Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

n/ w 80. évfolyam, 23. szám 1990. január 27., szombat POLITIKAI NAPILAP Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 5,30 forint Ki énekli ki a sajtót ? Szegedi pártpéntek — Václav Havel Budapesten Az akciórádiusz kifejezéssel akkor találkoztam elő­ször.. amikor egy történelmi tárgyú tanulmány szerzője azt boncolgatta: milyen hatósugara lehet egy offenzív ha­talomnak. Történetesen a középkori török birodalomról volt szó, jelesül arról, hogy a korabeli útviszonyok (po­ros és sáros dúló), meg technikai eszközök (szekér, batár, málhás patások) mellett adott idő alatt mennyi távolsá­got tehet meg — utánpótlásvonalainak elvesztése nélkül — egy hadsereg. Ma a hatósugár fogalma azért jutott eszembe, mert egy új tudományág, illetve vizsgálódási mód születésére látok lehetőséget Kutathatnánk például azt, milyen kö­zegben mennyi idő alatt terjed a rágalom. Ha például újságírókörben, majd ipari munkások között dobjuk be, hogy a fónök csalja a munkát, akkor vajon melyik kö­zösség válik hamarább rógalomtelítetté? És hol szakad meg korábban a rágalom utánpótlásvonala? Kérdezni kell, mert a hamis, bizonytalan állítás a mi korunk 'offenzív hatalma Hogy miért írom mindezt ide? Majd elfelejtem mondani: a Parlament a sajtótörvény módosítása kapcsán jóformán csak erről beszélt. Mondom: kérdezni kell. mert még azt sem sikerült eldönteni, hogy ki rágalmaz kit? Dlusztus Imre Szó volt Nagymarosról is A táskában mínusz 33 milliárd Pénteken reggel az Ország­ház előtti téren rendezték meg Václav Havel ünnepé­lyes fogadását. A Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság elnöke Szűrös Mátyás ideig­lenes köztársasági elnök meghívására csütörtökön a késő esti órákban érkezett Budapestre. Közvetlenül az ünnepélyes fogadtatás ceremóniája után a Parlamentben megbeszé­lést tartott Václav Havel és magyar vendéglátója Szűrös Mátyás. A két tárgyalópart­ner szakértők körében ült a tárgyalóasztalhoz. Az államfői találkozóról természetesen nem hiányzott a bős—nagymarosi beruhá­zás sorsának áttekintése. Szűrös Mátyás ezzel kapcso­latban ismételten aláhúzta, hogy a magyar kormány lé­péseket tett a nagymarosi vízlépcső építésére kötött szerződés felbontására. A csehszlovák tárgyaló­partnerek arról számoltak be, hogy két szakbizottságuk foglalkozott az építkezés helyzetével, s arra a meggyő­ződésre jutottak, hogy a víz­lépcsőrendszer környezetvé­delmi szempontból káros be­ruházás. Rövidesen megvizs­gálják gazdasági szempont­ból mégis miként lehetne hasznosítani a mű már eddig elkészült részeit. A beruhá­zás megítélésével kapcsolat­ban Csehszlovákia szabad kezet kíván adni a tudomány művelőinek, s a tudományos vélemények szakmai meg­mérettetését szorgalmazza. Szűrös Mátyás felvetette azt is, hogy hasznos lenne egy magyar egyetem felállí­tása Komáromban. Václav Havel támogatásáról biztosí­totta ezt az ötletet. Szűrös Mátyás emellett javasolta egy magyarság társadalom­kutató intézet felállítását is Csehszlovákiában. Václav Havel csehszlovák államfő nem egész 24 órás budapesti látogatásának vé­geztével közös sajtóértekez­letet tartott a Parlamentben magyar vendéglátójával, Szűrös Mátyással. A cseh­szlovák