Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-24 / 97. szám

2 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. ÁPR. 24. Vajdaság Memorandum a magyar autonómiáról Magyar autonómia a címe annak a kis fiizetecskének, melyet a napokban kaptak kézhez a Vajdasági Magyarok Demok­ratikus Közösségének a szombati közgyűlésére készülők, s amelyben a szervezet vezetősége röviden vázolta, hogy a Vaj­daságban élő magyarság miként gyakorolhatna önkormány­zatot. Az autonómiát taglaló brosúra belső használatra készült, csak a VMDK-közgyűlés küldötteinek szánták, tartalmával csak a szabadkai szóbeli tájékoztatón ismerkedhetett meg a tagság és a sajtószervek. A közgyűlés ilyen bizalmas előkészítése miatt a szélsőséges pártok titkolózással vádolták meg a VMDK-át, s azzal, hogy ki akarja kiáltani a Vajdaságban élő magyarok autonómiáját, s ezzel a Szerb Köztársaság egységére tör. Búr a sorsdöntő határozatokat kilátásba helyező kanizsai közgyűlésre csak szombaton kerül sor a nyilvánosság kizárá­sával, a vádaskodások gépezete már a múlt héten beindult. A több százezres belgrádi bulvársajtó idejében kiszimatolta, hogy az összejövetelre Kanizsán, az írótábor szervezéséről ismert Tisza-parti városban kerül sor, s már jó előre igyekezett olajat önteni a politikai indulatok nem éppen lobogó tüzére. Erre a legalkalmasabb személynek Rodoljub Bosnyák, a Szerb Szocialista Párt kanizsai vezetője bizonyult, aki a Vecsernye Novosztinak adott interjújában szenzációs leleplezést tett: A jugoszláv-magyar határnak a Mórahalom és Asotthalom alatti térségében a Szelevényi erdőnél már jóideje illegális határát­járó, „patkánycsatorna" van, amelyen a katonai behívó elől Magyarországra menekülők távoznak. Ezt a patkányfolyosót veszik igénybe a kanizsai elöljárók is, s ezért nem tesznek sem­mit a lezárása érdekében. Sarnvai Ottó polgármester is akkor lépi át a határt, amikor kedve szottyan, még ideiglenes tar­tózkodási engedélye is van Magyarországon, holott tudva­levőleg a városvédelmi parancsnoksúg élén áll. Az illegális átjárón térnek haza éjszakánként a katonaszökevények, ezen át látogatják a szülők a Magyarországon tartózkodó gyerekeiket és - „ki győzhet meg bennünket, hogy itt nem jut át a határon fegyver és egyéb hadianyag" - teszi fel a kérdést a hatalmon levő párt kanizsai szervezetének vezetője. Ha Magyarország megsegítette Horvátországot, miért ne tenné ep az itt élő ma­gyarok szélsőségeseivel, akik a VMDK és Ágoston András zászlaja alatt gyülekeznek? Ezért ne legyen számunkra megle­pő, ha egyszer csak megnyílik az északi front. A hétfői Vecsernye Novosztiban Bosnyák újabb szenzációs felfedezéssel lepte meg az elrettentő hadijelentésekre sem mindig odafigyelő olvasót: Kanizsáról mintegy hatezer tartalékos menekült át Magyarországra, s közülük nagyon sokan azon nyomban felöltötték a horvát katonai egyenruhát és a baranyai, szlavóniai hadszíntéren harcolnak. Szerdán a különböző politikai szervezetek pártközi bizott­sága foglalkozott Szabadkán a VMDK április 25-re tervezett közgyűlésével. A pártok kifogásolták, hogy a közgyűlés zártkörű lesz és azon kihirdetik a magyar autonómiát, s ez nyugtalanítóan hat a közvéleményre. Miután Sepsei Csaba, a VMDK szabadkai szervezetének elnöke kifejtette, hogy nem az autonómia kikiáltásáról lesz szó, hanem állást foglalnak a vajdasági magyarság önkormányzatáról, a pártközi bizottság határozatba foglalta, hogy valamennyi párt és politikai szervezet céljának tekinti a béke megőrzését, nem