a szegedi csapat minden ellenfelét legyőzve jutott az országos döntőbe. A szegediek eredményei. Szeged TE-BEAC MOL 59-8 (32-2). Legjobb dobók: Szűcs (15), Laluska (10) Kiss és Pungor (7-7). Szeged TETatabánya 78-61 (36-19). Legjobb dobók: Laluska (33), Szűcs (14), Szőnyi (8). Szeged TE-Soproni Postás 63-39 (27-21). Legjobb dobók: La• Kosárlabda fiz országos döntőben a Szeged TE minikosarasai luska (15), Szűcs (11), Takács (10), Kiss (12). A döntőbe jutott együttesben a következők szerepeltek: Bellér Andrea, Czibere Márta, Nagy Judit, Kiss Nikolett, Pungor Krisztina, Szőnyi Andrea, Szőnyi Anita, Szűcs Olga, Laluska Judit (csapatkapitány). Takács Ágnes, Józsa Adrienn, Petri Evelin, Csányi Orsolya, Moldovai Anna. Edző: Pungorné Kiss Rozália. Szurkolói busz Szolnokra A Szegedi Szurkolók Egyesülete megfelelő számú jelentkező esetén különbuszt indft a Szolnok-Pick Szeged NB l-es férfi kézilabda-mérkőzésre. Indulás február 22-én negyed háromkor a Szeged Étterem elől. Részvételi díj 400, illetve az egyesület tagjainak 250 forint, amiben benne van a belépő is. A mérkőzés után, igény szerint, megtekinthető a SzolnokVásárhely NB l-es kosárlabdatalálkozó. • Előkészületi mérkőzések Hat gól volt a „sláger" Kiskunfélegyháza-SZVSF 3-3(1-2) A találkozó változatos, gólokban gazdag játékot hozott. A hazaiak szereztek vezetést, amit a vendégek egyenlítettek, majd ők kerültek előnybe. A vendéglátó csapatnak védelmi hiba után sikerült egyenlítenie, sőt 3-2-re már ő vezetett. Az SZVSE góllal zárta a mérkőzést, fgy alakult ki az igazságos 3-3-as eredmény. Kiskunfélegyháza: Banó Fekete, Skribic, Márton, Bertus - Tokaji, Kertész, Újfalusi, Korom - Fórizs, Csincsák. Játszott még: FUtyü, Papp, Valkovics. Lengyel, Toldi. SZVSE: Demeter - Krajczár, Várszegi N., Kothencz Süli, Pikó, Simon, Takács J., Zámbori - Tóth Á., Várszegi R. Játszott még: Nagy Sz., Sándor, Turbucz, Tóth L. Góllövő: Csincsák, Fütyü (2), ill. Simon, Tóth Á. (2). Kedden az SZVSE Tiszakécskén, a helyi NB Il-es csapattal játszik újabb előkészületi mérkőzést. HLC-West-Radiál-Gyula 3-3 (l-l) A vásárhelyi gárda vasárnapi ellenfele, a temesvári csapat lemondta a mérkőzést, fgy nem volt mire „spórolni" a HLCWest-Radiálnak. Antal Ferenc edző ezúttal is más felállásban küldte pályára csapatát. Most Földvári kezdett jobb oldali védőként, Ferenc pedig beállóban. A középpályán ezúttal Barna szorgoskodott, sőt erről a poszttól is gólt szerzett, Rosu pátja pedig ezúttal Boruzs lett. Ami teljesen új volt, a kapus személye. Fekete még mindig nem állhat a háló elé, ráadásul Kopschitz Félegyhá/.án megsérült, igy villámgyorsan új kapus után kellett nézni. Soós Attila nem ismeretlen a vásárhelyi stadionban, és szívesen vállalta a beugrást. Fellépése különösen a második félidőben. amikor két alkalommal is biztos góltól mentette meg kifutásával a vásárhelyiek kapuját, — osztatlan elismerést váltott ki a nézőkből. Nem így a védelem, amely abban az összetételben, ahogy szünet után játszott, még az erősen tartalékos gyulai csatársort is képtelen volt tartani. Meglepetésre a gyulaiak szerezték meg a vezetést, melyet még a félidő vége előtt Kiss Csaba beadásából Barna egyenlítette ki. A vezetést szünet után