Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-24 / 145. szám
CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚN. 24. • Bajnokverés Veszprémben is Magyar Kupával érkeztek haza a szegedi fiúk Pick Szeged-Fotex VSE 20-19 (4-10) SPORT 9 Bajnoki éremosztó ünnepség előzte meg a találkozót. A szegedi játékosok valameny-nyien gratuláltak a veszprémi aranyérmes csapat tagjainak. Telt ház előtt, óriási izgalmak közepette kezdődött a férfi kézilabda Nemzeti Sport Magyar Kupa döntő visszavágója. Mindkét csapat remekül védekezett, (gy aztán nehezen kezdődött meg a gólgyártás. Az 5. percben még csak l-l volt az eredmény, majd Borsodi második góljával a 6. percben a Szeged jutott 2-l-es előnyhöz. 2-2 után Zsitnyikov hetesét Fekete kivédte. A Veszprém ennek ellenére a 11. percben 4-2-re elhúzott. Ekkor viszont a Veszprém kapusa védte Sándor büntetőjét. A hosszabb gólszünetet a 16. percben Zubjuk törte meg, amikor Éles „ellopott" labdájával meglódulva lőtt gólt. A kitűnően védekező hazaiakkal szemben a Tisza-partiak a kapu előtt képtelenek voltak kibontakozni. 5-2 után a negyedóra végén szépítettek 5-3-ra. A félidő második részében a hazai együttes diktálta az iramot, és jobban kihasználta helyzeteit. A nagy tét miatt remegett legtöbbször a támadók keze, s ritka, hogy egy férfi mérkőzésen egy félidőre csak 4 gólra telljen egy csapat erejéből. Úgy látszik, a félidő 6 gólos előnye túlzottan magabiztossá tette a veszprémieket. Kővári mester a szünetben Fiait bátrabb támadó-játékra intette, biztatván őket, ha meg tudják fogni a bajnokcsapatot, lehet keresnivalójuk. A második félidő nyomban igazolta a mester elképzeléseit. A szegedi gárda valósággal megtáltosodott, s nem véletlen, hogy a második félidő első negyedórájában 7-5-re vezetett. Alig 8 perc alatt lőtt 6 góllal csaknem ledolgozta hátrányát. A hatalmas lendülettel támadó Tiszapartiak váratlan átlövéseivel szemben ekkor már Svajlen is tehetetlen volt. Látva a veszélyt, a veszprémi edző 17—15-ös vezetésüknél Pergert állította a háló elé. Ez sem törte meg a már vérszemet kapott vendégek lendületét. Ok változatlanul eredményesen tüzeltek, mígnem a veszprémieknél ziccerben előbb Gulyás pattintotta a léc fölé a labdát, majd Éles célzott a kapu mellé. A megállíthatatlan szegedi gárda 18-16-as veszprémi előnynél tulajdonképpen egyenlített. A Tisza-parti fiúk ezzel sem elégedtek meg, valósággal leiskolázták a szemmel láthatóan visszaesett, szinte összecsuklott bajnokcsapatot. 18—18-nál már ők érezhették kezükben a kupát. Miközben a megzavarodott veszprémi csapat futott az eredmény után, nekik ekkor már semmi nem sikerült. Nagy Z. mindent kivédett, ugyanakkor a gyors ellenakciókból tüzelő szegediek minden lövése szinte a hálóban akadt meg. 19-18 után a hazai gárda még egyenlített, de az í-re a pontot az utolsó két góllal a szegediek tették fel. A határtalan lelkesedéssel küzdő szegedi fiúk óriási bravúrt hajtottak végre. Azt hisszük, nem kell külön kommentár, hogy 4—10es félidei vesztésről a saját barlangjában iskolázták le a korábbi BEK-győztes, idei bajnok veszprémi csapatot. Érthető, hogy a nagy ünneplésre készülő hazaiak helyett ezúttal a Tisza-partiak jártak örömtáncot a parketten az őket elkísérő mintegy 100 ifjú szurkoló éljenzése közepette. A második félidő alapján egyértelműen megérdemelt a Pick Szeged bravúros kupagyőzelme. Kővári Árpád: - Azt szerettem volna, ha az idei esztendőt nagy sikerrel zárjuk. Ezt a fiúk megfogadták, elhitték és teljesítették. Köszönöm a csapatnak a második félidei ragyogó teljesítményt és a kupagyőzelmet. Joósz Attila: - Úgy idegileg, mint fizikailag a második félidőre elfáradt a csapatom. A második félidőben megérdemelten nyertek a szegediek, gratulálok nekik a nagyszerű