vendég este elutazott hazánkból. Zsúfolt program Nem csitult pénteken sem a földtörvény módosítása fe­letti vita heve; a képvise­lők a kérdés taglalásakor két táborra szákadtak, egy ré­szük — a mezőgazdaságban dolgozók — a kormány ál­tál beterjesztett módosító javaslat elfogadását támo­gatta, elsősorban gazdasági megfontolásokból. A vitázok kisebbik tábora a társadalmi igazságtétel szándékától ve­zérelve a földreform befa­gyasztását, a megváltott föl­dek visszaadását szorgal­mazta. A voksok leadásakor végül is minden bizonnyal döntő érvként hatott Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter ok­fejtése, miszerint a bérleti díj közel 42 milliárd forint­tal növelné a termelőszövet­kezetek költségeit évente, ha a volt tulajdonosok visz­szakapnák a megváltott föl­deket, s azokat a termelő­szövetkezetek 'bérbe ven­nék. Ez azt eredményezné, hogy az ideihez hasonló mértékű élelmiszerár-eme­lésre kerülne ismét sor. Mindezt mérlegelve, a kép­viselőtestület a beterjesztett törvénymódosító javaslatot fogadta el. Még inkább elszabadul­tak az indulatok az ország­gyűlési képviselők jogállá­sáról, tiszteletdíjáról, költ­ségtérítéséről és kedvezmé­nyeiről szóló törvény terve­zetéről folytatott vitában. Számos képviselő fejezte ki rosszallását a tervezetben szereplő magas tiszteletdíj­jal összefüggésben, sőt volt aki úgy fogalmazott: a ja­vaslatban meghtározott képviselői javadalmazást felháborítónak és szemér­metlenül aránytalannak tartja. A felszóMqk közül egyre többen arra az állás­.pontra helyezkedtek, hogy a képviselői fizetésekről már az új Parlament döntsön. A zsúfolt napirend miatt fél­beszakadt a sajtótörvény módosításának tárgyalása is. E témával kapcsolatban a llegdühödtebb támadások a sajtó hangnemét érték. Nem alakult ki egyetértés a személyhez fűződő jogok megsértése esetében kiszab­ható bírság ügyében; a kér­Bár a protokoll szerint folyt volna tovább a mun­ka, amikor belépett, önkén­telenül is felé fordult min­denki. A soros fölszólaló szava elakadt. A T. Ház tagjai, mintha vezényszó hangzott volna, fölállva tapsoltak. Václav Havel Csehszlovákia köztársasá­gi elnöke már a vendég­páholyban ült ekkor, s lát­hatóan nem tudta, hogy rea­gáljon az ünneplésre. Né­hány hosszú másodperc után megemelkedett 'szé­kén és biccentett. Ezután az iménti fölszólaló befe­jezte mondókáját, Fodor István, a Ház elnöke üdvö­zölte a magasrangú vendé­get. Igen, magas rangú. Be­legondolni is gyönyörű. Havel Nemrég még börtönben volt. Nemrég még nem en­gedték Magyarországra egy darabjának a bemutatójá­ra. És most Csehszlovákia államfőjeként — kicsit za­vartan fogadja a nagy nép­szerűséget. Azt mondják, nem akarí. a Parlamentbe jönni. Sűrű programját nem kívánta ezzel megszakítani és szán­dékát protokollmentesen meg is mondta. Aztán még. is eljött. Fodor István t szónoki emelvényre kéri, majd elésiet, kezet fognak, barátságosan megüti kicsil a hátát... „Ne veregesd hátba" — szólal meg a saj­tópáholyban lévő Avar Ist­ván — majd magyarázat­ként hozzáteszi: „ezt a hü­lye magyar szokást még egy elnök sem tudja levet­kőzni." Havel beszél. Kicsit re­meg a hangja, kicsit idegen neki a szerep .. . Könnyfa­kasztó zavarban látni egy elnököt. És gyönyörű