Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-22 / 248. szám

Mi lett a zászlókkal? POZSIK LÁSZLÓ M

ármint a forradalom lyukas zászlóival. Nem sokat tudunk róluk. Különös képződmény a zászló, épen is, nemhogy így - jól tudjuk persze, hogy annak a poloskacímernek a kivágása dehogyis volt megcsonkítás, megbecstelenítés: éppen ezzel nyerték vissza a piros-fehér-zöld vásznak igazi méltóságukat, valódi értelmüket. Szóval mi történt velük? Mi történhetett velük? Mi lett azokkal a zászlókkal, amelyek megmenekültek? Amiket valakik kimentettek vérnek és vasnak áradásából? Néhánynak tudjuk a történetét - ismerek például egy tanyai embert, aki 35 éven keresztül rejtegette -, de mi lett a többivel? Az a bizonyos címer nemcsak az áldott fehér alapon csúfoskodott. hanem belenyúlt, mintegy megfertőzte réteknek zöldjét és vérnek pirosát is: lehetett-e tehát egyáltalán valamire is használni azok után ezeket a trikolórokat? A fehér fölött kettévágva zúgott-e legalább alattuk a „Fradika, Fradika", a fehér alatt elnyírva a „Budapesti Honvéd"? Vagy pedig az történt, mint évszázaddal előtte, amikor a karddal szétszabdalt honvédzászlók darabjait óvták, őrizgették féltő szeretettel? És ha az idegen erővel erősek kezére jutottak? Tegyük föl, hogy elégették őket: zászlókból máglyát számtalanszor raktak már - kérdés persze, hová szórták aztán a hamvakat. De ha nem? Ha szétvagdosták a finom selymeket, lenvásznakat vagy a durváját? Azokkal a dirib-darab anyagokkal mihez lehetett aztán kezdeni „az életben", a „termelésben"? Lett-e belőlük nadrágra folt, rongyszónyegnek csík, sebkötözéshez tépés, lépcsőházba felmosó, gyerek alá pelenka - rendőrcsizmához, géppisztolyhoz fényesítőrongy? Töröltek-e vélük iskolában táblát, nyári forróságban mezőn izzadó paraszthomlokot, tömtek-e a .maradékkal játékgyárban labdát, babát, elefántot? Varrtak-e a nagyobbakból búzának-árpának-rozsnak zsákot, halottnak szemfödelet, takaróztak-e velük hajléktalanok? S

egyáltalán: volt-e bátorsága az új rendnek itthon tartani őket, „itthon kerültek-e felhasználásra", vagy pedig az exportterv-teljesítés keretében külföldre vitték őket? És ha igen, akkor hová? Barátnak? Ellenségnek? Keletre? Nyugatra? Délre? Északra? Mindenhová? A lényeg csak az volt, hogy ne itt legyenek, ahová igazság szerint tartoznak, nehogy „rongálják" az elképzelt s aztán megalkotott lelkeket? És ha már itt tartunk: mi lett a zászlórudakkal, amiken az októberi-novemberi napokon didereglek ott fönn, egészen magasan, ahová azért még fölért a sebesültek és haldoklók jajszava, a tankok ocsmány röfögése? Ahol együtt hallgatták ég madaraival vad szelek zúgását, hogy most már vége mindennek, és aztán együtt is zuhantak alá, füstösen, kormosán, ahogy az egy nagyvárosban szokás? És mi lett a lámpaoszlopokkal, amikre földrótozták, a házakkal, amiknek homlokzatán a beépített vascsövekbe dugták ezeket a zászlókat, a könyvekkel, festményekkel, bútorokkal, emberekkel, akik lakták, a civilekkel, katonákkal, akik védték, az oroszokkal, akik ostromolták ezeket az épületeket, mi a százezernyi menekülttel, mi lett a... Mi lett velünk, lett-e, lehet-e velünk valami, akik, bármilyen bévül is, de magunkban hordjuk a történelmet, ha átéltük azt az őszt, ha nem, mi van. mi lesz most már velünk, ha nem kerülnek elő ezek a zászlók, vagy legalább nem lesz tudásunk a sorsukról? Ha nem igyekszünk, végképp lekésünk, utolsó esélyünket is végképp elszalasztjuk. hogy a mi igazi zászlainkat megtaláljuk. N

