Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)
1990-08-10 / 198. szám
6 Sport 1990. augusztus 10. péntek A sikert könnyű elviselni — mondja Tóth János birkózó-világbajnok Igazán gazdag programot bonyolít le Tóth János a Szegedi VSE serdülő világbajnok birkózója. Az elmúlt hét végén Orosházán az IBV-n vett részt a magyar válogatott tagjaként. Szerdán a városi tanács vezetésének fogadására volt hivatalos, a jövő héten pedig klubjának kis ünnepségére kapott már meghívást. Hogyan lehet mindenben helytállni — tettük fel az elsó kérdést a szerény fiatalnak. — Nincs suli, ráérek. A sikert egyébként nagyon könnyű elviselni. Az orosházi IBV-n nem találtuk nevét az első 6 helyezett között. Mi az oka? — Nagyon egyszerű, mert hetedik lettem. Egyrészt azért nem lett jobb az eredmény mert nekem a kötöttfogás jobban fekszik, s most szabadfogásban léptem szőnyegre. Másodsorban ellenfeleim egy évvel idősebbek voltak. Harmadsorban pedig túl közel volt ez a verseny a vb-hez. — Egy hét különbseggel pedig ugye nincs az a szakember aki csúcsformába hozzon egy versenyzőt szúrja közbe, mintegy a 71 kg világbajnokának védelmére Savanya Ferenc, az SZVSE vezető edzője. Akkor ezek szerint nincs sok keresni való a szabadfogásban? — A hazai mezőnyben lehet sanszom — folytatja Tóth János — de a nemzetközi szintéren aligha rúghatok labdába Szombathelyen az aranyérem mellé meg különdíjat is kapott. Mivel nyerte meg a szikemberek tetszését? — A kérdésre a választ természetesen Savanya ^Ferenc a magyar serdülőválogatott edzője adta meg: — Olyan mérkőzésével nyerte Imeg a világ különböző szakembereinek a tetszését, amelyen János csak 1-0-ra győzött. De egyenes testtel szinte egész végig űzte, hajtotta ellenfelét, aki pedig ügyesen védekezett. Azt mondták az ilyen birkózás mentheti meg a sportágat az unalomba fulladástól. Szerintem ennek ellenére meglepetés volt a világbajnoki cím. Különösen azután, hogy az első mérkőzését elveszítette János a román birkózóval szemben. Savanya Ferenc így folytatja, ugyanis Csikós Ferenc Tóth János mostani mestere szabadságát tölti: — Pontszerző helyre vártuk. Az uranyéremre bevallom senki sem számított. Az első „ringbeszállásakor" rossz taktikával kezdett, így a román versenyző elhúzdtt 3-0-ra. Aztán magára talált János, az utolsó másodpercekben egymás után szerezte pontjait, de már késő volt. Ahogyan haladt ellenféltől ellenfélig, úgy vártuk az egyre fényesebb érmet. Egyre jobban belemélyedünk ebbe a kettőnk párbeszédébe, inkább tovább faggatnám a bajnokot. Azt már tudjuk, hogy a Széchenyi István gimnázium harmadikos tanulója lesz, lestneveiéstagozatos. A sportszeretete; a szüleitől örökölte? — A szüleim csak hobbiból sportoltak. A családban én vagyok az első, aki komolyan sportol. A birkózás mellett melyik a kedvenc spurtága? — Természetesen a foci, de szívesen teniszezek is. S állítólag a birkózó kosárlabdában sem vagyok rossz. Birkózó kosárlabda? Ilyenről még nem hallottam — Nem is csoda. Ez egy SZVSE-s specialitás. Kosárlabdázás közben fel van terítve a szőnyeg, s a labdával száguldó játékost birkózófogással le lehet vinni a • földre. Olyan férfias sport. Ahogy elnézem, elég csendes típus? — Nem vagyok egy ideges ember. — Néha biztatni kell, hogy legalább az arcán lássuk a drukk jelét. De a lényeg mégiscsak az, hogy a szőnyegen a legjobb megoldást alkalmazza, s ebből a szempontból nem lehet Jánosra panasz. Eg.