vonják két­ségbe Szerbia határait és nem alakítanak fegyveres különítményeket. Kanizsán a Szerb Szocialista Párt helyi szervezete tartott összejövetelt Ki sajátítja ki magának Szerbiát címmel, melyen megjelent Potar Skundrics pártelnök is, s felszólalásában nem győzte hangsúlyozni, hogy a személyi elvű autonómia mennyire elszigetelté tenné a magyarokat. Nedeljko Sipovac tartományi pártelnök szerint nagy nyugtalanságot váltott ki a VMDK önkormányzattal foglalkozó közgyűlésének a bejelentése, de ha már mindenképpen megtartják, a hatalmi párt tagságának toleranciát kell tanúsítania az összetűzések elkerülése végett. A VMDK-ának a magyar autonómiával foglalkozó köz­gyűlésére olyan időpontban kerül sor, amikor Szerbiának választania kell a kilátásba helyezett teljes gazdasági és po­litikai embargó és a béke között, az új, harmadiknak is nevezett Jugoszlávia kikiáltására pedig a rákövetkező napokban kerül sor. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének közgyűlésére tizennégy körzet több mint másfélszáz küldöttét várják, hogy együttesen határozzanak a nemzetiségi elvű önkormányzatról, a magyar lakta közigazgatási egységek speciális státusáról, és azok társulásáról, egy kisebbségi autonóm terület létrehozásáról. Amennyiben a memorandumot elfogadják, akkor a szerb parlament elé terjesztik és továbbítják a Jugoszlávia helyzetét tárgyaló európai fóru­mokhoz. Sepsei Csaba szerint a vajdasági magyarság a memorandumot illetően a Bozsovity-féle rendszertől semmire sem számíthat, ezért a VMDK a közös európai rendezésben reménykedve alakítja ki a maga állásfoglalását. GARAI LÁSZLÓ A levélre nem jött válasz A MAGYAR KORMÁNY CSODALKOZASSAL, sőt csalódottsággal vette tudomásul, hogy Marian Calfa prágai kormányfő mindmáig nem válaszolt Antall József hetekkel ezelőtt írt levelére. A magyar miniszterelnök abban feltárta a kormány álláspontját a bősi építkezéssel kapcsolatosan, s néhány igen fontos kérdésről - köztük a szlovák oldalon folyó építkezés leállításáról - kérte a cseh-szlovák kabinet véleményét. Amíg azonban nem érkezik hivatalos válasz a felvetésekre, a magyar kormány nem tud érdemlegesen állást foglalni az erőmű ügyében - jelentette be László Balázs szóvivő a csütörtöki kormányülés szünetében tartott tájékoztatón. SZERBIÁNAK nincs semmiféle területi követelése Bosz­nia-Hercegovinával szemben - mondotta Vukasin Jokanovic, a szerb parlament alelnöke, aki szerdán este Washingtonban Dávid Gomperttel, Bush elnök külpolitikai tanácsadójával Tovább kattognak a géppuskák Boszniában Szarajevót újra tüzérséggel lőtte a jugoszláv hadsereg és a szerb milícia, a boszniai fővá­rosban csütörtök hajnalig dö­rögtek a fegyverek, s robba­nások hallatszottak. New York­ban bejelentették, hogy száz ENSZ-megfigyelő a válságöve­zetekbe - Mostar környékére és Bihacra - indul. Szarajevóban abban bíznak, hogy Lord Carrington újabb közvetítése talán véget vet a főváros már szinte állandó ágyúzásának, ahol a városközpontban és az óvárosban is nagy rombolást vittek véghez a tüzérségi lövedékek. Bosanska Krupában is folytatódtak a harcok: a vá­rosra, amely Nyugat-Bosznia birtoklása szempontjából jelen­tős - napok óta gránátok százait lőtte ki a szerb milícia. Csü­törtökre virradóra is több száz aknagránát hullott Bosanska Krupára. Jelenleg 48 súlyos sebesültet ápolnak a közeli bihaci kórházban. A városból menekítik az asszonyokat és gyermekeket. A Mostar elleni támadás során találat érte az alumíniumkombinátot, ahol teljesen