Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-21 / 273. szám
BELÜGYEINK 3 Figyel a közönség. (Fotó: Révész Róbert) • MSZP-MSZOSZ-matinó Szegeden Perlekedő, veszekedő párt lesznek? (Folytatás az 1. oldalról.) Az előadó a társadalmi-gazdasági megállapodásról kifejtette: ez a műfaj még nincs kitalálva, sokféle illúzió, szándék tapadt hozzá. Sokan azt gondolják, hogy a tárgyalásoknak az idén valamilyen aláírással be kell fejeződniük. Véleménye szerint nem kellene erőltetni a megállapodás rövid időn belüli aláírását. Az sem kétségbeejtő, ha egyáltalán nem írnák alá a felek, de állandóan tárgyalnának. Meg lehetne akadályozni a szociális robbanást, a komolyabb konfliktusokat, részmegállapodások megkötésével. A tárgyalásoknak az lehet az eredménye, hogy időről időre egymás szempontjait figyelembe véve kompromisszumokat kötnek a felek. Szólt a sajtó szerepéről is az alelnök. Kijelentette: „örültünk annak az elmúlt 4 évben, hogy a nyilvánosság komoly kontroll alatt tartotta a hatalmat. Könnyű volt ezt akkor megélni, hiszen azt a hatalmat nem szerettük, ezért váltottuk le. Most is az a dolga a nyilvánosságnak, hogy a hatalomra figyeljen. Kelet-Európában van miért tartani a hatalomtól, s a sajtó az ország érdekeit szolgálja. Ez is garanciája annak, hogy végre valóban demokrácia lesz az országban." Géczi József viszont feltette a kérdést: a sajtó a következő négy évben már nem is fog másról írni, csak a szocialista frakció bomlásáról? Ugyanis hangoztatta - a következő években a frakcióban még többet fognak vitatkozni, mint eddig. Jelenleg nincs az országban másik olyan csapat, amely átvehetné a kormányzást - jelentette ki, majd hozzátette, hogy a demokratikus baloldal megvívta a maga harcát, erős csapat, amely megpróbál az ország helyzetén javítani. Az emberek elkeseredettek, de még reménykednek. Érzik, nem igaz, hogy a kormány Kánaánt ígért. Elvárják viszont, hogy az ország gondjaival foglalkozzon. Géczi József Csintalan Sándor • Pofosz: Fónay maradt az elnök Elsöprő többséggel ismét Fónay Jenőt választották a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnökévé a szombaton a szervezet negyedik, budapesti kongresszusán. A posztjáról korábban leköszönt Stamp Gusztáv helyére Baji Józsefet választották ügyvezető elnökké, az általános helyettes Vasvári Vilmos lett. Az új elnökségben összesen heten kaptak helyet. • A BRFK a Jászai Mari téri verekedésről Pofozkodó pofoszosok Szemenyei Kiss Tamás újságírót, aki szombaton a feleségével érkezett a Politikai Foglyok Szövetségének kongresszusára, a rendezők nem engedték be az épületbe. Az újságíró felesége az épület előtt a Kacsa Magazinból kimásolt anyagokat, röplapokat kezdett osztogatni. A röplapok osztogatását úgy akadályozták meg, hogy a kongresszus rendezői az újságírót megverték. A BRFK ügyeletese elmondta, hogy a hölgy lopás miatt tett feljelentést a XIII. kerületi rendőrkapitányságon, mert a kezéből kivett és az épületbe bevitt szatyorból, amelyben a röplapok voltak, eltűnt a riportermagnetofonja. A verekedést a Főkert közelben tartózkodó dolgozóinak a közbelépése szakította félbe. A mentőket és a rendőrséget az újságíró értesítette. A tanúk kihallgatása folyamatban van. Az ittas vezetők fújhatják A gépkocsivezető beül autójába fúj egy nagyot és az autót csak akkor tudja elindítani ha „tiszta" a lehellcte. Egy lübecki műszergyár fejlesztette ki és kezdi gyártani azt az új berendezést, amely hatékonyan alkalmazható az ittas vezetés megakadályozására. A