csatában kivívott kupagyőzelemhez. Veszprém, 2200 néző. Vezette: Klucsó, Lekrinszki Szeged: FEKETE OSZLÁNCZI 3, Sándor 3, BORSODI 4, Mezei 1, Dobos L., Avar 1(1). Csere: NAGY Z. (kapus), Csavar 1. BARTÓK 7, Ördög, Dobos J. Edző: Kővári Árpád. Veszprém: SVAJLEN - Török 1, ÉLES 9 (3), Csoknyai, Zsitnyikov I, Gulyás 1, ZUBJUK 2. Csere: Perger (kapus), BRENNER 4, Kalocsay, Sótonyi 1, Zsigmond. Edző: Joósz Attila. Kiállítások: 14. ill. 10 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3 Flaskár István • Tizenegyesek után elmaradt az ÜUöi úti csoda Az FTC a kupagyőztes Szerda este az Üllői úti stadionban csaknem telt ház előtt játszották le az 53. labdarúgó Magyar Kupa-döntő visszavágóját. Ismert, a június 2-iki, szombathelyi első összecsapáson az NB II. Nyugati csoportjának bajnoka, az élvonalba frissen felkerült Haladás 1-1-et ért el otthonában az NB l-es bronzérmes Ferencvárossal szentben. A második összecsapáson 18 ezer néző előtt (játékvezető: Vágner) a következő összeállításban lépett gyepre a két legénység: Ferencváros: Horváth Telek - Simon, Keller - Páling, Albert, Kuznyecov, Fodor, Lipcsei - Nagy Zs„ Wukovics. Haladás VSE: Derdák - Szekér, Jagodics, Nagy M., Kovács Neudl, Kenesei, Sánta - Hídvégi, Morozov, Farkas S. A várt hazai rohamok után a 22. percben Keller a bal oldalon ügyes, finom, egyszerű cselekkel áttört négy Haladás-védő élőfalán, s beadását a kapu előtt egyszál magában tanyázó Fodor tiz méterről bevette a vendégek hálóját (1-0). A továbbiakban is az FTC irányított, de nem sok meggyőződéssel, s ezt a lelkes Haladás ki is használta: a 90. percben Kovács 15 m-ről nagy góllal egyenlített (l-l). A 2x15 perces hosszabbításban nem esett újabb gól, így 11 -es rúgásokra került sor. Ebben az FTC 5:3 arányban jobbnak bizonyult, s ezzel elmaradt a készülőben levő Üllői úti csoda, az FTC nyerte az idei labdarúgó Magyar Kupát. • Papagáj Kupa Nagyszabású labdarúgótorna Gyálaréten A bajnokságnak ugyan már vége, Gyálarét sportszerető polgárai azonban a hét végén sem maradnak labdarúgómérkőzések nélkül. A lokálpatrióta Szénási Tamás agilitásának és a Papagáj Szupermarkett támogatásának köszönhetően szombaton négy csapat - Röszke, IKV, Mihálytelek és Gyálarét - részvételével rendezik meg a Papagáj Kupa nagypályás labdarúgótornát. Délelőtt 9 és 11 órakor bonyolítják le a selejtezőket, délután 3 órakor a délelőtti vesztesek a harmadik, 5 órakor a győztesek az első helyért játszhatnak. MMMmBMMMNHMMMnnMMi • Kajak-kenu Kőolaj Kupa Országos maraton-bajnokság Szegeden A Szegedi Olajbányász SE vállalta föl, hogy az idén, július 10-11-én megrendezi a Tiszán az országos maraton-bajnokságot, ami egyben válogató verseny is lesz. Az esemény megnyitójáig még bő három hét áll a szervezők rendelkezésére, ám napjaikat nem töltik tétlenül. A nagyszabású, a közönségnek is mindenképpen élvezetes, érdekes eseményt sok egyéb programmal színesítik. Az Alsó rakparton, a Szőke Tisza hajóval szemben felállított színpadon sportos divatbemutató, sportolókkal és sportvezetőkkel készített miniriportok, gyermekprogramok és neves zenekarok szórakoztatják majd az érdeklődőket, miközben a kajak-kenuzók a Tisza hűs hullámait lapátolnak. Ugyancsak a versenyhez kapcsolódik a Sport '93 néven zajló fesztivál. Ennek a Talent Center (Újszeged, Fürj u. 9243.) ad otthont, ahol különböző cégek tartanak bemutatót sportszerekből. A rendezők lehetőséget kívánnak nyújtani sportágak propagálásához, a sporteszközök reklámozásához. Akik élni akarnak a lehetőséggel, azok a ví/.itelepen a 325-122-es, és a Talent 430-430-as telefonján Szabó Anikónak jelentsék be igényüket. • Az NB Il-es férfi kézilabdabajnokságban befejeződött a küzdelem. Szegedi Pincegazdaság SEKondoros 39-22 (17-10) Szeged, 