Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-09 / 34. szám

1990. február 9., péntek 5 Á fülke és a párt Ami elromolhat, az el is romlik — mondja Murphy törvénye. Ami egyben van, az egyben működik — mondja a technokrata, mindenféle misztikát nélkülözve. Ha fölírnák a nevemet egy összetört, útszélen hagyott Trabantra, igencsak rosszul érezném magam, akárha a két szemem a szilánkokra hullott szélvédő lenne. Ezek után, ha a reményteljes választópolgár dühöngve kilép egy 77-ifc tárcsázás után is csődöt mondó telefonfülkéből, s annak üvegoldalán megpillant valamely pártreklámot, a pszichikum egyes törvényei szerint, a párt már tudat alatt elásta magát. tgy, Murphy törvényét átdolgozva: „Ne ragassz arra semmit, ami elromolhat." Csak oda, ami tuti, hogy működik. Most már csak annyi a felderítők feladata, hogy vajon van-e valami olyan „itt", ami még működik. V. Sz. Tiltakoznak a kisgazdák A földforgalom azonnali megszüntetését követeli egy új földtörvény elfogadásáig a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, amely követelésének alátámasztására február 10-én, szombaton békés demontsrációt tart Budapesten — jelentették be újságíróknak a párt vezető tisztségviselői. Ásotthalmon Megváltásként jött otthon Az ember nem magányra született. Aztán mire eljő az öregkor, a szeszélyes sors szelektál. Ki gyermekei gondoskodását élvezve, az unokák körében töltheti napjait, ki fűtetlen szobában, magatehetetlenül tengődve vágyakozik az emberhez méltó életre. A társadalom kötelessége, hogy az utóbbi se vesszen el egészen tengernyi gondjai között. A szociális segély, a kozgyógyellátási igazolvány, a szociális étkeztetés szélesebb körben hozzáférhető, • de van, amikor még ezzel sem érhető el a kívánt cél. A szociális otthon, a múlt teljes felszámolása viszont csak a legeslegutolsó lépés. S ezt a lépést senki sem sieti el. Ásotthalmon a faluban is, de még inkább az igen kiterjedt tanyavilágában szép számmal akad, akinek megváltásként jött a novemberben elkészült idősek otthona. Itt korábban iskola volt. Az új iskolára, hogy ne ázzék be, nyeregtetőt húztak pár éve, s a padlásteret beépítették. így fér ott most az összes gyerek. A régi épületeket is vétek lett volna elhanyagolni, há* ezt újították fel az idősebb korosztálynak. A gépkocsival együtt ötmillió forintba került mindez. Kár, hogy nem az eredeti nyári határidőre készült el, mert így sokan nem mertek a bizonytalanra várni, megvették a tüzelőt, meghizlalták a malackát. így a 20 hétközi bentlakásos helyre csak kilenc lakó jut. Emellett még húsz bejáró klubtag is elfér a foglalkozásokon. Ottjártunkkor épp a bejárósok ismerkedtek, beszélgettek egymással és a törzslakókkal. Nemrégiben hallottam egy ismerősömtől, hogy hétvégére haza kell menniük a hideg lakásba. Dobák Sándornét, a tanács szociálpolitikai előadóját kérdeztem, tényleg ilyen szigorúak? — Mivelhogy nem szociális otthon, így csak hétköznap működik. Hétvégén nem is főznek. Egyébként 300 személyes a konyha, a napközis diákoknak is itt készül az ebéd. Tényleg többen rimánkodtak, hogy maradhassanak, legalább télen. Ügy tudom, máshol is megoldják, mi is ezt tettük. Saját költségükre itt. maradhatnak, s a vendéglőből hozhatnak ebédet. Természetesen a felügyeletet is megoldjuk. Aztán ahogy jön a jó idő, mindenki hazavágyik, legalább szétnézni Gárgyán Istvánné, az idősek otthona, s ahogy ő kijavította a titulust, a gondozási központ vezetője nagy-nagy szeretettel szólt a lakókról. v — Jólesik érezni a hálájukat, kedvességüket. Nagyon értékelik, hogy teljesen ki vannak szolgálva. Tudják ám a jogaikat, mondják, ezt is, meg azt is így mondta a tv vagy a rádió. Amint beléptünk a klubszobába, megszólalt Káposzta Andrásné: • — Ha „filmeznek", leveházAr Mitiály felvételei Fölmérés,, amely megmérettetett „Idegennek ne nyiss ajtót! 