Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-08 / 81. szám

1991. április 8., hétfő Kultúra 3 AZ „ITT ÉS MOST" PSZICHOLÓGIÁJA Legyünk jobb szülők! P. E.T., azaz a Gordon-módszer A kis teremben körben ülnek a csoporttagok. Ismeretlenül kerültek össze, de már néhány perc után feloldódik az ebből fakadó, enyhe, kezdeti feszültség. A ruháján ki-ki ott viseli azt a nevet, amin megszólítható. Gyakorló és kezdő szülők, akik azért vannak itt, mert szeretnének gyermekükhöz olyan szeretettel fordulni, amivel a legtöbbet segítenek. Megváltoztatni a viselkedést Thomas Gordon Carl Rogers tanítványa. Az ötvenes évek Amerikájában családsegítő pszichológusként jött rá arra, hogy külön-külön hiába foglalkozik a hozzá forduló szülőkkel és gyerekekkel, ettől a problémahelyzet még fönnmarad. A megoldás az emberek egymás közti kapcsolatának megváltoztatása, amit csakis ők maguk végezhetnek el. Gordon annyit tett, hogy kidolgozott egy módszert, amelynek megismerése és gyakorlása során megváltozhatnak a gondolkodás sémái, s a szülő hatékonyan képes befolyásolni a gyermek viselkedését. „Már százszor megmondtam!" - ki az, akinek a száján még nem csúszott ki ilyen kifakadás? Az eredménye pedig... Gordon válasza erre az, hogy a szülő valószínűleg százszor mondta rosszul, és valami mást kell kitalálni, hogy a gyermek valóban változzék. „Pedig milyen aranyos volt!" A P.E.T. a szülői hatékonyság tréningje. Nagy sikerére tekintettel Thomas Gordon kidolgozta más változatait is, hiszen életünk sokféle kapcsolatrendszerből áll. T.E.T. a tanároknak, Y. E. T. a fiataloknak. L.E.T. a vezetőknek, és W.E.T. a nőknek. „Tegyük jobbá a szülő-gyerek kapcsolatot!" - mondta szombaton a Tantusz Művelődési Házban most induló tréningen Végh József csoportvezető, „civilben"gyógypedagóguspszichológus, aki a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán maga is oktatja a Gordon-módszert. Gyakori eset: a kamaszkorba lépő gyerek egyszercsak visszahúzódóvá, szótlanná válik, „normális válasz" helyett a vállát vonogatja, napokra elbújik a szobájában. Ez még olyan családban is megtörténik, ahol azelőtt az „aranyos, nyílt kisgyerek" teljes bizalommal mindent elmondott a szüleinek, és jó volt köztük a viszony. Ilyen helyzetekre nincsenek viselkedési sémák, a szülő nem nagyon tudja, mit kezdjen a gyerekkel, mindenki ideges, és ha ez tartóssá válik, csak rombolhatja az egymás közti kapcsolatokat. Szerepjáték Mielőtt bárki megijedne: szó sincs elméletről. Gordon-módszereket ad, amelyeket nyolc egyenként háromórás - alkalommal szerepjátékok formájában gyakorolhatnak a résztvevők. Vannak „szülők" és „gyerekek," és az elképzelt konfliktushelyzetek lejátszása során kiderül. ki milyen megoldási módokat tanult eddig, és ezeket bővítik új szempontokkal. A tanulást senkinek sem kell szégyelníe, hiszen ezt tesszük születésünktől fogva, gyerekkorban még öntudatlanul építjük magunkba egy-egy „nevelési helyzet" megoldását (szégyenkeznie inkább annak a pedagógusnak (?) kellene, aki egy szülőt így utasított rendre: erre semmi szükség! - bár még nem is ismerte a módszer lényegét sem). A Gordon-módszer egy a lehetséges segítési módok közül, népszerűsége (eddig mintegy kétmillióan végezték el a tanfolyamot) arra utal, hogy „lehet benne valami." A tanulási folyamat természetesen hosszabb, mint huszonnégy óra. Ennyi idő alatt legfeljebb az alapkészségekre lehet ráhangolódni, bár Végh József csoportvezető szerint már a harmadik-negyedik foglalkozáson beszámolnak jó tapasztalatokról. És véletlenül sem jelent ez száraz, vagy hideg tudományosságot, amelynek tételeit összeráncolt homlokkal kell előásnunk az adott pillanatban. A helyzeteket gyakorlati úton, „itt és most" segít megoldani. Mégcsak nem is érzelemellenes: arra tanít, hogy mutassuk meg a gyerek előtt saját érzéseinket - de fontos, hogy érzemeinkben is következetesek maradjunk. Éppígy engedjük meg a gyereknek is, hogy rossz napjai legyenek. Ha vállaljuk az érzéseinket, akkor leszünk hitelesek