be­legondolni, micsoda ere van abban a népben, ame­lyik olyan mélyről ilyen magasra emelte ezt az em­bert. Két percet beszél az­alatt lebeg a terem a pil­lanat emelkedettségétől. Aztán távozik az elnök. Ort hagy maga után. Kö­rülnézek a teremben, s már múlóban is emelkedett, bi zakodó hangulatom. (balogh) dést megvitató parlamenti testületek közül a kulturális bizottság a bírság összegé­nek felső határát 500 ezerről 1 millió forintra kívánta felemelni, a jogi bizottság viszont legfeljebb 300 ezer forint összegű kárpótlást ja­vasolt. Ezután az Állami Vagyon­ügynökségről, valamint az állami vagyon védelméről szóló törvényjavaslatok fe­letti vita lezárásával foly­tatta munkáját az Ország­gyűlés. Martonyi János kor­mánybiztos válaszolt a vitá­ban elhangzott felvetésekre, majd Tömpe István pénz­ügyminiszter-helyettes rea­gált néhány észrevételre. Ezt követően Szabó Kál­mán, a terv- és költségveté­si bizottság előadója össze­gezte a vita tapasztalatait. A képviselők egyenként sza­vaztak a benyújtott módosí­tó indítványokról, majd nagy többséggel elfogadták a jóváhagyott javaslatokkal kiegészített törvényjavas­latokat. Ugyancsak elfogad­ták a terv- és költségvetési bizottság előterjesztéseit: az Állami Vagyonügynök­ség ügyvezető igazgatójá­nak megválasztására ala­kuló jelölőbizottság össze­tételéről szóló javaslatot, a tulajdonviszonyok átfogó rendezésére vonatkozó ál­lásfoglalást, valamint az át­meneti vagyonpolitikai irányelvek benyújtását késő határozatot. Az Országgyűlés megvá­lasztotta a belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottságot is, eb­ben a Parlamentben már képviselettel bíró pártok egy-egy jelöltje kapott he­lyet. A bizottság elnöke Me­zey Károly lett. Tagjai: Solymosi József, Varga Sán­dor, Fodor László, Debre­czeni' József, Vassné Nyéki Ilona, Tamás Gáspár Mik­lós. Nemes Tamás (Komárom­Esztergom m., 6 v.) arról tájékoztatott: 18 képviselő­vel megalakult azoknak a képviselőknek £ parlamenti csoportja, akik elfogadták a Hazafias Választási Koalíció programját, és támogatásá­val indulni kívánnak a vá­lasztáson. Az elnöklő Fodor István javaslatára a képviselők űgy döntöttek, hogy a jövő hét szerdáján folytatják munkájukat. Ezzel berekesztette az Or­szággyűlés januári üléssza­kának negyedik, munkanap­ját. Hétfői számunkból: Megemelt lakbérek és vízdíjak ­Kedvezmények adhatók Ahogyan köztudomású, a Tisztelt Ház az elmúlt év decemberében a lakbérek, valamint a víz- és csa­tornadíjak emelése mellett foglalt állást. Népszerűtlen döntést hoztak a honatyák, amit azonban — tetszik, vagy nem — immáron a törvény erejével végre kell hajtani. E hálátlan feladat természetesen az IKV-re hárul, ahol nem kis aggodalommal készülnek fel az új díjak beszedésére. Hogy a házfelügyelőknek meg­annyi megaláztatásban, szitkok özönében lesz részük, ahhoz kétség sem férhet. Márpedig a lakbéreket, víz­dijakat ki kell fizetni. Huszonkétezer lakásban kapják meg néhány napon belül az értesítést, amelyben az IKV közli a régi és az új ár közötti különbözetet. Egy tájékoztatót is kézhez kapnak a lakók, amelyből megtudhatják, ki és milyen mértékben jogosult a ked­vezményekre. Lapunk hétfői számában részletesen tá­jékoztatjuk olvasóinkat a változásokról. A