Kiss Cs. szerezte meg, aki a Bress lövése után kipattanó labdát kapásból vágta a kapuba. A harmadik vásárhelyi gól Rosu szemfülességének köszönhető. A gyulaiak nem adták fel, és a sokadik bal oldali Bíró-elfutás után Szilágyi szépített, majd egy újabb védelmi bakiból Kuruc egyenlített. A találkozót, amelyet Faragó vezetett 4IX) néző tekintette meg. A HLC-Wcst-Radiál összeállítása: Soós - Földvári (Tóth Cs.), Márta, Ferenczi, Szécsényi - Kiss Cs., Barna, Bress, Kiss K. (Csányi) — Boruzs (Kiss P ), Rosu. - OLASZA hét végén megyénk egyetlen NB Il-es és a szegedi NB III-as labdarúgócsapok újabb előkészületi mérkőzéseket vívtak. Az ellenfelek között volt NB l-es, NB III-as és megyei első és második osztályban szereplő edzőpartner is. Csapataink váltakozó sikerrel szerepeltek, győzni csak a Kiskundorozsma tudott, igaz, gyengébb ellenféllel szemben. A Szeged FC akárcsak egy hete az SZVSE - „beleszaladt" Vácon egy hatgólos vereségbe... Vác FC-Samsung-Szeged FC 6-0(1-0) A találkozót pénteken játszották Vácon, s a szegedi csapatban több új játékost is kipróbált Czibere edző. így például az első félidőben Riedel védett, a második 45 percben pedig beállt a Tisza-parti csapatba a Győrt, a Vasast és a Honvédot is megjárt Faragó és a Hovédos Tímár is. A találkozón végig a bajnokcsapat irányította a játékot, s tetszés szerint érte el góljait. A szegedieknek csak próbálkozásaik voltak. Vác FC-Samsung: Koszta (Hámori) - Puglits, Nagy, Kriska (Lévai S.) - Aranyos (Romanek), Nyilas, Sallai, Vig (Kasza) - Füle, Zvara, Hetesi. Szeged FC: Riedel (Csehó) - Magyar, Kubát B., Újvári, Lévai L. (Rácz) - Illyés, Márton (Faragó), Szabó Zs„ Dézsi (Koltai) - Miklós (Tímár), Török (Váczi). Góllövők: Nyilas (2, egyet 1 l-esből). Lévai (3) és Hetesi. A dorozsmai mérleg: három mérkőzés, három győzelem A kiskundorozsmai csapatnál Vágó Attila edző a bőség zavarával küzd, hiszen 22, szinte egyforma képességű labdarúgó áll a rendelkezésére, így aztán a sorozatban lejátszott három találkozón igyekezett mindenkinek játéklehetőséget adni. Mórahalom-Kiskundorozsma 1-2. A dorozsmai gólokat Illés és Nagy S. szerezték. Kiskundorozsma: Keresztúri (Horváth I.) - Fábián, TóthKovács, Farkas, Móra - Nagy S., Csonka, Takács G. (Gémes), Kiss B. - Illés, Hűvös G. Kiszombor-Kiskundorozsma 1-3. A dorozsmai góllövő Tóth G. (2), Csonka. Kiskundorozsma: Tóth Z. (Keresztúri) - Simonics, Szabó T., Csonka, Farkas - Tóth-Kovács - Kemenes, Takács G„ Sahin (Gémes) - Illés, Tóth G. Tisza-Uj-Kiskundorozsma 2-4. A dorozsmai gólszerzők: Nagy S„ Kemenes, Illés, Tóth G. Kiskundorozsma: Tóth Z. (Keresztúri) - Simonics, Fábián (Gábor), Tóth-Kovács, . Csonka — Farkas, Móra, Kemenes, Nagy S. - Illés (Dudás), Tóth G. Mit tesz az önkormányzat Szeged sportjáért? Bizonyára minden szegedi egyesület részesedni szeretne az önkormányzati sporttámogatásból. De valójában mennyi is lesz a szétosztható összeg az idén? Milyen elv alapján dönt majd a sportbizottság? Erre és sokminden másra is választ kaphatnak azok, akik ma este 6 órakor megnézik a Telin TV sportmagazinját. A vendég dr. Szilvásy László, a sportbizottság elnöke. Kérdéseiket már 17 órától feltehetik a 325-072-es és a 325-18l-es telefonszámokon.