leállt a termelés. Grá­nátok csapódtak be a sebészeti klinika épületébe is, a herceg­ovinai város áramszolgál­tatás nélkül maradt. A hor­vátországi frontszakaszokon reggel ismét kiújultak a harcok: Slavonski Brodot a szomszédos Bosanski Brod szerbek lakta negyedéből lövik, Eszéket pedig a megszállt, Baranyából. A szlavóniai városban két sze­mély életét vesztette, ketten megsebesültek. Károlyváros ellen páncélos támadást kísé­reltek meg. Nemzetiségi találkozó Közös stratégiát kell kiala­kítani a térségben, hogy az ország nyugati határa mentén élő nemzetiségiek hatékonyan együttműködhessenek, megis­merjék egymás szervezeteinek tevékenységét, gondjait, főbb teendőit - ez volt a summázata annak g tanácskozásnak, ame­lyet csütörtökön Szombathelyen rendezett a Vas Megyei Köz­gyűlés Nemzetiségi és Etnikai Bizottsága. Az eszmecserén a Burgenlandi Magyarok Kultu­rális Egyesületének, a Szlo­véniában tevékenykedő Mura­vidéki Nemzetiségi Bizottsá­gának vezetői, valamint a Vas megyében élő szlovén, német és horvát ajkúak képviselői vettek részt. A tanácskozáson bejelen­ntették: május közepén Szom­bathelyen tartja ülését az Eu­rópai Régiók Kelet-Nyugat Bizottsága, s Vas megye veze­tői ezen a nemzetközi fórumon is erőfeszítéseket tesznek a kisebbségi ügyek előbbrevi­telére. A nemzetiségi bizottság ülésén értékelték a nemzetiségi alapra érkezett pályázatokat is, és mintegy félmillió forint támogatást ítéltek oda a kü­lönböző települések iskoláinak, kultúrcsoportjainak, nemzeti­ségi találkozók szervezőinek, tudományos munkák készítőinek Vérszomjas a maffia A maffia által elkövetett gyilkosságok száma 718 volt az elmúlt esztendőben, ami csak­nem egyharmadával több az 1990-es gyilkosságoknál ­tűnik ki a szerdán Rómában közzétett hivatalos adatokból. Az Országos Statisztikai Hiva­tal adatai szerint a szervezett bűnözés által elkövetett gyil­kosságok száma 1990-hez ké­pest 28,9 százalékkal nőtt. Ugyancsak meredeken nőtt a szervezett bűnözés által Calabriában elkövetett ember­rablások száma. 1991-ben 822­re emelkedett az előző évi 657-tel szemben. tárgyalt. Jokanovic elmondta, hogy a hamarosan elfogadandó jugoszláv szövetségi alkotmány el fogja ismerni valamennyi köztársaság határait. Dávid Gompert a találkozón hangsú­lyozta, hogy a szerb kormánynak le kell állítania a boszniai eseményekbe történő beavatkozást. Jokanovic szerint Szerbia nem áll kapcsolatban a boszniai fejleményekkel, s a jugoszláv néphadsereggel sem. NÉMETORSZÁG ÉS HOLLANDIA kérni kívánja az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását Bosznia-Hercego­vina ügyében. Indítványukat először az Európai Közösségen belül akarják előterjeszteni. Ez vált ismeretessé csütörtökön Bonnban, azt követően, hogy Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter tárgyalt holland kollégájával, Hans van den Broekkal. A két külügyminiszter a Deutschlandfunk délutáni híradása szerint a helyzet súlyosságával indokolta a kezdeményezést. Sevillában marad a magyar pavilon? Magyarország hivatalosan kérte a sevillai világkiállítás szervezőitől, hogy az Expo zárása után fennmaradhasson a héttornyos pavilon. Az épület sikere hozzájárulhat az ér­deklődés felkeltéséhez a ma­gyar gazdaság és az 1996-os budapesti Expo iránt. Az Expo szervezőivel még 1987-ben kötött szerződés alap­ján a magyar pavilont le kell bontani, és területét terepren­dezéssel át kell adni a spanyo­loknak - mondta Pásztor Zsu­zsa, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma kereskedelemfejlesztési és marketing-főosztályának vezetője Sevillában. Először az American Appraisal független vagyonértékelő cég spanyol irodája felméri a pavilon keres­kedelmi értékét, amelyhez még hozzáadódik a művészi érték. Ezután, ha sikerül utóhaszno­sítót találni, akkor megmarad­hat a magyar pavilon, amelynek lebontása és hazaszállítása tetemes költséggel járna. Az elképzelések között sze­repel, hogy az épületben kiállítást hoznak létre az eddigi expók emlékezetes sikereiről, de felmerült az a gondolat is, hogy ökumenikus templomnak adjon otthont a magyar pavilon, tekintettel arra, hogy Andalúzia évszázadokon át népek átvo­nulási területe volt - mondta a tisztségviselő. Makovecz Imre, a pavilon tervezője jelezte, hogy az épület méltó hasznosítása esetén támo­gatja a minisztérium elképze­léseit. Az építész egyúttal el­mondta, hogy saját vállal­kozása, a Makona fővállal­kozóként 600 millió forintból valósította meg a magyar rész­vételt az Expo 92-n. Ebből az összegből 320 milliót fordí­tottak a pavilon felépítésére, a többiből a belső berendezést, s a kulturális programot finanszírozták. A magyar pavilon sikere jó alkalmat teremt arra, hogy felkeltsük a figyelmet a magyar gazdaság és az 1996-os buda­pesti Expo iránt - közölte Pásztor Zsuzsa, aki feltárta, hogy andalúz üzletemberek érdeklődést mutatnak a magyar lehetőségek iránt, s a magyar fél a hónap elején konkrét projektjavaslatokkal érkezik Spanyolországba, amely kie­melt helyen szerepel a magyar kereskedelem-fejlesztésben, hiszen az idén az expón kívül Spanyolországban lesz az olimpia és Madrid Európa kulturális fővárosa. A „ví/.göinb" - látványnak sem utolsó DELPRODUKT KFT. az alábbi szolgáltatással áll tisztelt megrendelőinek rendelkezésére: - csődmenedzselés, - felszámolás, - végelszámolás, - vagyonfelügyelet, - vállalatátalakítás, - mérlegauditálás - vagyonértékelés - rt., kft. könyvvizsga-képviselet DÉLPRODUKT KFT. Szeged, Petrozsényi 16/4. Tel.: 55-382. KOMPRESSZORVASAR AZ AGROMARKET ÁRUHÁZBAN! 1992. április 18-30-ig! DARI KOMPRESSZOROK: DEC 50310 69 850 helyett 52 300 Ft DEC 100360 84 300 helyett 54 800 Ft DEC 200310 125 100 helyett 93 800 Fi DMG 10310 105 100 helyett 78 800 Ft DMC 100310 141 700 helyett 106 000 Ft COMET 20280 66 200 helyett 50 000 Ft COMET 20400 76 300 helyett 55 000 Ft CAMPAGNOLA KOMPRESSZOROK: C 2004 146 500 helyett 95 300 Ft C 3304 159 500 helyett 104 000 Ft C 1604 131 700 helyett 85 600 Ft C 2404 104 000 helyett 68 000 Ft C 5504 235 700 helyett 153 200 Ft C 250 kardán 108 000 helyett 70 200 Ft U. 'w — ó T 0) s -o ^ öp ?5 3f fl s j 1/3 o Nyitva: hétfőtől péntekig 8—16-ig, szombaton: 8—12-ig. AGROMARKET Áruház Szeged, Dorozsmai út 33. Tel.: 61-855154, 159. Tisztelt Szülők! Magánóvodánkban további kis létszámú csoportokat indítunk, angol, német nyelvű foglalkozásokkal, úszásoktatással és egyéb, színvonalas szolgáltatással. Érd.: telefonon, 21-021, 13-17 óráig. k] H 1 HÍDBETON BT. Napos út 10. Tel.: 25-335. Legolcsóbb beton a HÍDBETONTÓL. Betoneladás, sódereladás, szállítás mixerrel, billenccsel. Betonszivattyú bérbeadása, 20 m3 felett árengedmény. Nyitva: 6.30-15.30-ig. • EURO-COMMERCE KERESKEDELMI KFT. • • Tavaszi engedményes vására • tL. • - horvát import férfiöltönyök 7 245 Ft+áfa • - Suzuki EPfc kismotor 18 000 Ft+áfa • - Akai VSR-9 V^teomagnó 15 199 Ft+áfa • - szlovén munktfiba, 100% pamut, • overall+kabát AS 1 800 Ft+áfa • 6722 SZEGED, VIT^ZÁL 4. TEL.: 62^0-693. • • • • • • • • • • •

Next

/
Oldalképek
Tartalom