a gyerek (és önmagunk!) előtt mondja Mr.Gordon. (A Tantusz következő tanfolyama április 20-án indul.) Nyilas Péter Természetgyógyászatról - a Royalban Soha nem tapasztalt reneszánszát éli hazánkban és külföldön a természetgyógyászat szinte minden ága. Megnövekedett az érdeklődés a természetes gyógymódok iránt szakmai körökben, és a mindennapok embere szintjén egyaránt. Igen nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel várják a megye természetgyógyászai a szakma jeles külföldi művelőjét, egy Németországban élő és tevékenykedő, szegedi születésű, magyar anyanyelvű orvost. Dr. Sarkadi Ádám már eddig is sokat segített a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet és a Sanitas Alapítvány keretében két éve tartó budapesti természetgyógyászati továbbképzésben. A Csongrád Megyei Természetgyógyászati Szakmai Kollégium meghívására 1991. április 8-án Szegedre látogat dr. Sarkadi Ádám, aki Eppenbrunnban, Németországban egy természetgyógyászati klinika vezetője. A természetes gyógymódokkal szemben még mindig fennálló kétségek eloszlatása érdekében hétfőn, április 8-án 16 órakor a SZOTE orvosainak tart előadást, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Bizottsága székházának dísztermében (Somogyi utca 7.). Előadásának címe: A termoregulaciós diagnosztika a természetgyógyászatban. A természetes gyógymódok helye a medicinában Németországban. 18 óra 30-kor a Royal Kávéház hétfő esti sorozatában az érdeklődő szegediekkel találkozik majd. Új, eddig nálunk még nem használt betegségmegállapító módszerekről, biológiai daganatkezelésről és más gyógyító eljárásokról hallhatnak majd a természetgyógyászat iránt érdeklődők. A házigazda: Dr. Szilágyi Károly SZENTESI KIÁLLÍTÁS A titkos aflap Bensőséges hangulatban, pogácsa es finom borok kíséretében nyílt meg pénteken délután 5 órakor a Szentesen született Böszörményi )stván, és a Magvarországon élő angol, Colin Foster szobrászművészek kiállítása a szentesi galériában. A két teremben elhelyezett szobrokhoz és rajzokhoz, és a művészek életúttánoz senki nem mondott bevezető szavakat, hisz itt minden magáért beszélt: a megnyitó a jelenlévők érdeklődésevél vált egvenlővé. A közös kiállításon nem tüntették fel, hogv melyik alkotás kié, legyen ez is a néző dolga. A mozdulás, kalandja A mozdulatlanság kalandja Colin Foster zömök erő-szobrai első pillantásra úgy állnak a kiállítóteremben, mint az ősi birodalmak kapuit őrző mitikus lények, amelyek mögül rég eltűnt már a világ régi rendje. Kihaltak mögülük az emberek, vége a városoknak, nincsenek istenek, akik ők lennének. Ideje feltápászkodni, és elindulni. Az ember-oroszlán alakok arca eltorzul az erőlködéstől, az állati végtagok emberivé változnak, fölállni, és jámi kell - de ma már ki segíthetne ebben? És különben, van nekünk fogalmunk arról, mennyire elgémberedhetett a Sfinx, amióta ott fekszik? A feltápászkodás művelete önmagában is dinamikus. É jelenetekben azonban a történelem (hadd ne mondjuk, az idő) súlya alatt kell fölállni. Foster szobrai dinamikájukban mindennaposak, az izmok úgy feszülnek, ahogy mindig is. az arc úgy torzul, mint máskor, ám a tartás, a kultikus tartás mindezt átértelmezi, így, két alkarjára támaszkodva csak az próbálhat meg felemelkedni, akinek semmi nem jutott a kényelem évezredes átkából, a simogató önigazolás malasztjából. Vagy: a fizika törvényei nem vonatkoznak rá. És akkor vagy a Zarathustra nietzschei „Übermensch"-e születik meg előttünk, amelynek mindig önmagán kell felülemelkednie, vagy saját kivetített metafizikus erőlködéseinkkel szembesülünk. Sok volt ez a néhány évezred. A tárlat egységes. A térhez (de valójában a hozzáképzelt helyzethez) alkalmazkodó csontok, a humorosan egyszerűsített természeti totemek, a huzalból és vastárgyakból összeállított ősi állatvázak (óh! mi maradt a híres magyar holdszarvú tulokból), vagy a levágott lovagkori sisakfők, mint modern portrék - valamennyi egy-egy találó jelenete annak, ami mögöttük van már. de az