Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-20 / 66. szám

1991. március 20., szerda KllltÚVCl Két Magyarország? Ünnepi pillanatokkal. — a Ganz Művelődési Ház, Nádasdy Kálmánról elnevezett termének átadásával — kezdődött a Budapesti Független Színpad új premierje. E színházi tér ezentúl vegleees otthona lesz a társulatnak. A Független Színpad' beavató színházi profilját az Antigoné-, a Rómeó és Júlia-előadásokkal teremtették meg. s most ennek legújabb darabja a Vörösmarty drámai költeményéből készült játék. Különös, a hagyományostól eltérő értelmezésre adott lehetőséget Ruszt József számára az a törekvés, hogy Vörösmarty remekművét díszlet és jelmez nélkül állítsa színpadTa a középiskolások számára. A rendező ós a játszók is arra tarefaedtek, hogy ha nem is értik, vagy érthetik pontosan a diákok a három vándor gyarló, vagy éppen nemes emberi küzdelmei, magas céljai semmibe hullásának okait, vagy az Éj monológjának filozofikus költészetét, áz életre keltett meseerdő atmoszférájában legalább megérezzék azt, ami Vörösmarty alkotását, remekművé avatta: nz ember belső céltalansága miatt érzett kínzó vágyat. S az előadás láttán eg• :;zen biztosak lehetünk abban, hogy a nézők érezni foaják e költészetet, mert érezhetik az előadást is. Bagó Bertalan (Csongor). Fritz Kati (Tünde). Fehér Juli (Ilma). Both András (Balga). Olasz Ági (Ledér), Költi Helga (Mirigy-Éj) Kaszás Gábor (Kalmár-Kurrah), Kalocsay Miklós (Fejedelem-Berreh), Németh Gábor (Tudós^Duzzog) jóvoltából ugyanis valóságos tündérekkel boszorkányokkal, ördögfiakkal népesül be a magyar szentivánéji álomerdő. A mesékből már jól ismert, csupa jó és csupa rossz küzdelme, dramaturgiája működteti a produkciót, s ily módon Mirigy' válik a mese kulcsszereplőjévé. Ki is az a Mirigy, és mi Is az az ellenerő, amely a vajákos boszorkány működése ellenében is kozmikus varázserővel bír? — tesszük fel a kérdést, s a fszemünik előtt kibontakozik A SZERELEM: Csongor ábrándos. Tünde naiv, légies szerelme. Ezt a gyönyörű mesét teszik kerekebbé az üdítő mulatság forrásaivá váló ördögfiókák és Ilma—Balga földhöz ragadt realizmusának túlzásai. Méltán bízhatunk abban is, hogy az előadásból sugárzó életkedv később megerősíti a kevésbé kidolgozott jeleneteket is, például az Éj monológjait. Hiszen a jelenet váltások pergő ritmusa, az állandó, koncentrált színészi ielenlét meghozza gyümölcsét: a mai „felnőtf-színpadok Csongor és Tünde-adaptációinak üres maszkjaival szemben itt üdeség. báj, frissesség. életteliség feszül. G. Nagy Márta J

ókai Mór és Ady Endre. Van-e a magyar szelleminek még két. ennyire ellentétesnek látszó alakja? A forradalmas Ady és a galarnbszelíd Jókai, akinek ugyan volt némi köze egy forradalomhoz, de végül az a világ emelte írófejedelmi trónra, melyet Ady támadott ás leplezett le először a magyar Irodalomban. Akármint is ítéljünk kettőjükről, mindenkép^ pen kénytelenek elviselni egymást, hiszen légvonalban talán csak harminc méter választja el őket. Jókai Mór kényelmes karosszékben ül. Zsinóros magyar ruhát visel, köpenyének redőzete dúsan omlik; a szók támlájára, s onnan a földre. Bal kezében könyvet tart, jobbját a karfára helyezi. Egy nyugodt és elégedett úr a századfordulóról. Kissé félrehajtja a fejét, mintha nem akarná a szemben levő tekintetét elviselni. Ady Endre áll. Ellenezel tapasztja testé, hez, köpenyét, de tűri a szelet, karjait mellén összefonva dacol a viharral. Arca elszánt, kőmerev. Hanem mintha ő sem lenne hajlandó szembenézni ellenlábasával. Mintha ő is arra a pontra függesztené tekintetét, amerre Jókai fordítja el a fejét. így állnak szemben egymással évtizedek óta Budapest egyik forgalmas pontján, az Andrássv úton. ahol a Liszt Ferenc és a Jókai tér összeér. így néznek a tömött buszokra, az araszoló kocsisorra, a magukba fordulva siető járókelőkre, akik nemi emelik föl pillantásukat géniuszaink felé. legfeljebb akkor nyújtogatják nyakukat böszme kíváncsisággal a hirtelen összeverődő tömegben, ha épp szerzői könyvégetós zajlik a téren. Jókai Mór 1921 órta üldögél a varos gránittalapzaton, s nézi szelíd derűvel a lassan vastagodó fatörzseket, Ady Endre három évtizede ácsorog odafönn, s kerüli az írófejedelem, trónjának látványát. Olyanok a szobraik, amilyenek a korok voltak, amelyikben felállították őket. Jókai az utóromantika jegyében faraghatott ki, s öntetett fémbe, Ady pedig még a szocreál jegyeit viseli alakmásán. Ha ma mintáznák meg ezt a két embert, az írót bizonyára kevesebb cikornyával jelenítenék meg. a költőinek meg nem lenne oly keheméit, diktátoréhoz hasonló csizmája, s mindketten leszállnának az' utca népe mellé a magas pasztamensról. A