99 A napokban kérdőíveket kapott négy szegedi középiskola minden évfolyamának egy-egy osztálya, valamint Békéscsaba és Kecskemét gimnazistáinak egy része. Jutott ezekből a példányokból a drogambulanciának is. öszszesen 4 ezer diák és közvetítésükkel 2 ezer 500 szülő körmölte hát engedelmesen a politikai nézeteik felől érdeklődő kérdésekre a választ. Anélkül, hogy tudták volna: ki is az a kíváncsi Titokzatos Ismeretien, s mi végre faggatja őket. nem kiskorú szülő is ezt teszi. Mintha ő is valamiféle nádpálcás tanár bácsit érezne még mindig a háta mögött. Mert, amikor az Anonymus által összeállított, neki szánt, 11 oldalas, 64 kérdésből álló kis „kötetet" este eléteszi serdülő gyereke, legföljebb amiatt morog, hogy megint dolgoztatják. Egy-két bogaras értelmiségin kívül nem reklamált ugyanis senki e szerencsétlenül időzített, intim kérdezősködés miatt. Amiatt sem, hogy míg a kérdező kilétét és célját gondosan titkolja az írás, a válaszadó személye bezzeg .némi utánjárással — munkahely, beosztás — könnyen kikövetkeztethető. szem a szemüvegem, hogy ne látsszak olyan öregnek. Nem mondhatok mást, csak jót az itteni életre... a magam részéről. A két férfi igencsak elvész az asszonyok között, de jól viselik a társaságot, Müller István a beszédesebb — Nem szidnak össze bennünket, s a kártyázásban is benne vannak. Nem zavarunk tovább, újra indulhat a beszélgetés megszakadt fonala. Lassan lehet menni ebédelni. Tóth Szeles István Engedelmes kiskorúak — Na, fiúk-lányok, itt vannak ezek a kérdőívek, töltsétek ki őket! Egy országos fölméréshez kellenek az adatok — mondta a tanár. Azzal a 18 oldalas, 65 kérdést és 24 pontos tesztet tartalmazó „paksamétát" szétosztotta a diákok között annak a néhány bajai tanítóképzősnek a segítségével, akit szakmai gyakorlat címén bíztak meg a munkával. És a gyerekek padjuk fölé görnyedve: gyónlak. Szolgamód válaszoltak a kérdésekre, a legintimebbekre is. Miért is ne, hiszen az iskola falai között a tanár szava szent. Ugyan, melyiknek fordulhatott volna meg a fejében, hogy mielőtt őszintén kiadja magát, viszszakérdezzen. Hogy mégis, ki az, aki oly melegen érdeklődik személye után, anyja, apja születési éve, szakképzettsége, munkahelye (!), hajdani és jelenlegi párttagsága iránt. Aki olyan, barátok közt is indiszkrétnek számító kérdést se röstell föltenni: „Szoktatok-e a családban politikáról beszélgetni? Ha igen, volt-e vagy van-e a családban vitákkal is járó politikai nézetkülönbség?" Ki az. aki efféle „beugratós" megfogalmazással kíváncsiskodik személyes érzései iránt: „Mely népekkel rokonszenvezel legkevésbé Európában?" A 14—18 éves gyerek nem ismeri a jogait. A kérdezés jogát sem. Mert a „kicsoda?" mellett azt sem tudakolta egyik sem: miért faggatják, feleleteit kik értékelik, hová továbbítják, kik használják föl és mi célból? A gyerek apelláta nélkül engedelmeskedik. De az még sajnálatosabb, hogy az elmúlt évtizedek neveltje, az állítólag már Hz adományozó nem Krőzus, csak sírásó A történet, amit elmesélek, nem mindennapi. Azt hiszem, az ilyesmire szokták azt mondani, olyannyira szép, hogy nem is lehet igaz. 1990-ben pedig különösen mesébe illőnek tetszik ... Jött egy fiatalember a szerkesztőségbe. Elnyúlt pulóvert viselt, egy tarisznyaféle lógott a vállán. Adományozni szeretnék, kérem, segítsen! — mondta nagyon határozottan. Először azt hittem, nem értem jól amit mond, tán ő vár adományt, megjelenéséből ítélve igencsak ráférne, hiszen nem. egy Krőzus áll előttem, akinek a bőre alatt is pénz van. Q azonban nem láthatott bele a gondolataimba, tovább mondta a mondókáját; „Nagyon sajnálom a vak gyerekeket, összespóroltam háromezer