is lehet, hogy nap nap után újra átéljük megint Elmúlásunk ideje-órája előtt. S. P. S. Böszörményi István szobrait a leegyszerűsített, ám a tisztánlátásnak és gondolkodásnak az a módja jellemzi, amely inkább megmutatni kívánja a világot, nem pedig értelmezni, szelektálni. Ez talán ellentmondásnak hathat, hisz minden szubjektív meg- vagy rámutatás egyben személyes és konkrét értelmezést is jelent. Ez a látszólagos ellentmondás azonban azzal oldható fel (ha egyáltalán szükség van rá), hogy a tárgyak, a szobrok egyszerű jelenvalóságukkal mutatják a világot és nem hordoznak magukon sem ironikus, sem archaikus, sem patetikus, egyáltalán semmiféle olyan prekoncepciót, amely meggátolná a nézőt abban, hogy az alkotást saját szemével hitelesítse és értelmezze (lásd: teknősbéka, csiga, csontmotívumok). Ez utóbbiak - a csontok - Böszörményi kedvenc témái. Csontokkal találkozhatunk kinagyítva, elfektetve, szürkében és csontfehérben. A csont láthatatlanul van jelen az élő szervezetben, és majd annyiféle található az emberben, ahány nap egy évben. A csont titkos alap, melyből minden napra juthat egy eleven forma. A csont az élet jelének utolsó formája, s mint jel, az élet és a halál, a semmi és a van határvonala. De mennyivel fájdalmasabb látvány egy magányos csont, mintha „társaival" heverne a rendszerben. A csontoknak külön világuk van, hierarchiájuk, mely praktikusan épül fel. Ám amint egy csont kőből készül el, egyszeriben más esztétikai és gondolati megítélés alá esik. Önmaga szimbóluma lesz, anyaga és formája együtt nem csupán a pusztulást asszociálja, ennél sokkal távolibb kalandra hív. És ez a kaland nem más, mint az előbbiekben említett be nem avatkozó szemlélés. Kaland, hiszen ki kell bírni a mozdulatlanságot, amely persze nem a tehetetlenséggel egyenlő, hanem az a fajta mozdulatlanság, amely a bölcsességből fakad, megfontolt, türelmes, sót nvugodt. lehiggadt. P. Sí. A régi nyelven gondolkodni? A

mikor még mindent Vlagyimir Iljics szemüvegén át kellett nézni, azt tanították világnézetük egyik alapjaként, hogy a forradalmi helyzet akkor áll elő. amikor az uralkodó osztály már nem tud. az elnyomott néptömeg pedig nem akar a régi módon élni. Azóta persze más szemüveggel nézünk a világra, sőt a fülünket is kicseréltük - a biztonság kedvéért. Az élet pedig úgy megpördült önnön tengelye körül, hogy mi magunk beleszédülünk e piruelt láttán. Április 4-én még egyet pördült az élet. A sors úgy hozta, hogy a budapesti Szabadság téren jártam e napon, ráadásul épp a baloldaliak megemlékező ünnepének idején. A szovjet katonákat dicsőítő emlékmű körül mintegy ötszáz ember sereglett. Körülöttük rendőri gyűrű, mint egykoron. Odébb, az Egyesült Államok nagykövetségének ablaka mögött kíváncsiskodók húzták el a függönyt, s a résnyire nyílt üvegajtón - talán éppen ott, ahol Mind— szenty fülelte a kinti élet zajait - beszűrődött néhány mondat. Aki beszélt, újfasiszta veszélyről, szélsőjobboldali fordulatról szónokolt. A szavak 1957 tavaszát idézték, és ekkor a Szabadság téren romlott hulladék szagát hozta a szél. Lenin elvtárs jutott eszembe, a föntebb idézett gondolatával, módosítva a módosítandó!: valakik már nem tudnak, mások pedig nem akarnak a régi nyelven gondolkodni. E feketebetűssé lett napon fölélénkült a szovjet-magyar viszonyt értékelő politikai publicisztika. Természetesen a kivonulás és az itthagyott katonai objektumok felhasználása állt a szerzők gondolatainak középpontjában. Miként így volt ez itt. Szegeden is a kilakoltatáskor. Emlékeznek, riportunkban nem feledkeztünk meg beszámolni néhány idős káder felszólamlásáról - volt is belőle konfliktus. Azokban a napokban fölizzottak nálunk a telefonvonalak, sokan számonkérést követeltek, mondván: a régi elvtársak ne fenyegethessék kötéllel büntetlenül a város vezetőjét. „Ha ezek a férgek tettlegességre vetemednek, egy szálig összefogdossuk őket, és ezzel a szállítmánnyal elküldjük őket az áhított paradicsomba egy kis málenkij robotra" - idézte önkéntes