szobrok olyanok, amilyenek: nem érdemes rájuk több szót vesztegetni. De a modelljeik? ök vajon tényleg kétféle szellem, kétféle Magyarország képviselői? Jókai Mór nem tudta, kicsoda Ady Endre. A poétasüvölvémy még Nagyváradon újságírósikodatt, s borzongatta a begyöpasödött magyar agyakat mikor az agg író a huszadik század első éveiben álmélkodott a kiépülő pesti Nagykörút háromFaludy György alapítványa Az egyetem, a sajtó és a televízió jelen levő képviselői megelégedéssel konstatálhatták tegnap az egyetem rektori hivatalában, hogy Faludy György egyszerűen nem hajlandó tovább öregedni az auditórium maximumban lezajlott, nagy hírű költői estje óta. Mint azt már korábban hírül adtuk, a Kanadából hazatelepült költő viszonozta a város szeretetét, s olyan alapítvány alapító okiratának aláírása végett jött újra Szegedre, mely a magyar költészet kutatásában és művelésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szegedi bölcsészhallgatókat támogatja majd. Ámde nem egyedül. Az alapítványi vagyon céljára Faludy György százötvenezer forintjához csatlakozott még a költő honi kiadója, a Magyar Világ Kiadó Kft. (100 ezer Ft) és a József Attila Tudományegyetem (50 ezer Ft). Az alapítvány kezelésére az egyetem rektora, Róna-Tas András három főből álló kuratóriumot kér fel, akik jogosultak lesznek a támogatások kiosztására. Halász György, a Magyar Világ Kft. képviseletében elmondta, mindent elkövetnek majd azért, hogy a világ más tájaira vetődött magyarság képviselői is tudjanak a kezdeményezésről, és támogassák azt. négyemeletes bérpalotáin, ö még látta az 1848-as Pestet, a középkori falak között élő, kicsi várost S hosszú pályafutása során szerkesztőként látott számos ifjú költőt Ezek a századfordulós titánok azonban fittyet hánytak a hagyományoknak, hóditani jöttök, s ha a lomha világ nem hajtotta meg előttük azonnal a fejét megvetéssel tekintettek reá. A földből hirtelen kinövő falakra éppúgy, mint az egyik napról a másikra születő nagy vagyonok, ra. Ady Endre ellenben nagyon, jól tudta, ki volt Jókai Mór. Olvasta is. szerette is őt Ennél több és gyönyörűségesebb kuriózum kevés van, sokat tanulhat az ember Jókaitól — írta egyik cikkében, » később az elsők között követelte, hogy a nemzet állítson vénre szobrot nagy fiáinak. H

onnan uszul ránk akkor ez a téveszme, ez a mindent szétsxálazó. kizáró gondolkodás, mely szerint ez a két ember nem fért volna meg egymással. Hiszen Jókai Petőfi barátja ls volt, azé a költőé, aki Ady szerepót töltötte be, két emberöltővel korábban- Ha Ady születik Jókai kortársaként ők lettek volna a forradalomban harcostársak. A nagy mesemondónak nincs más „bűne", csak annyi, hogy alkalmazkodott tehetsége törvényeihez, s írt, ameddig csak tollat tu_ dott fogni a kezébe. Ady Endre engesztel bet erüervül gyűlölte a csökött elmaradott soviniszta gőzökkel fertőzött régi Magyarországot, amelynek Jókai Mór kedvence volt Ezek szerint Adynak gyűlölnie tellett volna Jókait is, mégis mindig nagy szeretettel emlékezett meg róla, ahányszor tollára vette a nevét Olyan írói nagyságot látott benne, amilyen egy évszázadban egyszer adatik egy népnek. Vagy egyszer sem. Nem a politikai szerepet is vállaló képviselőt tisztelte Jókaiban, nem Tisza Kálmán tarokkpartnerét. Teremtő géniuszát csodálta, akinek legfontosabb az alkotási volt az életben. Sőt nemcsak tisztelte Jókait ismerte is. Midőn az aggastyán ifjú hitvesével Váradra látogatott ő köszöntötte egy hírlapi cikkben. Jókai a legnagyobb ós legkülönb magyar — írta Ady Eridre, aki nem szokott meggyőződés nélkül efféle elismeréseket osztogatni. Találkozásukkor hálája jeléül az idős Jókai arcom csókolta a fiatal Ady Endrét. A régi. szabadelvű eszmé. nyeát el nem áruló író a gőgös maradisággal szembeszegülő kölrtőt összetartoznak ök hát ha holmi ellentót ékét szeretné közéi ük verni a' gyanakvó a