incs mit tenni: elő kell vennünk kinőtt, elnyűtt, sufniba dobott ruháinkat, s mint koldusnak ócska condrájára, egyetlen kincsére kell néznünk rájuk - hátha találunk bennük azokból a lyukas zászlókból akár csak egy milliméternyit is. Mit ér az építész, ha magyar? Kiállítás és konferencia „Mit ér az építész, ha magyar?" - ezt a mottót választották az Építészet '91 című kiállítás rendezői. A Forrás Szállóban tegnap kezdődött kétnapos eseménysorozat nyitányán a szakma képviselői mellett megszólaltak az építőanyag-gyártó cégek vezetői is. aaHWBMHMimi „demokratikus városrendezésről" beszélt. Előadását egy francia közmondással kezdte: ha el akarunk jutni valahova, vessük szemünket a csillagokra, és lábunkkal álljunk szilárdan a talajon... Hogyan vesz részt a városrendezésről szóló döntésekben az állampolgár? A mögöttünk álló, több évtizedes gyakorlatot ismerjük, azt minősíteni sem szükséges. Európa oly részein, ahol az állampolgár közéleti részvételének kialakulása sokszor több évszázaddal korábban kezdődött, természetes a közösség jelenléte és beleszólása a városfejlesztési, -rendezési döntésekbe is. A terveknek még döntéshozatal előtt kell publicitást adni, és felmérni a környezetre gyakorolt hatást. Az így kiépített struktúra csak a párbeszéden alapulhat. A Forrás Szállóban kiállítás fogadja az érdeklődőket: tervrajzok, makettek, számítógépes sarok a bejárat melleti teremben, nyílászárók, falburkolóelemek bemutatója a hallban. A kiállítás rendezői (a Triplax Informatikai és Menedzsment Bt., valamint a VNM Iroda) azt is célul tűzték maguk elé, hogy a szakmai eszmecserét biztosító konferencián találkozzon a termelő és a felhasználásban jelentős szerepet játszó építész. A meghívó „országos érdeklődést kiváltó rendezvényt" ígért. Az első nap nyitóelőadását dr. Miiller Ferenc, az Építész Kamara elnöke tartotta. „Az építészeti alkotómunka társadalmi környezete, perspektívái" - a nagy területet ölelő cím után következő gondolatok az „egyén," az „ügy," és a „csoport" közti összefüggések alakulásáról szóltak, elsődleges tekintettel e hármas egység kulturális, politikai és gazdasági kapcsolataira. A kultúra nem függetleníthető a politikai tényezőktől, emellett napjaink tendenciái arra mutatnak, hogy a gazdasági szféra szerepe egyre inkább nő. Vége annak az időnek, amit a most negyven-ötven éves „derékhad" még a „fennkölt építészet" jegyében élhetett át, s nem kellett törődnie a gazdasági viszonyokkal. Ma már elkerülhetetlen a gazdálkodás, a vállalkozás: a kényszerítő erők meghatározzák az „előre menekülés" stratégiáját. Egyensúlyt teremteni gazdaság és kultúra között - ez a mai feladat. Vállalni kell az egyébként is elkerülhetetlen, és máris jelentősen ható szelekciót: a szakmai megmérettetés mutatja meg a valódi értékeket. Azt sem szabad elfelejteni, hogy hamarosan egész Európa előtt vizsgázik a magyar építészet, amelynek meg kell őriznie azokat az unikumokat, amelyek egyedivé teszik a várhatóan kemény konkurenciaharcban. Kiss Lajos városi főépítész a NY. P. A Velencei Építészeti Biennálé anyagából: Makovecz Imre paksi temploma Ünnepi programok Hármas ünnepet köszöntünk Szegeden október 23-án. Az 1956-os forradalom 35. évfordulójára és a köztársaság kikiáltásának 2. évfordulójára emlékezünk, (ováhha a helyhatósági válsztások eredményeképpen egy esztendeje e napon alakult meg Szeged Megyei Jogú Város önkormányzati testülete, a közgyűlés. Az ünnepi eseménysorozat keretében ma 16 órakor a megyei önkormányzat dísztermében (Rákóczi tér 2.) a szegcdi forradalmi események főszereplőinek 1956-os emlékérmet és oklevelet ad át Farkas László államtitkár, köztársasági megbízott. Az ünnepi aktuson részt vesz Antall József miniszterelnök megbízásából - Raffay Ernő. a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, továbbá Bratinka József és Póda Jenő országgyűlési képviselő. Az október 23-án. szerdán 9 órakor Szeged Megyei Jogú Város önkormányzata ünnepi ülést tart a Városháza dísztermében. Palotás József, az egykori szegedi Nemzetőrség parancsnoka szónoklata után Lippai Pál polgármester mond köszöntőt. A Szegedi Nemzetőrség vezetősége, a Magyar Politikai Foglyok megyei elnöksége, a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a Recski Szövetség Csongrád megyei vezetősége szervezésében a 35. évfordulón 10 órakor a Fogadalmi templomban ünnepi szentmise lesz. Misét mond Gyulay Endre. Szeged-Csanád egyházmegye püspöke, majd ökomenikus szertartás keretében a Szegedi Nemzetőrök csapatzászlóját szentelik föl, zászlószalagokkal díszítik. A Nemzetőrök