tudósítónk, Tóth Kovács Béla a helyszíni reakciót. És ezzel kész a leltár: veszettül működnek az indulatok. A régi nyelven, a régi elven. Néhány éve Szegeden szerepelt Jeles András színköre, a Monteverdi Birkózókör. Egy szocialista tandráma paródiáját adták elő mely a nyelv megtalálásával kezdődött. A szereplók - az állati létet jelképezve - a földön kúszva, fetrengve, iszonyatos nyögésekkel próbálkoztak az artikulált szó kimondásával, s mire kiszakadt belőlük az első értelmes mondat, csurom víz lett mindenki. Újratanulni, vagy megtalálni a beszédet. A mozaikot másként összerakni - nem csupán költői feladat. Politikusi, sőt magánemberi lecke. Innen nézve örömmel olvastam a Népszabadságban Tamas Gáspár Miklós hosszadalmas évődését azon, hogy mi a tartalma az Antali-Orbán paktumnak. Igaz, nem voltam boldog, amikor a párttag szerző vakondok-nézőpontúnak ítél minden olyan pártonkívülit, aki tudatosan őrzi - rendszerváltás ide vagy oda - ezt a státusát. De az írás maga tetszett. No nem a mondandó egésze, hanem az emelkedettség, mellyel eleme/ni bátorkodik politikai ellenfelei minapi lépéseit. Nem fenyegetve és nem görcsösen, hanem lendülettel süvöltve, miként a tavaszi szél. Dlusztus Imre „VÍGAN ÉLEM VILÁGOM" A Szeged együttes folklórfináléja Meglepetésekkel szolgált a Szeged Táncegyüttes tavaszi bemutatósorozatának záró estje : olyan kiérlelt koreográfiákat reprodukált a színpadon a Nagy Albert vezette felnóttcsoport és a Juhász Zsolt irányításával működő Nyisztor-csoport, amelyhez hasonlót nosztalgiasóhajtással csak a régi „nagy csapat" egyszervolt idején láthattunk. Bár hullámvölgy mélyére szerencsére sohasem jutott Szeged patinás folklóregyüttese, mégis tagadhatatlan: a legutóbbi években visszafogottabb volt a sikerszéria. Nem arról van szó persze, hogy kiemelkedő koreográfiák ne lettek volna az együttes legtapasztaltabb csoportjainál, amelyekkel idehaza és külföldi találkozókon bízvást közönség elé lehetett állni. Csupán a természetesnek mondható cserélődés, táncbetanulási és koreográfia érlelési idő szabott bizonyos gátat az igazán látványos programnak. Márpedig Nagy Albert művészeti vezető nem bíz semmit a véletlenre, s a lehetséges legteljesebb vértezetben igyekszik mutatkozni az együttessel. Valójában mindig voltak jó színvonalú műsorszámok, ügyes táncosok, de a szombat estén a vasutas művelődési házban látott program arról győzheti meg a nézőket - bízvást gondolhatok az évzáró idejére idelátogató koreográfus, néprajzkutató szakértőkre is majdan - , hogy a Szeged Táncegyüttes egy újabb sikerszéria felé közeledik. Feszesre, változatosra formált programjukban nvolc koreográfiát vittek színpadra. Bennük igazából az volt meggyőző és összegészük hatásában érthetően meglepetés, hogy az utánpótlás Nyisztorcsoport milyen imponáló biztonsággal. érzékelhető felszabadultsággal és derűvel mutatott be igen nehéz táncrendből választott koreográfiákat. A külföldön is szívesen fogadott utánpótláscsoport garancia a jövendőre. Juhász Zsolt új koreográfiái érzékletesen azt igazolják: a széki, szatmári, kalotaszegi táncokban kínált táncrendből bizonyos szabadsággal mértékkel válogat, s amikor erre lehetőség van a mulató táncokat, illetve a férfitáncok sajátságos változatait állítja előtérbe. Az utánpótlás csoport legsikeresebb produktuma mindezek fenntartásával a mezőségi táncok. Nagy Albert remek űj koreográfiájára. Erdély legérdekesebb tánc- és népzene színfoltjaként élményszerűen elevenedett a Mezőség Virtuóz párost mutatott az esten a gyimesi táncokkal Csápenszky Katalin és Juhász Zsolt. Remek dalcsokrot kötött a tucatnyi zenészből álló, muzsikában is megnyugtató jövőt sejtető „ Tekergő" zenekar. A felnóttcsoport lánykara a Hajlikázóval a leánytáncok lehetséges legmagasabb színvonalához közelít. Példaszerűen táncolja a fclnőttcsoport a Szatmári láncokat és a zárószámként szerepeltetett kalotaszegi legényes és csárdás sem pusztán az eredeti öltözék lenyűgöző szépsége miatt pompázott. 'becsei)