cégnek már komoly megrendelése is van, ugyanis Ausztráliában jövő év elejétől alkalmazzák az új ellenőrző műszert. A hamarosan közzéteendő új rendelet szerint az ittas vezetésért bíróság elé került személyek választhatnak, hogy két-három évre lemondanak jogosítványukról, vagy vállalják az új műszer beszerelését kocsijukba. Kijátszására egyetlen lehetőség, hogy egy józan utastárs fúj bele a műszerbe, dc akkor legalább van egy józan az ittas vezető társaságában - magyarázzák a szakemberek. A lübecki kutatók jelenleg dolgoznak egy olyan új műszer kialakításán, amely az autó indítását csak akkor teszi lehetővé, ha a tulajdonosa hangját hallja. í Vfeginl a vezéri fizetések forognak közszájon. Adatok LIJ_I is napvilágra kerülnek. A köztudat formálói szembeállítják például Szabó Tamás egykori privatizációs miniszter havi 150 ezrét fíartha Ferenc járandóságával: Bartha 750 ezerért vállalta a magánosítás felelősségteljes munkáját, és a helyettese is fölér kél egész egyneded Szabó Tamással: az alBartha 350 ezerért szorgalmatoskodik. A korábbi szocialista politikus, a most bankelnök Medgyessy Péter félmilliós havifixére ha rájön - márpedig rámegy - a 150 százalékos „mozgóbér", akkor Medgyessy havonta 1 millió 200 ezret aprít a tejbe. Feltéve, ha a zsoZSÓ mellett a csészébe még fér egy kis tejEzekre a pénzekre minálunk azt mondják, hogy irreálisan magas jövedelem. Mihez képest? Egy nyugati bankelnök, egy miniszteri szintű nyugati politikus bevétele mellett eltörpülnek ezek az összegek. Egy középerős ukrán maffiózóhoz képest egyenesen nevetségesek. Viszont a belorusz kormányelnök éves apanázsához viszonyítva mesés summák. (Azt mesélik a Keletre befektetők, hogy egy minszki miniszteri szintű döntés ezer dollárért kapható...) [k I kis fizetésű magyar honpolgár, a hazai nyugdíjas jöÍjJ vedelméböl tengődve tényleg nyálcsorgató, vagy épp indulatforraló milliós havi jövedelmekről hallani. Főleg azért, mert a nyugdíjas, a kis fizetésű kismagyar jövedelme irreálisan alacsony. A komoly cápák általában nem szokták eltűrni, hogy az ő pénzüket lejjebb vegyék. Hosszú történelmi tapasztalat bizonyítja, hogy ezen kár is törni a fejünket. Lehetne azonban a kicsi jövedelmeket följebb emelni. Csekély mértékben, de valamennyire mégis közelíteni a magasakhoz- Hogyan? Nagy kár, hogy a cápa uraknak a nagy fizetésük fejében sincs erre semmilyen ötletük. ^ífL MODUL BAH Szeged, EPITKEZÖKNEK! - Jamina tégla, cserép - Therwoolin hő-, hangszigetelők - Lindab csatorna, barna, rehér, színes, gyári áron! Valamint: - bátaszéki födémbéléstest FB 60/19 - olcsó csempék, padlóburkolók, ragasztók, fugázók Csongrádi sgt. 27. Tel. 62/491 -022, 474-481 Magyar polgármesterek Szlovákiában A szlovákiai helyhatósági választásokon, az előzetes eredmények szerint a vegyesen lakott városokban némi előnyre tettek szert a Magyar Koalíció saját jelöltjei, illetve szlovák ellenzéki pártok általa is támogatott jelöltjei. Az már bizonyos, hogy Dunaszerdahelyen Pázmány Péter, Galántán Horváth Zoltán, NagymegyeDélmaqyarorszAo Hirdetésit elvétel Í SZEGED. \1ÉÍA STEFÁNIA 10., JglB SAJTÓHÁZ iB-ilB REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! ren Lukovics Zoltán, Érsekújvárban Csanda Endre, Rév-Komáromban Pásztor István. Gután Angyal Béla, Párkányban Oravecz János, Tornaiján Schwartz Árpád, Tornán Bartók László, Pelsőcön Brezina Árpád, Rozsnyón Mátyus István, Szepsiben Zachariás István, Nagykaposon Bodnár Tibor, Királyhelmecen Pásztor