\ sikeres világbajnoki és egy gyengébbre sikerült IBV után hogyan tovább? — Csak úgy mint korábban. Tanulás és edzés. A gimnázium harmadik osztályában is nagyobbak már a követelmények, Egy világbajnokot pedig mindenki le akar győzni. De en nem hagyom magam ... Mar összecsuktam a jegyzetfüzetemet amikor Savanya Ferenc egy papírdarabkát rakott elém. Ugye, tudod, kezdi a szabadkozást, ők Tóth János szponzorai, jó lenne ha megemlítenéd. Hát persze, hiszen a vasutasok versenyzője igaz, hogy egyéni sportoló de sikere mégiscsak egy csapatmunka eredménye. Benne van az összes edzőjének — Dóczi István, Pocsai Lajos. Miklós Károly. Benkő Gyula, Savanya Ferenc és a mostani mester Csikós Ferenc — emberi tulajdonsága, szakmai tudása csakúgy mint a támogatók — Szegedi Lakóterületi SE, Dégáz, Szeged Nagyáruház, Hungaroszerviz. Budalakk 7. sz. gyáregysége és Szakács József kisiparos — pénze. Ez pedig mégiscsak megér egy felsorolást. Süli József Rijekában a vízipólósok Tegnap elutazott Hijeká- jugoszláviai edzőtáborban, ba a Szeged SC OB l-es ví- ahol napi két foglalkozással zilabdacsapata. A 14 játé- készülnek a szeptember elkos augusztus 14-éig lesz a sejei rajtra. Adósak A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség legnagyobb adósai a volt NB IIes csapatok. Sajnos azóta a Szegedi Dózsa NB 111-as lett. A Szeged SC az NB J-be kvalifikálta magát, fi vásárhelyi Metripund pedig a széthullás határán van. Győlai János, a szövetség fótitkára kigyűjtötte, hogy mennyivel is tartoznak a fenti klubok. A sort a Metripond SE vezeti 61 ezer ötszáz forinttal. A Szegedi Dózsa 31 ezerrel „sáros", mig a Szeged SC 30 ezer forintot „felejtett el" befizetni. A Szóreg tartozása jelentéktelen (3 ezer), a Székkutas pedig még mindig vajúdik, hogy elinduljon-e az 1990,91-es megyei l. osztályú bajnokságban vagy sem, ezért még ők sem fizették be nevezési és tagdijukat. Pedig az MLSZ versenykiírásban van egy olyan tétel, miszerint csak azok a csapatok vehetnek részt a bajnokságban, amelyek rendezik anyagi kötelezettségüket. Ha ezt érvényesítenék, úgyhiszem bajban lennének a klubok, így pedig a megyei szövetség működéséből hiányzik majdnem másfél százezer forint. -süliVonzóbb a Bundesliga Szinte katasztrofális helyzetbe kerültek a keletnémet női kézilabdaklubok, mert a játékosok többsége a nyugatnémet Bundesligáha igazolt. Eddig 23 élvonalbeli kézilabdás változtatott egyesületet, a legnagyobb veszteség a bajnoki címvédő és IMF Kupa-győztes Vorwarts Frankfurtot, továbbá az Erppor Rcetockot es az SC Magdeburgot érte, szinte a teljes csapat továbbállt. A bajnokság szeptember 8-án kezdődik, de mivel január l-jétől már csak egyetlen német kézilabdaszövetség lesz, a pontvadászat tavasszal „névtelen" rnérkőzéssorozatként zárul. Muzsnay Zsolt, a Bukaresti Steaua középpályása az olastorazági labdarúgóvb-n egyetlen percnyi időt sém kapott Jenei Imre szövetségi kapitánytól, hogy •tehetségét a világ szeme előtt bizonyítsa. Érzésem' szerint újra működött az a régi, ki nem mondott, meg nem fogalmazott, természetellenes reflex, melynek következtében Kovács István szövetségi kapitánysága alatt például Böloni László két teljes esztendeig nem került be a román válogatottba. s most, Jenei Imre alatt sem „fogta meg" az olasz csizma szárát... Muzsnay esete azért is *ragikus (az ó szemszögéből), mivel a 33 nap alatt végig Olaszországban tartózkodott; helyette pályára lépett az a Timofte (Bukaresti Dinamó), aki végül az írek elleni 11 -es ivárbajban a döntő hibát elkövette; étitől függetlenül a román csapat színe-java válogat1 latolt az ajánlatok között, amit a nyugati középszintű 'klubok versengve tettek a játékosoknak. Muzsnay Zsolt valaha a kolozsvári diakcsapatban vált ismertté; Bölöni távozása után szinte természetes nsódon foglalta el helyét a Bukaresti Steaua bajnokcsapatában. Néhány hónapja Nagyváradra, az FC Inti or együttesehez igazolt — számomra azt jelezte, hogy Magyarország felé tekintgetett, ami annyiban is igaz, hogy a Ferencváros már régóta érdeklődik iránta - — könnyebb Nagyváradról tárgyalni a Fradival, mint Bukarestből, gondolhatta Muzsnay. Sőt. A nvagam menekült-agyával még azt is bátorkodom1 föltételezni, miszerint a szőke középpályás gondolatmeneté sajátosan magyar volt: Via Nyugatra kerülök, magyar csapaton keresztül történjen meg a tranzakció, mert végeredményben nem mindegy, hova viszem azt a pénzt, ami engem illet.. . A vb után jelentkezett a Ferencváros