forintot, tizenöt kisgyereknek kétszáz forintjával szívesen odaadnám. Csak hát azt nem tudom, hol találom őket, hova vigyem a pénzt?" Hívom gyorsan a vakok intézetét. Ott csak felnőtt lakik, nem tudnak segíteni. Tárcsázom a vakok szövetségét. Ott készségesek, ám megtudom, városunkban nincs szervezett iskolai oktatás vak gyerekeknek. A világtalan kisfiúk és kislányok Budapesten tanulnak, és csak hétvégeken járnak haza. Akkor hát mi a teendő? A fiatalember ragaszkodik ahhoz, hogy ne más, kizárólag ő adja át a kis tenyerekbe a százasokat. Jó lesz csokira, valami apró játékra, neki mindegy, költsék amire akarják; A szövetségben végül is vállalják : összetoborozzák hétvégére a gyerekeket, kérik, menjen be hozzájuk az adományozó. A telefon túlsó végén nem kérdezik, ki ajánlja fel segítségét, de jómagam meg nem állom, hogy ki ne faggassam a fiatalembert. Vajon ki ő, és hogyan jutott erre az elhatározásra?! — Sírásó vagyok a Dugonics temetőben. Lugosi Zsolt a nevem. Egyedül élek, 5900 forintot keresek. Nincs kire, mire költenem, tudom nélkülözni ezt a pénzt. Minden beteg gyerek közül a vakokat sajnálom a legjobban. Már régen töröm a fejem, hogy miként szerezzek legalább néhányuknak örömet. Most öszszejött ez a kis pénz, hát szétosztanám ...; Elköszön, és ígéri, felhív, ha odaadta a pénzt. Két nap múlva csörög a telefon, és lelkes mesélésbe kezd egy vékony férfihang. Nem tudom, hány kétforintosát nyeli el az utcai telefonfülke készüléke, de a pici kattanásokból ítélve bedobál belőlük jó néhányat. — Nem. vártam ki a hétvégét. Fogtam magam és elutaztam Pestre. A szövetségben megkaptam a címet, és irány az Ajtósi Dürer sor 39. Az iskola igazgatónője megkérte az egyik tanárnőt, legyen a segítségemre, hogy kioszthassam a pénzt. Megtettem és tulajdonképpen én ennyit, akartam. Kifelé jövet észrevettem, van még háromszáz forintom, karon fogtam három kislányt a folyosón, és nekik is adtam egy-egy százast. Nyugodtan ellenőrizheti, hogy így történt! Váltig ajánlgatták az iskolában, adnak igazolást az adományról, leírhatom az adómból, de kell a csudának az az igazolás, nem foglalkozom én ezzel. Arra viszont gondolok, hátha másnak is eszébe jut ilyesmi ... ; Kedves Lugosi Zsolt! Nem tudom, hátha?; Gombos Erzsébet Káderlapot ír a papa A „14—18 évesek politikai attitűdje (szülők) (Kérjük önállóan, teljesen egyedül kitölteni!)" föliratú ívvel ugyanis valaki igen nyersen és ismeretlenül betört más emberek belső világába. Azt tudomásukra hozta, hogy legbensőbb énjükhöz, gondolataikhoz, ítéleteikhez akar közelférkőzni, ám ő eközben elfelejtett bemutatkozni, és szándékát — nemes-é vagy sem —, szintén titokban tartja. Ennek ellenére följogosítva érzi magát, hogy politikai jellegű, családi konfliktusokról érdeklődjék. Hogy megkérdezze: „Volt-e, illetve van-e a tágabb családban (kb. a nagyszülők generációjáig bezárólag) olyan személy, aki akár az országos politikában, akár a helyi közéletben aktív politikai szerepet vállalt, illetve ilyenre törekszik." „Ha igen, akkor ki volt, és mikor, és milyen színekben ?" S így íratja tovább az apukával vagy anyukával a saját káderlapját: „Tagja volt-e valamilyen politikai szervezetnek? Ha igen, melynek és mikor." „Volt-e ennek bármilyen hatása munkahelyi előmenetelére?" Azt se tette szóvá szinte senki, hogy a választási kampány küszöbén vajon kiket érdekelhet, milyen jogon, és mi célból, hogy számára mely magyarországi párt a legkevésbé szimpatikus és miért, hogy kiknek drukkol a következő választásokon, hogy szimpátiájától függetlenül, véleménye szerint ki kapja majd a legtöbb szavazatot. Fölnőtt ember azt is megnézi, kivel és milyen cél érdekében osztja meg véleményét efféle kényes kérdésekben, mint: „jó lenne-e, ha a cigányok a nem cigányoktól elkülönülten élnének?", avagy: „az erdélyi magyarság helyzetéért nem csak Ceausescu és rendszere, hanem a román (!) is felelős". S nem tudni, miféle információértéke van, értékelhető-e egyáltalán akár az igen, akár a nem válasz a kérdések kérdésében: „Bizonyos területeken túl sok zsidó van vezető pozícióban." Ehhez képest a diktatúra előnyeiről és a demokrácia hátrányairól érdeklődő pontok alig nevezhetők provokatívnak. A Titokzatos Ismeretlen Nos, van, aki azt mondja, miért ez a bizalmatlanság? Miért kell rögtön gyanakodni? Tételezzük föl, hogy a fölmérő és a fölmérés szándékában tisztességes. Csak a jó szülő óvodás gyerekét is arra figyelmezteti: idegennek ne nyiss ajtót! Tudd meg előbb, ki az, aki kopogtat. Ezt tette e sorok írója is: nyomozott. S a nyomok a JATE közművelődési titkárságához vezettek. Megtudtam Pete Györgytől, hogy a 14—18 évesek politikai attitúdvizsgálatát az Országos Közművelődési Központ koordinálja. Dél-Alföld területén Békéscsaba, Kecskemét és Szeged középiskoláiban 4000 diáknak adtak át kérdőíveket és 2500 szülőhöz juttatták el a fölnőtteknek szánt kérdéseket. A lapokat szegedi szociológusok szerkesztették. S hogy mi lesz a kitöltött ívek sorsa? A SZOTE, a tanárképző főiskola szociológusai számítógépen földolgozzák, s összesítés után az amerikai, michigani egyetemre küldik. Állítólag onnan az ötlet: ott foglalkoznak az ifjúság politikai hozzáállásának vizsgálatával. Az más kérdés, hogy az ember ezek után sem szabadul a gondolattól: tartalmaz ez a fölmérés azért idehaza is értékelt adatokat. Sőt: az elkövetkező hetekben föl is ugrik az efféle információk árfolyama. Mit nem adnának egyesek értük! Ehhez még betörni se kell sehová, hiszen a névtelenül jelentkező még becsületszavát se adta, hogy ezeket illetékteleneknek nem szolgáltatja ki. Ha megint kopogtatnak Mivel demokratizálódó közéletünkben, úgy tűnik, egyre gyakrabban kérnek majd. idegen emberek bebocsáttatást magánéletünkbe, és betekintést magánvéleményünkbe, megkértem a szociológus jogászprofesszort, Szentpéteri Istvánt, mondja el, mit gondol az említett esetről, s mit kell tudnunk, ha megint jönnek, s kopogtatnak ... — Több hibát is elkövettek a közvélemény-kutatók. Először is, a kérdőívet kibocsátó szervnek az első oldalon, fölül, jól látható helyen föl kell tüntetnie a saját nevét. Ugyanott közölnie, kell, kiemelten, hogy a lap kitöltése nem kötelező. Jogszabály írja elő az önkéntességet. Kötelező, hatósági fölmérést csak a statisztikai hivatal rendelhet el. Ennek a két alapvető követelménynek nem felel meg ez a fölmérés. Nem tudom például, hogy attól, aki bevitte a kérdőíveket az iskolákba, kérték-e a megbízólevelét. Elvégre így bárki bármit szétoszthat a tanulók között ... De van itt egy etikai baklövés is, amely éppen az önkéntesség elvéből adódik. Iskolára nem bízható ez a szerep, hiszen a tanártól tart a diák, neki nem mer „nem"-et mondani. S amint a példa mutatja, még a szülő sem. A kérdésekkel kapcsolatban: a szociológus számára annál használhatóbb a fölmérés, minél több az úgynevezett kemény adat, amely a személy társadalmi hátterére vonatkozik. Természetes, ha ilyen kérdések megfogalmazására törekszik a szakember, de tudnia kell, érzékenyen érinti a válaszadót, ha feleletei alapján azonosítható. Véleményem szerint — jóllehet, amerikai mintára állították össze az íveket —, a direkt és kényes kérdésekre adott válaszok alig értékelhetők. S végül valóban gyanúra adhat okot a kérdőívek kiosztásának időzítése. Az efféle kíváncsiskodás: „milyen színekben" kíván az illető politizálni, bizonyos csoportok számára hasznos információ lehet a választási harcokban. Akár kampányuk taktikájához adhat ötleteket, mások rovására. Chikán Ágnes