Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-02 / 77. szám

12 VÁLASZTÁSOK ELŐTT DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. ÁPR. 2. Adj békét, Uram! A kápolnában szombaton délelőtt egyetlen hívő lélek keresett menedéket a kórház lármás forgataga elől. Egy töpörödött kis öregasszony imádkozik. Összekulcsolt kezeire hajtva fejét, mormolja az imát. Időnként felnéz a feszületre és hangosan mondja: Bocsáss meg nekem Jézusom! A refrént oly' kétségbeesetten ismétli, hogy a szemlélőben felmerül a gondolat: a kis öreg nagyon beteg lehet. A kápolnának kinevezett szobában - ami korábban irodahelyiség lehetett - a padlószőnyeg és a kárpitozott székek, az oltárként szolgáló vasjisztal nem idéz templomi hangulatot. Mégis más ez a csendes kis szoba. Nemcsak a sarokba függesztett feszület teszi mássá, hanem a csendje, a nyugalma miatt különül el az egészségügy nagyüzemében. A falon még csak két márványtábla árválkodik. Az egyiken hosszabb szöveg, aláirás, dátum. A másikon arany betűkkel szűkszavú felirat: Hálából N. M. • A nénike, befejezvén az imát, indulna vissza a kórterembe. Ajánlom neki, elkísérem. - Látszik, hogy gyenge vagyok? - kérdezi, amikor megfogom a karját. - Valami vírust mondanak, meg szövődményt, ami megtámadta a tüdőmet is, hát ezért vagyok itt. Szerencsére rátaláltam erre kis kápolnára, s nehezen ugyan, de lebotorkáltam ide, hogy elvégezzem az imádságaim. Arra kértem Jézust, hogy öreg napjaimra adjon nekem nyugodt békességet, legyen az én gondviselőm most is. Tudja kedves, ha az ember fia Jézusban bízik, akkor nem csalatkozik. Én bíztam mindig, és nem is csalódtam őbenne. Én a Jézusnak és a Szűz Anyának köszönöm, hogy öregségemre megadta, hogy eljöhettem a tanyáról be a faluba. Már biztosan meghaltam volna ott kinn a nagy egyedüllétben. Az ember ha beteg magányos, de most, hogy imádkoztam, úgy éreztem, Jézus itt van velem, és nem vagyok egyedül. A kórteremben a nénihez hasonló korú asszonyok szundikálnak. A néni a négy szobatársra mutat, s suttogva mondja: - Nem járnak le a kápolnába, pedig hiszik az Istent. Ők mesélték, hogy nemrég feküdt itt egy idős asszony. Reggel lement gyónni és áldozni, s amikor visszajött, csak annyit mondott: most már nem bánom, ha meg kell halnom. Lefeküdt, és egy óra múlva elaludt - örökre. - A kórházi kápolna látogatói, a misék résztvevői többségükben gyakorló vallásos M

ár hetekkel ezelőtt megjelentek az élelmiszerés édességboltokban a csokoládé nyuszik és tojások, melyek elmaradhatatlan tartozékai a húsvétnak, kivált a locsolkodó gyermekek megajándékozásának. így van ez nemzedékek óta. Mi a múltja, a művelődéstörténeti háttere népünk körében ennek, és más húsvéti szokásoknak? Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amikor Krisztus föltámadását ünnepli a keresztény világ. A niceai zsinat - Krisztus után a 325. esztendőben - határozott úgy, hogy az. ünnep a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21-dikét) követő holdtölte utáni vasárnap legyen. Ez a természet megújulásának, a tavaszi kikeletnek az időszaka. Innen ered, hogy a keresztény ünnephez kezdettől számos ősi rítus, mágikus jellegű cselekedet fűződött. A húsvét előtti nagyhét a testi, lelki tisztálkodásnak, a háztájék felújításának ideje. Az asszonyok ilyenkor végezték a földből, sárból, fából épült házak szokásosan ismétlődő karbantartását: megjavították a lemállott tapasztást. kimeszelték a házat. Régi hagyomány szerint nagypéntek volt a féregűzés és a tisztálkodás napja. A gazdasszony kisöpörte a ház összes helyiségét, a szemetet kivitte az útra, és a kocsinyomon túlra szórta. A szegedi tájról és Göcsejből ismert az a szokás, hogy nagypénteken kora hajnalban a gazdasszony mezítelenül körülfutotta a házat, tanyát, hogy attól mindenféle ártalmat távol tartson. emberek, akik otthon is rendszeresen eljárnak a templomba. Lényegesen kevesebben vannak azok. akik itt a kórházban, a gyógykezelésük