eskütétele II órakor a Dóm előtti téren kezdődik, méltató beszédet Raffay Ernő államtitkár mond. A Csillag börtön falán lévő emléktáblát 16 órakor koszorúzzák meg. Az 1956-os hősök és mártírok emlékére állított kopjafánál, az Aradi vértanúk terén és a volt Piarista Gimnázium falán elhelyezett emléktáblánál 17 órakor lesz koszorúzás. Innen indul a fáklyás felvonulás, melynek végpontja a Takaréktár utca. Az ottani emléktábla megkoszorúzása zárja az ünnepi programot. Az MDF , a Kereszténydemokrata Néppárt és a Szegedi Erdélykör ünnepi megemlékezése szerdán 16 óra 30 perckor kezdődik az Aradi vértanúk terén felállított kopjafánál. Baráti Dezső irodalomtörténésznek díszdoktori címet adományozott a József Attila Tudományegyetem tanácsa, amelyet ma, kedden délután 3 órakor az egyetemi tanács ünnepi ülésén vesz át. A professzori, aki 1956-ban az egyetem rektora volt, meg nem alkuvó magatartása miatt 1957. áprilisában letartóztatták, állásából elbocsátották. A szegedi tudományegyetem 1989. decemberében rehabilitálta, a következő év szeptemberében professor emerilus címmel tüntette ki. Baróti Dezső most 80 esztendős: tanítványai, egykori munkatársai születésnapi beszélgetésen köszöntik ma délelőtt a bölcsészkaron. Nemzeti operánk, a Bánk bán ünnepi előadása lesz október 23-án, szerdán este a Nagyszínházban. Az előadás más szempontból is ünnep a szegedi operarajongóknak: Juhász József 125. alkalommal énekli a címszerepet. A népszerű tenoristát e tiszteletreméltó jubileumon fiatal pályatársa. Busa Tamás köszönti az előadás előtt. Brit könyv Nagy Imréről 2 Interjú Lippai Pállal 5 Emlékezés '56-ra....8-13 Az önkormányzat egy éve 14-16 Szepesi Attila tárcája 24 Megvei közgyűlés Közmeghallgatást tart a megyei közgyűlés csütörtökön 9 órától Makón, a Városháza nagytermében. A nyilvános ülésen terítékre kerül a megyei önkormányzathoz tartozó oktatási és közművelődési intézmények átszervezésének ügye. Az egészségügyi intézmények szakmai és gazdasági működéséről, továbbá a vízmű helyzetéről is tájékozódni fognak a képviselők. Közmeghallgatást a területi önkormányzat jövő évi költségvetési koncepciójával kapcsolatosan tartanak. Az ismeretlen gyilkos szobra Fejlécén szögesdrótot, őrtornyot viselő hivatalos levélpapíron, az internáltak, kitelepítettek, recski kényszermunkások, SZU-ba hurcoltak és elítéltek érdekképviseletének levélpapírján jött az üzenet, emlékművet avatnak pénteken délelőtt „a recski kényszermunkatábor foglyainak ". Megdöbbenten nézem a levélpapírt, s beismerem, nem vagyok felkészült arra a mélylélektani útra, amelyen ki lehetne deríteni, hogy az egykori foglyok miért ragaszkodnak ennyi év után is őreikhez? Levélpapírjukra miért szögesdrótot és őrtornyot nyomatnak, miért nem a szabadság, a felszabadulás jelét? Mindenki megkapja lassan a neki járó emlékművet. És mindenkitől visszavonják, akinek nem jár. Egy kategória maradt ki mindeddig az emlékműállításból: kaphatnának szobrot a besúgók, a titkos följelentők, a névtelen levelek írói, a telefonon névtelenül fenyegetőzők. Vagyis a leggyávább, a legaljasabb, a legvérengzőbb honfitársaink. Hadd emlékeztessen rájuk is valami a „köztéren". Egy bronzba öntött, a napon mégis megcsillanó mozdulat, amint első és utolsó, valamint egyetlen érvként beígérik a félelmet, az eltévedt golyót, a kötelet, de előtte egy kis szadizást, hogy ne legyen olyan sima az ügy. Arca természetesen nem lenne e szobornak. Hiszen modellje is bujkálva, hazudozva, izzadt tenyérrel, lucskos hónaljjal várja a cselekvés óráját. Amikor kibontakozhat, akkor is csuklyában persze. Inkognitóban „küzdve eszméiért". Az arc helyén egy üreg lehetne a névtelen gyilkos szobrán. Ahová akár a madarak is befészkelhetnének. Ami a béke jele, s azt mutatná, hogy egy normális világban ez az egész nem fontos. És kizárólag a madárfészek miatt nem bontanánk le az ismeretlen gyilkos szobrát, az egykori foglyoknak pedig nem lenne szervezetük, se szögesdrótos levélpapírjuk, mert se egykori, se akkori foglyok nem lennének. ZELEI MIKLÓS