István, Tiszacsernőn Lengyel Zoltán, Füleken Fejes Lajos lett a város magyar nemzetiségű polgármestere. A felsoroltak között több független és néhány baloldali színekben indult városatya is van. A végleges eredményeket kedden teszik közzé. Jánosi György fenntartja lemondási szándékát Jánosi György, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára továbbra is fenntartja lemondási szándékát. Jánosi György pénteken közölte Horn Gyula miniszterelnökkel, hogy távozni kíván a minisztérium felső vezetéséből. A kormányfő eddig nem nyilatkozott arról, hogy elfogadja-e a lemondást. Vasárnap Jánosi telefonon történt megbeszélésen kérte a miniszterelnököt, hogy fogadja el a lemondását, de döntés egyelőre nem született - tájékoztatta a sajtót a távozó politikai államtitkár. Hozzátette: a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésről hétfőn, a frakcióülés, illetve a koalíciós egyeztetés után hajlandó részletes információt adni. • Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a múlt héten Szegeden a Kodály téri Általános Iskola. A jubileum alkalmából kérdeztük az iskola igazgatóját, dr. Pleskó Andrásnét. • Milyen rendezvények tarkították az ünnepi napok programját? - Különböző városi vetélkedőket hirdettünk meg. Az 5-6. osztályosok korosztályában négy iskola között rendeztünk teremlabdarúgó-bajnokságot, az angol tagozatosok szépkiejtési versenyen vehettek részt, de összemérhették erejüket népdaléneklésben is a tanulók. Nagyon sok szép művet kaptunk rajzpályázatunkra, ahol az alsó tagozatosok a „jövő iskoláját" festhették meg, míg a felsősök Kodály Zoltán által gyűjtött népdalokat illusztrálhattak. A pályamunkákat kis tárlaton mutatjuk be az aulában, ahol emellett iskolatörténeti kiállítás is nyílt, Az ünnepi eseményekhez tartozik, hogy elkészítettük az iskola jelKÉRDÉS • A IS éves iskola igazgatójához Ide nincs visszaút vényét és kiadtunk egy alkalmi újságot is. • Mennyit változott 15 év alatt az iskola? - Rengeteget, láthattuk ezt akkor is, amikor a kiállításhoz a képeket válogattuk. Az iskola első igazgatója és igazgató-helyettese emlékezett vissza most az iskolalapban, s írják éppen, hogy új stencilgépet vettek. Milyen érdekes, ma már mindenhol azt nézik, hogy lehet ezeket az eszközöket leselejtezni, hiszen a fénymásolókkal leáldozott a stencilgépek csillaga. De ugyanígy mondhatnám, hogy ma már minden termünkben van színestévé, zártláncú videohálózatot alakítottunk ki, nemrégen vettünk kamerát, s természetesen van stúdiónk is. Sokat változtak az oktatási módszerek, különösképpen, hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabályok nagy módszertani szabadságot biztosítanak a pedagógusoknak. Iskolánk egyébként testnevelés tagozatos elsőtől nyolcadik osztályig, valamint angol tagozatos harmadik osztálytól kezdve. • Mit tartogat a jövő, milyen terveket dédelgetnek? - A kitaposott úton szeretnénk haladni, természetesen igyekszünk a jó módszereket felhasználni, de a gyerekeket semmiképpen nem szabad kísérleti nyúlnak tekinteni. Dr. Pleskó Andrásné Tanítványainknak biztos tudást szeretnénk adni, hogy zökkenőmentesen tudják venni a középiskolát. Elég sok probléma adódik abból, hogy az új rendszereknél (pl. 6+6) nincs meg az átjárhatóság. Osztálynyi gyerek ment el tőlünk az új oktatási módszerek kedvéért, s közülük többen jönnének vissza, de nincs visszaút. Ezeknek a gondoknak a megoldása még a jövőre vár. T. V. 'Iiv^lns1 trovn it-tn o csaliig «->s ti : .b iimi ív jb b ,"'• ) . b< /I >q