ügyvezető elnökénél. A nagy csapatépítő úr leültette az előszobában és a szereny Muzsnay várakozott. Bizonyára már régen átlapozta Nagy Béla, az FTC házi történésze összes műveit, amikor az órájára pillantva rájött: már egy félideje üldögél édes semmittevésben. Tudjuk: az aktív középpályásoknak nem kenyere a kapus-póz. Muzsnay fölállt és elbúcsúzott — a maga módján — a Fradiszékháztól. Számomra azt bizonyítván, amit több kiscsapat ke p viselője kijelentett valahányszor szóba került a „magasabb régió": — Uram, ezek úgy viselkednek, mint a kiskirályok! Nem a földön járnak! Évekkel ezelőtt rnár „megjártam" egy alkalommal épp a Fradiurakkal : nemzetközi sajtóértekezleten a klub akkori edzője és technikai vezetője (ez utóbbi jelenleg a magyar válogatottnál tölti be ugyanezt a tisztet!) képtelen volt három ertelrrves mondatot elnyögdicsélni kenyéradó csapatuk múltjáról... Ami, ugyebár, nemzetközi szinten is számontartandó. Akkor egy újságíró kisegítette őket Most. hogy az FTC „illetékese" megalázta Muzsnayt, s az a Videotonnál jelentkezett, áterezvén a labdarúgó kiszolgáltatottságát, immár bizonyos, hogy az NB I. mérkőzései során lesz egy találkozó, amelyen őszintén szurkolni fogok. Éspedig a Videoton—FTC meccv.n annak, hogy a végeredménytől függetlenül Muzsnay Zsolt legalább „találjon" egy gólt. Mintha az el&szobaban lelte volna .. . Pataki Sándor G yenes Kaimén felvétele A Vllf. Alföld Kupa és I. női vitorlázórepülő-hajnokság szegedi résztvevői az időjárás miatt kedden és szerdán „kényszerpihenőt" tartottak. Tegnap azonban a levegőbe kerültek a gépek, hogy a 10. versenynapon tovább gyűjtsék a pontokat. Egyébként ma lesz a verseny utolsó értékelt napja, szombaton reggel kerül sor az eredményhirdetésre Kerékpár Nemzetközi szeniorverseny A megyei Kiszöv rende- valamint jugoszláv szenior zésében, az Ékkő kisszövet- kerékpárosok részvéte lékezet támogatásával va- vei vers<enyt rendeznek, sámap délelőtt 10 órától Rajt és cél a rúzsai út magyar, Cseh és Szlovák- kilométerénél lesz. Sportműsor Amnesztia a megyei labdarúgásban is A Csongrád Megyei Labdarugó Szövetség Intéző Bizottsága legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy az országoS amnesztiát a megyei bajnokság különböző osztályaiban szereplő csapatokra is kiterjeszti. De csak az egy évnél kevesebb idejű eltiltásokra vonatkoztatva. Ennek értelmében kérik mindazon játékosok tagsági könyvét a szövetsegbe akik jelenleg érvényes eltiltás alatt nem szerepelhetnének az augusztus végi bajnoki rajtnál. A határozatot ugyanis be kell vezetni a tagsági könyvbe is. Tehát a döntés értelmében az új bajnoki évet minden Csongrád megyei labdarúgó tiszta lappal kezdi. Reméljük olyan is marad Szombat tlszás (Ny)erőpróba, újszegedi Sportuszoda, 8. Vitorlázórepülés A VIII. Alföldi Kupa és 1. női bajnokság eredményhirdetése, Szeged Repülőtér 9. Labdarúgás Pályaavató mérkőzés. Móravárosi Kinizsi öregfiúk— SZVSE öregfiúk, a Móraváros Kinizsi Horgost úti (Jégpálya mögött) pályája, 15.30, Szilágyi D. Móravárosi Kinizsi—Szeged SC 17., Keresztúri. Magyar Kupamérkőzések, valamennyi találkozót 16.30 órától játsszák: Szegedi VSE —Bajai SK, Vasutas stadion, Szolnok megyei játékvezető, Bordány—Kiskőrös. Bordány, Szolnoki m-i Jv., Sándorfalvi SK—Kecskeméti TE. Sándorfalva, az MLSZ küldi a jv-t, Asotthalom— Miske, Ásotthalom. Szolnok m-i jv., Szentesi VízműSzarvas, az MLSZ küldi a jv.-t. Mindszent—Nagyszénás, Mindszent, Báes m-i jv. Vasárnap Kerékpár Nemzetközi szenior verseny, Rúzsai út l-es kilométere, 10. Jugoszláv siker Szerdán az NSZK—Magyarország (11:10) összecsapás mellett egy másik mérkőzést is játszottak a római Nemzetek Kupája vízilabdatornán. A 2. csoport nyitó találkozóján a jugoszlávok 6 gólos vereséget mértek a görögökre. Jugoszlávia—Gorögorszag 13-7 ;4-2, 2-0. 4-2. 3-3). Ebfíen a csoportban Olaszország volt a szabadnapos. Muzsnay ismerkedik a „hazai" viszonyokkal Egy félidő az előszobában