ideje alatt kapnak indíttatást a vallásgyakorlásra, az Istennel való találkozásra - mondja Holló István, a móravárosi plébánia papja. - Vasárnaponként tartunk a kórházban misét, s igaz, hogy a kápolna kicsi, de ilyenkor nindig telve van. S jönnek betegek, orvosok, ápolónők. A kápolnát csak néhány éve nyitottuk meg, de a vallásgyakorlás lehetősége nem ily' rövid múltú itt. Immáron 18 esztendeje járunk beteglátoga ásra. Gyakran előfordul, hogy nem is a bennfekvők, hanem a hozzátartozóik kérik, látogassuk meg szerettüket, beszélgessünk velük, nyugtassuk meg a lelküket, hiszen a lélek békéje a test megnyugvását segíti. A kórházban nem kellett sokáig tudakozódni olyan orvos után, aki a kérdésre, hogy valóban segíthet-e a lélek békéje, s a hit a betegség legyőzésében. kétoldalú megközelítésben is választ tud adni. Dr. Juhász Imre adjunktusról sokan tudják, hogy hitvalló keresztyén, aki a hitet is gyógyító tényezőnek tekinti. - A szakirodalomban rögzíted esetek és saját tapasztalataim is azt bizonyítják, a hit - s itt most nemcsak az Istenben való hitről beszélek - segíti a gyógyulást. A beteg gyógyulási lehetősége ugyanis ilyen vonatkozásban - kettős alapon nyugszik: az egyik, hogy bízik az orvosában, a másik, hogy határozott élni Göcsejben a ház kerülése közben azt mondogatták: „Patkányok, egerek, csótányok, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!" A műit század közepe táján Szegeden még az a szokás járta, hogy nagypéntek hajnalán a Tiszára mentek mosakodni. A tanyákon a fürdés, mosdás szikes tavakban, vízjárta semlyékeken, másutt a patak vizében történt. Sok helyen a lovakat is levitték a vízre megfürdetni. Azt tartották. a rituális fürdés, mosdás után emberen, állaton nem fog a rontás, elkerüli őket a betegség. Néhol a nagypénteki fürdést a lányok számára szépségvarázslónak tulajdonították. Az ünnepre minden család és a házuk tájéka - szűkebb mikrokönyezete - tisztálkodva, megfiatalodva készült. Nagypénteken a katolikus és a p-otestáns vallásúak egyaránt böjtöltek. Általában tüzet sem gyújtottak, előző nap olajjal főzött törött paszulyt, káposztát vagy halat és gubát ettek. Sokan kenyéren és vfzen tartották a böjtöt. Egyházi eredetű, de mágikus gonoszűzéssel is összeforódó szokás a pilátusverés. Dugonics András (gy írt róla: „A gyermekek, főképpen Szegeden, irgalmatlan pattanásokkal verik a földet nagypénteken gyékénnyel, és azt mondják, hogy Pilátust verik, ki Urunkat Jeruzsálemben felakasztatta." Csanádapácán, amikor a pap Krisztus halálára akarás hajtja. Ezt az élni. illetve gyógyulni vágyást sok minden motiválhatja, melyek közül talán legfontosabbak a kötődései, a kapcsolatai. Például egy édesanyát a gyermeke(i) iránt érzett szeretete, felelőssége ösztönöz az élet és az egészség akarására. • Ilyen motiváción alapuló erős akarat - mondhatom tán úgy, hogy a lélek munkája - hogyan „ materializálódik"? - Úgy gondolom, az akarat és a felépülésbe vetett hit önmagában kevés, pontosabban elveszíthető, ha a beteg nem olyan orvossal találkozik, akihez bizalma van. Ha a beteg szabad orvosválasztásán múlik az orvos személye, akkor ebben a választásban már csírájában fellelhető egy pozitív viszonyulás, ami a beteg részéről elfogadást, alkalmazkodást jelent. Ez a bizalmi érzés az, ami erősíti a hitet, s a pszichén emlékezve könyvével megütötte az oltár lépcsőjét, a hívek botokkal ütögették a templompadokat, mintha Pilátust vernék. Sok katolikus templomban rendeztek passiójátékot, amelyeknek az előzményei a középkori iskoladrámák és misztériumjátékok. A falusi passiójátékok szereplői, a kántoron kívül, jó hangú parasztemberek voltak. Nagypéntek éjszakáján jámbor asszonyok a templomban felállított szentsírnál virrasztottak. A Bánságba származott szegediek és az istensegítsi (bukovinai) székelyek, mikor a szentsírt meglátogatták, tojást tettek melléje. A sfrt, népünk ajkán „az Úr koporsaját" régen a céhek és vallási egyesületek