200 néző. Pincegazdaság SE: Szacsvai, Mészáros (2). Szabó N. (5), Vörös (8), Hovanyccz (2), Tenke (6), Kucscra (6). Csere: PÁRTOS, SZABÓ L. (4), Fejes (3), Marancsik (3). Edző: Pártos István. Könnyed, szellemes játékkal nyert a Pincegazdaság SF csapata a gyenge játékerőt képviselő Kondorossal szemben. A bajnokságot ennek ellenére nem sikerült megnyerni, mert a rivális Lajosiniz.se is nyert a Taurus ellen és így megtartotta egypontos előnyét. Taurus SE-Mizse KC 20-28(9-13) Szeged, Kisstadion, 200 néző. Vezette: Ladányi. Mikházi. Taurus: Barna - Cséry, Tokaji 3, Vcszelovszki I, Glasza 3 (1), HAJNAL 4, Fekete Sz. 4 (1). Csere: Bába (kapus) - Szilágyi, Kézilabda NB IL Ezüstérmes a Pincegazdaság Bajnok a KSZ5E lánycsapata Vajda 1, Kamenik, Tóth 2(1). Edző: Tóth Péter. Végig vedzetve magabiztosan győzött, és szerezte meg a bajnoki címet a Lajosmizse együttese. A Taurus evvel a vereséggel két év ulán búcsút mondott az NB Il-nek. A bajnokság végeredménye 1. Mizse KC 2. Sz. rilKTg. .V Mari fin VSE 4. TiszaC SE 5. DutépSF. 6. Alapi TSZ SE 7. Cs. Mirelit SC 8. Ráca. Kulo SE ». S.-«adkcrt TE 10. Turkctei VSE 11. Sz. Taurus SE 12. NKSE-Kcccl 13. Ercsi-KSK 14. KOTF.-Kond. 26 20 26 20 26 15 26 14 26 13 26 13 26 12 26 II 2660-538 44 3758-618 43 7616-561 34 0618-580 31' 0582-580 30' 10613-501 20 12653-645 26 13567-641 24 15653-680 21 16635-670 10 15646-664 10 15663-720 16 18557-618 15 18557-672 13 Az x-szel jelölt csapatok mérkőzése óvás alatt. A KSZSE Szeged NB-s ifjúsági bajnokságban szereplő leány kézilabdacsapata utolsó két bajnoki mérkőzését is nagy fölénnyel, magabiztosan nyerte. Eredmények KSZSE Szeged-Hernád KSE 30-6 (15-3). Turkcve VSE-KSZSE Szeged 19-32(10-15). A csapat 100 százalékos teljesítménnyel nyerte meg a bajnokságot. Teljesítményértékét emeli, hogy a teljes magyar női bajnoki mezőnyben - NB I., NB l/B, NB II. felnőtt, ifjúsági és serdülő egyedül ért el pontvesztesség nélküli első helyezést. A csapat tagjai: Drahota Sz. Ágnes (csapatkapitány). Barna Bernadett, Csókási Anita. Hegyközi Enikő, Horváth Katalin, Illés Szilvia, Kántor Gabriella. Kelemen Ágnes, Nádasi Barbara, Ohát Mónika, Szabó Tünde. Szigeti Rózsa, Szigeti Tímea, Takács Zsuzsanna. Tóth Andrea. Török Adrienn. Végeredmény 1. KSZSE Szeged 12 12 310-132 24 2. Karcag VSE 12 8 1 3 245-185 17 3. Jánoshalma 12 7 I 4 246-211 15 4. Kecskemét 12 6 - 6 240-160 12 5. Turkeve 12 4 I 7 162-256 0 6. Hernád 12 3 I 8 147-205 7 7. Bácsalmás 12 12 01-202 Sportszerűtlen az SZVSE! A címben jelzett megállapítást nem e sorok írója tette, mindössze annyi a bűne, hogy közzéteszi. Amennyiben sértőnek találja az egyesület, a Magyar Labdrúgó Szövetség Alföldi Csoportjának NB Ill-as Fegyelmi Bizottságához forduljon bizalommal. Idézet a Fegyelmi Bizottság jegyzőkönyvéből: „Az FB felhívja az SZVSE figyelmét, hogy tartózkodjon az óvásra benyújtott levelében alkalmazott, sportszerűtlen, sőt gúnyos megjegyzésektől, az tnéltatlan nagy múltú egyesületükhöz". Aláírta dr. Mátyus Árpad FBelnök, a kiadmány hiteléül pedig Czenczik István főtitkár. Aki eddig eljutva az olvasásba még nem jött rá miről is van szó, annak eláruljuk, hogy a HLC megóvta az SZVSE elleni bajnoki mérkőzését dr. Tóth János jogosulatlan szerepeltetése miatt. A játékos-edző ugyanis összeszedte a három sárgalapját, de az egyesület úgy gondolta, hogy a „pihentetőf'a megyei MK-selejtezőjén letöltötte. Egyszerűen érthetetlen, hogy ki és miért ragadtatta el magát egy óvásra adott jelentésben ilyen mértékben. Az SZVSE vezetőinek és játékosainak többsége bizonyára nem azonosítja magát a válaszadóval. Egy biztos, sikerült az egyesületet lejáratni, nemcsak az NB Ili-as bizottság, hanem az MLSZ előtt is. Egyébként, mint várható volt, az óvást első fokon