bizalmatlan utókor. Szobraik szemben állnak, de a szellemük azonos oldalon harcol ma is, még akkor is. ha ezt egyesek konokul nem hajlandók tudomásul venni. A két Magyarország egy és ugyanaz. Kelecsényl László — avagy utcaművészet a kiállítóteremben — Most lapozgattam a Szabad Művészet 1956-os számait, ennek egyikében olvastam a II. magyar plakátkiállitás kritikáját Aradi Nóra tollából. Egyik bekezdést ki is másoltam, így hangzik: a képzőművészetben általában az állami megbízatások, megrendelések ösztönzik művészeinket és segítik fejlődésüket, irányítva így a művész és közönség közeledését ..." Er/.i-e a ma plakátművésze ezt a megnyugtató hátteret? — Nehéz párhuzamot vonni két ennyire különböző korszak között, pláne ennek művészeti megnyilatkozásaiban. Az 1855-os gigantikus országos jubileumi seregszemlék egy dologban mindenképpen példaadók: bizonyították, a hatalom számít és áldoz a művészetekre, van mecenatúra, érdemes dolgozni, mert az elképzelések megvalósíthatók, még akkor is, ha szűk szeli érni-ideológiai keretek között. Az sem feledhető, hogy a háborút követően a tömegek lelkesedése megkérdőjelezhetetlenül őszinte és tisztességes volt. Ma hitét vesztett magyarok között élünk, új gondok közepette vergődünk. A kultúra a társadalom mostohagyermeke, ha nem kitaszítottja. Pánikhangulatban kapkodunk, eltűntek a mecénások, nincs fizetőképes kereslet, nem, mintha a plakátművészetnek valaha is egyéni mecenatúrája lett volna. Éppen ezért lehetetlenül el mindjobban helyzete! — Gondolom, nemcsak számomra tűnik úgy, hogy szuverén alkotói világot építettél magadnak. Tudatosan nem a kép jelzőt használtam, hiszen éppen plakátjaid bizonyítják, hogy a jó falragasz — világkép. — Sokan nevezik a plakátot alkalmazott művészetnek, sőt volt idő, amikor alkalmazkodó művészetként titulálták. Nem is ok nélkül. Viszont igazad van, amikor azt mondod: a magyar kultúra verbális, a plakát viszont egyértelműen vizuális nyelvi kultúrát igényel. Oilyan motívumokból, elemekből, színekből építkezik, melyek nyelvileg nem fogalmazhatók meg. A plakát, a jó plakát nem elmesélhető. Az viszont tény, hogy egy verbalitáson felnövekvő társadalomban a vizualitás elismertetése hatalmas teher és feladat. — Plakátjaid már az oly sokszor hangoztatott rendszerváltás előtt is politikai és szellemi élestöltetekkel bírtak. Változott-e az alkotói hozzáállás a fordulatot követően? — Nem hiszem, hogy alapvetően változott volna a plakátról alkotott véleményem, és az a vizuálie nyélvrendszer, melynek elemeiből építkezem. Természetesen mindig vannak új és új hatások, élmények, feladatok, melyek keresik kifejezési módjukat, megszületésük legadekvátabb formáit. Aki végignézi a kiállítást, láthatja, hogy egy időszakban — éppen a szegénység kihívása nyomán — firkás tollrajzokat készítettem, majd egyszer, kislányom óvodai sógyurmáinak hatására jeleneteket formáltam, aztán éltem a fotóművészet primér lehetőségeivel is. De ezek kizárólag a megformálás kérdései. A szellemük talán — reményeim szerint — egységes. — Sőt, nemcsak egységes, de nagyon is pócspéteri, kifejezetten sajátos ez a groteszk képi nyelv. — A plakát vállalkozás, s bízom abban, mindinkább ázzál válik. Aki plakátkészítésre adja a fejét, annak plakátul kell gondolkodnia. Építenie kell minden eddig megbódított eredményre, s számítani a felnőttnek tekintett polgár asszociációs készségére. Az együttgondolkodásra. Az összekacsintáis félemelő pillanataira. — Meglehetősen anakronisztikus jelenségnek tartom, hogy kiállítóteremben találkozunk az utóbbi évtized legszínvonalasabb plakátjaival. Utcára velUk! — mondanám legszívesebben. — Valóban felemás a helyzet. De hogy a magyar plakát mennyire ellentmondásos helyzetben leledzik, bizonyítja, hogy a hazai plakátművészet megszületésének centenáriumát a 101. évfordulón ünnepeltük. S hogyan?! Ahelyett, hogy beborítottuk volna az országot plakátokkal, nagyképű és arisztokratikus tárlatot rendeztünk a Műcsarnokban. Ez a ima formánk! Tandi Lajos Pöcs Péter grafikusművész alkotásait a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában láthatják az érdeklődők, ahol ma délután 5 órakor találkozhatnak az alkotóval, akivel Siuromi Pál művészettörténész beszélget. Független Színpad Csongor és Tünde