tagjai őrizték. Nagyszombat egyházi szertartása a tűzszentelés, amely kihatott a néphagyományra is. A szentelt tűz maradványait ugyanis hazavitték: sokan az új tüzet - hiszen nagycsütörtöktől nagyszombat estig nem tüzeltek - a megszentelt parázzsal gyújtották meg. maradványait pedig szentelménynek tekintették: tettek belőle az állatok itatóvizébe, elszórták a házban és a földeken. A földtámadási körmenetet a középkorban húsvét hajnalán tartották, és az egyház az újkorban hozta előre nagyszombat estéjére. Erre az alkalomra Tápén az asszonyok tiszta fehér ruhát öltöttek, még idős asszonyok is fehérbe öltöztek. keresztül a szervezet biológiai folyamatait is jó irányba tereli, lazítja a feszült, görcsös állapotot. Sok áttételen keresztül erősíti a szervezet védekezőképességét. Ezen túlmenően a Biblia tanítása szerint az ember 3 részből áll: test, lélek (psyche) és szellem (isteni rész). Aki találkozik az élő Jézus Jézussal, mint személyes Megváltójával, vagyis hitre jut. újjászületik, az megbékél Istennel, s így betegségét is az Ő kezéből fogadja. Tudja, hogy élete nem fejeződik be a biológiai funkciók megszűnésével. Ezért a hívő ember számára nemcsak az orvos személye, emberi kötődései adják a kapaszkodót a gyógyuláshoz, hanem ez a „plusz" kapcsolat is, az Istentől való teljes függőség tudata és gyakorlata, különösen az imádságon keresztül. • Vannak, akik se Istenben, se orvosban nem hisznek, ám erős akarattal A körmenet útvonalának, a résztvevők viseletének tájanként sajátos rendje alakult ki. Ezzel véget ért a negyvennapos böjt. Régebben csak húsvét napján ettek az ünnepi eledelből, századunkban már a körmenet után, nagyszombat estéjén az asztalra kerül. Az ünnepi ebédnek régen jellegzetes fogása volt a húsvéti bárány, melyet húsvétjukon az ószövetségi zsidók is ettek, keserű salátával és kovásztalan kenyérrel. A bárányáldozat az ősi emberáldozatot váltotta fel, gondoljunk csak a bibliai Ábrahám áldozatára. Szegeden a rókusi cincárok (birkavágók) - a zsidókhoz hasonlón - a leölt bárány vérével kenték meg az ajtófélfát, hogy elsőszülötteiknek ne legyen bántódásuk. Bálint Sándor írja, hogy a legrégibb húsvéti eledelek közé tartozik a tojás - az élet, az újjászületés jelképe. Az egyház tanításának hatását mutató szóhagyomány szerint a húsvéti tojás egyben a feltámadó Krisztus szimbóluma. A sonka a parasztélet kultikus rendje miatt válhatott jellegzetes húsvéti étekké: húshagyó után, a böjtben nem fogyasztottak füstölt húst, erre a böjt múltával kerülhetett sor. Mindezekhez fontoskalácsot sütöttek. Az a szokás járta, hogy a húsvéli eledeleket kosárban elvitték a templomba megszenteltetni. Az ételszentelést húsvétvasárnap, újabban több helyen a föltámadási bírnak, s minden erejükkel a betegség legyőzésére összpontosítanak. - Az akarat nagyon fontos, de ennél előbbrevaló a remény, melynek felkeltésében az orvosnak van döntő szerepe, mert az orvos akkor teljesíti feladatát, ha igyekszik a betegben felkelteni a gyógyulás reményét azáltal, hogy bátorítja páciensét. Ez a bátorítás nem alapulhat hazugságon, ködösítésen, csak a realitások őszinte feltárásán. Ám még egy várhatóan bekövetkező tragédia esetén sem lehet senkit leírni. Egy rossz irányba indult folyamat bármikor viszszafordulhat, a legreménytelenebbnek tűnő esetek is végződhetnek az előrejelzettől eltérően. Ezért a reményt senkitől sem szabad elvenni. Mindezek mellett mint hívő orvos tudom, hogy a beteg - egyáltalán az ember - számára a legfontosabb a Jézus Krisztusban, mint Isten Fiában való hit, mely a gyógyulás lehetőségén túl a bűnbocsánatot és az örök élet biztos reménységét is nyújtja. S aki erre a felismerésre - hitre - eljutott, bizonnyal vallja a Jézus-i ígéretet, miszerint „ha meghal is él". Egy lány huszonévesen néhány év alatt - nyomorékká lett. Makra Ágnes nevét ismeri az ország. Cikkeztek róla eleget, mert orvosi csoda volt - a szó negatív értelmében. Évekig járta a magyarországi kórházakat, klinikákat, helytálló diagnózis és terápia nélkül. körmenet után tartják, hogy a megszentelt ételt már szombat este fogyasztani lehessen. A szegedi tájon a főtt tojás héját a veteményes kertbe, vagy a szőlőföld négy sarkába szórták, a húsvéti sonka csontját pedig gyümölcsfára kötözték, vagy a fa tövébe elásták, termés-, illetve termékenységvarázsló célzattal. A húsvéthétfői locsolás, locsolkodás - a népnyelvben öntözés, öntöződés - eredetét tekintve kultikus, termékenység-varázsló cselekedet. Apor Péter írta 1736-ban megjelent könyvében: „...úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek hűsvét másnapján, azaz vízben vető hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást, az lányokat hányták az vízben..." (Metamorphosis Transsylvaniae) A vízbevető, vízbehányó hétfő elnevezés az öntözés régi, néhol századunk közepe tájáig élő módjára utal. Az utóbbi évtizedekben a kűtvízzel öntözés helyett falun is már a szagosvíz, rózsavíz járja. A locsolkodó fiúk, legények a lányoktól piros tojást, a kalap mellé, vagy a kabátra tűzött virágot kaptak. A tojás bizonyosan eredeti jelentése szerint került - a locsolás viszonzásául - a szokás tárgyi kelléktárába. A szokás ilyen formában és tartalommal ismert a szomszéd népeknél is. A húsvéti tojást hozó nyúl képzete viszont német eredetű, és csak az utóbbi évszázadban, városi hatásra terjedt el népünk körében. Egy kullancscsípés következményeként lett emberi roncscsá, miközben elveszítette a hitét a gyógyító tudományban, az orvosokban, akik saját tehetetlenségüket torolták meg rajta, s lökték ide-oda, mint egy rongybabát. Ez a lány összeszedte maradék erejét, s a tolókocsiból irányította a gyógyulás vagy legalábbis a javulás reményével kecsegtető, s valóban eredményt hozó külföldi gyógykezelése szervezését.*De ez már a finisben történt, amikor felderült valami kis remény. Addig hat évet bírt ki a tehetetlenséget látva maga körül. Amennyit ő szenvedett, már másképpen nem lehet túlélni csak így: tudom, hogy a nehéz napokat, az intenzív osztályt és a sok szenvedést csak Isten által kapott erővel, kitartással, akarattal tudtam kiállni. Megismertem Istent, közelebb kerültem hozzá. Megbántam bűneim, és rájöttem, hogy Jézus Krisztust a bűneiért feszítették keresztre. Mindig erőt adott a szenvedéseimben, hogy ő és mások, sokkal jobban szenvedtek nálamnál. ...bízom és remélek, hiszen túléltem azt, amiben már-már magam is kételkedtem, hogy túlélhető. Nemcsak túléltem, de Jézus Krisztus által felálltam a tolókocsiból, és lassan járni kezdtem. Kezeimet - melyek már évek óta nem engedelmeskedtek - most használni tudom, vagyis megtörtént a csoda. Kalocsai Katalin Egyes vélemények szerint a szaporodó nyúl - éppúgy mint a tojás - a termékenységet szimbolizálja. A húsvéti tojás festésének, díszítésének népünk többféle eljárását alkalmazta. Régebben leginkább hagymahaj főzetével színezték, de festésére használták a vadalmafa héját, zöld diót, a bürök levelét is. A hímes tojás viaszolással vagy karcolással készül. A hímet tollcsévében végződő eszközzel, meleg, képlékeny viasszal rajzolják a tojásra. A viasz kihűlése után festik, majd a viaszréteget letörlik a tojásról. Ez a tojásdíszítés a Tolna megyei Sárköz falvaiban, a székelyeknél a közelmúltig fennmaradt, több vidéken pedig a népművészeti egyesületek elevenítették Jöl. A.Dunántúl több vidékéről ismert a húsvéti korbácsolás. Húsvéthétfőn ott a legények vesszőből font korbáccsal megcsapkodták a lányokat, s közben jókívánságokat mondogattak. ugyancsak termékenységvarázsló célzattal. Jutalmul hímes vagy piros tojást kaptak. A

z ünnepkör a húsvétot követő fehérvasárnappal zárul, amikor a lánypajtások komatálat küldtek egymásnak. Húsvét hagyományaiban több évezredes katartikus rítusok, a keresztény liturgia elemei és újkeletű szokások ötvöződtek, és maradtak fenn - néhol igen töredékesen - napjainkig. luhász Antal