elutasították. A határozat elismeri, hogy az MLSZ kupára vonatkozó kiírásában nincs egyértelműen rögzítve, hol lehet az NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzéseken szerzett három sárgalapos eltiltásokat letölteni. Az MLSZ elvi állásfoglalása erre csak májusban tért ki. írásbeli nyomát azonban ennek az egyesületek nem látták. A HLC soha nem állította, hogy az SZVSE rosszhiszeműen, vagy gondatlanul járt el. Egyszerűen arról van szó, szeretné papíron, fehéren feketén látni, mi a hivatalos eljárás ilyen esetben. Ha ezzel az óvással esetleg pont is járna, az csak a HLC-nek jelentene pluszt, míg az SZVSE-nek a világon semmit, hisz a tabellán ugyanott marad, ahol most is áll. Éppen ezért érthetetlen a gúnyosság, a sportszerűtlen megnyilvánulás, mellyel a levélíró lejáratta magát és egyesületét. Az első fokon meghozott határozat ellen a HLC természetesen fellebbez. Olasz • A két szegedi szupermaratonista, dr. Mózes Ervin és Sipos István, miután túljutott az első nehéz erőpróbáján teljes erejével az újabb célok megvalósítására készül. Hogy hol tartanak a New York-i megmérettetést vállalók? - ezt összegeztük a Sajtóházban a napokban. • Ha jól hallottam, Kecskeméten a Repülőorvosi és Kutató Intézet is vevő volt a fizikai állapotuk vizsgálatára - vetem fel a témát a két szuperfutának. - A történet úgy igaz, hogy beszéltünk Farkas Bertalannal, az első és egyetlen magyar űrhajóssal, aki referúit rólunk a kecskemétieknél. Az. intézet végülis szívesen fogadott bennünket. A legrészletesebb vizsgálatot végezték el mindkettőnkön, s ezt az állapotot rögzítették. A következő vizsgálatok eredményeit, mert rendszeres mérésről lesz szó, már ezzel fogják összehasonlítani. A pszichológus például nagyon kedvező személyiségképet állított fel rólunk. Többek között megállapította, hogy nyitottak vagyunk, a tűrőképességünk jóval az átlag fölött van. A fizikális állapotunkat kiválóra minősítették. Előttünk erőemelőket vizsgáltak, s azok közül néhányan a terheléstől összeestek... - mondja dr. Mózes Ervin. • Gondolom, ehhez igazították a nagy versenyekig hátralévő felkészülésüket. - A szegedi verseny lesz a legközelebbi erőpróbánk folytatja dr. Mózes Ervin. - Én a 24 órás versenyben való részvételt választom. Ami az edNew Yorkról egyelőre csak álmodnak i A két szegedi szuperlutó számot ad felkészüléséről Dr. Mózes Ervin zéstervet illeti a fizikai állapotvizsgálat eredményéhez igazítottuk Antal Andor edzővel a napi munkámat. BevalSipos István lom, elsősorban a New York-i versenyre készülök, de ez nem jelenti azt, hogy a hazai pályán nem szándékozom jól szerepelni. Nem akarom kímélni magam, számomra csakis 200 kilométer feletti eredmény az elfogadható. • Sipos István tagja volt annak a békefutó stábnak, amely egy hónappal ezelőtt Röszkétől Komáromig vitte a békefáklyát. Most pedig a tavalyi 24 órás futásban tanúsított bravúrjának megismétlésére készül? - A rövidebb távot választom. Abból a megfontolásból döntöttem így, mert elsősorban az amerikai 1300 mérföldes kihívásra koncentrálok. Eddig ugyanis a világon csak négyen dicsekedhetnek azzal, hogy a megadott időre teljesítették ezt a távolságot. Azonban a szegedi versenyt sem hagyhatom ki, hiszen itt vannak a barátok, az ismerősök és nem utolsósorban a szponzorok. Továbbá némi esélyem van a Japánban megrendezésre kerülő békefutáson való részvételre is. • Hogyan áll a New Yorki útjuk szervezése? - Sajnos nagyon nehéz szponzorokat találni. Számunkra egyetlen megnyugtató pont az Adidasé, amely a felszerelést biztosítja. ígéretekkel rendelkezünk, de e/.zel sajnos nem lehet kijutni Amerikába. A pályázatainkat pedig rendre elutasítják. Pedig minden álmunk már a New York-i versenyhez kötődik. (Fotó: Gyenes Kálmán) Süli lózsef !