nyomok a Rigó utcába vezettek... Elfogtak három utcai rablót Tegnapi, pénteki lapunk­ban három ismeretlen rab­ló szokatlanul önkényes el­járásáról adtunk hírt, mi­szerint január 24-én, este 10 óra körül a Marx téren sétáló három fiatalembert támadtak meg és fosztottak ki. A rendőrségnek sikerült gyorsan elkapni a triót, úgy­hogy, tőlük a közeljövőben nem kell tartanunk. Ami azt illeti, hármójuk közül csak egyikük kezdő: Jakucska Tibor. A fiatalko­rú M. Sándor már 1 év 8 hónapot ült a börtönben, minthogy priusza szerint 28 rendbeli bűncselekményt kö­vetett el — legtöbbször egyedül vagy társtettesként lopott, volt már orgazda és okirattal is visszaélt. Ugyan­ilyen „díszes" az előélete a harmadik rablónak, a ti­szakarádi Horváth Imrének. Jakucskához hasonlóan ne­ki sincs munkahelye, bűn­listáján erőszakos közösülés, lopások, rongálás szerepel. Különös visszaesőnek mi­nősítve 3 év börtönt ka­pott. ök támadtak a Marx téren a három szegedi fiú­ra. A rablótrió jelentős erő­fölényét kihasználva jól helybenhagyta a fiúkat, akik nem tettek eleget az így hangzó fölszólításnak: „Na, öcsik, átadni az összes pénzt, ami nálatok van!" A verést M. Sándor kezdte, akit bosszantottak a kérde­ző szavai: „Milyen jogon?" Nem szokott hozzá a vissza­beszéléshez. Az ököljog alapján végül szereztek is 570 forintot meg egy divat­trikót, ami megtetszett a rablóknak. Dolguk végezté­vel a Belvárosba indultak, a kifosztott, levetkőztetett fi­úk pedig előbb egyik barát­jukat keresték föl* majd éj­fél körül, ha kicsit késve is, de szerencsére elmen­tek a rendőrségre. Bejelen­tésüket követően a forró­nyomos csoport és a város­ban levő járőrök keresni kezdték a rablótámadás el­követőit. A rendörök fölté­telezték, nem utaztak el a Marx térről, hanem a pénz­zel a zsebben, szórakozni in­dultak. Éjjel háromnegyed kettő­kor kérték a rendőrök se­gítségét a József Attila su­gárúti Kállai Éva leánykol­légiumból. Azért, mert is­meretlen fiúk bemásztak, za­varogtak. Az egyik át is öl­tözött: pólóját kicserélte másikra. A kollégiumba ér­kező rendőrök már nem találták ott a hívatlan ven­dégeket, ám M. Sándort föl­ismerte az egyik lány, s meg is mondta a nevét. A reggeli órákra nyil­vánvalóvá vált, a rablók jártak a kollégiumban. M. Sándor éppen megreggeli­zett a Rigó utcai nevelőott­honban, mikor megérkez­tek érte. Nem is tagadta a rablást, de a társairól hall­gatott. Azok megtalálásában nagy segítségükre volt a rendőröknek a 24-i éjszakai iaazolt.atásokról készült föl­jegyzések. Ugyanis a rabló­triót is igazoltatták, s a la­pon' ott szerepelt M. neve mellett a másik kettő. Dél­után 2 óra tájt egy Katona utcai lakásban Jakucska és Horváth még aludt. A rend­őrök ébreszti tték őket. Ezek­után már nem volt mit ta­gadni, őszinte vallomást tettek. Csoportosan elköve­tett rablás büntette miatt indult eljárás ellenük. A héten már tettek má­sok is panaszt a lejmoló bandára. A rendőrségnek az a gyanúja; hogy M.-ék má­sok, köztük kisgyerekek pénzét is elvették, akik eset­leg nem szóltak a kifosztá­sukról. Ezért kérik, a ki­fosztottak, illetve szüleik je­lentkezzenek személyesen, illetve telefonon: 23-011, 15-60-as melléken, vagy a 07-en. M. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom